Van út felfelé

A nagy amerikai biológus, Alexis Carrel mondja Az Ismeretlen Ember című művében: “Az emberiség figyelmének el kell fordulnia a gépektől és az élettelen anyagvilágtól, s az ember lelkére kell irányulnia, azokra a szerves és szellemi folyamatokra, amelyek megteremtették a gépeket s Newton és Einstein világegyetemét.” A tudomány új hangja ez; egy születő korszak forradalmának zászlóbontása. A biológia addig redukálta az anyagot, míg eljutott az anyagot szervező intelligens életerőig: a szellemig. S ezen a ponton megtörtént a találkozás a tudomány és az ősi hagyomány, a kinyilatkoztatások igazsága között.

A misztikus út az önmagát kereső ember útja befelé, a mágikus teremtő, sorsformáló erők forrásához, amelyek felszabadítása fényesebbé teszi a világot, s megváltja benne az egyént. Misztikusok, jógik, próféták, messiások, a tudomány és művészet lángelméi mindenkor megjárták ezt a meredek ösvényt, hogy a csúcsról Prométheuszként lehozzák a szent tüzet az embernek.
Az idők ma megértek rá, hogy az Igazság kilépjen a zárt szentély homályából és megmutatkozzék a Vízöntő korszak emberének, aki az Apokalipszis világéjének elmúltÁval egy Új Eón hajnalára ébredt. A most következő évszázadok a létért való küzdelem és a test primitív szükségleteinek kielégítésén kívül, időt ajándékoznak majd arra is, hogy a töprengők kérdéseket tegyenek fel a kozmosznak, önmaguknak, sorsuknak, Istennek életről és halálról. Ahogy az elmúlt évezredek alatt csak a különcök és beavatottak, most minden egyes lény szembe kerül majd léte problémájával.
Igyekszünk a nyugati világ számára hozzáférhetővé tenni mindazokat az értékeket amelyeket különféle ősi kultúrái és titkos társaságai őriznek. Egyszerű, világos szintézisképpen felépítette ezekből azt a módszert, amely a nyugati ember természetének leginkább megfelel. “A misztikus törvényeket előbb ismerték, mint az élettan törvényeit” – mondja Carrel. S valóban, ismerték már Káldeáben, amelynek egész kultúrája a csillagok hierarchiájának uralma alatt állott. Papjaik hatalmas rádióvevő készülékként csillagok asztrofizikai erőinek hullámhosszát hangolták be saját szellemükön keresztül a földre, s minden anyagot a csillagképek alapján osztályoztak. Az egyiptomi hieroglifák értelme hármas, s e háromból csak az egyik ismeretes eddig. Ugyanazok az ábrák, amelyek valamely királysír falán vagy szarkofágján egy prózai cselekménysort fejeznek ki, mentális tartalmukban esetleg a legmagasabb teremtési folyamatot ábrázolják. Az ember elfelejtette ezt a szimbólum ABC-t, de az álomnak most is ez a nyelve. Korunk mélypszichológiája és pszichoanalízise szintén álomhieroglifákat bogoz, de ősi kulcsai hiányoznak hozzá. Ezeket az elveszett kulcsokat ismerteti a betűmeditáció, amellyel fel lehet támasztani a lényeglátó bölcsesség tetszhalott nyelvét. A görög misztériumok lélekbeégő szépsége és igazsága egész országrészeket szőtt át a művészet hold színű extázisával, s olyan élményekben részesítette az Eleuzisz sziklás, sötét erdején át a hajdani Naptemplomhoz vándorló neofitát, amelyek kitárták előtte a megismerés kapuját, az asztrálvilág s a halál utáni állapot rejtett valóságát. Orfeusz lantja a halhatatlan Szellemről zengett a felkelő nap fényében – s ez a Szellem halovány visszfényként ma is felcsillog egy-egy színpadi műben, amely keresi az utat vissza titáni nemzőjének, az orfikus misztériumoknak kristályos tökéletességéhez. A tibeti jóga az ember kozmikus öntudatát akarja visszaszerezni. Faust kísérletezése ez egyéni tudatot a világegyetem tudatával azonosítja, hogy ezáltal megismerhesse a legmélyebb természettitkokat. Az emberben benne rejlik a halhatatlan, kezdet nélküli lénynek egy része, s ezt az örök szikrát használja kapunak a jógi az örökkévalóságba való behatolásra. Halandóval halhatatlant megismerni nem lehet. A jógi tehát halhatatlan lelkével ismeri meg a másképpen megismerhetetlent.
A keresztény misztikusok ugyancsak a világlélekkel keresik az egyesülést saját lelkükön keresztül -, de mindezeknek az irányzatoknak alapja közös: a külvilág kifelé ágazó, bonyolult tévedésekkel, harcokkal zsúfolt zsákutcájából befelé hívja az embert saját lelkének és erőinek felszabadítására.

