Harmadik meditáció
Olyan világot, mely az érzéki észlelet és a közönséges értelmi gondolkodás számára ismeretlen marad, él át az ember, amikor nem az érzéki testtel, hanem azon kívül, az elemi testtel észlel. Ha ezt a világot valami olyannal akarja összehasonlítani, ami a közönséges átéléshez tartozik, erre az emlékek, az emlékezeti képzetek világa kínálkozik. Ahogyan ezek emelkednek fel a lélek belsejéből, úgy történik ez az elemi test érzékfeletti élményeivel is. Egy emlékkép esetében tudja azonban a lélek, hogy az egy érzéki világon belüli korábbi élményre vonatkozik. Az érzékfeletti képzet ugyanígy hord egy vonatkozást magában. Ahogyan az emlékezési képzet önmaga által lép fel olyannak, ami nem nevezhető pusztán fantáziaszüleménynek, hasonlóan jelenik meg az érzékfeletti képzet is. A lelki átélésből küzdi felszínre magát, mindjárt olyan belső élményként nyilatkozik meg azonban, ami valami külsőre vonatkozik. Az emlékezeti képzet révén olyasmi jelenik meg a lélekben, amit átéltünk. Az érzékfeletti képzet révén belső lelki élménnyé lesz valami, ami valamikor és valahol megvan az érzékfeletti világban. Az érzékfeletti képzetek lényegéből magából nyilatkozik tehát meg, hogy olyannak tekinthetők, mint egy érzékfeletti világból származó, belsőleg megnyilatkozó közlések.
Az, hogy az érzékfeletti világbeli élményekkel így milyen messzire jut el, attól függ, mennyire energikusan folytatja lelki élete megerősítését az ember. Az, hogy az embernek csupán arról van fogalma, hogy egy növény nem kizárólag az, amit az érzéki világban észlelünk belőle, vágy, hogy egy hasonló fogalmat az egész Földről szerez, ezek mindkettője az érzékfeletti átélésnek ugyanahhoz a területéhez tartozik. Ha az, aki megszerezte a képességet, hogy érzéki testén kívül észleljen, egy növényt szemlél, akkor azon kívül, amit az érzékek mutatnak meg rajta, képes egy finom alakzatot is észlelni, mely a teljes növényt átjárja. Ez az alakzat erőlényiségként mutatkozik meg számára; és arra jut, hogy ezt az erőlényiséget annak tekintse, ami az érzéki világ anyagaiból és erőiből alakítja a növényt, s ami nedveinek keringését kelti. Ha használható, de nem tökéletesen találó kifejezést akar alkalmazni, ezt mondhatja: van a növényben valami, ami a nedveket úgy hozza keringésbe, ahogy saját lelkem emeli karomat. A növénynél egy bensőre tekint. És azzal szemben, amit az érzékek látnak a növényen, a növényi lény e bensősége számára annak önállóságát kell elismernie. Azt is el kell ismernie, hogy az, az érzéki növényt megelőzően megvan már. Nekiáll megfigyelni, amint a növény növekszik, elhervad, magot növeszt és ahogyan azt utóbbiból új növény jön létre. Az érzékfeletti erőalakzat különösen akkor leghatalmasabb, ha a megfigyelés a növénymagra irányul. Ekkor az érzéki lényiség bizonyos vonatkozásban jelentéktelen; az érzékfeletti ellenben sokrétű. Mindazt magában foglalja, ami az érzékfeletti világból a növény felépítésében és növekedésében közreműködik. – A teljes Föld érzékfeletti megfigyelésekor egy erő-lényiség adódik, amelyről teljes bizonyossággal tudni lehet, hogy megvolt, még mielőtt mindaz, ami a Földön és benne érzékileg észlelhető, létrejött volna. Ezen az úton oda ér el az ember, hogy átélje maga előtt találva azokat az érzékfeletti erőket, amik a Föld előidejében azon közreműködtek. Amit így él át, ugyanúgy a növény és a Föld éterikus vagy elemi alaplényeinek vagy testjeinek nevezheti, mint ahogyan azt a testet, mellyel a fizikai testen kívül észlel, a maga elemi vagy éterikus testének mondja.
