Dr. Raymond A. Moody: A fényen túl + Hangoskönyv

Raymond A. Moody Jr. amerikai filozófus, pszichiáter, orvos és író, legszélesebb körben a túlvilágról és a halálközeli élményekről szóló könyveiről ismert, ritka tettet mondhat magáénak az emberi tudásért folytatott kutatásban: paradigmát teremtett.

Dr. Raymond A. Moody

Dr. Raymond A. Moody: A fényen túl. Részletek a könyvből:

A HALÁL KÖZELSÉGÉNEK ÉLMÉNYE

Mi történik, amikor meghalunk?

Valószínűleg ez az emberiség leggyakrabban föltett és legnyugtalanítóbb kérdése. Egyszerűen megszűnünk élni úgy, hogy halandó maradványainkon kívül semmi sem jelzi a földön eltöltött életünket? Vagy csak akkor támaszt fel bennünket később egy Felsőbb Lény, ha jó jegyeink vannak az Élet Könyvében? Vagy visszatérünk állatokként, mint az indiaiak hiszik, esetleg mint későbbi

nemzedékek tagjai?

Ma semmivel sem vagyunk közelebb az élet utáni élet alapvető kérdésének

megválaszolásához, mint voltunk ezredévekkel ezelőtt, amikor az ókori ember először

mérlegelte ezt. Van azonban sok olyan hétköznapi ember, aki megjárta a halál mezsgyéjét

és csodálatos túlvilági ragyogásról számolt be, egy szeretetet és megértést sugárzó

világról, amelyet egy alagúton, vagy folyosón átvezető, izgalmas utazással lehet csak

elérni.

Ezt a világot dicsfényben tündöklő, elhunyt hozzátartozók lakják és egy Felsőbb Lény

kormányozza, aki az újonnan érkezettet végigvezeti élete történetének áttekintésén,

mielőtt a további földi életre visszaküldené.

Visszatérésünk után ezek a „meghalt” emberek már sohasem ugyanazok, akik voltak. Az

életet a maga teljességében ragadják meg, és kifejezésre juttatják azon hitüket, hogy a

szeretet és a tudás a legfontosabb mindenek fölött, mivel csak ezek azok, amiket

magunkkal vihetünk.

Ezen esetek leírására jobb megjelölés híján azt mondhatjuk, hogy ezeknek az

embereknek halálközeli élményben volt részük.

Ezt a megnevezést több évvel ezelőtt, az első könyvemben, az Élet az élet után című

munkámban kreáltam. Mások egyéb neveket alkalmaztak rá, mint pl. „másvilági utazások”,

„az egyedülálló szárnyalása az Egyedülvalóhoz”, „halálközeli látomások”. Azonban az

epizódoknak a jellemzői - elnevezésüktől teljesen függetlenül - mind hasonló élményre

utalnak. A halálközeli élményen keresztülment emberek a következő eseményekből

tapasztaltak meg néhányat, vagy valamennyit: a halál állapotának érzete, béke és

fájdalommentesség még „fájdalmas” tapasztalat közben is, különválás a testtől, sötét

vidékre, vagy alagútba érkezés, gyors emelkedés a mennyek felé, találkozás fényben

tündöklő, elhunyt barátokkal és rokonokkal, találkozás a Legfőbb Lénnyel, az illető

életének áttekintése, vonakodás az evilági életbe való visszatérés iránt.

Ezeket az összetevő elemeket több mint két évtizeddel ezelőtt személyes kutatásaim

során különböztettem meg, amelyek véletlenül kezdődtek, húszéves koromban, amikor a

Virginia Egyetem bölcsész hallgatója voltam. Éppen a szeminárium helyiségében ültem

vagy egy tucatnyi társammal és John Marshall professzor értekezését hallgattam a halállal

kapcsolatos bölcseleti témákról. Marshall megemlítette, hogy ismer a városban egy

pszichiátert - dr. George Ritchie-t -akit kétoldali tüdőgyulladás után halottnak

nyilvánítottak, majd sikeresen újraélesztettek. Miközben „halott” volt, azt a rendkívüli

dolgot tapasztalta, hogy keresztülhalad egy alagúton, és fényt sugárzó lényeket lát.

Professzorom megjegyezte, hogy ez az élmény mély hatással volt erre az orvosra, aki

meg volt győződve arról, hogy módja volt bepillantani az élet utáni életbe.

Őszintén meg kell mondanom, életemnek ebben a szakaszában a fizikai halál utáni

szellemi továbbélés kilátása sohasem jutott eszembe. Mindig az volt a feltételezésem,

hogy a halál az ember anyagi testének és tudatának megsemmisülése. Természetesen

felkeltette érdeklődésemet az, hogy egy neves orvos elegendő bizonyosságot nyerhetett

ahhoz, hogy nyilvánosan elismerje, bepillantott a túlvilágra.

Néhány hónappal később magát a pszichiátert volt alkalmam hallgatni, amikor egy

diákcsoporttal ismertette élményét. Elmondta, hogy bizonyos távolságról látta a saját

maga nyilvánvalóan halott testét, amint az egy kórházi ágyon fekszik, hogy ragyogó

fényességbe lépett be, amely szeretetet sugárzott, és hogy újra látta élete minden

eseményét egy háromdimenziós képben.

Ritchie történetét elraktároztam az emlékezetemben és folytatva tanulmányaimat 1969-

ben megszereztem filozófia doktori címemet. 

Kapcsolódó írás:

DR.GEORGE G.RITCHIE:VISSZATÉRÉS A HOLNAPBÓL

https://dszilvia.blogspot.com/2016/10/dr-george-g-ritchie-visszateres.html

Amikor elkezdtem tanítani az egyetemen, akkor találkoztam egy másik halálközeli élménnyel.

Az egyik tanítványom majdnem meghalt az előző évben és megkérdeztem, milyen élmény

volt ez. Igen meglepődtem, amikor úgy találtam, hogy az általa megélt esemény majdnem

pontosan olyan volt, mint amit Ritchie-től hallottam több mint négy évvel azelőtt.

Keresni kezdtem olyan diákokat, akik tudtak egyéb halálközeli élményekről. Amikor 1972-

ben elkezdtem orvosi tanulmányaimat, nem kevesebb, mint nyolc halálközeli élmény

esettanulmányom volt már megbízható, őszinte emberektől. Az orvosi egyetemen további

esetekről szereztem tudomást és csakhamar elég esettanulmány állt rendelkezésemre,

hogy megírjam az Élet az élet után című könyvemet, amely nemzetközi siker lett. Az

emberek nyilvánvalóan sóvárogtak annak megismerése után, mi is történik velünk a

másvilágon.

Amikor elkezdtem előadásokat tartani és nagyobb csoportokat kérdeztem afelől, vajon nekik maguknak volt-e halálközeli élményük, vagy tudnak-e bárkiről, akinek volt ilyen, elképzelésem alaposan megváltozott e jelenség gyakoriságáról. Előadásaimon ezt szoktam kérdezni a hallgatóságtól: 

„Önök közül hányan éltek meg halálközeli élményt és hányan tudnak olyanról, aki ilyenen átment?” Válaszként körülbelül harmincból egy felemelte a kezét. George Gallup Jr. felmérése szerint, az Egyesült Államokban nyolcmillió felnőtt ember tapasztalt meg halálközeli élményt. Ez azt jelenti, hogy minden huszadik. Közvélemény-kutatással azt is meg tudta vizsgálni, hogy a halálközeli élmények milyen elemeket tartalmaztak. Íme, az ő megállapításai:

Tartalmi elemek   %

Testen kívüli élmény   26%

Pontos vizuális érzékelés 23%

Hallható hangok 17%

Béke, fájdalommentesség érzete 32%

Fényjelenségek 14%

Visszapillantás az életre 32%

Tartózkodás egy másik világban 32%

Találkozás más lényekkel 23%

Alagút-élmény 9%

A jövő előzetes ismerete 6%

Ez a felmérés tisztán megmutatta, hogy a halálközeli élmények sokkal gyakoribbak a társadalomban, mint azt a kutatók valaha gondolták volna.

MEGVÁLTOZOTT ÉLETEK

A halálközeli-élmények átalakító ereje

Minden halálközeli élményben van egy közös elem: megváltoztatják azt az embert, aki

keresztülmegy rajtuk. A halálközeli élményt átélőkkel folytatott intenzív foglalkozásom

alatt még nem találkoztam olyan valakivel, akit ne ért volna igen mély és pozitív változás

ennek az élménynek eredményeként.

Nem akarom azt mondani, hogy a halálközeli élmény az emberéket érzelgős, naiv, kritika

nélküli, együgyűen optimista lényekké alakítja. Bár bizonyos, hogy pozitívabb és

kellemesebb hatást keltenek környezetükben (főleg, ha halálközeli élményük előtt nem

voltak ilyenek), de mindenesetre aktív elkötelezettségre is vezeti őket ez az élmény a

reális világgal szemben. Segít nekik abban, hogy érzelemmentesen és világosan

gondolkodva szálljanak szembe a realitások kellemetlen megnyilvánulásaival - ami új

megközelítés számukra.

Minden olyan kutató, illetve orvos, aki halálközeli élményt átélteket kérdezett ki, ugyanarra

a következtetésre jutott: nevezetesen, hogy élményük következtében jobb emberekké

váltak. Bár a halálközeli élményt a pszichológiában úgy ismerik, mint „kríziseseményt”,

még sincsenek olyan negatív hatásai, mint más egyéb kríziseseménynek. Például egy

súlyos harci élmény azt eredményezheti, hogy az illető személy „leragad” ennél az

időpontnál. Sok vietnami veterán például újra átéli a halál és pusztulás borzalmas

jeleneteit, amelyeknek évekkel ezelőtt tanúja volt a harcban. Oly mértékben hallucinálnak,

hogy érzik a puskapor szagát és érzik a trópusi hőséget. Ez negatív válasz a

kríziseseményre. Más traumát okozó események, mint pl. áradások, tornádók, tüzek és

gépkocsibalesetek annyira lesújthatják az embereket, hogy képtelenek az eseményt

feldolgozni. Ha ez történik, érzelmileg ők is „leragadnak”.

