A ciklusok lépcsőfokok

Vannak geológiai, fizikai, szellemi és spirituális ciklusok. A különböző korokat különböző embercsoportokban éljük meg, számtalan különböző civilizációban, mindig újabb és újabb nemzethez tartozva – így van lehetőségünk a továbblépésre. Mi is újjászületünk, növekszünk és fejlődünk, mindaddig, amíg újra elgyengülünk és meghalunk. Ez történik minden testtel, minden formával, ahogy minden kontinenssel is.

H.P. Blavatsky „Titkos tanítások” című művében olvasható, hogy a teljesen kifejlődött emberi lény tizennyolc és fél millió éve vezető erő a Földön. Ez volt az az idő, amikor a Föld és az ember együtt élte át a geológiai és fizikai ciklusokat, és együtt tanult. Azok a rengések, amelyeket ma földrengésekként, vulkánkitörésekként és áradásokként élünk meg, végtelenül szelídek azokhoz képest, amik a sziklás Föld korai szakaszában voltak tapasztalhatóak. De a Föld mindig – amikor a kontinensei az óceánokba süllyedtek, majd új országokként ismét kiemelkedtek a hullámok közül – saját magát fejlesztette. A sok egymást követő ciklusban a Föld és az embercsoportok együtt tanulnak és bontakoznak ki.

A változás pedig egyre csak folytatódik, megszámlálhatatlanul sok millió éven át, újabb és újabb embercsoportokkal és kontinensekkel. Mert egyik napról a másikra sem egy test, sem egy jellem nem tud megváltozni, de az ilyen hosszan tartó természeti katasztrófákban a Föld felszíne folyamatosan változik. A túlélők pedig új földeken találnak menedéket, amelyek éppolyan lassan emelkedtek ki az óceánból, ahogy egykori hazájuk az idő múlásával elsüllyedt.

Az emberiség története régi, és az ókorban tudták, hogy a Föld nagy változásait nemcsak az óceánok áramlása és a vulkánkitörések okozzák. Bizonyíték van arra, hogy a pólusok már többször is eltolódtak. Az özönvíz bibliai története is azokra az eseményekre utal, amikor a Föld felszíne egyszer megint teljesen megváltozott. 

A nagy kozmikus energiamezőt, az energia láthatóvá vált koncentrációját univerzumnak nevezzük. De az energia más szavakkal ÉLET-et is jelent. És ez az élet, ez az energia állandó mozgásban és kölcsönhatásban áramlik az éteren, a testeken keresztül. Legyen szó akár egy napról, egy kisbolygóról, egy emberi lényről, állatról vagy növényről, minden az evolúció során elért tulajdonságainak megfelelően sugároz és fogad energiákat. Így minden – az életet körülvevő – „forma” folyamatos „növekedésben” van annak érdekében, hogy egy következő képességbe „belenőhessen”. Az előző életünk feldolgozásával egyúttal a következő életünkre is felkészülünk. 

Ma ismét egy új nagy ciklus kezdetén járunk, amelyet a Vízöntő korának nevezünk. A következő kétezer év is – ahogy minden nagy ciklus – sok kisebb időegységet foglal majd magába, és azonnali lépéseket és tapasztalatokat tesz lehetővé. 

Milyen fontos, hogy megéljük a „hullámvölgyeket és hegyeket”, az álmaink és csalódásaink fontos tapasztalatait. A legnagyobb szembenállás a lelkünk és a személyiségünk között van. Mert személyiségünk értékei a múltunkhoz kapcsolódnak, amit szeretnénk megismételni, a lélek adottságai viszont a holnapra mutatnak. 

Ha elérjük azt a képességet, hogy a tegnap és a holnap értékeit egy egységben tudjuk összekötni, az egy teremtő összeolvadás, hatékony kreativitás, a mának az ajándéka.

forrás: Eva Gostoni spirituális tanító és írónő

 Kapcsolódó írás

Az okkultizmus nagyasszonya: Helena Petrovna Blavatsky:

 https://dszilvia.blogspot.com/2015/06/az-okkultizmus-nagyasszonya-helena.html

EARTH - videó

 

Isten és Sátán - mikor, melyikkel találkozol?

 

A létezés legalapvetőbb törvénye a szeretet törvénye, mely másképpen szólva annak az elfogadását jelenti, hogy bár külön álló lények (lelkek) vagyunk, végső soron mégis egymáshoz kapcsolódunk, közös pontban, Istenben találkozunk, így rajtunk kívül bárki mással úgy kell bánnunk, ahogy magunkkal tennénk.

A létezés egyik legfőbb törvénye, a karma pontosan erre igyekszik rávilágítani valamennyiünket. Méghozzá pontosan úgy, hogy mindenkit a saját bőrén keresztül szembesít korábbi, mások felé szánt tetteivel, gondolataival. Így minden lélek előbb-utóbb megtanulja azt, hogy mit jó tenni másokkal és mit nem jó. Még akkor is, ha testi életeinkben sok mindent a feledés homálya takar el előlünk, a lelkünk mindenre emlékszik és mindent eltárol magában, így minden egyes leckénk örökre változást hoz számunkra. 

A karma törvénye által minden lélek - ki gyorsabban, ki lassabban - egyre csak a tökéletesség felé halad, egyre inkább rájön az egység tudatára, egyre pontosabban tudja, hogy bármit is tesz másokkal, voltaképpen saját magával teszi, magyarul egyre inkább tisztában lesz azzal, hogy kizárólag olyat tegyen másokkal, amit ő is szeretne, ha mások tennének vele. Hiszen bármi, amit tesz másokkal, azt az egységgel (így magával is) teszi. Aki ennek a folyamatnak a végére ér, kikerül a reinkarnációs időszakából, hogy lelki életét a szellemvilágban - igazi otthonunkban - folytathassa. 

Maga a reinkarnációs időszak éppen erre készít fel bennünket, hiszen csak az lehet "végleges" tagja a szellemvilágnak, aki az egység és a szeretet törvényével maga is teljesen tisztában van és alkalmazza is azt. Ehhez a tanulási folyamathoz azonban szükség van e fizikai színtérre (a fizikai világra), ugyanis ez az a hely, ahol (a szellemvilággal ellentétben) a jó mellett a rossz is jelen van. Hiszen hogyan is tudnánk értékelni és megismerni, élni a jót, ha egyszer sem találkoztunk volna a rosszal. Ha nem ismertük volna meg, ha nem lenne lehetőségünk felismerni, és elutasítani azt. Pont ez a lényege a teremtett fizikai világnak. Hogy itt legyen lehetőségünk a rosszal is találkozni, s minden lélekre egyénileg van rábízva, mit tesz vele. Azonosul vele, vagy felismeri és elutasítja azt. Ez természetesen nem könnyű, hiszen a fizikai életünkben a rosszra való kísértés sokszor kellően erős, de minden lélek célja ez. S minden lélek el is éri, ki előbb, ki utóbb.

Mi is a jó és mi is a rossz? Nagyon egyszerű. Minden, ami az egységgel, a szeretettel kapcsolatos, az jó. S minden, ami széthúzó, az rossz. Isten törvénye tehát egyszerű. Minden, amit annak tudatában teszel másokkal, hogy ezt magaddal teszed (s nincsen benned ártani akarás), az jó. S minden, amit annak tudatában teszel, hogy különálló vagy másoktól, s magadat előtérbe kell helyezned bárkivel szemben is, akár ártás útján is, az rossz. Mivel minden embernek mást és mást jelent a jó és a rossz fogalma, így célszerű ezek mentén megítélni az egyes tetteinket, hiszen ezek mindenki számára érvényesek, mérvadóak.

Csak kis kitérőként, érdekességképpen jegyzem meg, hogy az isteni törvény egyik ékes példája - többek között - éppen a testünk. Több száz milliárd sejtből áll a testünk, s egyik sem próbál véteni, ártani a másiknak. Valamennyien egy közös célért dolgoznak, hogy egy egészséges, egységes "csapatot" tartsanak fenn - a testünket, mely biztosítja és lehetővé teszi számunkra, hogy képesek legyünk jelen lenni és a karmánkat dolgozni a fizikai világban. Ha egyes sejtek mégis úgy gondolják, ők szembe mennek másokkal, olyat tesznek másokkal, amit nyilván nem szeretnének ha mások tennének velük, akkor az már egy rákos folyamat, mely ha nem rendeződik, mindenki tudja, testi halál a vége. S nincs ez másképpen mi, lelkek esetében sem. Annyi különbséggel persze, hogy a lélek sosem hal meg, de addig és addig vereséget szenved és újra kényszerül próbálkozni egy egységben, szeretetben töltött élettel, amíg azt végre nem éli meg sikeresen.

A fizikai világban tehát jelen van a jó mellett a rossz is. A rossz tehát a jó, az isteni törvény ellenkezője. Minden, ami azt sugallja, hogy különítsd el magadat másoktól, hogy bármiben is különb lennél másokkal szemben, s minden ami azt sugallja, hogy csak magaddal foglalkozz, csak a magad érdekét nézd - akár akkor is, ha ezért másokon kell keresztülgázolj, s másoknak (és/vagy magadnak) kell árts. Mindannyiunk egy olyan világban él, mely minden pillanatban választás elé állít bennünket. Minden pillanatban döntenünk kell. A jó sugallatát fogadjuk meg vagy a rosszét. Minden egyes döntésünk, tettünk, gondolatunk, szavunk előtt mérlegelünk - ha tudatában vagyunk ennek, ha nem -, hogy azzal mit okozunk másoknak és magunknak. Jót, tehát olyat, amit ellenkező esetben mi is szívesen vennénk másoktól, vagy ennek az ellenkezőjét. S a karma, tökéletes tükröt tartva elénk, egészen addig ver ránk vissza jót és rosszat is válogatás nélkül, amíg a lelkünk meg nem érti Isten legfőbb (s egyetlen) törvényét. Amint írtam már fentebb is, nagyon fontos tudnunk, hogy a lelkünk akkor is folyamatos tanulásban van, ha ezt mi most a földi elménkkel nem is vennénk észre. Sose csak úgy tekintsünk magunkra, mint a mostani születésünk és halálunk között létező személyiségünkre, hanem mint a létezésünk csupán egyetlen láncszemére. Előbbi esetben nem értünk meg szinte semmit, ami történik velünk, valamint a világot egy velejéig igazságtalan helynek fogjuk tartani, utóbbi esetben azonban rájövünk, hogy semmi sem áll közelebb az igazsághoz, mint mindaz, amiben élünk.

A sugallatok, melyekről nemrég említést tettem, szellemi erőktől is érkezhetnek, akik próbálnak egyik és másik irányba terelgetni. Az isteni törvény mellett állók a jó felé fognak ösztönözni, a Sátánhoz (Ördöghöz, Luciferhez, ki aminek nevezi) tartozók a másik irányba.

Sátán, Istennek azon angyala, aki szembe ment Isten törvényével, s igyekszik minél több lelket erre rávenni. Természetesen nem arról van szó, hogy Isten gyengébb lenne nála, s kénytelen engedné, hogy munkálkodjon! Hanem arról, hogy Isten tudatosan engedi a Sátán létezését, hogy gyermekeinek szabad akaratot biztosítva, a saját döntéseik mentén haladhassanak. Hogy lehetőséget biztosítson számukra, hogy megismerjék, felismerjék a rosszat, s egyrészt általa értékelni tudják a jót, másrészt maguk döntsék el, milyen hamar szeretnének isteni céljukhoz érni. A Sátán nem erősebb Istennél a legkevésbé sem. Mint ahogy egyikőnknél sem erősebb, ha magunkban Istent választjuk. Ha mi nem azonosulunk a Sátánnal, akkor ő sem tud azonosulni velünk - ezt nagyon fontos tudnunk!

