Az ötödik születéssel a
lény felismeri Igaz Valóját. Csupán ezzel az ötödik születéssel tudatosul benne
ismét, hogy õ az egyetlen tudat individualizált része, azé az egyetlen tudaté,
amelyet Istennek nevezünk. A lélek tökéletes és halhatatlan tudatként ismeri
fel magát. Tudja, hogy mindig volt, és mindig is lesz.
Ezzel az ötödik születéssel az ember eljut a személyes, önzõ Éntõl a transzperszonális örökkön valóig. Újra
felismeri önmagát mint Isten hasonmását, amilyennek teremtetett, tudja, hogy
olyan lény, amelyben Isten lénye tükrözõdik.
Ez az ötödik születés tanítja meg az embernek azt, amit a görögök
"metanoiá"-nak hívnak: saját korlátait meghaladva, másként kezd el
gondolkodni.
Mindaz, ami korábban fontos volt számára, siker, pénz, elismerés, hatalom, lényegtelenné
válik, az egyedüli fontos az a szellemi tudás lesz, ami mindeddig másodlagos
fontosságúnak tûnt. Érdeklõdése középpontjába saját spirituális fejlõdése
kerül, ez lesz élete tartalma és értelme. A középkori bölcsek ezt "a
fények átállításának" nevezték. Ettõl kezdve elsõsorban arra koncentrál az
ember, hogy célját, a tökéletességet lehetõleg újabb kerülõ utak nélkül érje
el.
Ezzel az ötödik
születéssel felismeri az ember, hogy önmaga az õ legfontosabb házi feladata.
Felismeri, hogy az egészet csak olyan mértékben tudja segíteni, amennyire Igaz
Valóját feltárja. Ezt az ötödik születést bármely percben bárki megélheti.
Egyik pillanatról a másikra megtörténhet, vagy lépésrõl lépésre. A hirtelen
bekövetkezõ szellemi születésnek van azonban egy hátulütõje: az ember egyik
pillanatról a másikra egy teljesen új világba kerül, ahol elõbb ki kell
ismernie magát.
Ezért nincs sok értelme "intenzív kurzusok" segítségével
kierõszakolni ezt a szellemi születést, mert így csupán egy szellemi
"koraszülött" látja meg a napvilágot, aki a mindennapi életre
általában alkalmatlan. A szellemi születés gondos elõkészítést és
felelõsségteljes segítséget igényel, mert, akárcsak a testi születés, ez is egy
egészen új élet kezdete. Az ilyen szellemi újszülött spirituális területen
ugyanolyan nehézségekkel találja szemben magát, mint a baba a fizikai síkon:
mindent újra kell tanulnia. Az élet tanulást jelent: a már ismert dolgokat
mindig egy magasabb szinten újra tanulni.
Születésem elõtt még benne vagyok az egységben. A fizikai születés testi
elszakadással jár. Meg kell tanulnom egyedül lenni, hogy aztán lépésrõl lépésre
tudatosan visszatérjek a mind-egybe. Elõször átélem, hogy egy vagyok az
anyámmal, a családommal, aztán az osztálytársaimmal, a barátaimmal, a
társammal, végül pedig megélem az eggyé válást minden emberrel, növénnyel,
állattal, majd pedig eggyé válok Istennel, amint felismerem és megélem õt
mindenben.
A születést az elsõ lélegzetvétel követi, amivel kapcsolatba lépek a
külvilággal. Az élet arra kényszerít, hogy "részt vegyek", mert
levegõ nélkül nem élhetek. Végül ismét elengedem a lélegzést, és megélem, hogy:
"engem lélegzik!"
Születés után megpróbálom megismerni a világ dolgait. Késõbb átlátom és
elrendezem életkörülményeimet, lassanként kialakul bennem a tisztánlátás, és
egyre inkább meglátom a látszat mögött a valóságot: mindenben meglátom és
felismerem az Egyet.
Születésem után megpróbálom a körülöttem lévõ dolgokat meg- és felfogni.
Megtanulok cselekedni, adni és venni, érezni, és lassanként felfogom, hogy ki
vagyok. Megtanulom, miként kell megragadni az alkalmat, a lehetõségeket,
melyeket az élet kínál; lassanként felfogom a szellemi rendet, amely az egész
teremtést áthatja és hordozza.
Megtanulom, miként tudok szellemileg is egyre biztosabban elõrehaladni. Egyre
határozottabban haladok utamon. Tudatosan határozom meg a célt: ismét
visszajutni az egységbe.
