Akkor beszélünk szinkronicitásról, ha valamilyen külső esemény és egy bennünk lezajló folyamat egybe esik, annak ellenére, hogy ezt nem terveztük előre. Látszólag véletlennek tűnik, ám véletlenek nincsenek.
A szinkronicitás fogalmát Carl Gustav
Jung, a híres pszichoterapeuta használta először. Úgy vélte, hogy a látszólag
egymástól független események között is van kapcsolat. Ezt a kapcsolatot egy
magasabb rendező elv irányítja. Nevezhetjük ezt Univerzumnak, Sorsnak,
Istennek, bárminek. Bennünk megszületik egy gondolat, ami megjelenik a
külvilágban is. Az elme terméke anyagi valósággá válik.
A szinkronicitás jelensége mindig
üzen számunkra valamit, amit persze vagy sikerül megfejtenünk, vagy nem. Velem
számtalanszor előfordult már, hogy eszembe jutott egy dal, elkezdtem dúdolni,
majd beültem az autóba, bekapcsoltam a rádiót és pontosan ugyanaz a nóta ment
az adón. Volt, hogy csak csodálkoztam és nem találtam benne üzenetet, de olyan
is előfordult, hogy a szövegre figyelve megértettem, hogy mit akar jelenteni.
A csepp és a tenger
Minden egy és összefüggő. Egy nagy
egész része vagyunk, mint a kis vízcsepp, mely a tengerhez tartozik. A kis
vízcsepp hordozza az összes információt, ami a tengerben megtalálható. A nagy
egész részei, a sok kis vízcsepp, állandó kommunikációban vannak egymással.
Függetlenül attól, értjük-e vagy sem.
Ha a mikrokozmoszban megjelenik egy
információ, egy érzés, az megjelenik a makrokozmoszban is. Hermesz
Trigemisztosz ezt úgy fogalmazta meg találóan, hogy: „Amint fent úgy lent, s
ahogyan lent, úgy fent”. Ez azt jelenti, hogy a szellemi világban
törvényszerűségek uralkodnak, amelyek megjelennek az anyagi világban is. Amit
gondolunk, az megvalósul. Akivel találkoznunk kell, azt bevonzzuk.
Amikor várandós voltam, akkor folyton
állapotos nők jöttek szembe az utcán, a buszon pocakos kismama mellé ültem,
akivel jókat beszélgettünk a gyermekvárásról. Soha annyi áldott állapotban lévő
nőt nem láttam, mint akkor. Amikor foglalkoztat egy téma, biztos, hogy „szembe
jön” velem az ezzel kapcsolatos könyv, újság, televízió műsor.
Innen rá is kanyarodnék a felelősség
kérdésére. Nem mindegy, hogy mire gondolunk, mit szeretnénk, miről beszélünk,
hogyan viszonyulunk a világhoz. Amit kérsz, megkapod. Akkor is, ha rossz. Az
Univerzum törvényei nem válogatnak, pusztán csak rezonancia reagál
rezonanciára. Erről szól a rezonancia törvénye, vagyis a hasonló hasonlót vonz
elv. Ám ez nem csak arra vonatkozik, hogy az valósul meg a külvilágban, ami
bennünk van. Igaz fordítva is, a külvilág leképezi felénk a belső világunkat. A
valóságnak mindig azt a szeletét érzékeljük, amire fogékonyak vagyunk rezgésszintünk
alapján. Épp ezért szükségesek a pozitív gondolatok, az előrevivő cselekedetek.
Nincs két egyforma valóság. Az én
valóságom csak az enyém, a másé csak az övé. Az információ mindannyiunkban
benne van, csak azt nem tudhatjuk, hogy ennek megértésében ki hol tart. Ezért
nem szabad senkit kritizálni, vagy ráerőltetni a másikra valamit. Mindenki a
saját tempójában halad és tágítja a látásmódját. Ettől még egyek vagyunk, egy
gyökérből gyökerezünk. Csak, mint ahogy a fák gyökerei sem egyformán nőnek és
más-más irányba törnek utat, úgy élünk mi, emberek is egymás mellett.
Jung szerint, amikor jó úton járunk,
a szinkronicitás jelensége felerősödik, így üzen az Univerzum a jó irányról.
(forrás: lelekpalya.hu)