Isten és Sátán - mikor melyikkel találkozol? Minden olyan tett, törekvés, csoportosulás, ember, vállalat, eszme, stb. a világon, melyekre Isten törvénye a jellemző vonás, abban Istennel találkozol. Minden, amire a Sátán törvénye, abban a Sátánnal találkozol. Ám mivel a Sátán is Isten részre, mint te magad (tehát ne felejtsük, a Sátán is csak Isten engedélyével és fentebb említett célja miatt létezhet), így nem az a helyes hozzáállás, ha gyűlöljük őt, vagy bármit, bárkit, amiben és akiben felleljük őt. Tudnunk kell, hogy ő is a mindenség része, mint bármelyikőnk, s sem megítélni, sem ártó szándékkal fellépni nincs jogunk vele szemben. Egyhez van jogunk, de ez egyben legfőbb kötelességünk is - hogy döntsünk, azonosulunk-e vele, vagy sem. Azt az utat választjuk-e, melyre ő sugall bennünket, vagy nem. Ha igen, távolabb kerülünk Isten és a lelkünk céljától, ha nem, akkor közelebb - csak rajtunk múlik, s csak magunknak ártunk vagy segítünk vele. Előbb-utóbb persze minden lélek rájön hogy Istent kell válassza (a karma tanítja erre szüntelen), de erősen változó, hogy erre valaki száz fizikai élet alatt jön rá vagy több ezer alatt - tudjuk, a lélek szempontjából az idő nem számít, noha a szenvedés az szenvedés marad, melyet a helytelen döntéseink miatt, annak mélységében érzünk.

Azt mondják, napjainkban különösen erős hatást gyakorol ránk a Sátán, gyakorolnak ránk negatív erők. Ez a legnyilvánvalóbban a fogyasztói társadalom eszméjében nyilvánul meg. Valóban, sosem látott pusztítást visz végbe, olyat, mellyel még sosem találkozott az emberiség az ismert történelme során. Mi is a fő mozgatórugója? Csak te létezel, csak te számítasz, ezért igyekezz minél több mindent elérni, minél több mindent felhalmozni, hiszen attól leszel értékesebb - s ezt, ha másképpen nem megy (már pedig legtöbbször nem megy), tedd úgy, hogy másokon átgázolsz közben. Ne foglalkozz másokkal, csak az számít, amit te elérsz! Vegyél el akár másoktól is, hiszen egy életed van, csak az lehet a tiéd, amit most megszerzel! Állatias ösztöneidet engedd előtérbe, s fizikai erőfölényed mutasd is szüntelen! Egy fizikai test által generált tudat vagy, mely az evolúció mentén az állatvilágból emelkedett ki, s pusztán annyi a világ, amennyit látsz belőle (csak az anyagi létezik), így csak az lehet a tiéd, melyet most megszerzel (anyagi javakat)! Mivel állatias ösztönök mozgatnak, farkas törvényeket kell alkalmaznod, hogy túlélj s hogy te nyerj! (A fizikai erőfölény gyakorlását a média szüntelen neveli belénk a mind erőszakosabb tartalmakkal, mely belőle áramlik.) 

Ugye, ugye, nyilvánvalóbban nem is mutatkozhatna meg benne az Istentől elszakadt, azzal tökéletesen szembe menő eszme. Gyakorlatilag csak pusztulást hoz azon emberekre, népekre, kik a fogyasztói társadalom eszméjével azonosulnak. Csak dióhéjban: egyre jobban eltorzulnak emberi kapcsolataik, egyre távolabb kerülnek Istentől, a lelkük valódi céljától, egyre több szemetet termelnek, következésképpen teljesen elpusztítják saját fizikai életterüket, valamint az anyagi érdekek hajszolása miatt az igazi boldogság is elkerüli őket, s ami szintén nagyon fontos, a kényelem és az énközpontúság miatt a gyermekvállalási kedv is alábbhagy, mely rohamosan az adott nép kihalását hozza magával. Bármelyik népet is figyeljük meg, mely a fogyasztói társadalom eszméjével azonosul, tökéletesen láthatjuk, pontosan így jár.

Szintén csak egy kis kitérőként, érdekességként jegyezném meg, hogy mi a valódi oka annak, hogy a híradóban, s úgy általában a médiában elképesztő teret kapnak a bűnügyi hírek. Noha a közbiztonság valóban rosszabb lehet, mint akár 30 évvel ezelőtt (igaz, ez is tudatos folyamat eredménye), de azért mégis túlzó, ahogyan azt tálalják nekünk. A valódi cél tehát, hogy állandó félelmet keltsenek bennünk, s idővel nem hogy elfogadjuk, hanem egyenesen mi magunk kérjük, hogy növeljék a biztonsági intézkedéseket. Hogyan? Még több kamerával, még több mikrofonnal... Hogy minél jobban megfigyeljenek bennünket, a szokásainkat, a személyiségünket még jobban feltérképezzék, s annak megfelelő, egyéni reklámajánlatokkal, reklámanyagokkal tudjanak bennünket ellátni - fokozva ezzel a fogyasztói társadalom erejét, valamint az emberek irányíthatóságát, manipulálását is. Ez egy nyilvánvaló folyamat (persze annak, aki veszi a fáradtságot és a színfalak mögé néz), de mégsem megijedni kell ettől sem, hanem felismerni magát a folyamatot, elfogadni annak létezését és dönteni, hogy azonosulunk-e vele vagy sem. Nyilván, afelett nem dönthetünk, hogy megfigyelnek bennünket, de minden másban, így abban, hogy élünk-e az ajánlatukkal és az általuk felajánlott életmóddal, igen.

A Sátán félelmet kelt a legtöbb emberben, a beléjük nevelt világképnek köszönhetően. Azonban láthatjuk, a Sátán nem egy Istennél erősebb, mindent leigázni tudó lény, aki bármelyikőnkkel könnyűszerrel elbánhatna, hogy a saját oldalára állítson bennünket. Egy eszköz Isten kezében, mellyel szemben "nagyon könnyű" dolgunk van. Csak felismernünk kell és a vele való azonosulás helyett Istennel (az ő törvényével) kell azonosuljunk. Aki így tesz, az aligha ad teret negatív erők befolyásának, hiszen így az képtelen rá hatással lenni, végül lelke elégedetten térhet vissza testi halála után a szellemvilágba.

Csak egyszerűen vegyük észre a bennünket körülvevő bárkiben és bármiben Isten vagy a Sátánt. Méghozzá abban, amilyen eszmék jellemzik a viselkedését. Amiben Istent látjuk, támogassuk, tartsunk vele, amiben pedig a Sátánt, amennyiben nem tudunk rajta változtatni, maradjunk kívül tőle, amennyire csak a lehetőségeink engedik - de értsük meg, hogy miért létezik, fogadjuk el s engedjük útjára, valamint ne gyűlölettel, haraggal viseltessünk feléje.

- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -

Mennyei királyság - videó
Ahogy nap mint nap cselekszel attól leszel jó ember vagy rossz
forrás: Robredo Movie

Dr. Kenneth Ring: Halálközeli ​élmények - Vakon született emberek láttak (HKÉ) halálközeli élményük során

Vajon ​mi okozza a halálközeli állapot alapélményét – élettani változások, oxigénhiány, esetleg hormonális hatások? Bizonyítható-e a transzcendentális tudat létezése? Magasabb rendű, több dimenzióban létező tökéletes Énünk ad-e jelet közvetlenül a halál pillanatában? 

 A szerző több mint száz, a klinikai halál állapotából visszatért túlélő beszámolója alapján megerősíti Raymond Moody és más neves kutatók megfigyelését, miszerint az egyéni tapasztalatok megdöbbentően hasonló mintát követnek – a testből való kilépés, sötét alagútban rövid utazás, az életfilm végigpergetése, a ragyogó arany fény észlelése, találkozás az elhunyt hozzátartozókkal, s végül egy logikusan meghozott döntés az életbe való visszatérésre.

Vakon született emberek láttak HKÉ-ük során
Dr. Kenneth Ring kutatásai a vakok halálközeli élményeiről

"A halál nem más, mint átmenet egyik helyről egy másikra. De számomra van egy nagy különbség: azon a másik helyen látni fogok." Helen Keller

Kenneth Ring a Connecticut Egyetem pszichológiai professzora és Sharon Cooper két éves tanulmánya során több mint 30, vakon született embert kérdezett ki, akinek volt már halálközeli élménye. Ennek eredményét "Mindsight - Léleklátás" című könyvükben tették közzé. Hadd ragadjunk ki ebből egy példát, amely talán a legjobban jellemzi ezen emberek élményeit, amelyek nagyon hasonlóak azokhoz, amit a látó emberek is átélnek. A következő beszámoló is mindössze annyiban különbözik egy átlagos, de mély HKÉ-től, hogy átélője, Vicky nem tudja leírni a színeket, hiszen nem ismeri azokat. Vakon született, látóidege oxigénhiány miatt végzetesen megsérült a születése során, így soha nem látott semmit az őt körülvevő világból.

Vicky Noratuk

Autóbalesete miatt sürgősségi beavatkozásra volt szükség, de az orvosok elveszítették őt. A plafonon találta magát, ahonnan saját testére nézett le, amin éppen egy férfi orvos és egy női asszisztens dolgozott. Vicky pontosan emlékszik arra, hogyan jött rá, hogy saját testét látja - sőt, egyáltalán: lát.

Tudtam, hogy én vagyok ott… akkoriban meglehetősen magas és sovány voltam. Eleinte azonban még csak azt láttam, hogy ez egy test, de nem tudtam, hogy a sajátom. Ezután tűnt fel, hogy a plafon közelében vagyok. Nem értettem, mit keresek én ott. Azt gondoltam: akkor ez a test ott lent az enyém kell, hogy legyen. Vajon meghaltam?
Csak rövid ideig láttam ezt a testet, de tudtam, hogy az enyém, mert én nem voltam a testemben.

További olyan részleteket fedezett fel a testen, amiből egyértelművé vált számára, hogy a sajátját látja:

Szerintem a sima aranygyűrűt viseltem a jobb gyűrűsujjamon, és apám karikagyűrűjét a mellette lévőn. De biztosan emlékszem a saját karikagyűrűmre: nagyon feltűnő jelenség, mert narancssárga virágdíszítés van a szélein.
Ez volt az egyetlen alkalom az életemben, amikor tudtam, mit jelent látni, és milyen a fény.

Ezután egy rendkívül gyorsan lezajló testen kívüli élményről számol be, ami alatt egészen a kórház épülete fölé emelkedett. Rendkívül élvezte ezt a rövid emelkedést, ami alatt láthatta a kórház környezetét is. A szél "harangjátéka" mellett leírhatatlanul szép zenei motívumokra is figyelmes lett.

Egy alig észrevehető váltással fejjel előre egy alagútban találta magát, amiben emelkedni kezdett, valami felfelé húzta. Bár a környezete sötét volt, Vicky érezte, hogy egy fényforrás felé mozog. Ahogy elérte az alagút végét, a zene egyfajta zsolozsmává változott, és azt érezte, hogy egy füves területre érkezett, ahol le tudott feküdni.
Virágok, fák vették őt körbe, és nem kevés ember is. Vicky elmondása szerint hihetetlenül erős fény vette őt körbe, amit nem csak látni lehetett, de valamiféle módon érezni is, és az emberek is fényt bocsátottak ki magukból:

Mindenki maga volt a fény, beleértve engem is. A fény magát a szeretetet közvetítette. Mindenhol szeretet volt, mintha azt sugározták volna a fák, a madarak, de még a fű is.

Ezután ismerős embereket pillantott meg maga körül, például két egykori, szintén vak ismerősét, akikkel egy iskolába járt. Ők körülbelül 6 és 11 éves korukban haltak meg. Életükben nem csak vakok, de szellemileg is elmaradottak voltak, itt viszont egészségesek és szépek voltak, és duzzadtak az életerőtől. Nem gyerekek voltak már, hanem Vicky elmondása szerint "fénykorukat élték".
Vicky szintén beszámol két egykori gondozójáról, akik azóta szintén elhunytak, valamint nagymamájáról, aki felnevelte őt, és két évvel az eset előtt halt meg. Nem szavakkal kommunikáltak, hanem érzésekkel: mindannyian szeretetet és üdvözlést sugároztak felé.

Ezen találkozások közben Vicky hirtelen úgy érezte, megvilágosodott.

Egy olyan érzés kerített hatalmába, hogy mindent megértettem… mindent az életről, Istenről, a bolygókról… tudtam, hogy ez az a hely, ahol minden kérdésemre választ kapok, ahol minden értelmet nyer. Ez a tudás helye.