Az ember háromsíkú transzformátorállomás, amely három világ részese, és több koordinátából származó energiafajtákat szűr át biológiai gépezetén keresztül. Más szóval nem egy, hanem három Univerzum erői áramlanak belé, s futnak vezetékein vissza. Az intenzitástani tanulmányok első fizikai stádiumában még lehetnek valakinek anyagi érdeklődései. A második, pszichikai fokozaton az élmények dominálnak, a harmadik, mentális etapon azonban már csak a Földről, és talán az egész megnyilatkozott Univerzumból való távozás szattwikus filozófiája a cél! Az Új Korszak mágiája, éppúgy mint egyéb okkult irányai az eón változásának, megfelelően differenciált területre tevődött át. A következő időszak tudománya nem az, ami az előzőé volt. A tapasztalatok felhalmozódnak, lerakódnak, megerjednek és átalakulnak.
Így a tegnap bölcselete a ma egzakt tudásává érik. Semmi el nem vész, hanem kicserélődik, és tűzpróbák után konvertálódik. Aki filozófiai szemlélődése során a jövőn szokott töprengeni, nem is gondolná, milyen szokatlan irányokból jöhet a múltat leváltó fordulat. A szerény geometriai dimenziótan kezdetéről még nem lehet látni, mekkora módosuláson fogja átvezetni a kozmikus kutatás rendszerét, jóllehet ez a fordulat nem emberi törekvés folyománya, hanem a világ integrálódásának processzusa által megkövetelt jelenség. A galaktikai alapképződmények között ugyanazon rendszeren belül is megkülönböztethetünk fiziko-kémiai síkokat. Koordináták rejlenek az élőlények szervezetében is. Ezek tudvalevőleg annál tökéletesebb szintézisek, minél többféle koordinátát képesek magukban szimbiózisra kényszeríteni. A bonyolult biológiai organizációknak egyik legfontosabb kozmikus célja a magasrendű koordináta-társadalmak kiegyenlítése és integrációs harmóniába hozatala.
Az általunk ismert legtökéletesebb szintézis-kísérlet az emberi szervezet, melynek éppen ezért az egész Kozmosz elemi struktúráját organikus harmóniába kellett önmagán belül kialakítania. Ez az oka annak, hogy az ember fokozata az összes koordináták és dimenziók között hídfőállásként szerepel.
Erről a pontról le is, fel is, felületen és mélységben egyaránt elágaznak utak, ahonnan az Univerzum mélyebb megismerésére lehet indulni. De a technika ismeretében a kiinduló pontra mindig vissza tudunk térni, amit a többi síkokról nem lehet elmondani.

A Biosz egész területén mozgó spirálsávok viszik beteljesedésük felé a fizikai organizmusokat. Amit életnek nevezünk, valójában nem az Idő mozgása, hanem a Vitalitás mező elfordulása. Ez az oka annak, hogy Idővel minden kialakult forma átmegy az ellentétébe! Mert a fizikai sík formáinak, nincs más kiútja, a rettenetes feszültségű örvényekből, amelyek anyagukat mozgatják, mint vagy átmenni az ellentétükbe, vagy egy fokozattal feljebb lépni a dimenziók létráján. Ami ezekben számunkra érdekes lehet, a perspektíva és az idegen életfolyamatok ismerete, melynél fogva bizonyossággá válik bennünk, hogy van út felfele!

(Wictor Charon - charoninstitute.wordpress.com)

Albert Einstein vallásról és tudományról

Vallás és tudomány

Minden, amit az ember tesz és kitalál - átérzett szükségletek kielégítésére és fájdalmak csillapítására való. Ezt mindig szem elõtt kell tartani, ha a szellemi mozgalmakat és azok fejlõdését meg akarjuk érteni. Mert az érzés és a vágy minden emberi törekvés és alkotás motorja; ha ez utóbbi még oly fenségesnek tüntetne is fel bennünket. Melyek tehát azok az érzések és szükségletek, amelyek az embert vallásos gondolkodáshoz és a szélesebb értelemben vett hithez vezették?

