A szellemtudományt, azaz az antropozófiát Rudolf Steiner hozta létre a múlt század elején. Ez egy megismerési út. Módszere ugyanaz, mint minden más igazi tudományé. Tárgya pedig minden létező dolog.
Tisztázzuk először, hogy mi a tudomány! Tudomány az, amely olyan módszert használ a világ és az ember megismerésére, amelyet jól ismerhetünk a 16. század óta kialakult természettudományban.
Mi jellemző erre a tudományos módszerre?
Alapvetően két dolog: megfigyelésen, és a megfigyeltek megértésen alapul.
A tudományos tevékenység megfigyeléssel (észleléssel) kezdődik. Ha valami nem megfigyelésen, észleleti tapasztalaton nyugszik, akkor nem lehet tudomány. Ha tehát van egy gondolatunk, elméletünk vagy ún. modellünk, akkor azt csak akkor lehet a tudományos jelzővel illetni, ha a posteriori jellegű, azaz megfigyelés, érzékleti tapasztalat előzte meg.
Sok minden alapul megfigyelésen, de mitől lesz valamely megfigyelés tudományos? Ennek több kritériuma van. Először is magát a megfigyelést a lehető legnagyobb objektivitásra törekedve kell végezni. Ha lehet, akkor annak körülményeit, (ha ez is alakítható), az objektív megfigyelés végrehajtására minél alkalmasabbá kell tenni. Hogy ez ténylegesen megvalósult-e, utólag lehet róla ítéletet alkotni. De még ha marad is valami kifogásolható a tárgyilagosság tekintetében, a megfigyelés tudományosnak nevezhető, ha a tárgyilagosságra való törekvés egyértelműen megvalósult, de nem vált teljessé.
A hétköznapi életben szokás szerint nagymértékben befolyásolják gondolatainkat, de érzékszervi észleléseinket is szubjektív érzéseink és képzeteink. A tudományban ez nem fordulhat elő. Ettől persze a tudós nem válik érzéketlenné vagy rideggé, és kiszáradt belső élettel rendelkező emberré. Igaz, hogy ilyen is előfordul, de ez nem a tudományos módszer hibája, hanem művelőjéé. A tudományos megfigyelés ismérve tehát a tiszta észlelés, amibe eleinte semmilyen képzet, érzés és szándék nem vegyül. A tiszta megfigyelés mindig előítéletmentes, hiszen csak észlelés, amiben még nem lehet ítélet. Objektív, tárgyszerű is, mert annak adja magát, amit az érzékelő szervei közvetítenek. Önzetlen is, hiszen személyes ügyeit nem viszi bele észleleti tevékenységébe.
A kísérletek során végzett megfigyelések tudományosak, amennyiben a fenti feltételeknek megfelelnek. A kísérlet: tervezett és módszeresen kivitelezett, tudatosan irányított megfigyelésen alapuló kutatás, ahol a kutató a figyelmét eleinte az érzékletekre fordítja, hogy utána ezeket hasonló önzetlenséggel és objektivitással kiértékelje, a gondolkodó és megértő képességét felhasználva. Kísérleteket egyébként bárki végezhet. Nem minden tudatos és tervszerű megfigyeléshez szükséges az ember érzékszervein kívül még más is. A jelenlegi természettudományos kísérleti megfigyelések alatt fizikai eszközökkel és műszerekkel végzett megfigyeléseket értünk, de ez nem jelenti azt, hogy saját érzékelő képességünket ne használhatnánk hasonló módon, mint a fizikai berendezéseinket. Ez, mint látni fogjuk, kulcs a szellemtudomány megértéséhez és jogosultságának belátásához.
Miként beszélhetünk tudományos megértésről vagy megismerésről? Beszélhetünk róla egyáltalán? Természetesen. Amennyiben gondolkodásunkban, a megfigyeléseink feldolgozása, értelmezése során hasonló módon járunk el, mint az azt megelőző észlelési folyamat során, akkor tudományos gondolkodásról és megértésről beszélhetünk. Az ilyen gondolkodás objektív, önzetlen, tudatos és teljes egészében általunk irányított. Felmerülhet a kétely: Van egyáltalán ilyen, amire ez teljes egészében igaz? Mindenképpen lennie kell. Ha nem is teljesen, de a kételkedőben is megvan mindez. A kétkedő saját kételyeit cáfolná meg, amikor valamit mégis igaznak vél. Hiszen az igazság csak megismeréssel érhető el. Akkor mindent, amit ténynek gondolunk, is kételkedve kellene fogadni. Például azt is, hogy van növény, Nap és „én vagyok”. Ha valakit a szubjektivizmusa nem hajszolja illuzionizmusba, akkor bizony néhány dolog létében egészen biztos, hogy nem kételkedhet. Ez a gondolkodó megértésén alapul. Tehát, ha csak a legalapvetőbb dolgokra is, de érvényesnek kénytelen elfogadni minden józan gondolkodású ember, hogy a gondolkodásban képesek vagyunk a tudományos módszer véghezvitelére. A többség mindenesetre a valóság bonyolult és összetett gondolkodó megismerését is lehetségesnek tartja. Mi magunk is ezt az álláspontot képviseljük.
