Shirley MacLaine
csaknem négy évtizede kezdett merész vállalkozásába, hogy megossza
olvasóival a világ spirituális értelmezése terén szerzett
tapasztalatait.
Shirley MacLaine egyszeres Oscar-, háromszoros Emmy- és tízszeres Golden Globe-díjas színésznő, több mint ötven film szereplője.
Shirley MacLaine
Könyveimet valamiféle térképnek látom, amely megörökíti, hol jártam és
hová tartok. A Tánc a fényben című könyvemet valamennyi énem
összegezésének tekintem.
Részlet a könyvből:
"Leültem tehát a virginiabeli Arlingtonban lévő otthonunk napos szobájában, ahol a fonott székek nyikorgása olykor zavarta hallókészülékkel figyelő szüleimet, és nekikezdtem a Találd meg önmagad felolvasásának.
Apa átengedte nekem a pipaállvány melletti fonott székét, anya pedig citromos teát hozott egy finom porceláncsészében. Csillogó, kíváncsi szemmel hajoltak előre, szájuk sarkában mosoly bujkált. Abban maradtunk, hogy addig olvasok hangosan, lassan, amíg elfáradok. Úgy napi öt órán át olvastam három napig. A szájuk is tátva maradt, amikor egy nős, angol parlamenti képviselővel folytatott viszonyomat ecseteltem, s hogy milyen hasztalanul dörömböltem szigorúan zárt gondolkodása ajtaján, hogy hogyan kerestem a megvilágosodást spirituális felderítő utakon, hogy milyen kíváncsi voltam a reinkarnációra és a spirituális transz-channelingre, amelynek segítségével a túloldalon tartózkodó entitásokkal beszélgettem, amikor Peter Sellers elmondta tulajdon halála körülményeit, és hogy mennyire vonzotta a szeretetteljes fehér fény, meg amikor az Andokban tett utazásomat írtam le, ahol olyasvalakivel beszélgettem, aki arról számolt be nekem, hogy a Fiastyúk csillagképből származó, földön kívüli lényekkel találkozott, és hogy hogyan érlelődött bennem a meggyőződés, hogy mindannyian éltünk már korábban, és újabb életeket fogunk élni, hogy saját testen kívüli élményem segített megerősíteni bennem sok kérdésre a választ – a tapasztalatból levonható legbiztosabb tudást.
A harmadik nap végén elolvastam az utolsó oldalt is, és letettem a kéziratot. Felnéztem anyára és apára. Mindketten sírtak. Azon tűnődtem, vajon megbántódtak-e.
– Nos, Kismajom – szólalt meg apám –, bevallom, büszke vagyok rá, hogy ismerlek. – A könnyeivel küszködve megpróbált tovább beszélni. – Ezzel a kézirattal akár PhD-t is szerezhetnél – mondta. Aztán elhallgatott.
Anyához fordultam.
– Ó, Shirl – szólt –, micsoda bátorság kellett ahhoz, hogy ezt megírd. Jó részét nem is értem, de mondok neked valamit. – Hosszú ujjaival letörölte a könnyeit, és kiegyenesedett a székében, miközben blúza fodros gallérját babrálta. – Tudod – folytatta –, most értettem meg apám arckifejezését a halála pillanatában. Beszéltem már neked erről valaha? – kérdezte.
– Nem sokat – feleltem. – Legalábbis nem részletesen.
– Nos – fogott bele –, teniszeztem a barátaimmal. Tudtam, hogy apám beteg, de nem voltam felkészülve arra, ami bekövetkezett. Kiküldött értem valakit. Hogy miért értem, és nem a többiekért, azt nem tudom. Mindenesetre bementem hozzá. Emlékszem, mennyire bántott, hogy miattam marad félbe a teniszmeccs. Apa az ágyban feküdt. Felpillantott, amikor beléptem, és intett, hogy üljek le mellé. Leültem. Megfogta a kezem, aztán, mintha csak rám várt volna, megszorította, és az arcomba nézett. Olyasmin ment át, amit nem értettem. Emlékszem, ideges voltam és kuncogtam. Sokkal jobban szerettem volna kint teniszezni a többiekkel. Azóta is bűntudatom van emiatt. Apám szemében üdvözült csillogás jelent meg. Azóta sem láttam ilyet soha. Aztán, nyitott szemmel, úgyszólván átalakult – a szépségnek olyan kifejezése jelent meg az arcán, hogy elállt a lélegzetem. Azt mondta: „Kicsikém, ez olyan gyönyörű, olyan nagyon gyönyörű”. Majd becsukta a szemét, és meghalt.