Ezalatt arra lett figyelmes, hogy az őt körülvevő lények között van két olyan, akik még náluk is jóval erősebb érzéseket sugároznak. Egyiküket Jézussal azonosította, aki kedvesen köszöntötte őt, mialatt Vicky lelkendezve számolt be neki felfedezéseiről - telepatikusan. Jézus szintén így válaszolt neki.

Hát nem csodálatos? Itt minden gyönyörű, és harmónia van, majd meglátod. Most azonban nem maradhatsz itt, ideje visszatérned.

Vicky élesen reagált, tiltakozott, hogy nem akar visszamenni, de Jézus megnyugtatta, hogy visszatérhet majd. Előtte azonban még van dolga a Földön, tanítania kell a szeretetet és a megbocsátást.

Vickyt végül az győzte meg, hogy gyerekeknek kell életet adnia. Azelőtt is nagyon szeretett volna már gyermeket, így beleegyezett a visszatérésbe. A HKÉ utáni években három gyermeke született.

Végül a lény egy panoramikus életfilmmel ajándékozta meg őt, amiben Vicky újra átélhette, ezúttal vizuálisan is egész addigi életét. Mialatt lenyűgözve nézte az eseményeket, gyengéd utalásokat kapott cselekedeteire, és azok következményeire. A film végeztével Jézus mondta neki, most már vissza kell térnie.
Ezután egy émelyítő puffanással érkezett vissza a testébe, mintha hátrafelé utazott volna egy hullámvasúton.

Ehhez hasonló történetek voltak jellemzőek Ring és Cooper esettanulmányaiban, kiegészítve a vizuális elemekkel. Összességében a minta 80%-a számolt be halálközeli vagy testen kívüli élményük alatt átélt vizuális élményről. Bár Vicky beszámolója kimondottan részletes volt a többihez képest, egyáltalán nem volt egyedülálló.

A látás kezdeti szakasza a fizikai világban gyakran összezavarja, sőt, megrázza a vakokat. Ez igaz volt Vickyre is, aki a következőket mondta:

Idő kellett, amikor tudtam mihez viszonyítani. Ez nagyon nehéz volt, mert soha nem tapasztaltam még ilyet. Rendkívül idegen volt számomra. Hogyan lehetne ezt szavakban leírni? Talán olyan, mint szavakat hallani, miközben nem érted meg őket, de tudod, hogy szavak, és jelentésük van. És azelőtt még soha nem hallottál semmit. Ez számomra valami egészen új volt, valami olyan, aminek korábban nem volt jelentése számomra.

Forrás: halalkozeli.blogspot.com

Vicky Noratuk halálélménye - videó

forrás: seektruthandwisdom

Egy idős nő "szellemét" fotózták le egy régi angol kastélyban, aki bottal sétált

 

Egy sétapálcás idős hölgy alakja jelent meg rejtélyes módon egy Wiltshire-i kastélyban készült kép hátterében.

 

A wiltoni lakos Carol Earl a Tisbury közelében található Old Wardour Kastélyban tett utazását megörökítő fényképeket nézegette, melyek egy digitális fényképezőgéppel készültek még 2007 nyarán, amikor lányával először látogatták meg a helyszínt.

Amikor a kép elkészült, Carol, aki a falnak támaszkodva látható, azt hitte, hogy ő lesz az egyetlen személy a fotón.

De amikor hazatért, nagy meglepetésére egyértelmű volt, hogy valami vagy valaki áll a háttérben.

"Abszolút senki nem volt ott. Nagyon meglepődtem és izgatott voltam," - mondta a nő.

"Abban az időpontban abszolút senki nem volt ott, senki nem sétált el mellettem, senki nem volt a közelben. Csak én voltam ott és a lányom, aki a képet készítette, így nem tudom, hogyan történhetett."

Arra a kérdésre, hogy szerinte mi lehet ez az alak, Carol azt mondta: "Nem tudom, fogalmam sincs."

"Megtartottam magamnak és eltettem a többi fényképpel együtt, de amikor megtaláltam, arra gondoltam, hogy talán valakit érdekel majd."

Öreg hölgy a tó közelében?

A kastélyban az English Heritage egykori munkatársa szerint nem Carol volt az első látogató, aki rejtélyes jelenéssel találkozott.

Más látogatók egy kísérteties idős hölgy észleléséről számoltak be a kastély melletti tó közelében, de a személyzet soha nem látott semmit.

Martin Hasted volt alkalmazott elmondta: "Számomra nem tűnt kísértetjárta helynek, de volt egy történet egy őszhajú hölgyről, akit láttak sétálni a tónál."

"Az emberek azt mondták, hogy valószínűleg Lady Blanche Arundell volt az, aki a kastélyt védte a polgárháború alatt. Bár a személyzet soha nem látott és hallott semmi furcsát a sok-sok év alatt. Úgy tűnt, hogy csak látogatók számoltak be ezekről a dolgokról."

Tehát a személyzet, az emberek, akik a helyszínt a legjobban ismerték, soha nem láttak semmit.

És azok, akik kételkednek a kísértetekben, mondhatják azt is, hogy a Carol fényképén látható alak modernebbnek tűnik, mint ahogy Lady Arundell kinézhetett.

Akkor vajon mit rögzített Carol kamerája? Talán fény okozta a trükköt vagy valami spirituálisabb dolog?

Visszatérés a történelmi helyre

Ez a 14 évvel ezelőtti utazás volt az első és egyetlen alkalom, amikor Carol meglátogatta a kastélyt.

"Kedves hely volt, nem sokat tudok a történelméről, de szép nap volt," - mondta.

"Amikor újra lehet utazni, akkor visszamegyünk."

Az English Heritage szerint az Old Wardour Kastély a 14. században épült enyhén megerősített luxuslakóhelyként a kényelmes élet és pazar szórakozás érdekében.

Az angol polgárháború alatt a várat kétszer megostromolták, először a parlamenti erők próbálták elvenni Lady Arundelltől, majd Henry Arundell, a fia, aki 1644 márciusában visszavette, miután saját kastélyának egyik oldalát egy aknával felrobbantotta.

Az English Heritage honlapja hozzátette: "A romos várat később lefoglalták, miután a parlamentaristák 1648-ban végső győzelmet arattak és I. Károlyt 1649-ben kivégezték."

"Henry végül 1660-ban nyerte vissza birtokait, amikor a monarchia helyreállt."

"A kastély újjáépítése helyett azonban egy kisebb házat épített, amelyet ma Old Wardour háznak hívnak, ami ma már magántulajdonban van."

A kastély később Kevin Costner "Robin Hood, a tolvajok fejedelme" című filmjét inspirálta.

A kastély jelenleg zárva van, de újra megnyílik, ha enyhítik a korlátozásokat.

forrás:ujvilagtudat.blogspot.com

 Old Wardour Kastély - videó

forrás: Jason Sturgess

Mi a legfontosabb, amit tudnunk kell a testi halálunk előtt?

Nagyon fontos a spirituális ismeretek tudása, nem győzöm hangsúlyozni. Hisz egészen más megvilágításba helyeződik az életünk, és főként annak eseményei, ha nem a vak véletlent, a szerencsét és szerencsétlenséget, valamint a látszólagos céltalanságot látjuk a létezésünk mögött, hanem a tudatos tervezést, mindenben. Természetesen az sem jó, ha túlságosan a túlvilággal, szellemi világgal foglalkozunk a testi életünk alatt, hisz most mégiscsak itt vagyunk, s a testi élet most az, amit élnünk kell, amire a figyelmünket fordítani érdemes. De nagyon fontos mégis, hogy legalább tisztában legyünk azzal, hogy kik is vagyunk valójában, és hogy miért is vagyunk itt.

 

 Nagyon fontos ezen ismeretek tudása az egész életünk alatt, amikor a különböző élethelyzetekhez kell hozzáálljunk, és amikor azokat el kell fogadjuk valamilyen módon. De nagyon fontos akkor is - és jelen írásomban erre szeretnék most külön kitérni -, amikor már tudjuk, nincs sok hátra jelen életünkből. Nagyon fontos, hogy az a személy, aki valószínűnek vagy bizonyosnak tudhatja, hogy közel az eltávozása ideje, fogalmat alkothasson arról, mi is lesz vele a testi halála után, hogy mi is fog akkor történni.

Sokan azt mondják erre, hogy honnan tudhatnánk ezt, hisz onnan még senki sem jött vissza. Ez azonban csupán egy téves gondolat, főként azok vélik így, akik még nem mélyedtek el kellőképpen a spirituális ismeretekben és/vagy nem kellően nyitottak a téma iránt. Valójában - és többek között - nagyon sok szellemi közlés, regressziós beszámoló és halál közeli élmény áll a rendelkezésünkre, melyből leszűrhetjük, mi vár ránk akkor, amikor a testi életünket el kell hagyjuk.

Bár a legtöbb lélek esetében rendben zajlik a szellemvilágba való visszatérés, mégis sok lélek reked itt hosszabb-rövidebb időre a két világ között, a testi halála után. Az ok sokféle lehet, tudatlanság, zavartság, félelem, túlzó ragaszkodás az éppen hátrahagyott életéből valakihez vagy valamihez, de mégis a többségük elkerülhető lenne, ha az adott lélek még a testi életében tudná, mi vár rá, s mit kell tennie ott és akkor. Azok a személyek tehát, akik még itt a földi világban tisztában vannak a túlvilág létezésével (vagy legalábbis elfogadják azt) és tudják, hogy az első és legfontosabb teendőjük a testükből kikerülve, hogy visszatérjenek a szellemvilágba, azok szinte valamennyien helyesen fognak cselekedni, ha oda kerülnek. Ők észre fogják venni azon, már korábban eltávozott szeretteiket, akik eléjük érkeznek és észre fogják venni a fényt is, mely felé haladva átkelhetnek a szellemvilágba.

Mit fontos tehát megtudnunk (legkésőbb addig) mielőtt távoznánk innen? Hogy ha bekövetkezik a testi halálunk, akkor fogadjuk el, hogy az nem véletlen volt, hanem annak itt és most be kellett következnie. Hogy ha hagytunk is félbe dolgokat, kapcsolatokat, ha maradtak is bennünk ilyen-olyan felemás érzelmek, akkor sem szabad maradnunk, hisz a saját érdekünkben is nagyon fontos, hogy mielőbb visszatérjünk a szellemvilágba. Fontos tudnunk, hogy odaát nem kell tartanunk sem büntetéstől, sem más negatív hatástól, és hogy az itt hagyott szeretteinket érzékelni fogjuk azt követően is, hogy átkeltünk. Sőt, sokkal intenzívebb érzékelésünk és tudatosságunk lesz odaát. Fontos tudnunk, hogy az elválásunk bármely szerettünktől, csupán ideiglenes, hisz ha nekik is eljön az idejük, akkor újra találkozni fogunk velük, sőt, mi leszünk azon lelkek egyike, aki majd az érkezésükre siet.

Nagyon fontos, hogy mindezt tudjuk tehát, és hogy elmondjuk másoknak is, különösen olyan személyeknek, akik közel vannak a testi halálukhoz. Fontos, mert ha ezt minél mélyebben elfogadják és megértik, számos kellemetlenségtől kímélhetik meg saját magukat is, és az itt hagyott szeretteiket is.

Írta: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu

 

Kapcsolódó írás
Mi történik a lélekkel a testi halála után? 

https://dszilvia.blogspot.com/2020/11/mi-tortenik-lelekkel-testi-halala-utan.html

 
Asha:Song:Return to your Soul (Vissza a lélekhez) - videó

Elmer Gates professzor kísérletei bizonyítják, hogyan termel mérgeket szervezetünk a negatív érzelmek hatására

Minden érzést gondolatok előznek meg. Ha kellemes, pozitív gondolataink vannak, az érzéseink is kellemesek lesznek. Szeretet, öröm tölt el bennünket – azonban fordítva is igaz: legyenek kellemetlen, negatív gondolataink, és úrrá lesz rajtunk a félelem, a düh.