Ha tüzetesen megvizsgáljuk a dolgot, hamarosan látni fogjuk, hogy a vallásos gondolkodás és átélés bölcsõjénél a legkülönbözöbb érzéseket találjuk. A primitívebbeknél elsõsorban a félelem az, ami a vallási képzeteket elõidézi. Az éhségtõl, vadállatoktól, betegségtõl, haláltól való félelem. Minthogy a létnek ezen a fokán az okozati összefüggések felismerése még nem lelhetõ fel, az emberi szellem maga talál ki - többé-kevésbé - hasonló lényeket, amelyeknek akaratától és tetteitõl a rettegett élmények függnek. Azt hiszik tehát, hogy e lényeknek a jóindulatát úgy nyerhetik meg, ha bizonyos dolgokat cselekszenek és olyan áldozatokat hoznak, amelyek ivadékról-ivadékra szálló hit szerint - e lényeket megszelidítik, illetve az emberekkel szemben jóindulatúvá teszik. Ebben az értelemben a félelem vallásáról beszélünk. Ez nem mesterségesen jön létre, de állandósul a külön papi kaszt képzõdése által és ez a kaszt közvetítõnek játssza ki magát a nép és a rettegett lények között és erre alapítja hatalmi helyzetét. Igen gyakran a más tényezõkre támaszkodó vezér vagy uralkodó, illetve kiváltságos osztály világi uralmának megerõsítésére papi teendõkkel is összeköti azt, vagy a politikai uralom és a papi kaszt között érdekközösséget hoz létre.

A vallásképzõdés másik forrása: a szociális érzelem. Apa és anya, a nagyobb emberi közösségek vezetõi - halandók és nem hibátlanok. A vezetés, szeretet és támasz utáni vágy a szociális, illetve erkölcsi istenfelfogás képzõdésének magva. Ez a gondviselés Istene, aki megvédelmez, határoz, jutalmaz és büntet. Ez az az Isten, aki az ember látóköre szerint a törzs, az emberiség életét és az életet egyáltalán szereti és segíti, vígasztaló a szerencsétlenségben és csillapíthatatlan vágyban s aki az elhaltak lelkét megõrzi. Ez - a szociális vagy erkölcsi istenfelfogás.

A zsidó nép Szentírásában szépen megfigyelhetõ a félelem vallásából - erkölcsi vallássá való fejlõdés, ami az Újtestamentumban folytatódik. A kultúrnépek vallásai, de különösen a keleti népeké - elsõsorban erkölcsi vallások. A félelem vallásáról az erkölcsi vallásra való áttérés fontos haladást jelentett a népek életében. Óvakodni kell attól az elõítélettõl, hogy a primitívek vallása tisztán félelemvallás és a mûvelt népeké tisztán erkölcsi vallás. Inkább kevert típusok, de azért a szociális élet magasabb fokán már inkább az erkölcsi vallás az uralkodó. Mindezekkel a típusokkal együtt jár az istenideálnak emberi tulajdonságokkal felruházott jellege. A vallási érzésnek ezen a fokán csak különösen mûvelt egyének, vagy különösen nemes közösségek szoktak lényegesen felülemelkedni. Mindegyiknél létezik azonban a vallási érzésnek egy harmadik faja is, de ez csak nagy ritkán jut kifejezésre; ezt kozmikus vallásosságnak fogom nevezni. Az, akiben nincs belõle - nehezen fogja megérteni, mert ennek az emberszabású istenelképzelés egyáltalán nem felel meg.

Az egyén érzi az emberi kívánságok és célok jelentéktelenségét és azt a fenségességet és csodálatos rendet, amely a természetben és a gondolatvilágban megnyilvánul. Az egyéni létet börtönnek érzi és a létezõ összességét, mint egységest érthetõt szeretné átélni. A kozmikus vallásosság csírái már alacsonyabb fejlõdési fokon is mutatkoznak, így például Dávid több zsoltárában és a próféták némelyikénél. Sokkal ersebbek a kozmikus vallásosság összetevõi a buddhizmusban, amire bennünket különösen Schopenhauer csodálatos írásai tanítottak.

Minden idõk vallási lángelméi kitûntek kozmikus vallásosságukkal, amely nem ismer el emberi képre kigondolt tant és Istent. Ezért nem is lehetséges olyan egyház, amelynek tanításai fõként a kozmikus vallásosságon nyugodnának. Innen van az, hogy a mindenkori eretnekek között olyan embereket találunk, akik a legmagasabb vallásossággal voltak eltelve és kortársaiknak hol istentagadóknak, hol szenteknek tûntek. Ebbõl a szempontból tekintve az olyan emberek, mint Démokritosz, assisi Szent Ferenc és Spinoza nagyon közel állanak egymáshoz.

