Mint minden lelki-szellemi ünnepeinknél, emlékezéseinknél, úgy a halottak napjával kapcsolatosan is sok tévhit, világi szokások és elvárások szürkítik, ferdítik el az emlékezés ünnepének lényegét. Ugyanakkor a szellemvilág megnyilvánulásainál, hatásainál is sok a téves felfogás. Az alábbiakban egy 1998 november elején, a halottak napja alkalmából – a Névtelen Szellem Tanítói Körben - kapott szellemi tanítást adunk közre.
KV: mediális körvezető
TSZ: Tanító Szellem a szellemvilágból
KV: Mi most az eltávozottainkra emlékezünk, talán egy kicsit jobban, mint
máskor. Mi a helyes magatartás a mai világban és a mi szellemi szintünkön a
temetőkultusszal. Sok vélemény mondja azt, hogy nem jó a temetőbe járni, mert ránk akaszkodhatnak a lelkek. Olyanoktól is hallottunk ilyen kijelentést, akik a szellemi ismeretekben már kicsit jártasabbak. Ugyanakkor lelki kötelezettségnek érezzük, hogy legalább ilyenkor valamiféle módon kimutassuk a szeretetünket, emlékezetünket, formát adjunk annak külsőleg is a temetőkultusszal, a halottaknapi temetőlátogatással, a síroknak a kidíszítésével.
A szellemtani irodalom első időiben megjelenő médiumi közlésekben olvashatjuk, hogy ilyenkor szabadabban vannak a lelkek, és olyasmi is elhangzott, hogy vajon mennyire látnak ők minket, mennyire érzékelik az átlagnál jobban, hogy felkeressük őket érzéseinkkel. Az is elhangzott, hogy a földközelben lévők, az úgynevezett szürkezónás "szenvedők" ilyenkor még jobban várnak minket a temetőben a sír körül, a már magasabb szférákban lévő volt hozzátartozóink pedig hozzánk jönnek el, akár az otthonunkba is.
TSZ: Nagyon helyes és időszerű a kérdés. Kezdjük azzal, hogy vannak olyan
hiedelmek, amelyek szerint a temetőkbe egyáltalán nem tanácsos járni, mert ott az élő, eleven emberhez különféle lelkek hozzácsapódhatnak mint megszállók. Az az emberszellem, aki "megszállót" kap, az minden körülmények között a maga szellemi minőségével vonzza oda!
Nem kifejezetten a temető a lényeges szempont ebből a szempontból, mert bárhonnan előjöhet egy ilyen entitás, földközeli "bolyongó" lélek.
Ezek nem a temetőben vannak, nem csak onnan szedhetők fel. Szellemi alaptörvény a hasonlóság vonzása, tehát senki ne tartson attól, hogy tehetetlenül kiszolgáltatott egy ilyen "megszállásnak," ha felfogásával, érzéseivel, ráhangolódásával nem nyitja meg magát arra. Tehát a temetőbe járástól nem kell félni ebből a szempontból.
Az való igaz, hogy a temetőkben, a sírjaik körül sokszor találhatók olyan, valóban alacsony zónasíkon létező, volt emberszellemek, akik gyakorlatilag szinte még nem is tudják, hogy ők meghaltak. Valami homályos vonzalmuk van még ahhoz a helyhez, ahová őket utoljára vitték. A mediális képességű emberek ezekre ráérezhetnek, de semmi körülmények között nem akaszkodnak rájuk, nem válnak megszállottá tőlük, mindössze megérzik, megérezhetik őket. Az átlag, hétköznapi emberek nem érzékelik ezt.
A következő kérdés az, hogyan viszonyuljatok a temetőbe járáshoz, a sírok
rendezéséhez.
A legegyszerűbb megközelítés talán az, hogy miután ott, abban a sírban egy test van elhelyezve, a testek látogatják meg azt a helyet, a hajdan testi formájában ismert és szeretett lényt, de a szellemi lényére gondolnak, azért imádkoznak. Csaknem úgy lehet mondani, hogy test találkozik a testtel, de egy magasabb síkra emeli fel érzéseit és találkozásait. Ezért előfordulhat, hogy a sír körül készített fényképen - meglepődéssel – néha egy-egy alak látható. Lehetséges, hogy ezek az alakok nagyon hasonlatosak azokhoz, akiknek a sírban nyugvó testét látogatták, de nagy valószínűséggel ez egy olyan elmosódott forma, hogy csak azt hiszik, hogy az.
Közben odavonzódott másvalaki, aki az eleven, jó szándékkal és szeretettel telt fénylő emberi lelkeket észreveszik, és valahogy a közelükbe surrannak. Tehát nem feltétlenül az a szeretett lény, aki azon hant alatt nyugszik. Kivételt képez, ha annyira éles lenne az a kép, hogy az arcvonások felismerhetőek, de ez nagyon ritka. Inkább csak beleképzeli az ember, mert valamely jelenség, furcsa folt az, amely ezeken a fotókon észlelhető.
Az is igaz, különösen ilyen alkalmakkor, - és itt nem naptári napról van szó! - hogy a temetőkben ilyenkor nagyobb a szellemi nyüzsgés, az alsó szintek szellemi forgalma, éppen azért, mert nagyon sok olyan, szeretettel és gondoskodással telt emberi lény keresi fel ezeket a helyeket.
A messzi szféraszintekről és oldalsó sávokról is, szinte összegyülekeznek ilyenkor a nem állandóan ott tartózkodó szellemi jelenlévők, akik egy picit alacsonyabb szinten vannak még, az úgynevezett zónások.