Elmer Gates professzor (1859-1923)

Az érzelmek az úgynevezett limbikus rendszerben képződnek az agyunkban. Pozitív érzéseink hatására az izmaink elernyednek, a szívverésünk, légzésünk lelassul, a vérnyomásunk alacsonyabb lesz, sejtjeink oxigénfogyasztása csökken, és az immunrendszerünk is fellélegzik.
A negatív érzelmi állapotot ellenben az agy fenyegetésnek értelmezi. A vegetatív idegrendszer ilyenkor mozgósítja az egész szervezetet. Ez a krónikus stresszhatás számos betegség okozója.

Kémcsőbe zárt harag

Elmer Gates professzor a washingtoni egyetem pszichológiai laboratóriumában érdekes biokémiai kísérleteket folytatott. Kimutatta, hogy az emberi szervezetben lelki hatások, érzelmek következtében mérgek termelődnek.

 
A professzor a következő kísérletet végezte el: cseppfolyós levegő elpárologtatásával –271 Celsius-fokra hűtött le kémcsöveket, s aztán különböző lelkiállapotban lévő egyének leheltek az üvegcsövekbe. 

Pár perc után az egészséges és normális lelkiállapotú ember kilégzésének párája színtelen cseppek formájában csapódott le a lehűtött üvegcső falára. De ha a kísérleti alany erős haragot érzett abban az időpontban, a lecsapódó folyadék nem színtelen, hanem barna színű lett, bánat esetén szürke, lelkiismeret-furdaláskor pedig rózsaszín. A csapadéknak természetesen nemcsak a színe, hanem a kémiai összetétele is más és más volt.

A kísérletek folyamán Gates professzornak lassanként elegendő ilyen anyag állt rendelkezésére ahhoz, hogy tengeri malacokkal végezhessen kísérleteket. Amikor a barna anyagot beoltotta a kísérleti állatba, az eleinte rendkívül ingerlékeny lett, majd valóságos dührohamot kapott, fogaival nekiesett a ketrec falának. 

Gates többször megismételte a kísérleteit, és az eredmények reprodukálhatók voltak. Annak az embernek a leheletéből kiválasztott méreg, akiben erős gyűlölet tombolt, a kísérleti állatokat nyomban megölte.

A professzor megállapította, hogy tíz percig tartó erős gyűlölet elegendő mérget tartalmaz ahhoz, hogy azzal több személyt el lehessen pusztítani. Ez a méreg egyike a legerősebbeknek, amelyet a tudomány ismer.

A gyűlölet salakja

Az ember szervezete felszívja az érzelmek, gondolatok hatására képződő mérget, és így önmagát mérgezi meg vele. Ezek a mérgek éppúgy, mint a hormonok, már a legparányibb mennyiségben is igen hatásosak, és salakként gyülemlenek fel a szervezetben. 

Valahányszor haragszunk vagy gyűlölködünk, a szervezetünk mérget választ ki. Ezt a mérget kétségtelenül az ellenségnek szánjuk. Azonban az ember ilyenkor önmaga esik áldozatul, ha nem korlátozza rosszindulatú érzéseit.

Érdekes dr. Vasant Lad közlése, mely szerint az elfojtott mohóság, birtoklási vágy a szívre és a lépre is hatással lehet, az elfojtott félelem és szorongás a veseműködésre, de megváltoztathatja a vastagbél flóráját is. 

Ennek eredményeképpen a has a képződő gázoktól felfúvódik és fájdalmat okoz (ezt a fájdalmat össze lehet téveszteni a szív- és májbántalmakkal). Az elfojtott érzelmek az immunrendszerre is hatnak, és ez allergiás reakciókhoz vezethet (por-, virágpor-, ételallergia stb.). 

Gates professzor kísérleteiből az is kiderült – s megállapítását már sokan igazolták –, hogy a jó hangulat a szervezet számára rendkívül hasznos kémiai anyagokat állít elő, például endorfinokat, amelyek morfinszerű, fájdalomcsillapító vegyületek.

- forrás: Bodolai Zoltán Új Életmód - rejtelyekszigete.com -

- - - - - - 

Feszültségoldó kilégzés - videó

forrás: Stresszdoki Program

Állatok érzelmei

Egy bika története

Amikor egy bika egy hongkongi vágóhídon megtudta, hogy élete kioltására vár, ez a bika azt tette, amit sokan képtelenek észrevenni vagy szkeptikusak ezzel kapcsolatban: érzelmeket mutatott.

A "Weekly World News" tudósítása szerint, egy csoport munkás vezette a bikát a vágóhídra. Az volt a feladatuk, hogy levágják Őt, hogy például steak vagy marhapörkölt legyen belőle. Amikor a vágóhelyiség bejárati ajtajához közeledtek, a szomorú bika hirtelen megállt és letérdelt két mellső lábára. A bika szeme... tele volt könnyekkel.

 

Honnan tudta, hogy meg fogják ölni, mielőtt belépett volna a vágóhíd épületébe? Ő még az embereknél is okosabb.

Mr. Shiu, a hentes így emlékezett vissza: "Amikor megláttam ezt az úgynevezett "buta" állatott zokogni, szemében félelemmel és szomorúsággal, elkezdtem remegni. Áthívtam a többieket is, hogy nézzék meg. Ők hasonlóan meglepődtek. Megpróbáltuk a bikát előre tolni, de csak nem akart megmozdulni, ült és sírt."

Billy Fong, a vágóhíd tulajdonosa a következőt mondta: "Az emberek azt gondolják, hogy az állatok nem sírnak úgy, mint az emberek. Azonban ez a bika valóban úgy zokogott, ahogyan egy kisgyerek. Ennek a jelenetnek több, mint tíz erős ember tanúja volt, és őket is megérintette az eset. Azokra főleg nagy hatással volt, akik a levágásáért voltak felelősek.

Más dolgozók is érkeztek erről a vágóhídról, hogy megnézzék a síró bikát. Minden tele volt emberekkel. Mindannyiukat sokkolta ez a jelenet. Közülük hárman ki is jelentették, hogy mindig eszükbe fog jutni ez a bika, amikor más állatokat vágnak le.

Amikor már az emberek és a bika is sírtak, mindenki tudta, hogy nem lesznek képesek megölni a bikát. Már csak az volt a kérdés, hogy mit tegyenek a bikával? Végül megvásárolták, és odaadták egy templomnak, ahol a szerzetesek egész életén keresztül vigyáznak rá.

Miután a munkások meghozták ezt a döntést, csoda történt. Az egyik munkás így emlékszik vissza: "Amikor megígértük a bikának, hogy nem fogjuk megölni, elkezdett mozogni és követett minket."

Hogyan értette meg az emberek szavait?

"Hiszed vagy sem, ez a történet igaz, bár valóban hihetetlenül hangzik." - mondta Mr. Shiu. Semmi kétség afelől, hogy ez a bika örökre megváltoztatta a hentesek életét.

Kapcsolódó írás
Ez a tehén annyira félt, hogy sírni kezdett, amíg rájött, hová vitték:

 http://dszilvia.blogspot.com/2021/02/ez-tehen-annyira-felt-hogy-sirni.html

- - - - - - 

 
Meglepő dolog történt Dél-Afrikában

Lawrence Anthony, aki 3 könyv szerzője, és egy legenda volt Dél-Afrikában, 2012. március 7-én meghalt. Nevéhez leginkább számtalan elefánt megmentése fűződött...

Két nappal a halála után, a vadon élő elefántok 2 nagy csoportja jelent meg a házánál. Az állatok özönlöttek, hogy búcsút vegyenek az ő kedves ember barátjuktól...Összesen 31 elefánt tett meg több mint 12 mérföldet, hogy az ő házához megérkezzen. Az embereket, akik tanúi voltak mindennek, lenyűgözte a látvány. Nem csak a legmagasabb intelligenciaszínt és a tökéletes pillanat megérzése, ahogy ezek az állatok észlelték ami Lawrence-szel történt, hanem az is, amilyen szervezett módon érkeztek a hőn szeretett elefántjai. A lassú menet rendezett sorban, egymás mögé felsorakozott állatokkal jelent meg a hosszú gyaloglás után, már-már ünnepélyesen, a vadon élő cserjék közt megbúvó háza előtt.

Lawrence feleségét, Francoise-t, mindez rendkívül megérintette, főleg, hogy az elefántokkal több mint 3 éve nem volt már kapcsolata a férjének. Mindenki számára hihetetlen volt a nagyon is egyértelmű, azaz, hogy az elefántok a nyilvánvaló mély tiszteletüket akarták leróni azelőtt az ember előtt, aki valamikor megmentette az életüket.

A csendes tisztelgés 2 napon és 2 éjen át tartott, miközben semmit nem ettek és ittak ezek az állatok. Két nap után, hajnalban, ugyanazon az úton, ahogy érkeztek, megindultak haza...

Kapcsolódó írás
Vadon élő elefántok gyászmenete búcsúztatta a halott tudóst:

https://dszilvia.blogspot.com/2019/07/vadon-elo-elefantok-gyaszmenete.html 

 

- - - - - - - - - -

A kutyák gyakran nevelnek fel árván maradt tigriseket, oroszlánokat, gepárdokat, farkasokat, rókákat, stb. Sok „pótmama” kutya ráadásul kan - meglepő, hogy ennek ellenére milyen türelmesen és szeret-teljesen tudnak bánni a más fajból származó kis állatokkal.

 

 

Nemrégiben nagy hírnévnek örvendett Bambi, az őz, akinek anyját egy autó gázolta el, majd néhány ember még időben meglátta az újszülött gidát. Felnevelték hát a kis őzet, majd egy visszavadító központba került, ahol végül szabad társaihoz csatlakozhatott. De történt valami, ami a történetet egészen emlékezetessé teszi. A kis őzike a kertben találkozott egy vad üregi nyúllal, akivel alig pár hét alatt szoros barátságot kötött. A nyuszi végül „odaköltözött” a kis őz közelébe, egészen közel a kerthez, s úgy tűnt, örökké elválaszthatatlan barátok lettek. Barátságuknak az vetett véget, hogy az őzet végül szabadon engedték. A nyúl ekkor visszaköltözött az erdőbe, de néha még meg-meglátogatta az őz egykori lakhelyét.

 

Különös barátságot kötött egy lúd és egy kutya

Agresszív természete miatt Rex egy állatmenhelyre került, ahol nem voltak jók a kilátásai, lehet, hogy idővel a gondozóknak el kellett volna altatniuk, de a sors közbelépett, mikor az eb összeismerkedett Geraldine-nal, a libával. Rexet alig lehetett etetni is, két személy munkájára volt szükség: amíg az egyik gondozó elvonta a kutya figyelmét, addig a másik gyorsan feltöltötte kutyakajával a tálát.

Egy nap azonban megérkezett a menhelyre Geraldine. Először a dolgozók attól tartottak, hogy Rex bántani fogja a szárnyast, ha az éppen a területére téved, de meglepetésükre komoly kapcsolat alakult ki a két állat között. Azóta mindig együtt vannak, mindent együtt csinálnak, sőt még a „hálószobájuk” is közös, Rex fekhelyén térnek nyugovóra.

Sheila Brislin, a menhely vezetője szerint Geraldine mindehová követi barátját. Mikor Rexet sétálni viszik a közeli erdőbe, a lúd akkor sem marad otthon, hanem csatlakozik a kirándulókhoz. Sheila elmondása szerint normális esetben, ha egy szárnyas tévedt volna a kutya területére, már rég az eb gyomrában lenne, de Geraldine-t a németjuhász látszólag nagyon szereti, még a fejét is szokta nyalogatni.

A most 11 éves Rex három éve él a menhelyen, egy ócskavas lerakat udvarán találták az állatvédők, láncra verve.

 

Delfinek egységes fellépése a meteor előtt

2013.02.14.-én (mikor meteor és kisbolygó közeleg) San Diego partjainál 8 km-en keresztül 100.000 delfin gyűlt egybe, hogy együtt énekelve és táncolva olyan rezgéseket bocsássanak ki, melyek megmentik a Föld életét, tehát minket embereket is!!! Egy biztos, ez megtörtént, és mi csak később, mikor bölcsebbek leszünk, fogjuk megérteni mit is tettek ezek a csodás szíriuszi lények!”

 

forrás: sites.google.com

Delfinek ezrei San Diego partjainál - videó
forrás:Byte Production

 

A tudatosság különböző szintjei

Olyan az életed, amilyen tudatszinten vagy 

 

Különböző tudatszintekről hallunk: törekszünk magasabb tudatszintre jutni, mindig fejlődni és a megvilágosodás ösvényén egyre előrébb lépni.