Miként közölheti egyik ember a másikkal a kozmikus vallásosságot, ha az sem kialakult istenképhez, sem teológiához nem vezethet? Úgy vélem, hogy a mûvészetnek és a tudománynak legfontosabb teendõje, hogy ezt az érzést a fogékonyakban felkeltse és éltesse.

Így érünk el a tudomány és a vallás viszonyának oly felfogásához, amely a többitõl nagyon különbözik. A történelmi áttekintés után ugyanis az ember a tudományt és a vallást engesztelhetetlen ellenfeleknek tarthatná és ez nagyon érthetõ. Mert aki a történések okozati törvényszerûségérõl meg van gyõzõdve, az nem hihet olyan lény-eszmében, amely a világtörténés menetében rendelkezhetne; feltéve természetesen, hogy az illetõ az okozat-hipotézist komolyan veszi. A félelemvallásnak nála helye nincs, épp oly kevéssé a szociális, illetve erkölcsi vallásnak. Olyan isten, aki jutalmaz és büntet, az õ részére már csak azért is elképzelhetetlen, mert az ember külsõ és belsõ törvények szükségessége alapján cselekszik, tehát isten szempontjából épp úgy nem lehetne felelõs, mint egy élettelen tárgy az általa végrehajtott mozdulatokért. Ezért - elég jogtalanul - a tudománynak azt vetik a szemére, hogy az erkölcsöt aláássa. Az ember etikai magatartása együttérzésen, nevelésen és szociális kötelékeken nyugszik és semmiféle vallási alapokra nincs szüksége. Elég szomorú volna az emberekre, ha a halál utáni büntetés félelmével és megjutalmazás reményével kellene õket kordában tartani.

Érthetõ tehét, ha a vallások a tudomány ellen mindig küzdöttek és követõit üldözték. 

Másrészt azonban azt állítom, hogy a kozmikus vallásosság - a tudományos kutatás legerõsebb és legnemesebb hajtórugója. 

Csak az, aki azokat a hallatlan erõfeszítéseket és mindenekelõtt az odadást fel tudja fogni, amely nélkül úttörõ tudományos gondolatalkotások nem jöhetnek létre, csak az tudja felfogni annak az érzésnek az erejét, amelybõl ilyen - a gyakorlati élettõl távolálló - munka származhat. Milyen mélyen kellett hinnie Keplernek és Newtonnak a világépítmény értelmében, és milyen vágy élte bennük ez értelem legcsekélyebb csillanásának felfogására, hogy az ég szerkezetének gépezetét hosszú évek munkája árán kibogozniok sikerült. Aki a tudományos kutatást fõként csak a gyakorlati hatások alapján ismeri, az könnyen helytelenül ítéli meg azoknak az embereknek szellemi állapotát, akik a föld országaiban és az évszázadokban szétszórva - szkeptikus kortársaktól körülvéve - a velük hasonló szellemûeknek a helyes utakat mutatták meg. Csak az, aki életét maga is hasonló céloknak szenteli, csak az tudja elképzelni, hogy mi lelkesítette ezeket az embereket, mi adott nekik erõt, hogy a sok sikertelenség ellenére a célhoz hívek maradjanak. Ezt az erõt - a kozmikus vallásosság adja. Egy kortárs nem egészen indokolatlanul azt mondotta, hogy kizárólag a mai és egyáltalán a materialista szellemû kor legkomolyabb kutatói - az igazi mélyen vallásos emberek.

A kutatás vallásossága

Önök nehezen fognak olyan - mélyebben szántó - tudományos szellemet találni, akiben ne volna valami sajátos vallásosság. De ez a vallásosság különbözik a naív emberétõl. Ez utóbbi részére az Isten olyan lény, akinek gondnokságára számít, akinek büntetéseitõl fél - szublimált érzésféle, körülbelül olyan, mint amilyent a gyermek apja iránt érez; - lény, akivel bizonyos mértékben személyi vonatkozásban van, akármilyen tiszteletreméltó is az.