A halálközeli élmény legalább annyira krízisesemény, mint egy ütközet, egy autóbaleset,

vagy egy természeti csapás. A halálközeli élményt valójában gyakran okozhatja ezek

egyike. De ahelyett, hogy érzelmileg „leragadnának”, a halálközeli élményt átélők

egyoldalúan reagálnak. Úgy látszik, az élmény megkívánja, hogy az illető személy valami

pozitív cselekedetet hajtson végre az életben. Egyesek azt mondják, az illetőt békesség

tölti el és az az érzés, hogy lesz élet az élet után. Mások szerint az a tény nyújt számukra

bizonyos megvilágosodást, hogy egy felsőbbrendű lénnyel találkoztak.

Egy másik személy, akit drámai módon változtatott meg a halálközeli élmény, egy férfi

volt, akit Marknak fogok hívni. Egész élete folyamán a pénz és a karrier megszállottja volt.

Orvosi berendezések forgalmazásával foglalkozott és sokkal többet törődött a gyors

eladással és gazdagodással, mint az eladott berendezések szervizelésével.

Aztán a negyvenes évei közepe - táján súlyos szívrohamot. kapott. Élménye folyamán

nagyanyjával és sok más rokonával találkozott és érezte azok feléje áradó tiszta

szeretetét. Miután újraéledt, életfelfogása és szemlélete egészen megváltozott. Mindez,

ami korábban mozgatta, sokkal lejjebb került a fontossági listáján, messze a család,

barátság és tudás mögé. Elmondta, hogy amikor a „másik oldalon” volt, megegyezett a

fénylénnyel, hogy ezután soha többé nem fog annyira a pénzre koncentrálni, hanem

inkább annak szenteli-magát, hogy jóságos és kedves legyen.

Ironikus módon ez az új magatartás még több hasznot hozott. „Kedvesebb vagyok, hogy

meggyógyultam” - mondta széles vigyorral. Így most az emberek még többet akarnak

venni tőlem.”

Amikor a halálközeli élményt átéltek azt mondják, hogy megszabadultak a halálfélelemtől,

gyakran úgy gondolják, hogy már nem félnek a tudatuk, vagy énjük megsemmisülésétől.

Ez nem azt jelenti, hogy hamarosan meg akarnának halni. Csak azt mondják, hogy ez az

élmény gazdagabbá és teljesebbé tette az életet, mint volt bármikor előtte. Akiket ismerek,

inkább akarnak élni, mint valaha. Sokan közülük szinte úgy érzik, mintha most élnének

csak először.

Egyikük így fejezte ki:

„Életem első ötvenhat évében állandó halálfélelemben éltem. Életem

középpontjában az állott, hogy elkerüljem a halált, melyet borzalmasnak gondoltam.

Ezután az élmény után megértettem, hogy ha egész életemet halálfélelemben élem végig,

akkor nem tudom az életet élvezni.”

Sokan nem félnek már a földi tetteikért bekövetkezhető pokolbeli büntetéstől sem. Életük

áttekintése alkalmával a halálközeli élményt átélők megértik, hogy a fénylény szereti őket,

és gondoskodik róluk. Megértik, hogy nem ítélni akar, hanem azt, hogy jobbakká váljanak.

Ez segít a félelem kiküszöbölésében és arra összpontosítanak, hogy szeretetteljes

emberek legyenek.

Annak érzése, hogy mindennel kapcsolatban vagyunk

A halálközeli élményt átélők azzal az érzéssel térnek vissza, hogy a mindenségben

minden kapcsolatban áll egymással. E számukra nehezen meghatározható felfogás, de a

legtöbben újra megtalált tisztelettel viseltetnek a természet és a körülöttük lévő világ iránt.

Ezt az érzést ékesszólóan írta le nekem egy keményen dolgozó, esztelenséget nem tűrő

üzletember, aki hatvankétéves korában szívroham következtében halálközeli élményen

ment keresztül:

„Amikor a kórházban magamhoz tértem, az első dolog, amit megláttam, egy virág

volt, és sírni kezdtem. Akár hiszi, akár nem, soha nem néztem meg igazán egy virágot,

amíg a halálból vissza nem tértem. Amikor halott voltam, megtanultam valami igen

fontosat: 

hogy mindnyájan részei vagyunk egy nagy, élő mindenségnek. Ha azt

gondoljuk, hogy árthatunk valaki másnak, vagy más élő dolognak anélkül, hogy

magunknak is ártanánk, keserűen csalódunk. Ha ma erdőt, virágot, vagy madarat látok,

azt mondom, 'Ez én vagyok, ez része az énemnek'. A világon mindennel kapcsolatban

állunk és ha szeretetet sugárzunk ki ezeken a kapcsolatokon keresztül, akkor boldogok

vagyunk”

Fejlettebb lelki állásfoglalás

A halálközeli élmény majdnem mindig kíváncsiságot ébreszt az emberek lelkében.

Sokan közülük tanulmányozni kezdik a nagy vallási gondolkodók tanítását és el is

fogadják azt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a helyi egyház oszlopos tagjaivá válnának.

Ellenkezőleg, inkább arra hajlanak, hogy felhagyjanak a vallásos doktrínákkal, pusztán a

doktrína miatt. Igen tömören és gondolatébresztően számolt be erről egy valaki, aki

halálközeli élménye előtt egy szemináriumon tanult.

„Az orvosom azt mondta, hogy 'meghaltam' az operáció közben. Én azonban azt feleltem,

hogy akkor keltem életre. Látomásom során megértettem, micsoda egy felfuvalkodott

szamár vagyok azzal a sok teológiával, miközben mindenkit lenézek, aki nem tagja az én

felekezetemnek és nem fogadja el azokat a teológiai tételeket, amelyeket én.

Ismerőseim közül sokan meg lesznek lepve, amikor látják majd, hogy az Urat nem érdekli

a teológia. Úgy látszott, hogy - egy részét tulajdonképpen szórakoztatónak találja, de

felekezetemmel kapcsolatban egyáltalán nem érdeklődött. Azt akarta tudni, mi van a

szívemben, nem pedig a fejemben.”

Visszatérés az „igazi” világba

Egyes kutatók „visszatérési szindrómának” nevezik a földi világhoz történő, újbóli

alkalmazkodást. De hát miért ne lennének nehézségei a halálközeli élményt átélteknek az

újbóli alkalmazkodással? Ha az ember egyszer már megismert egy szellemi paradicsomot,

vajon nem vonakodna-e visszatérni ebbe a világba?

Több mint kétezer évvel ezelőtt Platón már megemlítette ezt a szindrómát Az állam című

könyvében. Ebben felszólít bennünket, képzeljünk el egy földalatti világot, ahol foglyokat

tartanak születésüktől fogva, megbilincselve az üreg falával szemben úgy, hogy csak az

árnyékát láthatják azoknak, akik a mögöttük lángoló tűz előtt mozognak Tegyük fel,

okoskodik Platón, hogy az egyik fogoly megszabadul kötelékeitől, kikerül erről a helyről és

feljön a mi világunkba és megismeri annak szépségét. Ha ezután ismét

visszakényszerítenék az árnyékvilágba, mondja Platón, és elmondaná az élményeit a

többi rabnak, akik sohasem jöttek elő a földalatti világból, azok kinevetnék és kigúnyolnák.

De ezen túlmenően, még az is problémát okozna számára, hogyan feleljen meg egy most

már korlátozottabb világ követelményeinek.

A GYERMEKEK ÉS A HALÁLKÖZELI ÉLMÉNYEK: TALÁLKOZÁS AZ

ŐRANGYALLAL

A gyermekek halálközeli élményeinek különös jelentősége van. Az ilyen ártatlan

lényekkel való foglalkozás során a kutatóknak lehetőség kínálkozik arra, hogy olyan

egyéneket vizsgáljanak meg, akik addig csak nagyon keveset gondolkodhattak életről,

halálról és a másvilágról. Minthogy a gyermekek nem merültek bele a felnőttek körülöttük

lévő világának feltevéseibe, semmi olyanról sincs ismeretük, ami hasonlítana a halálközeli

élményhez.

Az első halálközeli élményt átélt gyermek a gyakorlatomban

Az első ilyen gyermekpáciensemmel véletlen találkoztam össze, amikor egy

georgiai kórházban osztályos orvos voltam. Rutinvizsgálatot hajtottam végre egy

kilencéves fiún, akit Samnek fogok hívni, s aki az előző évben majdnem meghalt, mivel a

mellékvese megbetegedése következtében megállt a szíve.

Éppen beszélgettem vele a betegségéről, amikor szégyenlősen így szólt: „Úgy egy évvel

ezelőtt meghaltam.”

Erre igyekeztem rávenni, hogy beszéljen az élményről. Elmondta, hogy miután

meghalt, a testén kívül lebegett és lenézett rá, amint a doktorok a mellkasát nyomkodták,

hogy újraindítsák a szívét. Sam, megváltozott állapotában megpróbálta elérni, hogy

hagyják abba, de nem törődtek vele.

