November elsejétől minden évben a természet álomba
szenderülésével együtt ránk köszönt az elmúlás visszavonhatatlan és
kikerülhetetlen tényével való szembesülés. Minden ember számára kevés
kivétellel félelmetes a halállal való
találkozás, hiszen minden barát, rokon, közvetlen családtag aki eltávozik ebből a világból a saját halálunkra
emlékeztet bennünket.
Talán
nem is az eltávozás ami rémülettel tölti el az embert, hanem a távozás útjához vezető szenvedés, fájdalom,
emberhez nem méltó kiszolgáltatott és megalázó helyzet vagy a váratlan halál
esélye.
A
veszteséget tanult sémák szerint próbáljuk kezelni és feldolgozatlanul hagyjuk sokszor hosszú évekig évtizedekig. A
legszörnyűbb élmény amikor szülő veszít i el
gyermekét, mert az olyan érzés mintha a saját élete lenne értelmetlen
attól a pillanattól fogva, hogy a tragédia beköszöntött az életébe.
Kitörölhetetlennek tűnő, bénító fájdalom uralja el az itt maradottat és
megszűnik vállalni a saját további
sorsát. Düh, lázadás, tagadás fájdalom
marcangolja a lelkét.
A
vallási tanítások a majd egyszer feltámadunk esélyével nem nyújtanak vigaszt. Talán a Hinduizmus és
a Buddhizmus az ami a halál kérdését úgy
tanítja, hogy kilépünk ugyan e világ kapuján, de vissza is térünk egy új
életbe. A Karma törvénye szerint a Samsara (Létkerék) addig forog körbe körbe
amíg e látszatvilág forgásából a megvilágosodás és a mindenséggel való egység megélése
által képesek leszünk
megszabadulni. Nincs ember, akiben ne
merült volna fel a kérdés, hogy -Akkor
mivégre, mindez?- Az elmúlt évszázadok
kultúrális hozzáállása sem segítette a veszteség feldolgozást , valamint az
eltávozó elvezetésében sem nyújtott segítséget, lelki támaszt.
Talán
mostanában a hospis mozgalom feléledésével mutatkozik némi remény arra, hogy a
lélekgondozásra is figyelmet fordítanak az illetékes intézmények. A halál vagy tabu téma az emberek körében
vagy szőnyeg alá söprik a kérdést és belevetik magukat a nagybetűs életbe a
kedvenc szlogennel takaródzva:- Egyszer
élünk!- A tudomány sem támogatja a halál
rejtélyének megfejtését, mivel tagadja a
lélek létezését és a lehetőségét a többszöri életnek. A halál pillanatában
fellépő Isten élményt is a hormonok
játékának és az oxigén hiánynak tulajdonítják az orvosok. Azt mondják, onnét
még senki sem jött vissza, hogy elmondja mi van, vagy egyáltalán van e valami odaát.
Pedig,
nyitott szellemű kutatók által
lejegyzett számtalan halálközeli élményt
megélt ember esete bizonyítja, hogy
létezik az a bizonyos másik világ. A beszámolók ugyan sokszínűek, de mégis
rengeteg ponton megegyeznek. Mint pl. az alagút élmény, életfilm áttekintése,
vagy egy szeretetet sugárzó fénylénnyel
való találkozás, aki visszaküldi azzal a tapasztalót, hogy dolga van még ebben
a világban. Néha konkrétan el is mondják, hogy mi az a feladat amit még el kell
végeznie az élményesnek. Könyvek sora jelent meg olyan esettanulmányokkal az oldalain, melyek bizonyítékok arra
vonatkozóan is, hogy újra és újra leszületünk a világ e fizikai síkjára.
A
születés az embereket mindig örömmel
tölti el, bele sem gondolva abba,
hogy mekkora trauma az anyaméh védettségéből kilépni és felvállalni egy újabb
testet, annak funkcióit használni és elölről
kezdeni mindent, úgy, hogy a felejtés ködébe vész az összes eddigi
tapasztalatunk és megélt életünk. Mind e megoldatlan kérdésre azonban van
terápiás megoldás, így a veszteségtől
kezdve az előző életek rejtett valóságának feltárásáig mindenre
feleletet kaphatunk. E terápiák neve: Tanatológia, Visszavezetés terápia és
Lélekgyógyítás. E módszerek segítséget
nyújtanak szeretteink elengedésében, a gyász feldolgozásában, az élet
értelmének megértésében, halálközeli élmények feldolgozásában és előző életek
feldolgozatlan traumáinak feltárásában. Mindez egy egészséges és boldog élethez
vezeti el az embert, ameddig tart és még azon is túl, mert minden tapasztalatot
és tanulságot tovább viszünk egy következő életbe.
(Mike
Valéria Annamária parapszichológus)