A kutató azonban át van hatva minden történés okozati összefüggésével. Az õ részére a jövõ nem kevésbé szükséges és biztos, mint a múlt. Az erkölcsi - az õ részére nem isteni, hanem tisztán emberi ügy. Az õ vallásossága a természet törvényszerûsége harmóniájának elragadtatott csodálatában rejlik, amely harmóniában annyi megfontolt értelem nyilatkozik meg, hogy emellett az emberi gondolkodás és elrendeltség értelme csak jelentéktelen visszatükrözõdés. Ez az érzés életének és igyekezetének vezérelve, amennyiben az önzõ kívánságok igája alól fel tud szabadulni. Kétségtelen, hogy ez az érzés rokona annak, amely minden idõk vallásos alkotó természeteit betöltötte.
(Albert Einstein Világképem c. kötetébõl)

Anita Moorjani Halálközeli Élménye 4 Nap Alatt Eltünteti a 4B Stádiumú Limfómát

Anitát rákkal diagnosztizálták, amit végső stádiumúnak ítéltek meg, amikor az orvosok közölték a családjával, hogy haláláig már csak néhány óra van hátra. Ez volt az az időpont, amikor ő átlépett a túlvilágra, és amikor visszatért, már tisztán értette életét és földi küldetését. Ez a felismerés a teljes felépüléséhez vezetett.

Anita Moorjani

Anita indiai szülők gyermeke, aki Singapore-ban született, majd 2 éves korában családjával Hong Kongba költözött, ahol ma is él. Hátterének és brit taníttatásának köszönhetően több nyelven beszél: az angolt, kantoni nyelvet és két indiai tájszólást két éves kora óta tanulta és beszéli is, majd később megtanult franiául az iskolában.

Sok éven keresztül az üzleti világban dolgozott mielőtt 2002 áprilisában rákkal diagnosztizálták. A 2006 elején átélt halálközeli élménye egyszerre ámulatba ejtő és megható, amely gyökeresen megváltoztatta azt, ahogyan életére tekint.

A munkájába mélyen beleszövődnek túlvilági élményéből levont tanulságok. Azt tanítja, hogy a belső világunk, a tudatunk az elsődleges valóságunk, és ha a belső világunk erős és egészséges, akkor ennek eredményeként külső világunk is hozzáigazodik ehhez, és mindent helyretesz.

Anita az élő példája annak, hogy mind rendelkezünk belső erővel és bölcsességgel, melyek segítségével az élet legnehezebb helyzeteit is fel tudjuk dolgozni.

Anita könyörületes és együttérző, akiben megvan az a tehetség, hogy nemes egyszerűséggel magyarázzon el metafizikai fogalmakat, amelyeket mi is használhatunk a mindennapjainkban.

Anita Moorjani az üzleti szférában dolgozott, amikor rákkal diagnosztizálták, majd négy évvel később szervezete kezdte feladni a harcot. Ahogyan a szervei leálltak, Anitának egy csodálatos halálközeli élményben volt része, amelynek során megtudta betegségének okát és ráébredt önmaga Valódi mivoltára. Visszatérése után rövid idő alatt teljesen meggyógyult.

"Az Univerzum Bennem van!
Az Univerzum Benned van!
Mindannyiunkban benne van!
Legyőzhetetlen vagyok!

Mindannyian az Univerzum központjában állunk, és amikor rátalálunk erre a központi helyre, ez azt jelenti, hogy megtaláltad a helyedet az Univerzumban!

Akkor kezded el engedni azt, hogy beáramoljon az életedbe az, ami valójában már a tiéd.
Minden amit kapsz, az összes csodálatos élmény, ami történhet veled, valójában a tiéd, amikor ezen a központi helyen tartózkodsz.

Ekkor tudod átadni magad az áramlásnak.

Tehát, ez nem céljaink hajszolásáról szól, mert ha hajszolsz valamit, vagy el akarsz érni valamit, maga a tény, hogy szükséged van arra, hogy elérj valamit, annyit jelent, hogy nem igazán hiszed el, hogy az a valami, már eleve a tiéd.
És amikor ezen a központi helyen tartózkodsz, akkor minden, ami már a tiéd hozzád áramlik, csak ENGEDNED kell!...és ez az , amit felfedeztem!

Minél jobban felismered azt, hogy ki vagy te valójában, annál inkább vagy képes befogadni és elfogadni az életedbe azt, ami valójában már a tiéd.

A középpontunkban, isteni magunkban, mindannyian a feltétel nélküli szeretetet hordozzuk és mi más lehet a feladatunk, minthogy ezt testesítsük meg.

Maga a SZERETET vagyunk!