Hiszen ti sem egyetlenegy napot használtok fel arra, hogy a temetőkbe menjetek, mert több napra elosztódik ez, a temetők ilyenkor akár egy egész héten át igen forgalmasak, részben testesült emberekkel, részben pedig testesületlenekkel, akik odavonzódnak ilyenkor.
Vezetőnk annakidején, sok-sok évvel ezelőtt kifejtette, hogy a nagy
temetőkultusz, a különlegesen hivalkodó, aranyozott síremlékek a méregdrága virágokkal, meg egyebekkel borított hantok feleslegesek, ezek földies kifejezések. Az igazi megemlékezés és drága kincs az a szívetekből kisugárzó érzés, ami nemcsak napokhoz van kötve, hanem hogy állandóan foglalkoztok kedves és szeretett elhunytjaitokkal. Ez a lényeg: utánuk küldeni a szellemi síkra, bármelyiken is lennének, a magatok szerető szívű gondolatait!
Azt hiszem, erről a kérdésről elég ennyi, de valamit még csatolnom kell ehhez.
A legalsó zónákból feljebb került emberszellem már vissza-visszatérhet, nagyon sokszor vissza is tér az ő szerettei közé, akár úgy, hogy érzékelhető, akár úgy, hogy álomsíkon találkoznak egymással. Az utóbbi időkben egyre többször fordul elő, hogy csaknem fizikai valójukban jelennek meg.
Ezeknek a megjelenéseknek mindig engedélyezett oka van, mert a hozzátartozók számára ez tulajdonképpen egy tanítás. Az akár pillanatokra megjelenő, akár esetleg még hangosan meg is szólaló, a szellemi síkról odakerült látogató bizonyságot szolgáltat: látjátok, élek, való igaz, hogy halál tulajdonképpen nincs, az élet örök, a szeretetünk és összekapcsoltságunk örök, vegyétek már tudomásul!
Ezek a szinte fizikális megjelenések mindig ilyen bizonyítékok. Hogy azután az ember maga ezt hogy fogadja: megijed, eltakarja szemeit, vagy ünnepel és boldog, hogy látta az ő szerettét, vagy már egy haladóbb szellem, aki ebben tanítást lát, és szíve vágyának megfelelően bizonyítékot kap arra, hogy ez valóban így van, nem vagyunk elválasztva egymástól, és az élet örök, a találkozás igenis lehető, ez már az ő egyéniségétől függ.
A már alsóbb sávoktól eltávozott és bizonyos fokig felfejlődött emberszellem mindig Tanítójával, kísérőjével, felkészítések után érkezik, és nem a temetőben. Általában mindig ott van a szerette körül, nemcsak a temetői látogatás alkalmával.. Bár hozzá kell tennem azt is, hogyha ott a sírnál valaki nagyon erősen imádkozik, nagyon rávágyódik az ő szerette jelenlétére, előfordulhat ritkán, hogy valóban ott van az, akit annyira szeretne a közelébe érezni. Nem feltétlenül biztos, hogy megérzi hogy ott van, de van ilyen.
KV: Van-e olyan lélek, aki tudva a helyzetét, nem is akar elmenni, a Földön
akar maradni, akár segítségből, vagy talán nem mindig jó szándékból. Most
nem a megszállókra gondolunk...
TSZ: Tudom és látom, hogy mire gondoltok, nem erről van szó. Van ilyen is,
és azt kell mondanom, hogy nem a Földön marad, hanem a Föld-körüli alsóbb
zónákban. Találkozásotok volt már velük, nem is eggyel. Ők azok, akik
tulajdonképpen már úgy érkeztek le földi inkarnációjukba, hogy eltávozásuk után, amikor szellemi szemeik felnyílnak, és tudatukba kerül az, hogy ők már a helyükre eltávozhatnának, egy előzetes, születésüket megelőző köztesléti vállalásuk folytán, éppen azért, mert ők már tapasztaltabbak, - talán nem is annyira csak tapasztaltabbak, mint nagyobb szívűek – zónában maradást vállalnak, mégpedig az úgynevezett szellemi segély-szolgálatosok melletti kiegészítőül.
Őket ugyanúgy foghatjátok fel, mint a szellemi segítőket. Másabbak ugyan, még egy kicsit sűrűbbek az erőik, mert ők még nem távoztak el a maguk helyére, nem tökéletesen tisztultak és intézték el dolgaikat, és kerültek vissza szolgálatba, hanem még ki sem emelkedtek onnan, de már természetesen magasabb szintűek. Vannak ilyenek, nem olyan szép számmal, mint az igazi segélyszolgálatosok, de igen sok és szerteágazó a tevékenységük, és nagyon sokat jelent a szolgálatuk. Ők nem töltenek túl hosszú időt - évszázadokat - ebben a szolgálatban, de nagyon sokat tudnak támogatni, sok körülöttük lévő sorstársuknak tudnak az erőikkel segítséget adni.
Összeállította: Langer Imre
- forrás: Karsay István spirituális tanító -
- - - - -
Karsay István Mokka műsor beszélgetés a halálközeli élményekről - videó
Szabó Judit:Átkelés a túlsó partra - videó
Ebben a videóban a halál órájáról és pillanatáról beszélgetünk, és az alábbi kérdésekre adok választ:
Van-e összefüggés a között, ahogy éltünk, és ahogy meghalunk?
Hogyan hal meg egy materialista és egy szellemi ember?
Hogyan lehet felkészülni az átlépésre?
Mi könnyíti meg az átlépést?
Mi történik a halál pillanatában?
Ki jut a mennyországba?
Milyen tudatállapotban vagyunk a természetes halál során?
- Szabó Judit -