Kezdetben csak sírni tudok, aztán már gõgicsélek, és végül beszélni is
megtanulok. Megtanulom, hogyan értessem meg magam. Elõször csak pontosan
megfogalmazom mondanivalómat, késõbb retorikát és dialektikát tanulok, sõt
idegen nyelveket is. Talán "mások nyelvén" is megtanulok beszélni, és
így lassanként szeretetteljes, segítõkész kommunikátor leszek. Megtanulom a
részvétet, és embertársaimat tudatosan a megfelelõ szinten közelítem meg.
Egyszer talán a beszéd legszebb formáját, az áldást is megtanulom.
Kezdetben mindent a számba dugok, amit csak megfogok. Lassanként megtanulok
különbséget tenni, sõt élvezni is. Megtanulom, miként kell mindent alaposan
megrágni, tudatosan enni, és amit megettem, azt az anyagiból egyre magasabb
energiává transzformálni, míg végül megtanulom, hogyan tápláljam magam
szellemileg is helyesen.
Valamikor olvasni is megtanulok, éspedig nemcsak könyvekbõl, hanem arcról is.
Felismerem a jellemeket, az egészséget és a betegséget. Olvasok az emberek
szemébõl, és egyszer talán a "teremtés könyvébõl" is olvasni tudok.
El fogom tudni dönteni, hogy remekmûvet akarok-e formálni életembõl. Lassanként
megtanulok felnõtt lenni, nem csupán öreg. Felébredek, és tudatosan
felelõsséget vállalok magamért és a többiekért. Egyre önállóbb leszek,
elhivatottságomat foglalkozásként élem meg, és megfelelõ döntéseket hozok.
Természetesen azt is
meg kell tanulnom, hogyan keressek pénzt. Megtapasztalom, hogy elõbb a
szolgálat és csak azután a fizetség. Elismerést vívok ki magamnak, és így
lassanként eljutok az önbecsüléshez és az önismerethez. Felismerem, hogy
nincsenek véletlenek, és lépésrõl lépésre egyre magasabb szintû felismerésekre
jutok. Ez az egyetlen, amit ebbõl az életbõl magammal vihetek. Végezetül pedig
elnyerem a beavatást, amely során teljesen beolvadok az Egybe.
Felismerem, hogy az élet általam szeretne sikeres lenni, és megtanulom lépésrõl
lépésre, hogy sikeres legyek: a családban, az iskolában, hivatásomban és
partnerkapcsolatomban. Egyre tisztábban látom az élet értelmét, tudatosan járok
azon az úton, amely önmagam megismeréséhez és kibontakoztatásához vezet, és
megkapom az élet legnagyobb ajándékát: bepillantást nyerek az Egészbe.
Végezetül megtanulok egyre tudatosabban lenni, akarat nélkül, higgadtan.
Beavatásom után már egyszerûen csak létezem.
A kör bezárult, célhoz értem, és ezzel egy új út kezdetéhez jutottam.
Minden lélek
rendeltetése, hogy tökéletes legyen, s ez alól senki nem tudja kivonni magát.
Ez azt jelenti, hogy azzá legyen, ami mindig is volt. Mindaddig újra és újra
inkarnálódik, míg a földi testet öltésnek ezt a célját el nem éri. A
megszerzett tudás újra meg újra elvész, ám a spirituális érettség mindig
megmarad. Ezért keresi a lélek a maga számára megfelelõ szülõket és
életkörülményeket, amelyek segítségével továbbfejlõdése biztosított.
Az ötödik, a szellemi születés tehát alapvetõ! Elsõ lépésként fel kell
ismernem, ki is vagyok valójában: tudat, energia, amely egy testben
manifesztálódott. Fel kell ismernem, hogy halhatatlan vagyok - mindig voltam,
és mindíg leszek, mert: vagyok!
Nem csupán az általam lakott testben kell mindig újra megszületnem, hanem a
szellemi világban, a szellemi törvények felismerésében és az én Igaz Valóm
felismerésében is újra meg kell születnem.
Miként a megvilágosodás
is egy folyamat, amely ugyan egyetlen pillanatban kezdõdik, ám aztán lépésrõl
lépésre bontakozik ki, hasonlóképpen a szellemi születés is folyamat. Egyik
korlátot a másik után szüntetem meg, egyre jobban kitágítom a tudatom, míg
végül határtalanná, mindent átfogóvá és valóban szabaddá válok, míg ismét eggyé
válok mindennel. Buddha útját kell járnom, míg az Én illúzióját fel nem tudom
oldani. Akkor végre ismét az vagyok, aki mindig is voltam: önmagam!
(Kurt Tepperwein)