De tudjuk-e vajon, pontosan melyek ezek a szintek és mi éppen milyen tudatszinten vagyunk?

David R. Hawkins az „Erő kontra erő” című könyvében részletesen ír a tudatosság különböző szintjeiről, ő a következő sorrendben határozta meg ezeket: szégyen, bűntudat, fásultság, bánat, félelem, vágyakozás, harag, büszkeség, bátorság, páratlanság, hajlandóság, elfogadás, ésszerűség, szeretet, öröm, béke és végül megvilágosodás. Ez az osztályozás segít arról tájékozódni, hogy hol is helyezkedünk el ezen a lépcsőn, de nem csak egyéni, hanem társadalmi szinten, ország szinten vagy épp emberiség szinten.

Noha több-kevesebb ideig bármely szintet elérhetjük és időről időre természetesen megtapasztaljuk valahányat, mégis van egy olyan szint, ami általános állapotunkat leginkább meghatározza. Egyik szintről a következőre lépni pedig jelentős változásokkal jár az életünkben.

1. A szégyen szintje

Ezen a szinten a neurotikus állapot dominál. A félénkség, a visszahúzódás és a befelé fordulás. Az ilyen ember azt gondolja, az egész világ elítéli őt, paranoiás állapotok léphetnek fel és hallucinációk. A szégyenalapú egyén általában maximalizmussal és merevséggel próbálja kompenzálni kiszorítottságának érzését, erkölcsi szélsőségeket, kegyetlenséget tanúsítva.

2. A bűntudat szintje

Ezen a szinten az embert vagy befolyásolják és büntetik, vagy pedig ő manipulál és büntet. Kifejezetten foglalkoztatja a bűn gondolata, cselekedeteit a bűntudat vezérli, amelyet másokra is próbál kivetíteni.

3. A fásultság szintje

Ezen a szinten a kétségbeesés és reménytelenség uralja az érzéseket. Az élet értelmetlennek tűnik, ahogy a jövő is. Az embert az általános tehetetlenség érzése tölti el. Függ másoktól, az emberek olyan áldozatként tekintenek rá, akinek megmentésre van szüksége.

4. A bánat szintje

Ezen a szinten a tartós melankólia dominál, az elvesztett dolgok miatti szomorúság. Aki ezen a szinten van, folyton bánatot lát maga körül, az életkörülményeket és magát az életet búsan szemléli. Azt érzi, hogy semmi sem pótolhatja az elveszített dolgokat.

5. A félelem szintje

A félelem gátat szab a személyes fejlődésnek és gátlásokhoz vezet. Az ember ekkor olyan erős vezetőktől várja a megoldást, akiknek sikerült már legyőzni félelmeiket, tőlük várja, hogy kiemeljék őt a kétségbeesés bugyraiból, hogy felszabadítsák önnön rabszolgaságából.

6. A vágyakozás szintje

Az, ha vágyunk valamire, számos humanitárius tevékenységben való részvételre ösztönözhet. Sok mindenre vágyhatunk – anyagi javakra, díjakra, elismerésre –, amelyek érdekében hajlandóak vagyunk erőfeszítéseket tenni. A vágy azonban a függőség szintje is ugyanakkor: az alkohol, cigaretta, étel utáni vágy. Ez a felhalmozás és kapzsiság szintje. Amiért nem működik: mert egy vágy kielégítése után egy újabb következik, aminek újból eleget kell tenni. Ilyen alapon az egyre nagyobb összegek, értékek begyűjtésének rabjává lehet válni.

7. A harag szintje

A vágyakozás frusztrációhoz vezet, ami utána haraggá válhat. Ez később romboló vagy építő jellegű tettekhez is vezethet, az egyenlőtlenség és igazságtalanság által kiváltott harag ugyanis számos társadalomformáló tevékenységhez és mozgalomhoz vezetett. A harag vezethet függetlenséghez is, de rosszabbra is fordulhat: könnyen átalakulhat utálattá, ami az élet minden területén maró hatású.

8. A büszkeség szintje

Ezt a szintet akkor érjük el, amikor tekintélyre teszünk szert a foglalkozásunk kapcsán. Ez az a szint, ahová az emberek többsége el szeretne érni. A büszkeség itt szépnek tűnhet – igen ám, de csak előző szintekhez viszonyítva. A társadalomban a büszkeség jó erénynek számít, de ennek ellenére igen sérülékeny, mert külső tényezőktől függ. Ha ezek a külső tényezők többé már nem járulnak hozzá a büszkeség kialakításához, akkor könnyedén visszaeshetünk az előző tudatszintekre. A büszkeség árnyékos oldala az arrogancia és a „keretbe nem illő” dolgok megtagadása, ami gátat szab a személyes fejlődésnek.

 

9. A bátorság szintje

Ezen a szinten lesz az ember igazán erős. Elkezd felfedezni és megtapasztalni új dolgokat, amit pedig tesz, az motiválja és inspirálja őt. A bátorság energiát ad az új dolgok tanulására, de a fejlődés és a tanulás már nem bizonyulnak annyira nagy feladatnak. A bátorság erőt ad a növekedéshez és ahhoz, hogy szembenézzünk a félelmeinkkel, még ha azok továbbra is ott vannak.

10. A páratlanság szintje

Aki ezen a szinten van, már nem lát mindent fekete-fehérben. Már nem tekint mindenre olyan mereven, rugalmasabb és nem bocsátkozik általános ítélkezésbe. Ha nem az elképzelése szerint alakulnak a dolgai, akkor nem érzi magát leigázva, megrémülve vagy feszélyezve. A páratlan ember könnyedén tesz olyan kijelentést, hogy „ha nem kapom meg ezt a dolgot, akkor majd megkapok mást.” Ezen a szinten már nem annyira megfélemlíthető, mivel tisztában van erejével. Nem próbál semmit bizonyítani, nem foglalkoztatják a konfliktusok vagy a versengés, nem próbálja befolyásolni mások viselkedését. Ez már érzelmi stabilitás szintje.

11. A hajlandóság szintje

Ezen a szinten tapasztalható meg a leggyorsabb fejlődés. A hajlandóság szintjén az embernek sikerül túltenni magát az élete problémáin és kész száz százalékban részt venni az ÉLETBEN. Innentől válik igazán barátságossá és a siker szinte automatikusan jelentkezik életében. Bármilyen tisztségben hajlandó dolgozni, ha szükséges, és nem érzi magát alávalóbbnak, ha alacsonyabb beosztásban van. Empatikusabb mások igényeivel szemben, szívesen segít másokon és hozzájárul a társadalmi jóléthez.

12. Az elfogadás szintje

Ezen a szinten a boldogságot már nem a külső dolgoktól várjuk. Rájövünk, hogy nem azok a dolgok tesznek boldoggá, amelyek rajtunk kívül állnak. A szeretetet már nem felajánljuk vagy elvesszük, hanem belülről érezzük. Az elfogadás emberének élete aktív, rejtett szándékoktól mentes. Nem él már a „mi a jó?” és „mi a rossz?” keretei között, hanem reális problémákat old meg. Nem riasztja el a nehéz munka, sőt, ez örömmel tölti el. Nem diszkriminál és toleránsan elfogadja a dolgokat. A hosszú távú célkitűzések fontosabbá válnak számára a rövidtávúaknál.

13. Az ésszerűség szintje

A tudomány, a racionalitás szintje. A Nobel-díjasok szintje. Az ésszerűség viszont, mint belső erény, önmagában nem vezet közelebb az igazság megismeréséhez. A racionalitás a mai technológiai világban elengedhetetlen, ám ugyanakkor komoly akadályt is képez a magasabb tudatszintekre való jutás előtt, ha nem vagyunk képesek túltekinteni fölötte.

14. A szeretet szintje

A társadalomban a szeretet általában a következő dolgok egyvelegét jelenti: fizikai vonzalom, birtoklás, kontroll, függőség, erotika és újdonság. Alapjában véve ezek a dolgok mind haragot és függőséget rejtenek azon személy vagy dolog iránt, amit szeretünk. Az igazi szeretet viszont a feltétlen, változatlan, tartós szeretet. Nem hullámzik, mert nem befolyásolja semmilyen külső tényező. Az igazi szeretet igazából a világgal való kapcsolattartás módja: megbocsájtani, gondoskodni és elviselni. Ebben áll a szeretet szintje.

15. Az öröm szintje

Ez a gyógyulás, az együttérzés, a spiritualitás szintje. Az a szint, amikor képesek vagyunk megőrizni pozitív hozzáállásunkat, bármilyen nagy baj is érjen az életben.

16. A béke szintje

Ezen a szinten minden eleven és energiát sugároz. A történelem nagy spirituális tanítóinak szintje. Az a szint, ahol a formális vallást a tiszta spiritualitás váltja fel, ezzel feleslegessé téve azt.

17. A megvilágosodás szintje

Az emberi tudat legmagasabb szintje, ahol az emberség az istenséggel keveredik. Nagyon ritka. Krishna, Buddha és Jézus voltak ezen a szinten. Csupán a megvilágosodás szintjén levő személyek gondolata is növeli a tudatszintet. Ez az a szint, amikor az emberi lét az Univerzummal azonosul.

Egyik tudatszintről a másikra emelkedni igen nehéz, sok esetben egy egész élet sem elég hozzá, viszont egy ilyen változás az életben mindent radikálisan megváltoztat. Bátorság kell ahhoz, hogy tudatosan dolgozzunk ezen. Amikor időlegesen felsőbb szinteket tapasztalunk meg, akkor láthatjuk, hogy hová kell elérnünk, hogy hol van a következő lépcsőfok. Egyik szint sem helyesebb vagy hibásabb a másiknál, próbáljunk inkább kihívásként tekinteni ezekre.

- angyalforras.hu -

Forrás: filantropikum.com

Váradi Tibor Tudatállapotok - videó
forrás:Rudolf Steiner Archive

 

dr. Pilling János: Halálközeli élményt (HKÉ) átélt emberek Világ és Túlvilágképe

A klinikai halálból visszatért emberek szemlélete, gondolkodásmódja jelentősen megváltozik a halál közelségének megtapasztalása után.

A változások két csoportba oszthatók: az elsőbe az énkép, a többi ember megítélése és az élet értékeinek szemlélete tartozik. Ezek módosulása (kisebb-nagyobb mértékben)mindazokra jellemző, akik tudatában vannak, hogy ők klinikai halottak voltak – függetlenül attól, hogy ennek kapcsán volt-e halálközeli élményük. A változások másik csoportját a halálról, a túlvilágról, az Istenről és a vallásról alkotott vélemények módosulása képezi. Ezek a változások elsősorban azokra jellemzők, akik a klinikai halál során halálközeli élményt is átéltek.

A tanulmány – szakirodalmi leírások és saját vizsgálatok eredményei alapján –bemutatja és beszámolókkal illusztrálja a különböző változások jellegzetességeit. A szerző felhívja a figyelmet az utóhatások kevésbé vizsgált területeire – különös tekintettel a negatív hatásokra –, és ismerteti a pozitív utóhatások néhány pszichoterápiás felhasználási lehetőségét.

"Ha meghalok, ki hal meg bennem, velem, helyettem?” 

(Weöres Sándor: Agónia)

Születésünk óta igyekszünk megismerni és megérteni a világot. Kisgyermekként még számos dolog megértéséhez kevés a tudásunk, ám ahogyan növekszünk, ezek száma egyre csökken.Mégis: még felnőttként is vannak olyan területek, amelyek kívül esnek tapasztalásunk határain. Wallon ultrajelenségeknek nevezi ezeket. Ilyen pl. az idő, az Univerzum, az élet és a halál is.  

A halál megismerésnek, megértésének vágya ősi törekvés. Ez a kérdés azonban évezredeken keresztül kívül esett a tudomány határain: a halál által felvetett kérdésekkel elsősorban művészek és filozófusok foglalkoztak. Ezen a téren azonban jelentős változást hozott a XX. század, melynek közepén új tudományág született: a halál, a haldoklás és a gyászkérdéseit vizsgáló tanatológia. Ez az interdiszciplináris tudományterület módszeresen törekszik a halállal kapcsolatos kérdések vizsgálatára, kutatva ennek kultúrtörténeti, néprajzi,pszichológiai, szociológiai, etikai, stb. kérdéseit.