A mai elképzelések szerint kicsit másként szokták leírni a tudományosság jellegét. Többnyire elengedhetetlennek tartják az ismételhetőség és ellenőrizhetőség kritériumának felállítását. Ezzel mi is egyetértünk. Ha valamely megfigyeléshez nem lehet még egyszer eljutni, akkor az nem tekinthető tudományosnak. Természetesen az ellenőrzésnek olyan módja is létezhet, hogy más tárgyakra irányuló észleletek alapján a mi tárgyunkra vonatkozóan következtetéseket vonunk le, ha előzőleg a két tárgy között a logikai összefüggést ki tudtuk mutatni.
Viszont nem érthetünk egyet a mindenáron méréssel, fizikai berendezésekkel való ellenőrizhetőség feltételével, hiszen ez színtiszta előítéleten alapul: azt hiszi, hogy az érzékekkel nem lehet objektív tapasztalatokat szerezni. Ezt azonban minden egészséges ember saját élményei alapján tudja megcáfolni. Rengeteg példát említhetnénk. Például, ha télen kilépünk a meleg szobából a fagyos hidegbe, mi alapján tudjuk, hogy a +20 fokos levegő melegebb, mint a -20 fokos? A hőmérő mérése alapján? Nem. Saját hő-érzékelésünk alapján. A hőmérő csak alacsonyabb és magasabb számértékeket mutat. Hogy azok az értékek a hőre vonatkoznak, csak azért tudjuk, mert a hőmérőt hő-érzékelésünk ellenőrzésére, és számokban való kifejezhetősége miatt megalkottuk. Az ember érzékei nincsenek beskálázva. Nem vagyunk képesek tévedhetetlenül és pontosan megmondani, hogy hány fok van, de ez nem jelenti azt, hogy hőérzékünk becsapna minket vagy, hogy pusztán szubjektív érzeteket nyújtana. S valóban, +20 fokról -20 fokba kerülve a hőre vonatkozó érzetünk a hőmérő által számszerű módon ellenőrzött megfigyeléssé válik. Csakhogy hőmérő hiányában is ugyanolyan tárgyszerű marad hő-érzékelésünk, a hőmérő jelenléte és leolvasása nem befolyásol minket ebben egy picit sem. Tehát a hőre vonatkozó megfigyelésünk, azaz hőérzetünk tudományosnak tekinthető, ha mindent elkövettünk a tárgyilagosság, önzetlenség, tudatosság terén. Nem számít, hogy érzékszerveink nem tudnak számokat jelezni. Az objektív tudományos megfigyelésnek nem elengedhetetlen feltétele, hogy matematikai módon, abszolút értelemben, mértékegységben legyen kifejezve, és mérőeszközökkel legyen hitelesítve.
Biztos, hogy e gondolatmenetünkkel már sokan nem értenek egyet, de csak azért, mert előítéleteik foglyai. Hogy érzékelésünk feltétlenül szubjektív, az durva előítélet. Elismerjük, hogy érzékelésünk folytán sokszor csalatkozunk, de mi ezt sem észlelő képességünknek tulajdonítjuk, hanem a hibás gondolkodásnak. Az érzékelés sokkal objektívebb, mint gondolnánk.
Természetesen előfordul, hogy valakinek az érzékelése valamilyen módon elüt a többi emberétől. Az ilyen eseteket gyakran betegségnek nevezzük. Például a színek területéről értelemszerűen ugyanazt elmondhattuk volna, mint amit a hő-érzékeléssel kapcsolatban kifejtettünk. Ugyanakkor léteznek színtévesztők, sőt színvakok. A színvakok csak a szürke árnyalataiban látnak. Nem látnak színeket. Miként illeszthető be ez a tény a tudományosságról alkotott rendszerünkbe? Nos, a maga területén a színvakok észlelete is objektív. (Mint tudjuk, a tudományos jelleghez ez még kevés!) Ha mi tekintünk az égre, akkor kéknek látjuk, ha a színvak, akkor szürkének. A színvak nem mondja a szürkét pirosnak vagy másnak, és én sem zöldnek. Tehát mindegyikünk azt fejezi ki, amit átél, amit ténylegesen érzékel, átél. Sőt, még a színvak is végezhet a színek területén tudományos kísérleteket, csak éppen saját színmegfigyeléseit azok hiányában nem képes alkalmazni. Mindenesetre a színek tudományos vizsgálatára alkalmasabb a színeket látó tudós, a színvakban pedig – feltételezem – fel sem merül a színek kutatásának vágya.