Ekkor azt tapasztalta, hogy nagyon gyorsan mozog felfelé és a föld eltűnik alóla. Azután

egy sötét alagúton ment keresztül, melynek másik oldalán „angyalok” csoportjával

találkozott. Megkérdeztem, volt-e szárnya ezeknek az angyaloknak, mire azt felelte, hogy

nem. „Ragyogtak és fényesek voltak” mondta, és úgy látszott, hogy mind nagyon szeretik

őt.

Itt mindent betöltött a fény, mesélte, de ezen át mégis csodaszép, idilli jeleneteket látott.

Ezt a mennyei vidéket kerítés vette körül és az angyalok azt mondták neki, ha a kerítésen

túlra megy, akkor már nem fog tudni visszatérni az életbe. Aztán a fénylény (Sam

Istennek hívta) közölte vele, vissza kell mennie és vissza kell térnie a testébe. „Nem

akartam visszamenni, de ő nem tágított”, mondta Sam.

A gyermekek még nincsenek így kulturálisan kondicionálva. Akiknek volt már halálközeli

élményük, azok később sem érzik ezeket a félelmeket. Alig félnek a haláltól és gyakran

szeretettel beszélnek a halálközeli élményükről is. Néhány gyermek, akivel beszéltem,

kifejezte kívánságát, hogy „visszatérhessen a fényhez”.

Az egyik ilyen gyermek egy kilencéves kislány volt, akit Ninának fogok hívni. Vakbélműtét

közben élte át a halálközeli élményt. Az orvosok azonnal elkezdték az újraélesztését,

amikor hirtelen azt tapasztalta, hogy egy testén kívüli figyelőpontról szemléli magát.

„Hallottam, mikor azt mondták, hogy megállt a szívem, de akkor már a mennyezetről

figyeltem. Mindent láttam onnan föntről. A mennyezethez közel lebegtem úgy, hogy amikor

megláttam a testemet, nem tudtam, hogy én vagyok. Később már tudtam, mert

felismertem. Kimentem a hallba és láttam, hogy anyám sír. Kérdeztem, hogy miért sír, de

nem hallott engem. Az orvosok azt gondolták, hogy meghaltam.

Aztán egy szép hölgy jött oda hozzám és segített nekem, mivel tudta, hogy félek.

Keresztülmentünk egy alagúton és a mennybe mentünk. Ott szép virágok vannak. Istennél

és Jézusnál voltam. Azt mondták, vissza kell mennem, hogy anyámmal legyek, mert ő

nagyon odavan. Azt mondták, hogy le kell élnem az életem. Így hát visszamentem és

magamhoz tértem.

Az alagút, amin keresztülmentem, nagyon hosszú és nagyon sötét volt. Nagyon gyorsan

mentem át rajta. A végén fény volt. Amikor megláttuk a fényt, nagyon boldog voltam.

Vissza akartam menni hosszabb időre. S akkor is vissza akarok menni a fényhez, ha

meghalok... A fény tündöklő volt."

Egy másik gyermeket, aki vágyakozva beszélt élményéről, Jasonnek fogok nevezni.

Kerékpározás közben ütötte el egy autó és ezután élte át a halálközeli élményt. Esete igen

érdekes, „teljes” halálközeli élmény, amelyben az élmény lényegének sok jellegzetessége

igen intenzíven nyilvánul meg.

Tizennégy éves korában beszéltem vele, három évvel az eset után. Bár súlyos balesete

volt, a vizsgálatok azt igazolták, hogy nem szenvedett agysérülést. S amint láthatják,

válaszai pontosak, értelmesek.

Jason: Ez akkor történt, amikor tizenegy éves voltam. Kaptam a születésnapomra egy új

biciklit A rákövetkező napon éppen kerékpároztam, nem vettem észre, hogy jön egy kocsi,

és az elütött.

Nem emlékszem rá, amikor elütöttek, de egyszerre csak magamat láttam lent a földön. A

testem a kerékpár alatt volt, a lábam el volt törve és vérzett. Emlékszem, hogy néztem,

és láttam, hogy a szemem be van csukva. Én fent voltam.

Mintegy öt lábnyira lebegtem a testem fölött. Körben mindenhol emberek voltak. Egy

ember a tömegből megpróbált segíteni nekem. Jött egy mentőautó. Csodálkoztam, miért

aggódnak az emberek, amikor én oly jól érzem magam. Láttam, amint a testemet a

mentőautóba helyezték és meg akartam mondani nekik, hogy jól vagyok, de senki sem

hallott meg. Meg tudom mondani, mit mondtak „Segíts rajta”, mondta valaki. „Azt hiszem

meghalt, de azért lássunk munkához”, mondta másvalaki.

A mentőautó elhajtott és én megpróbáltam követni. A mentőautó fölött követtem. Azt

gondoltam hogy meghaltam. Körülnéztem és akkor egy alagútban találtam magam,

melynek végén nagy fényesség látszott. Úgy tűnt, hogy az alagút egyre felfelé megy. Az

alagút másik végén jöttem ki.

Sok ember volt ott a fényben, de én senkit sem ismertem. Elmondtam nekik a

balesetemet, de ők azt mondták, hogy vissza kell mennem. Még nincs itt az ideje, hogy

meghaljak, ezért vissza kell mennem az apámhoz, anyámhoz és a nővéremhez. Hosszú

ideig voltam a fényben, legalább is hosszú időnek tűnt. Úgy éreztem, hogy mindenki

szeretettel van irántam, és mindenki boldog. Azt hiszem, a fény Isten volt. Az alagút

forgott a fény körül, mint egy örvény. Nem tudtam, miért vagyok az alagútban, vagy hová

megyek. A fényhez akartam menni. S amikor a fénybe jutottam, nem akartam

visszamenni. Majdnem megfeledkeztem a testemről.

Amikor fölfelé mentem az alagútban, ketten segítettek nekem. Láttam őket, amikor

kiléptünk a fényre. Ők az egész úton velem voltak. Akkor azt mondták, vissza kell

mennem. Az alagúton keresztül mentem vissza, ahonnan végül is a kórházba kerültem.

Ott két orvos foglalkozott velem. Azt mondták: 'Jason, Jasoni!' Láttam a testemet az

asztalon feküdni, s a testem kéknek tűnt. Tudtam, hogy vissza fogok beléje térni, mivel a

fényben ezt mondták nekem.

Az orvosok aggódtak, én azonban megpróbáltam velük közölni, hogy jól vagyok. Az egyik

orvos lapátokat helyezett a mellkasomra, erre a testem megrándult. Amikor magamhoz

tértem, elmondtam a doktornak, hogy láttam, amikor a lapátokat a mellkasomra tette.

Anyámnak is el akartam mondani, de senki sem akart hallani róla. Egyszer elmondtam az

osztályban a tanáromnak és ő elmondta Önnek.

Moody: Jason, mit gondolsz minderről? Úgy értem, ez három évvel ezelőtt történt veled.

Megváltoztatott-e téged bármilyen vonatkozásban? Mit gondolsz, mit jelent ez?

Jason: Hát igen, sokat gondolkoztam róla. Nekem ez azt jelenti, hogy meghaltam. Láttam

azt a helyet, ahová akkor megyünk, ha meghalunk. Nem félek attól, hogy meghalok. Ott

megtanultam, hogy életünkben a legfontosabb a szeretet. A múlt évben egy fiú meghalt

az osztályból. Leukémiás volt. Senki sem akart beszélni erről, de én azt mondtam, hogy

Donald jól van, ahol van, és hogy a halál nem olyan nagy dolog. Elmondtam, milyen volt,

amikor meghaltam és ezért szólt a tanárom Önnek.

Moody: Jason, észrevettél valamit az alagútban veled lévő emberekkel kapcsolatban?

Jason: Az alagútban velem lévő két személy azonnal segített nekem, amint odakerültem.

Nem tudtam pontosan, hogy hol vagyok, de el akartam jutni a végén lévő fényhez. Azt

mondták, hogy minden rendben lesz velem, és el fognak vinni a fényhez. Éreztem a

belőlük áradó szeretetét. Nem láttam az arcukat, csak az alakjukat az alagútban. Amikor

kiértünk a fényre, megláttam az arcukat is. Ezt nehéz leírni, mert nagyon különbözik az

evilági élettől. Nem tudok rá megfelelő szót. Olyan volt, mintha nagyon fehér ruhát

viselnének. Minden fényben volt.

Moody: Azt mondtad, beszéltek hozzád. Mit mondtak?

Jason: Nem. Azt tudtam megmondani, hogy mit gondolnak és ők is, hogy én mit gondolok.

Moody: Egy helyen azt mondtad, hogy meghaltál. Tudnál erről beszélni?

Jason: Arra gondol, amikor a mentőautó fölött lebegtem? Néztem le a mentőautó fölöttről.

Tudtam, hogy a testem a mentőautóban van, de én fölötte voltam. Az egyik ember azt

mondta a kocsiban, úgy gondolja, hogy meghaltam. Amikor szóltam hozzájuk, senki sem

hallott, így hát tudtam, hogy meghaltam. Mihelyt tudatára ébredtem annak, hogy

meghaltam, megnyílt az alagút és láttam a végén a fényt. Amikor beléptem az alagútba,

zúgó hangot hallottam. Remek volt ott lenni.

- - - - - -

Kapcsolódó írás

RAYMOND A. MOODY: ÉLET AZ ÉLET UTÁN

https://dszilvia.blogspot.com/2022/12/raymond-moody-elet-az-elet-utan.html

- - - - - -

Raymond A Moody Jr: A fényen túl 1. rész -Hangoskönyv

forrás: Blahó Julianna

https://www.youtube.com/watch?v=ZWha7kxtr3A

Raymond A Moody Jr: A fényen túl 2. rész -Hangoskönyv

forrás: Blahó Julianna

https://www.youtube.com/watch?v=nGEKpmWzR0Q

Az inkarnáció folyamata

 

Az inkarnáció folyamata egy életet vesz igénybe. Ez nem olyan, ami a születéskor történik, és aztán befejeződik. Leírásához metafizikai kifejezéseket kell használnunk.