Már az érzékfeletti megfigyelőképesség kezdetekor az érzéki világ bizonyos dolgainak és folyamatainak, érzéki tulajdonságaikon kívül ilyen elemi alaplényiségeket is tulajdoníthatunk. A növény, vagy a Föld éterikus testéről beszélünk ekkor. Mégis, az ilyen módon megfigyelt elemi lényiségek egyáltalán nem az egyedüliek, amik az érzékfeletti átélés számára jelennek meg. Egy növény elemi testéről azt mondhatjuk, hogy az érzéki világ anyagait és erőit alakítja és ezáltal egy érzéki testben éli ki magát. Olyan lényiségek is megfigyelhetők azonban, amik elemi létet folytatnak, anélkül azonban, hogy érzéki testben élnék ki magukat. Az érzékfeletti megfigyelés számára tehát léteznek tisztán elemi lényiségek is. Nemcsak az érzéki világhoz él át valami többletet; de egy olyan világot él át az ember, amiben az érzéki világ úgy mutatkozik, mint a vízen úszó jégdarabok. Aki csak a jeget lenne képes látni, de a vizet nem, annak lehetősége volna rá, hogy csak a jégnek tulajdonítson valóságot, s a víznek nem. Aki kizárólag ahhoz tartja magát, ami az érzékeken át nyilatkozik meg, tagadja az érzékfeletti világot, amelyen belül képez egy részt az érzéki világ, mint a vízben található jégdarabok a teljes víztömeg részét.
Észrevehetik majd, hogy azok az emberek, akik érzékfeletti megfigyeléseket képesek tenni, azt, amit szemlélnek, úgy írják le, hogy azokkal a kifejezésekkel élnek, amiket az érzéki érzetektől kölcsönöztek. Így az érzéki világ egy lényének elemi testét, vagy egy tisztán elemi lényt úgy találhatunk leírva, hogy azt mondják, önmagában zárt sokrétűen színezett fénytestként nyilatkozik meg. Színekben villámlik fel, csillog, vagy világít és azt véteti észre, hogy ez a szín – vagy fényjelenség – életmegnyilvánulása. Amiről itt a megfigyelő tulajdonképpen beszél, teljességgel láthatatlan és tudatában van annak, hogy azzal, amit észlel, a fény- vagy színképnek semmilyen más köze nincsen, mint például az írásnak, amellyel egy tényt közölnek, e tényhez magához. Azonban mégsem pusztán önkényesen fejeztek ki érzéki érzésképzetek útján érzékfelettit; hanem, a megfigyelés során ténylegesen olyan élményen mentek át, amely egy érzéki benyomáshoz hasonló. Ez onnét van, hogy az érzékfeletti átélésben az érzéki testtől való megszabadulás nem tökéletes. Ez az elemi testtel még tovább él és az érzékfeletti élményt egy érzéki formába hozza. Az a leírás ezért, amit egy elemi lényről ily módon adnak, így tényleg olyan megjelenésű, hogy érzéki benyomások víziós, vagy fantasztikus összeállításának látszik. Ha a leírást így is adják, az mégis az átéltnek hű visszaadása. Mert látták azt, amit leírnak. Az elkövethető hiba nem abban áll, hogy a képet, mint olyant jellemzik. Hibáról akkor lehet csak szó, ha a képet valóságnak tartják és nem azt, amire – mint a neki megfelelő valóságra – utal a kép.
Olyan ember, aki színeket soha sem észlelt – vakon született –, ha a megfelelő képességet megszerzi, az elemi lényeket nem úgy írja majd le, hogy azt mondja, színjelenségek módjára villannak fel. Azokat az érzelmi képzeteit használja majd a kifejezéshez, amikhez szokott. Azoknak az embereknek a számára azonban, akik érzékileg látni képesek, egy olyan jellemzés, mely mondjuk azt a kifejezést alkalmazza, hogy egy színalakzat villan fel, teljesen megfelelő. Általa arról, amit az elemi világ megfigyelője látott, a megfelelő érzületet alakíthatják ki. És ez nem csak azokra a közlésekre, amiket a szellemi látó – nevezzük így azt az embert, aki elemi testén át képes megfigyelni – tesz egy nemszellemi-látó felé, hanem a szellemi látók egymás közötti megbeszéléseire is áll. Mert az érzéki világban az ember érzéki testében él és ez az érzékfeletti megfigyeléseket érzéki formába öltözteti számára; ezért az emberi földi élet során az érzékfeletti megfigyeléseknek az általuk létrehozott érzéki képeken keresztül történő kifejezése egyelőre mégis a közlés használható módja.