Ellenvethetné valaki: lehet, hogy a többség látja a valóságtól eltérően a világot, amikor színeket él át, és a színvak látja helyesen szürkének az egyébként is szürke világot. Nos, puszta érzéki megfigyelésen alapuló megismerésünk nyomán ezt valóban lehetségesnek tarthatjuk, de mi még ez alapján sem gondoljuk ezt, hiszen a világ bonyolult. Ráadásul egyéb észlelési módokat is lehetségesnek tartunk, amikkel bizonyosságunk tovább fokozható. Nem valószínű, hogy az érzetek hiánya közelebb vinne a valósághoz, mint maguk az érzetek. Nem valószínű, hogy valaminek a nem-érzékelése alapján meghozott ítélet közelebb járna az igazsághoz, mint az érzékelése alapján meghozott ítélet. A sokoldalú megfigyelés mindig megbízhatóbb, mint az egyoldalú.
Mi van annál, aki a zöld és a piros érzetet fordítva éli át: a zöldet pirosnak, a pirosat zöldnek látja. Nem lehet, hogy a kevés színtévesztő látja helyesen a színeket, és nem a többség? A fentieket értelemszerűen itt is elmondhatnánk, de ennek megválaszolásához tovább kell mennünk. Ki kell mondanunk, hogy bár a megfigyelést tettük minden megismerés alapjává, a megfigyeléssel szerzett érzetek mégsem adják a lényeget. Tehát bár az érzetek elengedhetetlenek, mégsem mondanak semmi lényegeset. Ha a színtévesztő a piros rózsa leveleit látja pirosnak, és a virágját zöldnek, még tudja, hogy rózsáról van szó. A tárgy lényegét, a rózsa mivoltát ő is éppen úgy képes megragadni, mint azok, akik nem színtévesztők. A különböző érzet mindkét esetben megfelelő fogalommal párosul. Tehát az érzet csak a fogalommal együtt válik értelmessé. A különböző emberek érzetei természetesen különbözőek. Mint láttuk, ez nem feltétlenül jelenti az érzetek szubjektivitását, sőt az érzetek mindig objektív tartalmúak, még ha szubjektív átéléssel is jutunk hozzájuk. Csak az érzetek formái, keletkezésük módja és körülményei lehetnek szubjektívek. Objektív észlelése alapján mondhatja a színtévesztő a rózsa virágjáról, hogy zöld, mi pedig saját észlelésünk alapján, hogy az piros. Az érzékelés sohasem csal. A képzelődés csal, de az nem érzékelés. Tehát a színvak a szürkeségben szürke árnyalatokat tud megkülönböztetni, ahogy mi szín-látók színárnyalatokat. Más a szemünk mérési tartománya, azaz a valóság más szeletét látja a színvak és a színeket látó. A színtévesztő a valóság bizonyos részét (piros-zöld) fordítva látja, mint az emberek többsége, de ez a valóság megismerése szempontjából nem számít. Egyedül az a döntő, hogy akármilyen színlátása mellett képes-e megragadni a dolgok lényegét, jelentését, értelmét. E megragadást pedig gondolkodva tesszük, sohasem érzékelve. Ha képes erre,, akkor a színtévesztés vagy színvakság léte nem perdöntő. Csak azért tűnik a színtévesztés fent vázolt módja problematikusnak, mert hozzászoktunk saját érzékelési tapasztalatainkhoz, és ha azzal gyökeresen ellentétes tapasztalattal találkozunk, akkor megoldhatatlannak látszó nehézségnek hisszük ezt, pedig a megismerés lényegét megértve az egész probléma megszűnik jelentősnek látszani.
Ezzel érintettük a megismerés lényegét is, amiről bővebben olvashatunk az ismeretelméletet tárgyaló részben. A mindennapi életben gondolkodva ismerünk meg, ám a tudományos kutatás során a gondolkodást módszeresen is használjuk. A megfigyelés területén a kísérlet is módszeres. A módszeresen azt jelenti, hogy nem csapongva, nem véletlenszerűen végezzük, hanem a valóság megragadására irányulóan, valamely logikát elfogadva, és teljes tudattal.