Az inkarnáció: organikus lélekmozgás, melyben a magasabb, finomabb rezgések vagy lélekaspektusok folyamatosan sugárzanak lefelé, a finomabb auratesteken keresztül a sűrűbbek felé, legvégül a fizikai testbe.

Az egymást követő energiákat az egyén növekedése során használja életében. Az élet minden fő szakasza új és magasabb rezgésszámoknak felel meg, és különböző csakrák aktiválódásával jár együtt. Minden fázisban új energia és új tudat válik a személyiség számára hozzáférhetővé, hogy ezáltal kitágulhasson.

Innen nézve: az élet csupa izgalmas élmény és kaland a lélek számára. Az inkarnálódás folyamatát a felsőbbrendű én irányítja. Ez az életminta az aura hetedik rétegében, a keterikus szinten tárolódik.

Dinamikus minta, amely az ember élete és növekedése során meghozott szabad döntései, választásai mentén folyamatosan változik. A növekedési folyamat beindulásával megmutatkoznak az egyén képességei, amelyekkel a magasabb szintű rezgéseket (energiákat), tudatállapotokat fenn tudja tartani szállítására az aura testein és csakráin keresztül, így fog át egyre tágulóbb valóságokat, ahogy fejlődésében halad előre életének útján.

Amint minden egyén fejlődik, éppúgy halad előre az egész emberiség is. Minden nemzedék általában magasabb rezgésszámot képes fenntartani, mint az őt megelőző nemzedék, s így a fejlődése síkján az egész emberiség a magasabb rezgésszámok és tágabb valóságok felé halad. Az emberiség fejlődésének erről az elvéről sok vallásos szöveg tesz említést, pl. a Kabbala, a Bhagavad Gitá, az Upanisádok és más szövegek.

A fogamzás előtti inkarnálódási folyamatról madame Blavatsky, és a napjainkhoz közelebb eső időkben Phoebe Bendit, Alice Bailey és Eva Pierrakos írt. Éva Pierrakos elképzelése szerint az inkarnálódott lélek találkozik útmutatóival, hogy velük megtervezze eljövendő életét.

E találkozás alkalmával a lélek és útmutatói megfontolás tárgyává teszik a lélek növekedésében véghezvivendő feladatokat, eldöntik, milyen karmával kell találkoznia, és megbirkóznia a léleknek, milyen negatív hiedelemrendszereket kell élményein keresztül megtisztítania.

Ez az életmunka általában az illető feladatához kapcsolódik. Például valakinek a vezetői voltát (leadership) kell fejleszteni. Ha ez az ember belép a fizikai világba, olyan
helyzetekben találja magát, ahol vezetőnek lenni kulcskérdés. A körülmények az egyes személyek számára teljesen eltérőek lehetnek, de a hangsúly ugyanazon van.

Ha az ember olyan családba születik, amelynek gazdag vezetői öröksége van, köztiszteletben álló vállalatok, részvénytársaságok vezetői, vagy politikai vezetők családjába, míg a másik olyanba, ahol a vezetői szerep nem létezik, s a vezetőket negatív figuráknak tekintik, akiket le kell dönteni, vagy lázadni kell ellenük. Ennek az embernek az a feladata, hogy kiegyensúlyozott és komfortos módon megbékéljen a körülményeivel.

Éva Pierrakos szerint a Jelek fejlettségétől függ, hogy mennyi tanácsot kap útmutatóitól. A szülőket úgy választjuk, hogy a lélek számára képesek legyenek nyújtani a szükséges környezeti és fizikai élményt. Ezek a választások határozzák meg az energiáknak azt a keverékét, mely ténylegesen megformálja a lélek számára fizikai vivőeszközét, testét, melybe célja végrehajtása érdekében inkarnálódik.

A lélek új inkarnációjába két feladatot visz magával: egy személy és feladatot, saját megtanulandó „leckéjét” (mint pl. a vezetés) és egy „világ-feladatot”, ami az illető lélekvilágának adandó ajándéka. A terv olyannyira egyedi, hogy az embert személyes feladata végrehajtása teszi alkalmassá világfeladata elvégzésére.

A személyes feladat megoldása felszabadítja a lelket, felengedve energiáit, melyeket aztán a világfeladat megoldásában használhat fel. 

Születés

A születés az érkező számára egyedülálló, különleges időben történik. E ponton a lélek elveszti az őt körülvevő éteri anyaméhet, és először lesz kitéve a környezeti hatásoknak.

Először van egyedül a mindannyiunkat körülvevő energiaóceánban. Megérinti ez a mező. A mennyei testek nagyobb, erősebb mezői is születéskor hatnak először a lélek új energiamezőjére. És természetesen ez az a pillanat, amikor egy új mező hat az energiaóceánra, mely hozzáadódik és gazdagítja azt.

Olyan ez, mintha az élet nagy szimfóniájának egy újabb hangja szólalna meg és adódna hozzá a szimfóniához. 

Csecsemőkor

A fizikai világba ébredés folyamata a születés után folytatódik. Ez alatt az idő alatt a csecsemő gyakran alszik, a lélek magasabb energiatesteit foglalja el. Kötetlenül elhagyja fizikai és étertestét, s azokat hagyja a testépítés munkájával foglalkozni.

Az élet korai szakaszaiban a gyermek feladata az, hogy hozzászokjon a behatárolt fizikai érzékleteihez, a háromdimenziós térhez. Nagyon sok újszülöttet láttam küzdeni ebben a folyamatban. Még mindig van valamilyen szintű tudatosságuk a spirituális valóságról, s én láttam küzdelmüket, amint megpróbálták elengedni spirituális játszótársaikat és szüleiket, és érzelmeiket átvitték az új szülőkre. Azoknak az újszülötteknek, akiket megfigyeltem, nagyon tág, nyitott koronacsakrájuk volt. Azzal küzdöttek, hogy belepréseljék magukat egy parányi bébi testének fogságába.

Amikor látom őket, hogy elhagyják fizikai testüket, és magasabb rendű szellemtesteikbe költöznek, sokszor három és fél méter magas szellemeknek látszanak. Emberfeletti küzdelmükbe kerül, hogy kinyissák legalsó, gyökércsakrájukat, és hozzákapcsolódjanak a földhöz.

Erre példa egy fiú, aki a vártnál egy hónappal később született. Nagyon gyors szülés volt, s a rákövetkező napon magas láza lett. Az orvosok agyvelőgyulladásra gyanakodtak, így lumbalpunctiót végeztek. A lumbalpunctiót a keresztcsonti csakra területén végezték. A gyermek azzal küszködött, hogy elengedje két spirituális játszótársát, és egy spirituális női lényt, aki maga sem tudta őt elengedni.

E küzdelem során útmutatója jelenlétében nyitott a föld felé, és kapcsolódott hozzá. Majd elvesztette a kapcsolatot útmutatójával. Látta játszótársait és a nőt is, és kétségbeesetten harcolt a két világ között. Ebben az inkarnálódás ellen folytatott küzdelemben keresztcsonti csakráján át, s jobb felé is energiát lövellt ki, hogy elkerülje a gyökér csakráján keresztüli meggyökeredzést.

Erre részben azért is képes volt, mert a lumbalpunctiót követően az aurán maradt egy lyuk. Egy rövid ideig tartó harc után újra felvette a kapcsolatot útmutatójával, és megnyugodott, megnyitotta a gyökércsakrát, és újra elkezdte a leszületés folyamatát. Próbáltam gyógyítani.

Először elfogadta, majd visszautasította. Minden alkalommal nagy hűhót csapott, amikor energiát próbáltam küldeni aurájába.

Tudta, miben mesterkedek, és nem akarta hagyni, hogy a közelébe kerüljek. Amit tenni próbáltam: az auralyuk bevarrása a hetedik szinten, a keresztcsonti csakrán át, és az energia lefelé irányítása. Nem akarta hagyni. Úgy is próbálkoztam, hogy mély álmában közelítettem meg. Amikor kb. 30 cm közelbe kerültem, felébredt, és hevesen sírni kezdett.

Ez nyilvánvalóan egy mélyen zajló küzdelem volt, és nem akarta, hogy bárki segítsen neki.

Ebből az alapvető harcból származott egy másodlagos probléma: a sok sírás a napfonadék túlzott igénybevételével járt, s így bélproblémát okozott.

Miután eldöntötte, hogy megmarad a fizikai síkon, kezelték ezt a panaszát. E gyermeket asztrológiai képe tisztán potenciális vezetőnek mutatta.

Az érkező lélek gyakran a koronacsakrán lép be, és ezen át is hagyja el a testét, ahogy elkezd dolgozni a gyökércsakra megnyitásán annak érdekében, hogy gyökereket növesszen a fizikai síkba.

A gyökércsakra ebben a fejlődési stádiumban nagyon keskeny tölcsérnek látszik, míg a koronacsakra nagyon tágnak. A többi csakra olyan, mint az apró, lapos, kicsiny kínai teáscsészék, s ezeket keskeny energiavonal vezeti vissza a testbe, a gerincbe.

A csecsemő általános mezője amorf, alaktalan és kékes vagy szürkés színű. Amikor a csecsemő figyelmét egy fizikai síkon lévő tárgyra függeszti, aurája kifeszül és ragyogóbbá válik, különösen a fej körül. Amikor figyelme gyengül, az aura színe is halványul, bár valamit megtart az élményből, szín formájában.