Amikor az Éned éled, nem lehetsz más csak a szeretet, mert ez vagy legbelül, a lényed magjában.
Ne félj tehát attól, hogy az legyél, aki valójában vagy, maga a SZERETET!
Csak ENGEDD meg magadnak ezt a megélést" - Anita Moorjani

- forrás:sites.google.com -

- - - - - - - - 

Anita Moorjani megjelent könyve: Meghaltam, hogy önmagamra találjak

Részlet a könyvből:

https://www.book24.hu/img/belepozok/bioenergetic/Meghaltam-hogy-onmagamra-talaljak.pdf

Anita Moorjani halálközeli élménye 

amely segit nekünk is félelem nélkül élni - videó

forrás:Yren-ingatlan Toth

A szférák zenéje és az ember

A zene mélységes hatását mindenki tapasztalta már – örömet és nyugalmat ajándékozhat, de olykor bánat okozója is lehet. A diszharmonikus zene zavart okozhat a lélekben, amely egészen a depresszióig fajulhat. A zene hatása tehát nagyon különböző lehet, amely a rendkívül felemelőtől, akár a sátániig is terjedhet.

Állandó zajban élünk: különböző magasságú és erősségű hangok vesznek körül minket. Legtöbbjüket annyira megszoktuk, hogy szinte már észre sem vesszük őket. Mint például a víz csobogását, a madárdalt, a léptek zaját, a pohár csengését, a zsanérok nyikorgását, a motorzúgást, vagy az emberi hangot. E zajok alkotják mindennapi életünk hátterét. Azonban a csendet is éppúgy hangnak tekinthetjük, még ha teljesen más is a rezgése. A kozmosznak szintén megvan a saját hangja, melyet az egész világegyetem zeng, csak hallásunk nem képes felfogni ezt az örömkórust.
A kozmoszban a harmónia törvénye uralkodik. Minden teremtmény tapasztalja – tudatosan vagy öntudatlanul –, hogy élete kapcsolatban áll az istenek életével. A távoli múltban az ember azt hitte, hogy e harmonikus kölcsönhatás megtörése kárt okoz a mennyei világban, és haragra gerjeszti az isteneket. Ezért a teremtmény rezgésének hasonlítania kell az egész teremtés rezgéséhez.

A hangok, mint erők, kapcsolatban állnak egymással. A harmonikus összhangzásuk erős, pozitív hatású, a disszonanciák viszont zavaróak és rombolóak. H. P. Blavatsky Titkos tanítás című műve első részében azt írja, hogy Püthagorász a zene és kozmosz összefüggését a legapróbb részletekig felismerte: „Püthagorász az istenséget, a Logoszt az egység középpontjának, a harmónia forrásának tekintette. Ezért elvárták a jelöltektől – azoktól, akik részesülni akartak a misztériumokban – hogy már jártasak legyenek a számtan, csillagászat, mértan és zene tudományában, melyek a bölcsesség négy alappillérét képezik. A püthagoreusok azt állították, hogy a világot hang és harmónia által, vagyis a zene szabályai szerint teremtették a káoszból. Továbbá, hogy a hét bolygó mozgása harmonikusan összehangolt, és így Cenzorinosz, a térköz – vagyis a zenei hangköz – különböző, tökéletes összhangban zengő hangokat kelt. Ez a legszebb zene, amely azonban számunkra észlelhetetlen, mivel e hangok oly magasztosak, hogy a mi földi fülünk nem tudja felfogni azokat.”

Püthagorász számára a zene különböző magasságú és távolságú, megszakított és folyamatos hangok mozgása. A hangközök, a távolságok szerinte szorosan összefüggenek a kozmosz harmóniájával és az emberiség szellemi fejlődésével. Püthagorász szerint például a Hold a Földtől egy egész hangnyi (nagy szekund) távolságra van. A Hold és a Merkúr, valamint a Merkúr és a Vénusz között félhangnyi (kis szekund), míg a Vénusz és a Nap között másfél hangnyi a távolság. A Nap és a Mars között egy hang, míg a Mars és Jupiter, illetve a Jupiter és a Szaturnusz között egy-egy félhang van. A Szaturnusz és az Állatöv között is másfél hangnyi a távolság. E hangok összesen egy oktávot tesznek ki, amely a világegyetem harmóniájának az alapja.