Miközben visszaemlékezett, anyám a messzeségbe révedt, egészen a hatalmába kerítette élete egyik jelentős eseményének felidézése. Amikor viszszatért a jelenbe, egy ideig kissé zavartnak látszott.
– Gondolod – kérdezte –, hogy azt láttam, amint apám lelke elhagyja a testét, és amit „olyan gyönyörűnek” nevezett, ugyanaz volt, mint amiről Péter Sellers és a könyved más szereplője is beszámolt? Ő is azt a fehér fényt látta vajon, mint amiről a többiek beszéltek? Mi másért mondta volna, hogy olyan gyönyörű? Vajon azt jelenti-e ez, hogy a haláltól nem kell félni, és az öregeknek, mint apád meg én, egyáltalán nem kellene annyira szoronganiuk a halál miatt?
Meg sem tudtam szólalni. Mit mondhat az ember annak az asszonynak, aki életet adott neki, amikor ilyen őszintén, ilyen nyíltan beszél a halálról? Ott ült velem szemben az én drága, önfeláldozó próbakövem, ez a törékeny, nyolcvanéves teremtmény, akinek csaknem havonta eltörik valamelyik csontja, aki tudja, hogy a napjai meg vannak számlálva, aki esténként azon tűnődik elalvás előtt, hogy másnap vajon felébred-e, s aki engem kérdez arról, hogy mire számíthat, mert felismeri és elfogadja, hogy közel kerültem egy másik dimenzió valóságához, és ez valószínűleg azt jelenti, hogy olyasmi, mint az ő halála, nem létezik. Ilyen csodálatos, elmondhatatlanul nagy bátorságra nem számítottam. Nem jött ki hang a torkomon.
Apa sietett a segítségemre, mert rájött, mit kell tennie.
– Rendben van, Kismajom – szólt határozott hangon –, most pedig én mesélek el valamit, amit soha senkinek nem mondtam el, még az édesanyádnak sem.
Hátradőltem. A szüleim újabb és újabb meglepetésekkel szolgálnak nekem.
– Emlékszel – kezdte apám –, amikor úgy tizenkét vagy tizenöt évvel ezelőtt autóbalesetem volt?
– Emlékszem – feleltem.
– Nos – folytatta –, akkor éjjel én meghaltam. A szó szoros értelmében meghaltam. A kiérkező mentőorvosok szemében halott voltam. Láttam a rendőröket, akik megjegyezték, hogy újabb részeg autós harapott a fűbe. De nem a testemből láttam őket. A testemen kívül voltam. Egy testem feletti helyről néztem végig a jelenetet. Láttam, hogyan sürgölődnek körülöttem, de tudtam, hogy nem haltam meg. Éreztem, amint elhagytam a testemet, és lebegtem. Láttam lent a saját testemet. Emlékszem a körülöttem lévők beszélgetésére. És akkor gyönyörű, fehér fényt láttam magam fölött. Képtelen vagyok leírni, mit éreztem. A fény meleg volt, szeretet áradt belőle, és valóságos volt. Valóságos volt, az Isten volt, vagy valami ilyesmi. Soha semmit nem akartam úgy, mint a felé a fény felé menni. Készen álltam folytatni utamat a fény felé, de akkor eszembe jutott az édesanyád és Warren. Tudtam, hogy szükségük van rám. Tudtam, hogy nem hagyhatom itt őket. Tudtam, hogy vissza kell térnem a testembe. Rád nem gondoltam, Kismajom, mert tudtam, hogy neked nincs rám szükséged. Nekik azonban igen. Amint kételkedni kezdtem a távozásban, éreztem, hogy visszatérek a testembe. Hirtelen nehéznek, összetörtnek és fájdalmasnak éreztem a testemet. Nem tudom, menynyi ideig tartott mindez, de amikor kinyitottam a szemem, körülöttem mindenki meglepődött. Így aztán, amikor testen kívüli élményekről, Peter Sellersről meg a testtől különálló léleklényről beszélsz, pontosan tudom, miről van szó, hiszen velem is ez történt.
Amikor elhallgatott, anya úgy nézett rá, mintha most látta volna először, megértett mindent, ami elhangzott.