Minden új élmény új színt ad az aurához, és növeli egyediségét. Az auraépítés munkája egész életünkben folyik, hogy az egyén teljes élettapasztalata megtalálható legyen az aurában. A születés után anya és gyermeke között fennmarad egy nagyon erős energiakapcsolat. E kapcsolatra gyakran mint „csíraplazmára” hivatkoznak.

Ez az anya és gyermek között születéskor a legerősebb, de valamilyen, bár nem ennyire hangsúlyozott mértékben, fennmarad közöttük egész életükön át.

Ez a pszichés köldökzsinór az, amin keresztül a gyermekek éveken át kapcsolatban maradnak szüleikkel. Sokszor egyikük megérzi azokat a traumatikus élményeket, amelyek esetleg tőle nagy távolságban, a fizikai síkon a másikkal.

A gyermek mezője tökéletesen nyitott, és teljesen kiszolgáltatott annak a légkörnek, amelyben él. Akár nyíltan, akár burkoltan zajlanak a családi történések, a gyermek érzi, mi történik szülei között. A gyermek állandóan reagál bioenergetikai környezetére, temperamentumához illő módon.

Bizonytalan félelmei, fantáziái, dührohamai lehetnek, vagy megbetegedhet. A gyermek valamennyi csakrája nyitott abban az értelemben, hogy nem burkolja őket védőernyő, amely megszűrné a beérkező pszichés hatásokat.

Ez a gyermeket nagyon sérülékennyé, és mindenféle benyomásra fogékonnyá teszi, így, noha a csakrák még nem fejlődtek ki a felnőtt szintre, és a beléjük áramló energiát is bizonytalan módon éli át a gyermek, az energia így is egyenesen a gyermek mezőjébe áramlik, és azzal neki valamilyen módon bánnia kell.

Kb. 7 éves korban védőernyő formálódik a csakranyílások fölé, ami sokat kiszűr az Egyetemes Energiamezőből érkező hatások közül, így tehát a gyermek már nem oly sebezhető, mint korábban. Ezt a stádiumot láthatjuk a gyermek növekedése és egyedivé válása során. Ez az értelem nyilatkozásának ideje.

Sokszor látjuk, hogyan dől hátra, és fészkeli be magát a kisgyermek anyja vagy apja ölébe. A gyermeket a szülő mezője védi a külső hatásoktól. A gyermek e nagyfokú sebezhetősége miatt magam nagyon konzervatív vagyok a tekintetben, hogy beengedjek-e egy gyermeket felnőtt csoporttal folytatott pszichoterápiába vagy sem.

A felnőttnek elképzelése sincs arról, milyen érzés gyereknek lenni, hacsak nem regrediál a sebezhetőségnek erre a szintjére. Láttam szülőket, akik akaratlanul szükségtelen pszichés sokknak tették ki gyermekeiket, amikor elvitték felnőttek közé csoportterápiába – azt gondolván, hogy ez egy progresszív dolog. A felnőtt dühe sokkolja a gyermeket, a gyász és depresszió pedig elönti, mint a köd.

A szoptatás a fizikai táplálás mellett éterikus energiát is nyújt a gyermeknek. Mindkét mellbimbóban van egy-egy kicsiny csakra, mely energiát ad a csecsemőnek. Emlékezzünk arra, hogy a csecsemőnek még nem fejlődtek ki a csakrái, s így ő még nem metabolizálja az élete fenntartásához szükséges összes energiát az Egyetemes Energiamezőből. 

A kisgyermekkor

Ahogy a gyermek növekszik, és második csakrája kezd kifejlődni, érzelmi élete gazdagabbá válik. A gyermek fantázia világot sző, melyekben élhetne. Kezdi önmagát anyjától különálló személynek érezni, s e fantáziavilágok segítik őt a szeparáció megvalósításában. Étertestéből amőbaszerű nyúlványokat küld e tárgyak köré.

A tárgy az én részévé válik. Ha ezt a tárgyat erőszakosan kiragadják a gyermek kezéből, ez elszakítja a mezőt, és fájdalmat okoz a gyermeknek, fizikai és érzelmi fájdalmat egyaránt. A kétéves kor kezdete előtt a gyermek szüleit mint magához tartozókat látja: „az én papám”, „az én mamám” és így tovább. (A vörös-narancsszín, és a rózsaszín láthatóbbá válnak az aurában.)

A gyermek megtanul másokhoz viszonyulni, tanulja az alapvető szeretetet. Az energiamező terminusaiban gondolkodva: a gyermek képes elszakadni az anya mezőjétől, miközben egy éteri köldökzsinór még mindig összekapcsolja kettőjüket. Megkezdődik tehát a szeparáció, és az önálló identitás kifejlődésének folyamata.

A gyermek fantázia teret teremt, abban él, de még mindig van mamája, akihez egy éteri köldökzsinórral kapcsolódik. Még mindig visszapillanthat a mamára, és láthatja, nincs túl messze. A „tisztánlátó” szemeknek a tér mint energiából megalkotott tér jelenik meg, mely főleg kék, éteri szintű energiából áll. Ez olyan tér, amelyben a gyermek egyedül szeret játszani, vagy ha egy játszótársat beenged, akkor azt nagyon megnézi, nehogy túl sok zavart okozzon a térben.

E stádiumban a gyermek énje még nem elég erős ahhoz, hogy valóban el tudja határolni magát a másiktól. Azon küszködik, hogy megtalálja egyediségét, miközben még mindig mindennel kapcsolatban lévőnek érzi magát. A személyes tárgyak az egyedivé válás definiálásának eszközeivé válnak. Ebben segít a személyes energia tér.

Így amikor egy 5-7 éves korú gyermekhez egy másik gyermek jön látogatóba, hogy megnézze szobáját, a vendéglátó vergődik a másikkal való kapcsolatbanlét iránti vágy és önmaga képének őrzésére való törekvés között. Így küzd azért is, hogy személyes tárgyait ellenőrzése alatt tarthassa, ezek segítenek neki önmeghatározásában, és ezek köré helyezte ki energia tudatát.

Az a küzdelem lényege, hogy saját egyediségének felismerése és fenntartása mellett képes legyen egy tőle különböző másik személlyel való kapcsolat átélésére. Hétéves kora körül a gyermek rengeteg arany-energiaszálat kezd beleszőni a környezetébe. Tere szabadabbá, tágasabbá, nagyobbá válik, és már inkább látogatóihoz, mint anyjához kapcsolódik.

Mivel énérzése már erősebb, a gyermek most már kezdi látni hasonlatosságát más emberekhez. Saját személyes terén belül már erőteljesebb önkifejezést is megenged a másiknak. A látogató számára lehetőséget ad, hogy mindenféle energiaalakzatokat hozzon létre az ő privát terében. Ez „mulatságosabbá” és „élőbbé” teszi a dolgokat, és növeli a fantáziaéletet.

A gyerekek a „banda” stádiumába jutnak. A gyermeknek 7 éves korában már valamennyi csakráján van védőernyő, ami a körülötte lévő mezőből nagyon sok hatást kiszűr. A gyermek nagyobb biztonságban érzi magát, mivel auratestében már nagyobb biztonságban van.

- Forrás: Barbara Ann Brennan: Gyógyító kezek - 

- - - - - - - 

Podrohovszky Miklós - Inkarnáció - videó

forrás:Podrohovszky Miklós

Aranyosi Ervin: Lépj ki a fényre!

A félelem lehúz, megaláz, leteper,

lelket nyomorító, méltánytalan teher!

Mocskos víz alá nyom, csak fuldokolsz tőle,

s mindig jön egy hullám, hogy ne mássz ki belőle!

Mert a mocsok felett, ott a drága napfény!

Míg nincs a kezedben valós adat, vagy tény,

hazug szemüvegen nézed a világot,

s a fentről megígért, rossz megoldást várod!

Lábadra félelmes hínárszál fonódik,

agyad hazug rezgés-hangra hangolódik,

amely lent, mélyen tart, nem hagy emelkedni,

nem enged a fényben fürödni, lebegni!

Eszedbe sem jut már: – Magadért kell tenned,

felúsznod a fénybe, tisztává kell lenned!

Nem lehet igazán fuldokolva élni,

ha nincs hazug halál, nincsen mitől félni!

Nem veszíthetsz semmit, csak(?!) az igazságot,

te változtathatod meg ezt a világot!

Te és a ma uralt sok milliárd társad,

kiket mélybe nyomtak, s önzőn megaláztak.

Akiket a napfény igaza nem érhet,

lelket nyomorító félelemben élnek.

Levegőre vágynak, tiszta levegőre,

de nincs, ki mutatná az utat előre.

Fentről vársz megoldást és víz alá nyomnak,

iszapba lehúzva, válladon taposnak.

Söpörd le válladról a hazugság-terhet,

fordítsd a fény felé arcodat, figyelmed!

Rugaszkodj el bátran, kezdj el emelkedni,

hagyd közben a szíved őszintén szeretni!

Vigyél másokat is utadra magaddal,

beszélj meg randevút holnapra a Nappal!

Minden félelmedet felejtsd el, hagyd hátra,

legyen mögötted a sötétség határa,

előtted a fény és mögötted az árnyék,

s higgy benne, hogy reád boldog élet vár még!

Mind, akik képesek fejüket emelni,

szívüket kitárva szeretetre lelni,

veled emelkednek egy igaz világba.

Csak a gonosz süllyed a hazug posványba.

Ha kiérsz a fényre, tisztábban fogsz látni,

s rájössz, hogy érdemes a fény útján járni.

Rátalálsz a létre, feloldódsz a fényben,

örök boldogság vár fénylő napsütésben!

Ha emberré lettél, viselkedj emberként,

s emelj fel magadhoz minden szeretett lényt!