A lényeg az, hogy aki ilyen közlést fogad be, lelkében olyan élménye van, ami a szóban forgó tény vonatkozásában, ahhoz helyes viszonyban áll. Az érzéki képeket csak azért közlik, hogy általuk valami átélésre kerüljön. Ahogyan azok megnyilatkoznak, az érzéki világban nem fordulhatnak elő. Ebben áll sajátosságuk. És épp ezért is hívnak olyan élményeket létre, amik semmi érzékire nem vonatkoznak.
Szellemi látása kezdetén az ember csak nehezen szabadul meg az érzéki kép kifejezésétől. A képesség elmélyülésével azonban mindenképpen az az igény támad majd, hogy a látottak közlésére jóval önkényesebb ábrázolóeszközöket találjunk. Ezeknél azután mindig annak a szükségessége lép fel, hogy előbb azokat a bizonyos jeleket, amiket használnak, magyarázzák meg. Mennél inkább követeli meg a korszak kultúrája, hogy általánosan ismertté váljanak az érzékfeletti megismerések, annál inkább mutatkozik majd meg az igény is, hogy ezeket az ismereteket az érzéki világ mindennapi életének kifejezési eszközeinek segítségével közöljék.
Az érzékfeletti élmények adódhatnak úgy, hogy bizonyos időnként állnak be. Úgymond: érik az embert. Utóbbinak pedig alkalma van akkor rá saját átélése alapján tapasztalni valamit az érzékfeletti világból, abban a mértékben, ahogyan ez a világ több-kevesebb alkalommal azt a kegyelmet gyakorolja irányában, hogy közönséges lelki életébe sugárzik. Egy magasabb képesség azonban abban áll, hogy a közönséges lelki életből szellemi látási megfigyelést önkényesen idézünk elő. Ennek a képességnek az eléréséhez az itt általánosságban a lelki élet belső megerősítésének energikus követésén keresztül vezet. Sok minden függ mégis egy bizonyos lelki diszpozíció elérésétől is. Az érzékfeletti világgal szembeni nyugodt, higgadt magatartás szükséges. Olyan magatartás, mely épp oly távol áll attól az égő kívánságtól, hogy a lehető legtöbbet és a lehető legvilágosabbat tudjuk meg, mint másrészről ennek a világnak az irányában fennálló személyes érdektelenségtől is. Az égő kívánságnak az a hatása, hogy a testtől független látás elé mintegy láthatatlan ködöt terít. Az érdektelenség úgy veszi ki magát, hogy az érzékfeletti dolgok ténylegesen megnyilatkoznak ugyan, azonban egyszerűen nem veszik észre őket. Ez az érdektelenség néha egészen sajátos alakban fejeződik ki. Vannak emberek, akik a legőszintébb módon szeretnének szellemi látási élményekhez jutni. Elejétől fogva azonban meghatározott képzetet alakítanak maguknak ki arról, hogy milyeneknek is kell ezeknek lenniök, hogy valódinak ismerhessék el őket. Ezután pedig jönnek a valódi élmények; ezek azonban anélkül suhannak mellettük el, hogy irányukban érdeklődést tanúsítanának, mivel nem olyanok, amilyeneknek elképzelték maguknak őket.