Ennek a fiatal tudományágnak is a legújabb területe az, amely a klinikai halálból visszatért emberek tapasztalatait vizsgálja. Bár ilyen beszámolók már évezredek óta ismeretesek, csak korunkban, a reanimációs technika fejlődésével vált lehetővé, hogy az ún.halálközeli élmények tudományos vizsgálatokra is alkalmas nagy számban kerüljenek nyilvánosságra. 

Kezdetben az érdeklődés – érthetően – magára az élményre irányult. A ‘80-as évektől elejétől azonban egyre több kutató figyelme terelődött egy nem kevésbé érdekes területre: az élmény utóhatásaira. A halálközeli élmények egyik legnevesebb kutatója, Kenneth Ring magát az élményt egy magszemhez hasonlítja, amely később kicsírázik és felnő. Mint írja, a halálközeli élmények kutatói kezdetben úgy tekintettek erre a jelenségre, mint egy frissen bevetett kertre – s most ámulva láthatják, milyen virágok népesítik be ezt a kertet. (Ring,1990, 23) 

Ebben a tanulmányban ezt a kertet igyekszünk majd bejárni. Az utak megtalálása nem könnyű. A halálközeli élmény ugyanis sokrétű és mélyreható változásokat idéz elő az emberek szemléletében. Az élményt átéltekkel folytatott beszélgetésekből eddig kb. 30 területen figyeltek meg jellegzetes szemléletbeli változásokat, amelyek ugyanolyan általánosnak tűnnek, mint a halálközeli élmény visszatérő elemei.

A változások csoportosítására Kenneth Ring tett kísérletet. Ő két nagy csoportot különített el: az egyik a klinikai halált átélt emberek viszonyulása önmagukhoz, a többi emberhez és az élet értékeihez; a másik a halálhoz és a valláshoz fűződő viszony megváltozása. Az elkülönítés alapját kontrollcsoporttal való összehasonlítás képezte. Míg az előző változások mindenkinél bekövetkeznek, aki a klinikai halált átélte – függetlenül attól,hogy volt-e ezalatt halálközeli élménye, vagy sem – addig a halállal és a vallással kapcsolatos attitűdök jelentős megváltozása elsősorban az élményt átéltekre jellemző. (Ring, 1993, 185)

A két csoport közti különbséget érthetővé teheti a halálközeli élmények tartalma. Az élmény átélői ugyanis tapasztalják, hogy tudatuk, észlelésük megmarad a szív megállása után is, találkozhatnak elhunyt hozzátartozóikkal és egy magasabb rendűnek érzett szellemi lénnyel is. Ez képezheti a halállal és a vallással kapcsolatos szemléletváltozás alapjait.

A klinikai halál azonban – függetlenül attól, hogy járt-e halálközeli élménnyel, vagy sem – önmagában is egy olyan krízishelyzet, amelynek átélése hatással van az élet értékeinek megítélésére. Heidegger filozófiájának egyik alapgondolata az ún. határhelyzetek értékelése. A fogalom alatt az élet mindennapos eseményeitől eltérő helyzeteket érti, amelyek megoldásához nem elegendőek köznapi magatartás mintáink. A határhelyzetek között kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a halálnak, ill. a haláltudatnak, amely az élet értékeivel való szembenézésre kényszerít bennünket. Kunt Ernő maga is úgy véli, hogy életünk során számos sorsfordulót, „átváltozást” élünk át – felnőtté válást, esküvőt, gyermekeink születését– s ezek sorában az „utolsó átváltozás” a halál. A vele való szembenézés megváltoztatja az élethez való hozzáállásunkat, önmagunkhoz és a többi emberhez fűződő viszonyunkat. (Kunt,1987, 30-31)

Tekintsük át, hogyan változik meg azok szemlélete, aki személyesen élték át a halállal való szembesülést! 

A klinikai halálból visszatérve sokan úgy érzik, új esélyt kaptak a Sorstól, hogy életüket újrakezdhessék. Bár meghalhattak volna, mégis megmenekültek ebből a halálos veszedelemből. Egyfajta újjászületésként élik ezt meg. Jankovich István saját halálközeli élményéről írt könyvében azt mondja erről:

„1964 szeptember 16.-án meghaltam, és pár perc múlva újból születtem, mint egy új ember, egészen más ideálokkal, tapasztalatokkal és ismeretekkel.”(Jankovich, 1992a, 13)

Mindezek után úgy gondolják, valamilyen célja van annak, hogy nem haltak meg és folytathatják az életüket. Erre vonatkozóan saját vizsgálataim alapján egy magyarországi beszámolóból idézek:

„Az Úr kísért vissza engem, ahogyan egy vendégünket kísérjük ki. Úgy éreztem, mintha a világűrön haladnánk keresztül. De én nem néztem semerre, csak Őt figyeltem, a Központi Szeretetet. Fogta a kezem, és beszélt hozzám. Elmondta, hogy vissza kell térnem, mert terve van még velem. Hozzátette azonban, hogy gondoskodása és szeretete továbbra is velem marad. Ekkor már véget ért az utunk, és megláttam a testemet. Ha az Úr nem mondta volna el mindezt, biztos, hogy nem szerettem volna visszatérni. Így azonban megértettem, hogy dolgom van még ezen a földön.” (Ács, Pilling, Zatik, 1992, 68)

Ezt a földi célt, feladatot azonban a halálközeli élmény során általában nem ismerik meg.Ezért – visszatérve az életbe – keresni kezdik, mi az a feladat, amelyet el kell végezniük.Megpróbálnak olyan életformát találni, amely összhangban áll tapasztalataikkal. Jellegzetes,hogy nagy aktivitással vetik magukat a munkába, s egyszerre több területen is megpróbálnak mások hasznára lenni. Így pl. az az asszony, akinek a beszámolójából az imént idéztem,találkozásunkkor, 70. évén túl is gerincsérült betegeket ápolt, haldoklókat gondozott,minisztériumokkal levelezett a kisnyugdíjasok jobb megélhetéséért, elkezdett a cigány-folklórkutatásával foglalkozni, és aktívan részt vett saját városának közéletében is. 

A legtöbben úgy érzik, nem tudják biztosan, mi az a feladat, amelyet végre kell hajtaniuk, de ha megtalálják, felismerik. Egy amerikai nő a következőképpen jellemezte ezt az érzését:

„Most az a legfontosabb célja az életemnek, hogy tapasztalatomat pozitív, értékes módon használjam fel, hogy másoknak segíthessek. Legnagyobb problémám, hogy kitaláljam,miként tudnám ezt a leghatékonyabban megvalósítani.”(Ring, 1990, 220)

Néhányan úgy érzik, ez a feladat az, hogy megismertessék másokkal saját tapasztalataikat.Kenneth Ring egyik beszélgetőtársától a következő választ kapta arra a kérdésére, hogy közölt-e vele valamit a Fénylény: 

„Igen..., hogy érdemes lenne engem visszaküldeni, hogy tudást közvetítsek,tapasztaltaimról beszámoljak, hogy létezik élet sokkal magasabb szinten is..., hogy sokkal többek vagyunk, mint azt képességeink és lehetőségeink alapján tudjuk.

”Ebből adódóan sokan élményük után intenzíven érdeklődni kezdenek a halálközeli élmények szakirodalma, mások tapasztalatai iránt. Megfigyelhető azonban ennek az ellenkezője is: az elzárkózás a szakirodalom megismerésétől. Ezt általában azzal szokták indokolni, hogy szeretnék az élményüket eredeti formájában, torzítás mentesen megőrizni és átadni másoknak. 

Sokan úgy érzik: ahhoz, hogy ezt az ismeretlen, rájuk bízott feladatot elvégezhessék,több tudásra van szükségük. Felértékelődik számukra a tanulás fontossága. Kutatni kezdik az élet értékeit, s így figyelmük gyakran a vallások, és a filozófia felé fordul. Egy amerikai asszony azt mondta erről Ring-nek: 

„Azt a kényszerítő kívánságot fedeztem fel magamban, hogy lelki dolgokkal foglalkozzak(a Bibliával és más bölcs tanításokkal) és a szokatlan jelenségekkel is. Olvasok, és megpróbálok amennyit csak lehet, tanulni. Nem tudom, de valahogy olyan érzésem van,hogy valami nagyobb dologra készítettek elő.” (Ring, 1990, 220)

Sokan beszámolnak arról, hogy élményükből megtanulták: földi létünk egy olyan iskola,amelynek tapasztalatai – így megszerzett tudásunk is – saját fejlődésünket szolgálják. Ez a fejlődés többek szerint a halál után is folytatódhat, s általa kerülünk közelebb ahhoz a magasabb rendű lényhez, amelynek átfogó szeretetét és tudását élményükben átérezték.Hangsúlyozzák azonban azt is, hogy ez a tudás nem önmagáért és önmagunkért való: csak az a tudás értékes igazán, amellyel mások javát is szolgáljuk. Ez pedig elvezet a másik fontos értékhez, amelyet szinte mindenki hangsúlyoz, aki a klinikai halálból visszatért: a szeretethez.

A szeretet fontosságának kiemelése gyakran az életút végigtekintésén alapul. Sokan beszámolnak arról, hogy életükből nem csupán saját tetteiket látták, hanem átérezték azt a hatást is, amit cselekedeteik másokra gyakoroltak. Életfilmjükön néha elfeledettnek tűnő apró részletek válnak fontossá:„egy mosoly, egy bátorító szó, egy önfeláldozó, apró tett.” (Eadie,1994, 75) Betty Eadie leírja, hogy élményéből megtanulta azt a hatást is, amit ő „hullám-effektusnak” nevez: ha szeretetet adunk másoknak, ők is szeretettel fordulnak a többiek felé –s ha bántóan viselkedünk velük, ők is így viselkednek majd más emberekkel. (Eadie, 1994,148) Ám nem csupán saját életük újraélése indítja őket a szeretet fontosságának hangsúlyozására, hanem a fénylő, isteni lény teljes, tökéletes szeretetének érzése is. Betty Eadie saját élményéről szóló „Átölel a fény” c. könyvében azt írja: 

„Mindenekfelett azt mutatták meg nekem, hogy a szeretet a legfőbb jó. Láttam, hogy igaz szeretet nélkül semmik vagyunk. Azért vagyunk itt, hogy segítsünk másoknak, hogy gondoskodjunk másokról, hogy megértsük egymást, megbocsássunk és szolgáljunk egymásnak. Azért vagyunk itt, hogy minden földre született ember iránt szeretettel legyünk.” (Eadie, 1994, 74)

Betty J. Eadie: Átölel a fény: 

https://dszilvia.blogspot.com/2015/05/betty-j-eadie-atolel-feny.html 

 Ennek megfelelően élményük után sokkal nagyobb empátiával fordulnak mások felé. Ennek a következménye az is, hogy kevésbé ítélnek el másokat, elfogadóbbá, toleránsabbakká válnak. Jankovich István azt írja erről: 

„Az embereket olyannak kell elfogadnunk, amilyenek. Mindenkinek megvan az oka és indítéka, hogy olyan legyen, amilyen. Ez azt jelenti, hogy embertársainkat nem alakíthatjuk kedvünk szerint, és személyiségüket nem szabad saját elképzeléseinknek megfelelően változtatnunk”(Jankovich, 1992a, 147)

 Jankovich István - Halálkutatás meghalni jó:

 https://dszilvia.blogspot.com/2016/02/halalkutatas-meghalni-jo.html

A halálközeli élményt átélt emberek azonban nemcsak másokat, hanem önmagukat is jobban el tudják fogadni. Egy amerikai nő azt mondta erről: 

„Élményem előtt – mint a legtöbb ember – nem különösebben voltam magammal megelégedve. De most valóságosan tapasztaltam mennyit érek és hogy Isten – a Fény –mennyire szeret engem; naponta erre emlékszem. Gyakran így gondolkodom: »Ha Ő ilyen sokra tart engem (ahogy számomra azon a januári napon kiderült), akkor biztos, hogy értékes ember vagyok, teljesen mindegy, hogy milyen negatívan ítélem meg magam.«Efelől nincs kétségem. Nézze, minden hibám ellenére Ő úgy határozott, hogy megosztja velem ezt a tapasztalatot, ami egész életemet megváltoztatta. Nem azért, mert én ezt megérdemeltem, vagy mert előkészültem rá, hanem valamilyen ismeretlen okból érek valamit a szemében. És amióta erről meg vagyok győződve, többre értékelem magamat is.” (Ring, 1990, 219)

Önmaguk elfogadása és a mások iránt érzett szeretet szoros kapcsolatban áll azzal a megújuló és felerősödő életszeretettel, egység-érzéssel, amely a klinikai halálból visszatértek közül sokakat eltölt. Ennek érzékeltetésére egy magyarországi beszámolóból idézek: 

„Mióta bepillantottam az élet és a halál titkaiba, még arra is vigyázok, hogy egy hangyát el ne tapossak. Ha az úton látom, kikerülöm, és ha véletlenül rálépek, imában kérem az Urat, hogy bocsásson meg.” (Ács, Pilling, Zatik, 1992, 73)

Ezzel egyidejűleg gyakran megfigyelhető, hogy a halálközeli élményt átélt emberek képessé válnak arra is, hogy ezeket az érzéseiket, szeretetüket nyíltabban kifejezhessék. 