Óvd a természetet, tiszteld a világot,

Isten adta jogod, belső igazságod.

Ne az érdek hajtson, csak boldogulj szépen,

s oldódj fel a fényben, teremtőd ölében!

Aranyosi Ervin © 2020-04-02.

„Piramisban éltem”: emlékszik az előző életére a magyar kisfiú

Dominik viselkedését sokáig furcsának tartották, de ma már az édesanyja is úgy gondolja, hogy fia a korábbi életéről mesélhet neki.

Megdöbbentő és egyben érdekes dolgok történnek egy Komárom-Esztergom vármegyei településen élő családnál. Az anyuka szerint a hároméves Dominik naponta többször is az előző életéről mesél a szüleinek, akiket először felzaklatott a dolog, ám most már az ügy végére szeretnének járni. Kollégánk ellátogatott a család otthonába. Dominik és az édesanyja is elképesztő dolgokról számoltak be.

„Vigyetek az igazi szüleimhez”

"Körülbelül öt héttel ezelőtt kezdte el mondogatni Dominik, hogy nem én vagyok az igazi anyukája"

– kezdte a neve elhallgatását kérő anyuka, aki ahhoz hozzájárult, hogy az arcukat kitakaró fotókat tegyünk közzé róluk.

"Az egyik reggel felébredt és azt mondta, hogy álmodott az igazi anyukájával és apukájával. Elmondta, hogy mennyire jó volt velük. Azóta követeli, hogy vigyem el őt hozzájuk. Másodszorra pedig azt mondta, hogy ő nem szeret engem, mert ő a másik anyukáját szereti, mert ő sosem vitte oviba..."

Dominik a kollégánknak is azt állította, hogy van egy másik édesanyja is, aki nagyon messze lakik tőlük.

 

Senki sem tudja, hogy a kisfiú honnan tud a zöld piramisokról. Fotó: Jarretera

„Zöld piramisokban éltünk”

"Zöld piramisokban laktam, egy régi házban, kunyhóban"

– mondta kollégánk kérdéseire a kisfiú.

"Én rákerestem a zöld piramisokra, és kiderült, hogy tényleg létezik ilyen Hollandiában. Még én sem tudtam róla, fogalmam sincs, hogy a fiam honnan tud ezekről…" - mesélte az édesanya.

Kollégánk megkérdezte Dominikot, hogy mesél-e a „másik” édesanyjáról, mire azt a választ kapja: „Persze, ő is a piramisokban lakott, de már meghalt.”

"Én sosem tudtam konkrét dolgot kiszedni belőle, nem szoktam faggatni" – folytatta az anya.

"Kérdeztem tőle, hogy hol lakott a másik anyukája, arra ő mindig azt mondja, hogy „messze, messze.” Mindig mondja, hogy mennyire hiányzik neki...De nem csak velem, az apjának és a mamának is mondta már ezeket. Akkor is kiderült, hogy nem a két mama közül az egyiket akarja látni, hanem egy harmadikat, egy számunkra idegent."

 

A haláláról is beszélt a kisfiú. Fotó: Vaskó Tamás

A hároméves Dominik nem úgy beszél, mint a korosztálya szokott

"A fiam pontosan tudja, hogy hány éves, de amikor ezekről a furcsa dolgokról beszél, azt mondta, hogy idősebb."

„10 voltam. Most 9 vagyok.”

- mondta édesanyja kérdésére a fiú.

"Előfordult, hogy arról beszélt nekem, hogy 3 évesen halt meg, egy másik alkalommal pedig már azt mondta, hogy öreg bácsiként halt meg. Én csak arra tudok gondolni, hogy a korábbi életei kavarodtak össze benne, más magyarázatot nem látok."

Az édesanya szeretné, ha kiderülne az igazság, de nem sok esélyt lát rá.

"A későbbiekben, amikor erről fog nekem beszélni, akkor megpróbálok több információt kiszedni belőle, hátha idővel közelebb leszünk a megoldáshoz…."

A magyar kisfiú beszámolóját a videónkban tekinthetik meg:

forrás:Ripost Online

Indiában egy kislány beszélt az állítólagos korábbi életéről

Indiában szintén egy 3 éves gyermekről gondolta azt a környezete, hogy emlékszik az előző életére. Még 2022 decemberében írta meg a Mirror brit lap, miszerint egy indiai családban egy kislány furcsa dolgokról kezdett beszélni. A szülők először biztosak voltak benne, hogy a gyermeküknek csak élénk a fantáziája, ám aztán már úgy gondolták, hogy ennél sokkal többről van szó. Az egyik alkalommal, amikor a kis Swarnlata Mishra szüleivel Észak-Indiában autózott, akkor a lány megkérte a sofőrt, hogy álljon meg „az ő házánál”. A szülők zavartan reagáltak, majd jó ideig nem is jutott eszükbe a dolog. Ám ezt követően a lány olyan nyelven kezdett el beszélni, amelyt senki más nem ismert a környezetében és olyan hagyományos táncokat adott elő, amelyeket hazájában senki sem ismert. Mishra édesapja végül úgy döntött, hogy szakember segítségét kéri, hogy kiderítse, hogy mi történik a kislányával. A szakember meghallgatta a gyermeket, majd az elmondottak alapján sikerült találnia egy családot, amelyikre ráillett a leírás. Szerinte Mishra folyamatosan Biyah Pathakról beszélt, egy 40 éves nőről, aki kilenc évvel a lány születése előtt halt meg.

Amikor a kislány betöltötte a 11-et, úgy döntött a két család, találkoznak!

Az elhunyt nő rokonai először szkeptikusak voltak, de hamar rájöttek, hogy Mishra mindannyiukat ismeri. A lány olyan dolgokat is el tudott mondani a családnak a 40 éves nő életéről, amit még a rokonok is alig tudtak - például, hogy tömések vannak a fogaiban, és hogy a férje egyszer pénzt lopott tőle. Ezek mellett a lánynak voltak olyan emlékei is, amik nem feleltek meg a valóságnak. A gyermek például néhány nevet elírt, és Pathak halálának okát is helytelenül nevezte meg. Mindenesetre Pathak családja biztos benne, hogy Mishra az elhunyt nő reinkarnációja. Ráadásul kiderült az is, hogy a fiatal lány nem csak az erre az egyetlen múltbéli életre emlékszik. Azt állította, élénken él az emlékezetében, amikor 9 éves korában meghalt. Most azt gyanítja mindenki, ez az az 9 év, ami a 40 éves nő halála és a kislány születése közt telt el. Vagy lehet, hogy a kettő közt egy harmadik testben élt egy rövid életet – vélik...

A tibetiek hite szerint reinkarnálódott utódból lesz az új Dalai Láma

A Dalai Láma a tibeti buddhizmus minden követőjének szellemi mentorja és vezetője. Amikor meghal, utódját a halálától 49 nap és két év között született tibeti fiúk között keresik.

Az utód kiválasztása bonyolult eljárás. Olyan fiúkat keresnek, akik a dalai láma halála idején születtek, megmutatják neki az elhunyt dalai láma személyes tárgyait és megfigyelik a reagálását, a dalai láma által hagyott utasítások vagy rajzok alapján.

Ezután a gyermek kölcsönhatásba lép az emberekkel és a korábbi Dalai Láma életéből származó dolgokkal, és ha ezeket megtanulja, hivatalos utódjának nyilvánítják. A kiválasztott Dalai Láma Tibet fővárosába, Lhasába megy, ahol láma, azaz vallási tanárok, irányítása alatt tanul és meditál.

- forrás:ripost.hu -

- - - - - - - - 

Kapcsolódó írás

A dalai láma születése (1935. július 6) 

https://dszilvia.blogspot.com/2019/09/a-dalai-lama-szuletese-1935-julius-6.html 

 - - - - - - - - -

Az emlékek meditációval is felszínre hozhatóak

A kisgyerekek gyakran emlékeznek az előző életükre, bár ritkaság, hogy olyan részletességgel emlékezzenek rá és számoljanak be, mint Dominik. Ahogy azonban felnőtté válunk, ezek az előző életes emlékek a tudatalattiba szorulnak vissza.

Jó hír azonban, hogy előző életes utaztatással, vezetett meditációval ezek az emlékek is visszanyerhetőek. A reinkarnációs utazás során nem hipnotizál a meditációt vezető, ez nem egy transzállapot, végig a tudatunknál vagyunk. A mély meditáció talán az álomba zuhanás előtti pillanatokhoz hasonlítható. Bár sokan tartanak attól, nehogy rossz benyomások érjék őket a meditáció során, a félelmük alaptalan. A tudatalatti kíméletes hozzánk, csak olyan emlékek jönnek elő, amelyekkel meg is tudunk birkózni.

- forrás:astronet.hu -

Ronna Herman - Mihály Arkangyal: A fény szárnyain

Ronna Hermant nemzetközileg Mihály arkangyal közvetítőjeként (médium) ismerik.

Mihály Ronnán át érkező, reményről és inspirációról szóló üzeneteit több mint

egy tucatnyi New Age és más spirituális lapokban közölték szerte a világon, továbbá

lefordították a legfőbb világnyelvekre.

Saját erőnkre, célunkra és isteni természetünkre hívja fel figyelmünket, segít emlékezni arra, hogy kik is vagyunk, honnan jöttünk, és mi a küldetésünk a Földön.

Ronna Herman

Részlet a könyvből:

"Mihály arkangyal üzeneteit abban a formában adom át nektek, ahogyan tõle kaptam, csupán némi szerkesztéssel és nyelvtani helyesbítéssel. Egyfajta sajátos stílus jellemzi az üzeneteit.