Az utóbbi évtizedekben a tudományos módszer elmaradhatatlan jellemzőjévé vált az elmélet- és modellalkotás, és annak beválása, előrejelzéseinek vizsgálata, ellenőrzése. Az elmélet- és modellalkotás gondolkodás eredménye. Ha tehát ennek során a gondolkodást a fent jellemzett módon használjuk, akkor a magyarázataink tudományosnak tekinthetőek. Ez voltaképpen azt jelenti, hogy megfigyeléseink alapján igyekszünk magyarázni a megfigyelt vagy tapasztalt jelenségeket, a magyarázó jellegű elmélet vagy modell jósága, használhatósága pedig a beválásán múlik. Azaz a magyarázat újabb és újabb – múltbeli vagy jövőbeli – megfigyelésekre való alkalmazhatósága azt jelenti, hogy a valóságot valamilyen szinten helyesen ragadja meg. Ha csak keveset magyaráz meg, akkor nem illeszkedik eléggé a valósághoz, valószínűleg részben vagy teljesen hibás. (Vigyázat, teljesen hibás elmélettel is lehet bizonyos dolgokra értelmes, és valóságnak látszólag megfelelő magyarázatokat adni!) Tehát ha valami tudományos jellegű is, nem feltétlenül igaz. A valóság egy része teljesen másként is kinézhet, mint ahogy jelenleg a természettudományos megfigyelések és modellek, magyarázatok alapján általában gondoljuk. Erre példák hozhatók.
Már csak egy lényeges feltétel maradt hátra, amiről szólnunk kell: a cáfolhatóság elve. Ez azt fejezi ki, hogyha valami elvben cáfolható, azaz falszifikálható, akkor lehet tudományos állítás. Elvben az cáfolható, aminek megcáfolásához léteznek megfigyelési eszközök, azaz hasonló vagy más megfigyelésekkel, de ellenőrizni tudjuk az egyes esetekből általános érvénnyel leszűrt megállapítások megfigyelési alapjait, azután pedig azokat mi is saját tapasztalat alapján tudjuk értelmezni. A falszifikálhatóság feltétele ma már eléggé köztudomású, és lényegében elfogadott. Mi sem vetjük el jogosságát, ám az általunk képviselt szellemtudománnyal kapcsolatban a későbbiekben konkrétabban is vissza kell térnünk rá.
A szellemtudomány megfelel a fent jellemzett tudományos kritériumoknak.
Mi a szellemtudomány?
Mit jelent a szellem előtag a tudomány szó előtt? Mit jelent ma a természet előtag a természettudomány kifejezésben? Hogy ez a tudomány a természettel foglalkozik, pontosabban a természet azon formáját kutatja, amely az érzéki tapasztalásunk számára anyagi vagy energetikai voltában megmutatkozik. A szellemtudomány nemcsak az anyagi természet, hanem az egész világmindenség megismerését tűzi ki célul. Ezt azonban nem csupán érzéki megfigyelésekre alapozza, mint a természettudomány, hanem elsősorban úgynevezett érzékfelettiekre. Mindig számol az érzékszervi megfigyeléssel és az erre alapozott elgondolásokkal is, de ez nem akadályozza abban, hogy érzékfeletti megfigyelésekkel alaposabban ismerje meg a valóságot. Minél többféle észlelési móddal rendelkezünk, annál több mindenről tudunk valóságnak megfelelő fogalmat alkotni. A színvak magától nem képes fogalmat alkotni a színekről, mert nem érzékel színeket. A kizárólag az érzéki dolgokra irányított megfigyelés alapján nem lehet fogalmat alkotni olyasmiről, amiről a szellemtudomány az érzékfeletti megfigyelések alapján beszél. Viszont ahogy a színvaknak nem lehet elmagyarázni a szín lényegét, úgy a természettudományos gondolkodónak el lehet magyarázni bizonyos érzékfeletti tényeket, hiszen azok nagy része a fizikai világ dolgaiban és működésében megtalálhatók.
Szellemtudomány alatt az antropozófiai szellemtudományt értjük. Nincsenek abban az értelemben szellemtudományok, ahogyan arról bizonyos ezoterikusok beszélnek. Azok valójában nem tudományosan felépített diszciplínák, hanem még a hétköznapinál is slendriánabb módon elért, és gyakran valódi, bár esetlegesen szerzett ismeretek fantáziálásokkal összezagyvált egyvelegei.
- forrás: Gellért Ferenc - megismeres.hu -
forrás: megismeres.hu
Gellért Ferenc 1969-ben született Móron.
Földmérő mérnök. Antropozófus író és költő. Publikációi az élet legkülönfélébb területét érintik.
- - - - -
Gellért Ferenc - Bevezetés az Antropozófiába - videó