Értékrendjük ezen jellegzetes átalakulásának velejárója – mondhatni: következménye–, hogy sokkal kisebb szerepet tulajdonítanak a (mindennapi életünkben gyakran oly fontosnak hitt) sikernek, hírnévnek, karriernek és a pénznek. Karakterisztikus példája ennek az a 70. évén túli asszony, akiről korábban már leírtam, mennyi mindennel foglalkozik. Akkor találkoztam vele először, amikor Romániából sokan települtek át Magyarországra. Elmondta,hogy férje halála után üresen maradt egy ház, amelyet ő akkor teljes berendezésével együtt egy Erdélyből áttelepült család egyik tagjának nevére íratott – anélkül, hogy korábban ismerte volna őket.

Összefoglalóan tehát megállapíthatjuk, hogy a klinikai halálból visszatért emberek szemlélete jelentős mértékben megváltozik – elsősorban az élet értékeinek és önmaguknak a megítélésében –, és mindez jelentősen kihat a többi emberrel való kapcsolatukra is. Ezek a változások – bár eltérő mértékben – mindenkinél felléphetnek, aki a meghalás közvetlen közelébe került. A szemléletbeli változások másik csoportja, a halálhoz és a valláshoz fűződő viszony megváltozása azonban elsősorban azokra jellemző, akik a klinikai halál alatt halálközeli élményt éltek át.

A halálról alkotott kép változásának alapja nyilvánvalóan a halál közvetlen megtapasztalása lehet. A halál belső átélése – melytől ismeretlenül gyakran rettegünk – a halálközeli élményben felszabadító, boldog érzésként jelenik meg. Jankovich István így jellemzi ezt:

„Igen elcsodálkoztam azon, hogy a halált egyáltalán nem találtam kellemetlennek. Nem féltem a közeledő haláltól. Teljesen természetes, magától értetődő volt, hogy meghalok, s végre elhagyom ezt a földet. Életem folyamán soha nem hittem volna, hogy ilyen egyszerűen és szépen meg lehet válni az élettől, s egyszerre nem kapaszkodunk már görcsösen az élethez. A halállal kapcsolatos ismereteink hiánya okozza, hogy annyira ragaszkodunk az élethez.” (Jankovich, 1992a, 55)

Betty Eadie pedig a következő érzéseit fogalmazta meg: 

„Az első benyomásom az volt, hogy szabad vagyok. Semmi természetellenes nem volt ebben az élményben. ... (A testem) olyan volt, mintha levetettem volna valami elhasznált ruhát, és örökre félredobtam volna.” (Eadie, 1994, 50)

Természetes, hogy ezek után, visszatérve a földi életbe, jelentősen csökken a haláltól való félelem. Ismét egy hazai beszámolóból idézek: 

„Nem félek a haláltól. Tudom, hogy ez csupán egy átmenet egy másik, szebb világba. A halál így azt a beteljesülést jelenti, amely értelmet, célt ad az életnek.”(Ács, Pilling, Zatik, 1992, 67)

Ez az idézet már rámutat a halálközeli élményeket követő egyik legkarakterisztikusabb változásra is: az élményt átéltek körében jelentősen nő a túlvilági életbe vetett hit. Rendkívül érdekes megismerni, hogy milyennek festik le a halálközeli élményt átéltek ezt a bizonyos „másik, szebb világot”. Ennek részletes leírása a halálközeli élményekben sem gyakori. Ebbe a világba ugyanis csupán kevesen nyernek bepillantást – jellegzetesen azok,akik valamilyen okból szokatlanul hosszú ideig voltak a klinikai halál állapotában. A világ legkülönbözőbb részein élő emberek leírása azonban ezen a téren is megegyezik. A beszámolók egységesen egy csodálatos várost írnak le, amelyet általában a „Fény városának”,„Aranyvárosnak” neveznek. Ennek leírásakor azonban hangsúlyozzák, hogy szavaik csak hasonlatok, közelítések lehetnek, mert a város földöntúli szépségét nem tudják visszaadni.Egy férfi, aki hosszas klinikai halált élt át (amelyet maradandó károsodásai, pl. izombénulásai is jeleznek), a következőképpen próbálta meg jellemezni ezt az élményt: 

„Közelebb mozdultam a fényekhez, és megállapítottam, hogy városok azok –városok fényekből. Ugyanabban a pillanatban világossá vált számomra, hogy megérkeztünk. Az utazásnak vége. Nem lebegtem tovább. Egy világos, nagyon szép téren álltam. Le akarom írni, hogy nézett ki: az épület,ahová bementem, egy katedrális volt – a Márk templom stílusában épült, vagy a Sixtusi kápolnáéban, de a téglák és a kövek mintha plexiüvegből lettek volna. Terek voltak,amelyeknek volt kiterjedésük, de keresztül láthatott rajtuk az ember, és minden tér közepén ez az arany- és ezüstszínben szikrázó fény. Lehetett az épületet látni, de a fényességből kifolyólag alig... Vagyis ez a katedrális szó szerint tudásból épült fel. A tudás forrásánál álltam. Szinte éreztem ... adatokkal lettem beborítva. Minden oldalról záporoztak rám az információk – mintha folyó vízbe merítettem volna a fejem és minden vízcsepp egy-egy információ lenne, ami átfolyik a fejemen.” (Ring 1990, 69)

Saját vizsgálataim során is találkoztam olyan emberrel, aki átélte ezt az élményt. Érdekes lehet a két beszámoló összehasonlítása:

„Utam végén egy csodálatos, fényben pompázó városba érkeztem. Házakat láttam,folyókat, gyümölcsöző fákat, virágokat – és minden olyan ragyogó volt, mintha aranyból lenne. Aranyváros – talán ez a legjobb szó rá. Ott mindent az Úr fényessége tölt be,ugyanaz a fény, amely Mózes arcán ragyogott a Vele való találkozás után. Amikor megérkeztem az Aranyvárosba, a mindenség ura fogadott. Nem igaz, hogy az Úr szakállas öregember: fiatalabb ő mindenkinél. Nem férfi és nem nő – Ő a kisugárzó szeretet. Aranyló ködfátyolban jelent meg előttem. Ruha helyett hasonló, de nem aranyló ködfátyol borítja az ott élő lelkeket is. Ezeknek ugyanolyan alakjuk, ugyanolyan testrészeik vannak, mint nekünk. Így ismerhetjük fel halott rokonainkat, ahogyan én is találkoztam édesapámmal, férjemmel, testvéreimmel. Szavak nélkül, pusztán gondolatokkal beszélgettünk. Az Aranyvárosban hatalmas csarnokokban rengeteg könyv és tekercs van. Megkérdeztem az Úrtól, hogy milyen könyvek ezek, és Ő azt válaszolta,hogy a világmindenség tudásának könyvei. Az emberek ugyanis ott, a másik dimenzióban is állandóan tanulnak. Asztaloknál ülve, fűben fekve, fák alá ülve – mindenütt tanuló embereket láttam.”(Ács, Pilling, Zatik, 1992, 47)

Mindkét beszámoló kiemeli a tökéletes tudás átélését. A halálközeli élményt átélt embereknek ez a ritka élménye túlvilágképük integráns részévé vélik. Ez a tudás a mi fogalmainkkal nehezen közelíthető meg, mert nem kizárólag tárgyi ismereteket jelent, hanem – az elmondások szerint – a valódi ismeretek összességét, az univerzum, a Teremtés lényegéről és céljáról való teljes ismeretet. Erre az ismeretre a Biblia is utal, amikor azt írja: „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor viszont színről színre; most rész szerint van bennem az ismeret, de akkor pedig úgy ismerek majd, mint ahogyan én is megismertettem.” (1Kor.13,12.) Az információk átadása – saját időfogalmunk szerint – egyetlen pillanatban történik,minden formában: látványban, hangban, gondolatban. Ez a tudás élményük során mindvégig birtokukban marad, de az életbe való visszatéréskor legnagyobb részét elveszítik. (Érdemes itt megjegyezni, hogy a Léthé, a felejtés folyója a görög mitológia túlvilágképének is része,valamint azt, hogy Platón szerint a földi tudás megszerzése nem más, mint a túlvilági ismeretek részleges felidézése, újratanulása.)

A tudásnak ezt a teljességét, a fény városának lenyűgöző látványát néhányan a mennyországgal azonosítják. Néha azonban ez a kép csak szimbolikus formában jelenik meg.Egy idős asszony arról számolt be nekem, hogy élménye során két utat látott maga előtt. Az egyik csodálatos szépségű, árnyas, zöldellő fákkal övezett volt, a másik utat viszont elfűrészelt, porlepte törzsek szegélyezték, amelyek fölött varjak károgtak. A mennyországba és a pokolba vezető utak analógiája kézenfekvőnek tűnik.

Kepes András interjúja dr. Raymond Moodyval:

 https://dszilvia.blogspot.com/2014/09/kepes-andras-interjuja-dr-raymond.html

Jóval kevesebb azoknak a száma, akik valóban a pokol képeire emlékeztető élményekkel térnek vissza. Raymond Moody második könyvében (Gondolatok a halál utáni életről) egyenesen azt írja: „senki sem tett utalást olyasmire, amit pokolnak nevezünk”(Moody, 1983, 199) – bár hozzáteszi, hogy ez önmagában még nem zárja ki a pokol létét.Valójában a beszámolóknak egy igen szűk – szinte szakirodalmi ritkaságnak számító –csoportja tesz említést az ún. „zavarodott lelkek birodalmáról”. A leírások szerint az élményt átélő néha lát olyan szellemi lényeket, amelyeket szomorúság, tétovázás, reménytelenség jellemez. Egy halálközeli élményt átélt asszony a következőképpen jellemezte ezt: 

„Az a hely, ahol elhaladtam mellettük, sötét volt, ellentétben a többi, ragyogóan fényes területtel. Külsejükben jobban hasonlítottak az emberekhez, mint a többiek, bár azok is különböztek mitőlünk. Fejüket lehajtva szomorú, kétségbeesett tekintettel vonszolták magukat, mint akik súlyos láncokat hordanak. Nem tudom, miért is mondom ezt, hiszen nem emlékszem, hogy lábakat láttam volna. Nem tudom, kik voltak ők, de fáradtnak,tompultnak, szürkének néztek ki.” (Moody, 1983, 186)

George Ritchie „Visszatérés a holnapból” c., saját élményéről szóló könyvében arról ír, hogy ezek a lények öngyilkosok lelkei, amelyek megpróbálnak kapcsolatba lépni földi emberekkel,hozzátartozóik, barátaik bocsánatát kérik – ám azok nem hallják meg őket.