Úgy használja a szavakat, ahogy az talán nem lenne elfogadható irodalmi körökben, viszont tökéletesen összecseng az õ szeretetének és könyörületének lényegével, ezért az eredeti stílusban adom át nektek az üzenetet.

EGY RÖVID BEPILLANTÁST szeretnék nyújtani az eddigi életembe, ami rávilágít arra, hogy egyáltalán nem különbözöm tőletek. Mindannyiunknak megvan a képessége, hogy angyalokkal vagy

magasabb rendű lényekkel beszélgessünk. Ez a jog születésünktől fogva megillet minket, csak éppen elfelejtettük. Mihály arkangyal, más angyali lények és a Felemelkedett Mesterek napról napra egyre

több embernek fedik fel magukat. A dimenziók között húzódó fátyol egyre vékonyodik, az Isteni Erőtől való elkülönültség illúzióját lassan áttörjük. Ezekkel a gyönyörű lényekkel beszélgetni teljesen

normális. Az volt az abnormális, amikor elszakadtunk és többé már nem tudtunk kapcsolatba lépni Magasabb Lényünkkel és az Isten/Istennő/Teremtő hírvivőivel.

Egyre több és több ember beszél paranormális tapasztalatairól.

Egyesek lélegzetelállító gyönyörűségről, míg mások kényelmetlen, zavarba ejtő és meghökkentő eseményről számolnak be. Ezek a történések annak az átalakulási folyamatnak a részei, melyet húsz –

vagy még több – éve tapasztalunk.

Történetem elbeszélése talán segítségetekre lesz abban, hogy megértsétek, mi történik, amikor megtapasztaljátok a tisztánhallást, tisztánlátást, látomásokat, többdimenziós valóságokat, testen

kívüli élményeket, bevillanó előző életeket és a deja vu-t. Fontosnak érzem, hogy elmeséljem azokat az átmeneti állapotokat, amelyeken a spirituális ébredésem és kutatásom alatt mentem keresztül, és ami végül a kozmikus telepata és Mihály arkangyal hírvivői szerepében teljesedett ki."

"ARRÓL SZERETNÉNK nektek beszélni, hogy hogyan teremti meg az elmétek részleteire fordított tudatosságotok és figyelmetek és a spirituális és a fizikai természetetek között mûködő folyamatok a valóságotokat, továbbá hogyan segítheti vagy akár akadályozhatja mindez a fejlődéseteket a magasabb tudatosságotok vagy a felemelkedésetek felé vezető utatokon.

Amikor szilárdan beástátok magatokat a harmadik dimenzióbeli valóságba, akkor nagyon ki voltatok szolgáltatva a tömeggondolkodás minden örvényének vagy áramlatának, továbbá az asztrális síkon

titeket körülvevő energiáknak is, melyek – mint azt tudjátok – a fizikai síkkal kölcsönös átjárhatóságban vannak, és így kölcsönösen befolyásolják is egymást. Ahogy belekezdtek energiáitok megtisztításába, megszabadultok a régi beprogramozott dolgoktól, a régi féligazságoktól és a félrevezető tévhitektől, úgy elkezditek kitágítani tudatosságotokat is, hogy befogadja a finomabb összehangolódást.

Ez azt jelenti, hogy a Fény-tudatotok kibontakozásával egy újabb, tisztább igazság kezd beszűrődni a tudatosságotokba.

Amit sokan közületek még mindig nem ismertek fel, az az, hogy számtalan ilyen magasabb igazság van eltemetve a spirituális tudatotokban vagy a lelketek emlékezetében, arra várva, hogy a felszínre kerüljenek. De először is ahhoz, hogy a felszínre tudjanak emelkedni, meg kell tisztítani az utat. Miután, hogy úgy mondjam: elértétek tudatosságotok raktáron lévő szintjét és egyesítettétek

mentális tudatosságotokkal, úgy készen álltok arra, hogy az utasítások vagy a spirituális összehangolódás következő szintjére lépjetek.

A lelki vagy a szellemi lényegetek vagy a Magasabb Lényetek soha nem veszti el a múltbeli tapasztalatok révén megszerzett éleslátását.

Ez nem azt jelenti, hogy mindenki lehozza a tudatosság ezen szintjét a fizikai síkra, hogy aztán egybeolvassza a fizikai lényével vagy a létezésének fizikai módjával.

Ahogy tökéletesítitek és egyensúlyba hozzátok a fizikai, érzelmi, értelmi és spirituális testeteket, eljön az idő, mikor ezek az egyesített energiák elérik a kritikus tömeget, amikor is bekövetkezik a lelketek energiáinak automatikus feloldódása vagy összeolvadása a Magasabb Létezőtök vagy az Összlelketek energiáival. Ezen a ponton létrejön a tökéletes kölcsönkapcsolat és harmónia a létezés e két

szintje között, és megnyílik a tudatosság következő szintjéhez vezető út, hogy egybeolvadjatok vele.

 Ekkor már a Magasabb Tudatotok egy része vagytok, és készen álltok arra, hogy közvetlen utasításokat

kapjatok a Krisztus-tudattól. Ez egy soha véget nem érő folyamat, a Teremtőhöz visszavezető felemelkedés útján."

- Ronna Herman - Mihály Arkangyal: A fény szárnyain -

- - - - - 

Dr. Bistey Zsuzsa - Szent Mihány impulzusa - videó

forrás:Antropozófiai Tartalmak

Medek Tamás spirituális író válaszol 49.

Mit tegyek, ha egyértelműen szellem van a házban?

Egy kedves hozzám forduló kérdésére adott válaszomat szeretném most megosztani Veletek, mert azt gondolom, az övéhez hasonló eset sokakat érinthet, érdekelhet. (Korábban már közzétettem ezt a bejegyzésemet, azonban ezúttal azokra az újabb Olvasóimra gondoltam, akik még nem olvashatták.)

A kérdező egy ideje furcsa jelenségeket vett észre a lakásában, többek között olyat, amikor különböző tárgyak látszólag minden ok nélkül megmozdultak. Amikor azonban egyik fürdése alkalmával különös hangokat hallott, megkérdezte a vélt látogatótól, hogy "ki az és hol vagy"? A hangok erre megszűntek, de amikor kiszállt a kádból és ránézett a tükörre, arra a következő volt felírva: 'ITT'.

Érthetően nagyon felzaklatták ezen események és kérdezte, mit lehet tenni egy ilyen esetben.

Ezúton is köszönöm, hogy hozzájárult ahhoz, hogy a történetét és a rá adott válaszomat nyilvánosan is közzé tegyem.

Teljesen érthető, hogy félelemmel tölt el mindaz, amit tapasztaltok, azonban mindenféleképpen megnyugvásra intenélek és biztatnálak. Valóban félelmetes és ijesztő egy ilyen helyzet, azonban nagyon sokan élnek át hasonlót, tehát mondhatni egy viszonylag gyakori jelenség ez, csak azért tűnik olyan ismeretlennek, mert az emberek nem mernek róla beszélni, hátha hülyének nézik őket.

A halál csak a testre vonatkozik, maga a lélek (szellem), akik valójában vagyunk ugyanúgy él tovább, s a test halála után visszatér a szellemvilágba, ahonnan a leszületése előtt jött. A legtöbb esetben ez a visszatérés hamar megtörténik, azonban olykor előfordul, hogy különböző okokból egy szellem nem kel át, hanem rövidebb-hosszabb ideig itt reked a két világ között. Saját döntése ez, de tudatlanságból hozott döntése. Vagy fél átkelni, mert tévhitből azt hiszi, hogy odaát büntetés várja, vagy túlságosan is ragaszkodik a hátrahagyott életéből valakihez vagy valamihez. Vagy még azt sem fogta fel, hogy mi történt vele, mert annyira nem hitt a túlvilágban, a halál utáni életben, hogy el sem hiszi, hogy meghalt, de mivel szintén senki sem látja, nem érti, mi történt.

Amikor azonban talál egy olyan személyt, aki mégis érzékeli valahogyan, aki mellett valamilyen módon meg tud nyilvánulni, akkor igyekszik magára felhívni a figyelmet - ha belegondolunk, hasonló helyzetben mi is ilyesmit tennénk. Tehát nem félelmet akar kelteni az a lélek, aki nálatok van, hanem csak a figyelmeteket kívánja felhívni. Az ITT szócskával egyértelművé is tette azt, hogy valóban ott van és hogy hajlandó is kommunikálni. Tehát újra mondom, bár félelemkeltő lehet egy ilyen helyzet, mégis arra biztatnálak, ne tedd, ugyanis nincs mitől félni, csupán egy lélek van mindezek hátterében, aki segítségre szorul és úgy vélte, tőletek talán megkapja.

S hogy milyen segítségre? Rá kell beszélni arra, amire magától nem jött rá vagy nem meri megtenni, hogy lépjen át a szellemvilágba, hogy térjen haza a fénybe. Bármikor, akár szóban, akár gondolatban szólhatsz, szólhattok hozzá, de főként akkor, amikor a jelenségeket tapasztalod, tapasztaljátok. Szeretettel, de ha kell határozottan kell szólni, s egyben arra is meg kell kérni, hogy ne tegye azt, amit eddig, tehát nem zavarjon így benneteket. A saját szavaidat használva, de fel kell hívni a figyelmét, hogy a teste már meghalt, ő azonban lélek, aki halhatatlan, s a saját érdekében is minél előbb vissza kell térnie a szellemvilágba, ahol a szellemi segítői és a szerettei már nagyon várják őt, méghozzá nagy szeretetben. Bármit is tett, feltétel nélküli szeretet várja odaát. Tehát nem kell, hogy féljen, és hogy ha átkel is, semmitől és senkitől sem válik meg végleg és teljesen, amit vagy akit itt kell hagyjon.