A görögöknél a zene istenségei szoros kapcsolatban álltak egymással. Apolló istent lanttal ábrázolták, amely a káosz feletti győzelem jelképe. Amikor Apolló zenél, minden teremtmény elcsendesül, és őt hallgatja. Az ellentétek megszűnnek, még Árész, a háború istene is abbahagyja a vérengzést. Apolló muzsikája szellemi felemelkedéssel, és lelki nyugalommal ajándékoz meg. Amikor a lélek megtapasztalja ezt a harmóniát, akkor a teljes kozmoszt is megismeri (a kozmosz jelentése: rend). Az orfeuszi misztériumok fő alakja, Dionüszosz isten, aki az embereket elragadtatott állapotba hozza. Jan van Rijckenborgh egyik írása szerint Dionüszosz volt „a szellem tüzes hajcsára. Aki ezt az alakot tanulmányozza, túlzás nélkül állíthatja, hogy Dionüszosz a Szent Szellem hatóerejét jeleníti meg, a szellemét, mely az egész világon átviharzik, és mindenütt felrázza a dialektikus emberiséget.” (A De Topsteen 1976. áprilisi számában).
A monda szerint egy napon a félig isten, félig állat Marsziasz szatír – az ember jelképe – talált egy fuvolát, melyet Athéné dobott el. Játszani kezdett rajta és úgy gondolta, bátran versenyre kelhet Apollóval. Vakmerőségét szigorúan megbüntették, hiszen senki nem lehetett nagyobb a zene istenénél. Másrészt azonban Orpheusz, az embert és állatot is megható énekes, annak az embernek a jelképe, aki megérti az isteni harmóniát. Szellemi képességei oly nagyok, hogy még a pokol szellemei is lenyugszanak, hogy hallhassák énekét. Orpheusz áthaladhat az alvilágon, a poklon is, mert útján isteni hangok kísérik, és a félelem így távol marad tőle.

Kezdetben vala az Ige

Isten, a mindenség megismerhetetlen ősoka, atomokat hozott mozgásba. Amikor az anyag mozgásba lendül, hang keletkezik. Pimander első könyvében, a 9. és 10. szakaszban (37. oldal) azt mondja Hermész Triszmegisztosz: „Röviddel azután ennek egy részében rettenetes, vészjós sötétség keletkezett, mely csavarvonalban forogva lefelé mozgott, és úgy tűnt, mintha kígyó lenne. Ez a sötétség aztán nedves, kimondhatatlanul zavaros természetté változott, melyből füst szállt felfelé, mint valami tűzből, és hangot is keltett, mely leírhatatlan vinnyogáshoz és nyögéshez hasonlított. Aztán a nedves természetből kiáltás hangzott fel, szótlan hívás, amit a tűz hangjának tartottam. A világosságból pedig a szent Ige terjedt el a természet fölött, és a nedves természetből tiszta tűz villant felfelé, éles, hatalmas fény.”
Az „őstípusok földkörzetében” (J. van Rijckenborgh: Az eljövendő új ember, 62. oldal) él minden teremtmény őstípusa. Minden őstípusnak saját hangja és rezgése van. Az atomok, melyeket egy őstípus magához vonz, e rezgés alapján rendeződnek a megfelelő formába. Minden őstípus egy élő, vibráló istenterv, és minden emberben működik ilyen terv! Sajátos őstípusa alapján mindenki megtapasztalhatja és megnyilváníthatja önmagában az isteni harmóniát.

Minden teremtménynek saját alaphangja van

Az embert gyakran hasonlították már olyan hangszerhez, melyen az isteni harmónia akar játszani, míg ő maga mit sem tud erről. Ez a hangszer továbbá meg is sérült, és az isteni harmónia nem tud tiszta hangot előcsalni belőle. Agyunk hét üregét éter tölti ki, melyeknek saját hangjuk van, és megfelelnek a hétfokú skála hangjainak. Így mindenkinek teljesen egyedi rezgése és alaphangja van.

Minden hangnak önálló, az istentervben rá vonatkozó feladatot kell betöltenie. Amíg az agyüregeket földi éter tölti el, addig azok nem reagálhatnak az eredeti életterület hívására. A kígyótűz, amely valójában az ember alaphangja, így nem tud az isteni harmóniára hangolódni, ezért hamis hangokat áraszt. Mivel az ember önmagának él, nem tud együttrezegni az istenivel, így aztán magasabb életről sem lehet szó. Ősemlékezésünk azonban arról suttog, hogy lényünk valaha a szférák zenéjében részesült. Ezek alapján a hangszereket és a zenei kompozíciókat az ősemlékezésre adott válasznak tekinthetjük.
Porphürosz, Püthagorász életrajzírója beszámol arról, hogy óráit Püthagorász lantjátékkal és régi dalok éneklésével kezdte. Egyrészt azért, hogy tanítványaival elfeledtesse gondjaikat, megnyugtassa kedélyüket és elcsitítsa szenvedélyeiket, másrészt pedig, hogy az isteneket zenével dicsőítse. A harmonikus hangok közvetlenül és pozitívan hatnak az éterekre, és segítenek saját rendszerünk hét húrját helyesen felhangolni és odavonzani a hozzájuk tartozó hangokat. E hatás halvány tükröződését láthatjuk minden kor és nép vallásos szertartásaiban is.