Az akaratlagosan létrehívott szellemi látás során a benső lelki ténykedés folytatásával egyszer eljön a pillanat, amikor tudjuk: a lélek olyat él most át, amit előzőleg nem élt át. Az élmény nem meghatározott, hanem egy általános érzés, hogy nem az érzéki külvilággal állunk szemben, nem benne vagyunk, azonban nem is önmagunkban, ahogyan közönséges lelki életünk során vagyunk. A külső és belső átélések egybeáradnak, egyetlen életérzésbe, ami a léleknek eddig ismeretlen volt és amiről tudja, nem lehetne osztályrésze, ha csak az érzékeken át élne együtt a külvilággal, vagy ha közönséges érzelmeiben és emlékezeti képzeteiben élne. Azt érzi azután, hogy ebbe a lelki állapotba valami, egy eddig ismeretlen világból iktatódik be ide. Erről az ismeretlenről azonban nem tud képzetet alkotni magának. Átélünk, azonban képtelenek vagyunk képzetet alkotni. Ezzel szemben azt, aki ilyet él át, az az érzés fogja el, mintha fizikai-érzéki testében találna akadályra elképzelni azt, ami lelkébe törekszik. Ha most a belső lelki erőfeszítéseket továbbra is folytatja, egy bizonyos idő után mintegy testi ellenállása legyőzőjének érzi magát. A fizikai értelem készüléke eddig csak olyan képzetek alkotására volt alkalmas, amik az érzéki világbeli élményekhez kapcsolódnak. Képtelen egyelőre a képzetbe emelni azt, ami az érzékfeletti világból akar megnyilatkozni. Úgy kell előbb megdolgozni, hogy képes legyen erre. Ahogyan a gyereket a külvilág veszi körül, értelmi készülékét azonban a külvilág átélésén kell előkészíteni, hogy a környezetre vonatkozó képzeteket is alkosson magának, ugyanígy az ember is általában képtelen rá, hogy az érzékfeletti világot elképzelje. A kezdő szellemi látó képzetalkotó készülékén magasabb fokon ugyanazt hajtja végre, mint ami a gyermekben játszódik le. Megerősített gondolataival gyakorol hatást erre a készülékre. Ezáltal ez fokozatosan átalakul. Képes lesz rá, hogy az érzékfeletti világot képzeti életébe vegye fel. Érezni, amint a lelki tevékenység révén gyakorlunk alakító hatást saját testünkre. Ez, először a lélek életével szembeni súlyos ellennyomásként lép fel; idegen testnek érzi magában az ember. Azután észreveszi, ahogyan az egyre inkább idomul a lelki átéléshez; később a testet nem érzi többé, viszont az érzékfeletti világot találja maga előtt, mint ahogyan nem észlelni a szemet, melyen át a színes világot látjuk. Észlelhetetlenné kell válnia a testnek, mielőtt a lélek az érzékfeletti világba tekinthetne. Ha ily módon eljutottunk oda, hogy a lelket akaratlagos szellemi látóvá tettük, úgy gyakorlatilag ezt az állapotot mindannyiszor elő lehet idézni, amikor egy gondolatra koncentráljuk magunkat, melyet különösen erőteljesen át tudunk élni magunkban. Az ennek a gondolatnak történő odaadás következményének tekinthetjük akkor a szellemi látás előidézését. Egyelőre nem vagyunk még abban a helyzetben, hogy valami meghatározottat, amit akarnánk, lássunk. A lelki életbe olyan érzékfeletti dolgok, folyamatok játszanak majd bele, amikre semmilyen módon nem vagyunk felkészülve és amiket, mint olyanokat, nem szándékoztunk előidézni. A belső erőfeszítés további követésekor azonban oda jutunk, hogy a szellemi tekintetet olyan dolgokra is ráirányítsuk, amiket megismerni szándékozunk. Úgy, ahogyan egy elfelejtett élményt azáltal igyekszünk emlékezetbe idézni, hogy valami rokon jellegűt hívunk lelkünkbe, úgy szellemi látóként is kiindulhatunk olyan élményből, amiről joggal tételezhetjük fel, hogy a keresettel kapcsolatban áll. Ha az ismertnek intenzíven adjuk oda magunkat, gyakran hosszabb-rövidebb idő után hozzájön az, aminek átélésére törekszünk. Általánosságban vegyük azonban figyelembe, hogy a szellemi látó számára a kedvező pillanat nyugodt kivárása a legnagyobb jelentőségű. Semmit ne akarjon előrángatni. Ha egy szándékolt élmény nem adódik, helyes egyelőre lemondani róla és az alkalmat rá más esetben újra létrehozni. Az emberi megismerő-készüléknek bizonyos élményekhez nyugodt érésre van szüksége. Akinél hiányzik a türelem, ennek az érésnek a kivárására, az helytelen vagy pontatlan megfigyeléseket tesz majd.
- Rudolf Steiner: Egy út az ember önmegismeréséhez -
Rudolf Steiner - A meditáló megkísérel valós képzetet alkotni az
elemi világ szellemi megismeréséről - videó
forrás:Antropozófiai Tartalmak