A saját szavaddal kell tehát megfogalmazd, s a lényege ez legyen. Valahányszor érdemes ezt közölni vele, ahányszor jelt ad magáról, de ahogy írtam, szeretettel, de ha kell, akkor határozottan is. S ami nagyon fontos, hogy igyekezni kell (bármennyire is nehéz először) nem félni és természetesnek kezelni a helyzetet, hiszen az ilyen szellem nem ijesztgetni akar bennünket, csak segítségre szorul. Ráadásul a félelem egy lehúzó energia, mely gátolhatja e dolog sikerét is.

(A kérdező felvetette még, hogy talán a temető közelsége okozhatja azt, hogy egy szellem megtalálta őket?)

A temető közelsége bár valószínűbbé teheti akár az ilyen helyzetek előfordulását, valójában azonban nem mérvadó annyira, ez bárhol, bárkivel megtörténhet. Egyébként ha valaki úgy dönt, hogy ügyet sem vet az ilyen szellemi tevékenységre, az akkor is megszűnhet idővel, mert a szellem rájön, hogy nem foglalkoznak vele és odébb áll. Persze ha segítünk neki, az mégis csak jobb. Azonban ha hosszabb távon sem járunk sikerrel (de csak akkor), akkor érdemes egy olyan személyt felkeresni, aki itt rekedt lelkek hazasegítésével foglalkozik.

Ajánlok még kettő írásomat, melyekben minderról írok bővebben, melyet eddig vázoltam fel:

Medek Tamás: Mit tegyünk, ha szellemet érzékelünk?

https://dszilvia.blogspot.com/2019/09/medek-tamas-mit-tegyunk-ha-szellemet.html

Medek Tamás: Miért érzékelünk szellemeket?

https://dszilvia.blogspot.com/2019/10/medek-tamas-miert-erzekelunk-szellemeket.html

- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -

Ishi, az utolsó „vad indián”

1911 augusztusában egy éhező indián férfi sétált elő az erdőből, és be a kaliforniai Oroville városkába. A Kaliforniai Egyetem két antropológusa a Deer Creek környékén honos jahi törzs (a jana nép egyik ága) utolsó tagjaként azonosította. Az Oroville körül pusztító erdőtüzektől kormos és láthatóan alultáplált férfi teljességgel elveszett volt – óriási távolságba került az általa ismert és értett világtól.

Ishi 1915-ben

A vadonból az egyetemre

A két antropológus, Alfred L. Kroeber és Thomas T. Waterman magukkal vitték a férfit az egyetem San Francisco Parnassus Heights negyedében található campusára, leginkább annak érdekében, hogy megvédjék őt a modern és számára teljesen ismeretlen világtól. A férfinak az „Ishi” nevet adták, amely az ő nyelvén egyszerűen férfit jelent. Ishi a négy évvel később bekövetkezett haláláig az egyetem különféle tudományágakat képviselő kutatóival dolgozott, bemutatva nekik, hogyan készített eszközöket és vadászott, továbbá együtt rögzítették a jahi törzs meséit és énekeit.

Alfred Kroeber és Ishi

Ishi nagy felzúdulást keltett a médiában is – az embereket lenyűgözte „az utolsó vad indián”, illetve hogy mit szól a 20. századi vívmányokhoz. A korabeli beszámolók szerint nagyfokú kölcsönös tisztelettel viseltettek egymás iránt megfigyelőivel, és Waterman is utalt írásaiban Ishi „úriember mivoltára, amely túlmutat mindenfajta taníttatáson, és a belső lélek kifejeződése.”

Thomas Waterman

A kölcsönös ismerkedést Ishi világa és a 20. század eleji Kalifornia között azonban megszakította a betegség – a férfinál a korban gyógyíthatatlan tuberkulózis alakult ki, és 1916-ban elhunyt. Két barátja, Kroeber és Waterman kifejezett kérése ellenére testén boncolást végeztek, agyát pedig tartósították, és csak ezután temették el – keresztény módon. Kijelenthető azonban, hogy Ishi már jóval azelőtt elvesztette mindenét, hogy Oroville-nél előjött volna az erdőből 1911-ben.

Arany és népirtás

1848-ban egy James W. Marshall nevű férfi aranyat talált egy vízimalomnál az American folyón, és az amerikai történelem egyik legnagyobb tömeges migrációját idézte elő: a kaliforniai aranylázat, amelynek keretében 300 000 ember özönlötte el a leendő államot, mesés kincsek után kutatva. A mintegy 1000 lakosú San Francisco két év leforgása alatt 25 000 fős várossá nőtte ki magát, ez alatt az idő alatt pedig nagyjából ki is apadtak a könnyen hozzáférhető aranylelőhelyek. Az aranyásóknak egyre távolabbi területekre kellett merészkedniük, és egyre többször léptek be az indiánok élőhelyeire.

A növekvő bányászat felborította a helyi ökoszisztémát, beszennyezte a vizeket, és elűzte az indiánok táplálékául szolgáló vadakat. A távolról érkező bányászok magukkal hurcolták a himlőt és a kanyarót, olyan betegségeket, amelyekkel az indián lakosság korábban sohasem találkozott. A járványok és az egyre csökkenő élelmiszer-mennyiség következtében helyzetük tarthatatlanná vált.

Azok a törzsek, amelyek felvették a harcot a betolakodókkal szemben, magukra vonták a fegyveres új telepesek haragját – az ellentámadások egész falvakat pusztítottak el. Egyes helyeken még jutalmat is felajánlottak a megölt indiánokért – a skalpokért 50 cent, a fejekért öt dollár járt.

Elrejtőzés a vadonban

A jahiknál az volt a szokás, hogy az ember sohasem maga mutatkozott be egy idegennek – mindig egy másik ember kellett, hogy kimondja a nevét. Amikor Kroeber és Waterman megkérdezték Ishitől a nevét, azt válaszolta: „Nincs nevem, mert már nem maradt, aki megnevezhetne.” Amikor ő született – valamikor az 1860-as évek elején – a jahi törzs már mindössze 400 főt számlált, és egyre fogyatkozott. Igen közel éltek az aranylelőhelyekhez, így az első indiánok között voltak, akik kapcsolatba kerültek az aranyat kereső telepesekkel.

Ishi 1913-ban

Az élőhelyüket átszelő folyókban és patakokban hamar megritkult a jahik egyik fő eledelét jelentő lazac, és akit nem vitt el az éhínség, könnyen az olyan „indiánvadászok” áldozataivá válhattak, mint a hírhedt Robert Anderson. Ishi és a törzs maradéka az 1866-os „hármasdombi mészárlást” (Three Knolls Massacre) követően a Deer Creek nevű patakhoz költöztek, és új települést hoztak létre. Itt igyekeztek elkerülni a figyelmet, és reménykedtek, hogy nem talál rájuk senki. Az 1870-es évek elejére a jahik már szinte teljesen kihaltak, és csupán Ishi rejtőzött családjával a patak mentén.

1908-ban egy csoport földmérő egy kis táborra bukkant, amelyet két férfi, egy középkorú nő, és egy idős nő lakott – azaz Ishi, nagybátyja, húga és édesanyja. Előbbiek hárman elmenekültek, míg Ishi gyenge és vak édesanyja igyekezett pokrócok alá rejtőzni. A földmérők feldúlták a tábort, majd továbbálltak. Ishi visszatért, édesanyja azonban nem sokkal később elhunyt. Nagybátyját és húgát nem látta többé.

A Deer Creek egy szakasza

A támadást követően Ishi még három éven keresztül egyedül élt a vadonban, 1911-ben azonban az éhségtől gyötörve az 50 év körüli férfi egyre közelebb merészkedett a civilizációhoz. 1911. augusztus 29-én éppen Oroville erdőtűz pusztította környékén kutatott égett állati tetemek után, amikor a helyiek észrevették. A seriff saját biztonsága érdekében őrizetbe vette, és a hatalmas érdeklődés által szerzett róla tudomást Kroeber és Waterman is.

Ishi hagyatéka

Napjainkban Ishi életéről minden kaliforniai iskolában tanulnak a diákok, emlékeztetőül az állam őslakosainak elveszett történelmére, és az indián férfi emlékére, aki két világ között rekedt. Maradványait a San Franciscóhoz közeli Colma temetőjében helyezték el, néhány személyes tárgyával – íjával, öt nyílvesszővel, egy kosár makkliszttel, egy doboz kagylógyönggyel (amelyet a jahik pénzként használtak), egy tasak dohánnyal, három gyűrűvel és néhány obszidiánszilánkkal – együtt. 2000. augusztus 10-én a jahi indiánok legközelebbi rokonaiként számon tartott északabbi jana és Pit-folyó menti törzsek leszármazottai átvették Ishi addig a Smithsonian intézet által őrzött agyát, hogy megfelelő kegyeletben részesíthessék.

Ishi, Pope, és Pope egyik gyermeke íjászkodnak 1914-ben

Ishi gyakran volt beteg, mivel nem rendelkezett a „civilizált világ” betegségeivel szemben immunitással. Az őt kezelő orvos, Saxton Pope igen közeli viszonyba került vele: Ishi gyakran vitte magával vadászni, és a jahi íj- és nyílkészítési technikákra is megtanította. Pope lelkesen tanult, és a későbbiekben ismertté is vált, mint a modern íjas vadászat atyja. A témában írott könyve, a „Vadászat íjjal és nyíllal” napjainkban is alapműnek számít.

forrás:mult-kor.blogstar.hu

- - - - - - 

Ishi, az utolsó Yahi indián története - videó

forrás:SpiritualDignity