 DR. GEORGE G. RITCHIE: VISSZATÉRÉS A HOLNAPBÓL: 

https://dszilvia.blogspot.com/2016/10/dr-george-g-ritchie-visszateres.html 

 Az ilyen típusú leírások azonban rendkívül ritkák, gyakoriságuk talán csak ezrelékekben adható meg. Érthetően keltett tehát nagy feltűnést Maurice Rawlings (1980)írása, amelyben azt állítja, hogy az általa ismert esetek mintegy felében számoltak be pokolra utaló részletekről. A szerző kardiológus, így lehetősége volt közvetlenül az újraélesztés után beszélni a halálközeli élményt átélt emberekkel. Véleménye szerint a rossz tapasztalatokat átéltek utólag elfojtják élményeik poklot idéző részleteit.

Rawlings írását azonban többen bírálják. A halálközeli élmények egyik neves kutatója,Michael Sabom szintén kardiológus, de hasonló tapasztalatokkal még sohasem találkozott.Rawlings könyvétől távol áll a tudományos megközelítés, írása elsősorban vallási értekezés.Elfojtási elméletének ellentmond, hogy a pokolbéli víziók igen élesen megmaradnak az emlékezetben, ha azokat kábítószer (általában LSD, vagy meszkalin) idézi elő. (Ring 1993,225–228) Mindemellett Rawlings megfigyelései nem vethetőek el, de további bizonyításra szorulnak, csakúgy, mint általában a halálközeli élményt átéltek többi tapasztalata a „másik világ”–ról, hiszen erről a területről igen keveset tudunk.

Talán éppen ezért, mindenkit, aki megismeri ezeket a leírásokat, csábít annak a lehetősége, hogy a túlvilágról szóló beszámolókat a másvilág hiteles leírásának tekintse. Ez a lehetőség – természetesen – nem zárható ki. Mindenképpen figyelembe kell azonban vennünk azt is, hogy a halálközeli élmény összetett jelenség, amelynek kialakításában vitathatatlan szerepe van biológiai és pszichológiai tényezőknek is. Bizonysággal tehát csupán annyit állíthatunk, hogy a klinikai halált átélt emberek egy része ilyennek tapasztalja a halált, s ilyen képeket és érzéseket él át közben. Mindezek értelmezése azonban már inkább saját, jelenlegi ismereteinket, és nem feltétlenül a valóságot tükrözi.

A halálközeli élményt átéltek számára azonban ezek mindenképpen valóságosnak érzett tapasztalatok. Ez teszi érthetővé a vallással kapcsolatos nézeteik megváltozását is.

Sokan úgy érzik, hogy halálközeli élményük következtében sokkal szorosabb,közvetlenebb kapcsolatba kerültek Istennel, mint azt megelőzően. Ennek megfelelően többet imádkoznak hozzá, vagyis inkább – ahogyan ezt többen megfogalmazzák – „beszélgetnek vele”. Erősödő hitük ellenére azonban kevésbé vesznek részt a vallási közösségek életében,általában kevesebbet járnak templomba. Ennek magyarázataként azt szokták mondani:élményükből megtanulták, hogy Isten a vallások fölött áll, s hogy a különböző vallások eltérő– vagy annak tűnő – nézetei, előírásai csupán földi gondolkodásmódunkat tükrözik. Egy amerikai nő – aki élménye után a vallásról készítette diplomamunkáját – így ír erről:

„Számomra úgy tűnik, mintha már »kinőttem« volna a »vallásból«. Ezen azt értem, hogy a vallás olyan, mint egy szerszám, egy eszköz a cél eléréséhez, aminek segítségével a lelkiség magasabb szintjét éri el az ember. Tapasztalataim szerint a szervezett vallások gyakran elhanyagolják a lelkiségnek ezt a szintjét, miközben erősen koncentrálnak a kicsinyes előírásokra, tételekre és a felekezetek közötti konfliktusokra.” (Ring 1990, 219)

A már többször idézett Betty Eadie saját beszámolójában azt írja, arra a kérdésére, hogy miért van ennyi vallás a világon, azt a választ kapta, hogy a különböző vallások által minden ember azon az úton juthat el Istenhez, amely hozzá a legközelebb áll. Hozzá hasonlóan más halálközeli élményt átélt emberek is gyakran hangoztatják azt a meggyőződésüket, hogy minden vallás sok igazságot tartalmaz – tehát nyitottabbá válnak más vallások elfogadására is.Élményük után többen érdeklődni kezdenek a keleti vallások iránt, elfogadhatóbbnak találják a reinkarnáció gondolatát – és egyesek ezt nem érzik ellentétesnek keresztény hitükkel. Az újjászületéseket ők olyan fejlődési lehetőségeknek tekintik, amelyek közelebb vihetnek bennünket Istenhez. Jankovich István egyik könyvének „Saját keresztényi reinkarnációs gondolataim” c. fejezetében a következőket írja:

„Számomra a reinkarnáció a legnagyobb kegyelmi aktus. ...Keresztényi remény tölt el,hogy számos hibám ellenére egyszer majd Isten orcája elé juthatok.”(Jankovich, 1992b, 125)

Mindezekről az attitűdbeli és személyiségváltozásokról már igen sok adat gyűlt össze.Kenneth Ring (1993) széleskörű kutatásaiban megvizsgálta az egyes változások gyakoriságát,azokat kontrollcsoporttal hasonlította össze, és így meghatározta a változások szignifikanciaszintjét is. Ennek ellenére az utóhatások vizsgálatának még számos feltáratlan területe van.Keveset tudunk pl. a gyermekek élményeinek utóhatásairól, továbbá az öngyilkosok és a –saját fogalmaink szerint is – rendkívül bűnös életet élt emberek, pl. a gyilkosok halálközeli élményéről, és ezek utóhatásairól. Az utánkövetéses vizsgálatok kis száma miatt alig ismert az élmény utóhatásainak tartóssága. Szintén keveset foglalkoztak még egy – véleményem szerint igen jelentős – területtel: a halálközeli élmények negatív utóhatásaival. Az élményt átéltek egy része ugyanis maga is támogatásra, segítségre szorulna. A szakirodalom ismerteti pl. a „halott vagyok szindrómát”: a klinikai halálból visszatértek egy része néha napokig, vagy akár hetekig is halottnak véli magát, a földi világ eseményeit is egyfajta túlvilági látomásnak,visszatekintésnek érzi. Hasonlít ez Csuang-ce híres álmához, melyből felébredve nem tudta eldönteni, hogy ő álmodta-e a pillangót, vagy a pillangó álmodja őt...

A másik – és ennél talán gyakoribb – zavar a „visszatérési szindróma”: a másik világ gyönyörű tapasztalatai után eleinte csalódást okozhat a földi világba való visszatérés kényszere. Betty Eadie – mielőtt a fentiekben már többször idézett pozitív hatásokat átélte volna, közvetlenül visszatérése után a következőket érezte:

 „Egyre mélyebb búskomorságba merültem. Nem tudtam elfelejteni a szellemi világ szép és békességes helyszíneit, és kimondhatatlanul vágyódtam oda vissza. Ahogy a világ örvénylett körülöttem, félni kezdtem az élettől, időnként már gyűlöltem is, és könyörögtem a halálért. Kértem Istent, hogy vigyen haza, és kértem, hogy oldozzon fel engem ebből az életből és ismeretlen küldetésemből.”(Eadie, 1994, 169) 

Ezek az érzések kívánatossá tehetik az öngyilkosságot – bár az általános tapasztalat az, hogy a halálközeli élményből megismert pozitív értékek csökkentik az öngyilkosság veszélyét, még azoknál is, akik öngyilkosság következtében élték át ezt az élményt. (Moody, 1983, 204) 

A visszatérési szindróma átélése után bekövetkező pozitív változások maguk is hordoznak nehézségeket. A gyökeres szemléletbeli és személyiségváltozásokat ugyanis a környezet gyakran nehezen, értetlenül fogadja. Kenneth Ring véleménye szerint minden házasságot szakítópróbának vetnek alá a halálközeli élmény által okozott változások. S végül:ezek az élmények annyira különösek, szokatlanok – gondoljunk csak pl. a testből való kilépésre, vagy a halott rokonokkal való találkozásra –, hogy az élmény átélői néha maguk is attól tartanak, hogy ez nem normális dolog, hogy talán megbolondultak. Jankovich István az autóbalesete utáni lábadozásának idején pl. pszichiátriai vizsgálatot kért, hogy eldöntse:normálisnak tekintheti-e önmagát. 

Fontos ezt tudnunk azért is, mert ezáltal nagy jelentősége van annak, hogy a klinikai halálból visszatértekkel először kapcsolatba kerülő orvosok, nővérek, lelkészek ismerik-e a halálközeli élményeket. Az ő reagálásuk ugyanis jelentősen befolyásolhatja, hogy ezt az élményt az egyén képes lesz-e integrálni a személyiségébe, vagy kórosnak, énidegennek tekinti. 

Ezen kívül azonban a halálközeli élmények és az utóhatások ismeretének több gyakorlati vonatkozása is lehet. Az élmény pozitív és erőteljes személyiségformáló hatásaiból kiindulva sikeresen próbálkoztak az élmény felhasználásával krízishelyzetben lévők segítésében, terápiájában. Egy pszichiáter, John McDonagh pl. „biblioterápiát” folytat öngyilkossági kísérleten átesett pácienseivel: egyszerűen megismerteti velük a halál közeli élmények irodalmát. Tapasztalatai szerint ez segíti, hogy ezek az emberek olyan jövőképet alakíthassanak ki, amelyben életüknek tartalma, célja van. Egy másik pszichiáter, Rosen(1976) pedig kidolgozott egy olyan pszichoterápiás módszert, amely az ego egymással küzdelemben lévő részei „halálának” felhasználásával segíti az öngyilkossági kísérletet túlélt beteg életbe való visszatérését. 

A halálközeli élmény ismerete segítséget nyújthat a gyászolóknak is: megkönnyítheti a veszteség feldolgozását az a tudat, hogy ebben az állapotban megszűnnek a szenvedések, a haldoklót szeretet és békesség veszi körül, valamint az, hogy ebben a dimenzióban találkozhatunk elhunyt szeretteinkkel.

Hasonlóképpen használható az élmény ismerete a haldoklók gondozásában is. Polcz Alaine, pszichológus, tanatológus a II. sz. Gyermekklinikán évtizedeken át foglalkozott haldokló gyermekek segítésével. Mint írja, sokszor megtörtént, hogy ölbe vette őket, s ringatásuk közben halkan egy mesét mondott el nekik:

„Tegnap este lefeküdtem s aztán elaludtam. Egyszerre furcsa neszre ébredtem,halk szárnycsattanásra. Kiugrottam az ágyból – hát egy cinke repült be. Nagy kertre néz a szobám ablaka, és máskor is előfordult már, hogy berepült egy madár. De nem éjszaka.A cinkék különben is alusznak éjszaka, ugyanúgy, mint te. De ennek a cinkének különleges mondandója volt, azért jött éjszaka. Itt járt nálad, de te aludtál, és nem tudtad meghallgatni. Azt akarta mondani, hogy tudja, te most nagyon rosszul vagy. S aztán egyszer, amikor már úgy érzed, nem bírod tovább, majd hallasz egy csattanást – mint amikor két tenyér összecsattan, vagy becsapnak egy ajtót–, utána sötétséget látsz, de ez csak rövid idő, utána fényt látsz, sugárzót, akkor egyszerre elmúlik minden fájdalmad,semmit sem érzel, ami nehéz, csodálatos színeket látsz, virágos rét fölött röpülsz, könnyű vagy és szabad, ragyogás vesz körül, gyönyörű zenét hallasz – egyszerre boldog leszel.Így beszélt a cinke.” (Polcz, 1993, 141-142)

Dr. Polcz Alaine pszichológus, tanatológus (1922 - 2007):

https://dszilvia.blogspot.com/2016/01/dr-polcz-alaine-pszichologus.html 

Segíteni másoknak a halálközeli élmény tapasztalatai által – ez a szemlélet több, a klinikai halálból visszatért emberre is jellemző. Az élmény átélői közül többen a nyilvánosság elé léptek, könyvekben, interjúkban ismertetve, hogy mit tapasztaltak, s mit tanultak meg mindebből. Szeretnék átadni tapasztalataikat – amelyek nem csak a halálról szólnak, hanem az életről is.

- dr. Pilling János -

forrás: epa.oszk.hu

Halál-látók: halálközeli élmények | Pilling János - videó