– Igen – szólt anya –, értek mindent, amit mondasz. Miért nem beszéltél erről nekem?
– Azért – mondta apa, miközben megtömte a pipáját –, mert nem akartam, hogy te vagy bárki más azt higgye, megbolondultam. Ha Shirley nem írta volna meg ezt, akkor megőriztem volna magamnak a történetemet. És még valami, Scotch (így nevezte anyámat, ami alighanem inkább anyám gyökereire utalt, nem pedig a férje italozási szokásai iránt tanúsított magatartására), sokat szidtok azért, hogy rengeteget alszom, pedig olyankor csak azt szeretném kicsit visszahozni, ami évekkel ezelőtt történt velem.
Ez valóban meglepő bejelentés volt. Anya szája tátva maradt, abban azonban nem vagyok biztos, megértette-e, hogy apa szándékos spirituális utazásról beszél. Mindenesetre így felelt:
– Én ennek ellenére úgy gondolom, korábban kellene felkelned, hogy rendbe hozd a szobádat. Jókora felfordulás van ott, és az egész házat belepi az onnan szálló por.
– Most pedig, Kismajom – szólt apa –, még valamit el akarok mondani neked. Tudod, mennyi ideig tanultam filozófiát a John Hopkins Egyetemen?
– Ühüm.
– Nos, ott azután, hogy egész héten az előírt tananyagot tanultuk, minden vasárnap délelőtt összeültünk, és olyasmiről beszélgettünk, amiről te is írsz. Emlékszem, mindenkinek volt egy-két története arról, hogy elhiszi vagy megtapasztalta ezeknek a más dimenzióknak a létezését. Szerintem csak az ostobák jelentik ki kategorikusan, hogy ezek nem léteznek. Jól emlékszem, a kollégium felügyelője azt mesélte el, milyen víziója volt a fia haláláról. Jóképű fia volt, a II. világháborúban szolgált, és ez az ember egy éjszaka azt látta, hogy a fia megjelenik az ágya lábánál. Halálra rémült, mert a fiú valóságos volt. Pedig tudta, hogy Európában szolgál. És a fiú megszólalt, hogy nem, ő most itt van, azért jött, hogy elbúcsúzzon, mivel épp most halt meg. Az öreg kiugrott az ágyból, és átjött hozzám az éjszaka kellős közepén, hogy mindezt elmesélje. Gyanítottam, mi történhetett, de nem voltam benne biztos. Az öreg egy hét múlva táviratot kapott, amelyben az állt, hogy a fia meghalt, mégpedig pontosan abban az órában, amikor az ágy lábánál megjelent.
– És te mit gondolsz erről az egészről, apa? – kérdeztem, pedig soha nem hittem volna, hogy éppen a szüleimmel fogok ilyesmiről beszélgetni.
– Hát – szólt apám, aki nagyon élvezte, hogy kapcsolatunkba bekerül a metafizika is –, azt gondolom, hogy nyitottnak kell lennünk minden iránt, ami megtudható. Te itt bevilágítasz egy ösvényt, hogy megbeszélésre alkalmasabbá tedd ezt a dolgot. Olvasd csak továbbra is a Platónodat, Szókratészedet vagy akár Freudot és Jungot. Hogyan tudhatnánk meg bármit is, ha nem járunk utána? Természetesen nem magyarázhatjuk meg ezeket a dolgokat a jelenleg alkalmazott terminológiával, de ki tudja, hogyan változik meg ez a szókészlet? Senki sem hitte volna, hogy mikrobák mászkálnak a bőrön, amíg elő nem állt valaki a mikroszkóppal. Mindannyian önmagunk mikroszkópjai vagyunk."
"Hiszem, hogy a tudósok és a teológusok egy napon együtt ülnek majd a
tudás hegyének ormán."
- Shirley Maclaine: Tánc a fényben -
- - - - - -
Kapcsolódó írás:
Shirley MacLaine Találd meg önmagad
https://dszilvia.blogspot.com/2019/03/shirley-maclaine-talald-meg-onmagad.html
Shirley MacLaine - Camino
https://dszilvia.blogspot.com/2014/12/shirley-maclaine-camino.html
- - - - - - -
Shirley MacLaine spirituális útkereséséről szóló 2 részes film ezoterikus részletei - videó
https://videa.hu/videok/emberek-vlogok/talald-meg-onmagad-reszletek-ttqQGFjsMlHYfyqL