Mivel minden fajnak sajátos éteri tulajdonságai vannak, a különböző népek hangszerei és hangsorai is különböznek. Egyes országokban a ritmikus hangszerek uralkodnak, más területeken főleg a dallamra helyezik a hangsúlyt. Minden népnek megvan a saját zenéje. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy az adott zene együtt rezeg az isteni harmóniával és pozitív hatást fejt ki.

Visszatérhetünk-e az ős-harmóniához?

Az isteni élet csírája, amely az eredeti életterülethez tartozik, még bennünk rejlik. Ezt a szikrát felébreszteni és felszítani csak akkor lehet, ha önmagunkat mintegy hangszerként az isteni harmónia rezgésére hangoljuk. Ekkor kapcsolódhatunk össze Krisztus erejével – az isteni szeretet alaphangjával. A megújult kígyótűz akkor ezen az alaphangon rezeg. Ezt az összhangzást a teljes lény transzmutációjának kell támogatnia, hogy egy új, gnosztikus tudat születhessen meg. Csak ekkor lesz képes az ember – mint hangszer – ismét együttrezegni a szférák eredeti harmóniájával.

Jan van Rijckenborgh ezt a folyamatot így írja le Az Egyiptomi Ős-gnózis I. kötetének (1991.) 33. oldalán:
„Amikor a hermetikus tudat a szellemre irányul, és emiatt a találkozás pontjában meggyullad a szellem tüze, akkor világító erővonal-szerkezet jön létre, amely a tűzláng formájához hasonlítható. Ekkor találkozik a Hermészi ember Pimanderrel, és az így kialakult erővonal-rendszerből erő, rezgés áramlik feléje. E rezgések hangja és színe tökéletesen megfelel az indítéknak, amivel a Hermészi ember a szellemtérbe emelkedik. Így lesz ennek a jelenségnek, ennek a találkozásnak nagyon személyes jellege. Isten csakis így beszél az emberrel. Ez a kimondhatatlan név megtalálása és meghallása.”

Catharose de Petri a zenéről: Levelek, Rozekruis Pers 1989, magyar kiadás: 1994, 33. oldal
 „Fennáll a lehetőség, hogy a Gnózis által áldott zeneszerző vagy muzsikus a szférák harmóniájából áradó sugarak fókusza lehet, és átáramolhatnak rajta a hétszeres ős-dallam magjaiból jövő sugarak. Így a zenei lángész minden hangot tisztán helyezhet el, habár – ezt le kell szögezni – az isteni szférát nehéz korlátozni. Hogy valamely fennkölt klasszikus zeneműben tükröződik-e az egész gnosztikus bőség, ahhoz legalább is ismerni kellene a gnosztikus bőség terjedelmét.”

(forrás:lectorium.hu)

Ép tudat az agyhalál után? Tudományos vita a lélekről

Egy brit tudós szívrohamon átesett páciensek beszámolói alapján azt állítja, hogy az egyén öntudata az agyi működés kiesése és a klinikai halál beállta után is fennmarad. A kaliforniai Caltech Intézet tudományos konferenciáján elhangzott előadás nyomán újjáéledt a vita a halál utáni élet lehetőségéről, illetve az emberi lélek létezéséről.

A kutatások igen jelentős előrelépést jelentenek, hiszen olyan emberek csoportját vizsgálták, akik klinikai halál állapotában, az agyi tevékenységek leállása idején jól strukturált, világos gondolkodási folyamatokat éltek át. A teljes kiesés idején képesek voltak következtetéseket levonni, és működött az emlékezetük is – jelentette ki a Reutersnek Sam Parnia, az angliai Southampton General Hospitalban halálközeli élmények vizsgálatát végző orvos.

Sokkal szélesebb vizsgálatokra van szükség, de annak lehetősége valóban megalapozott, hogy az öntudat vagy a lélek gondolkodási és következtetési képessége akkor is fennmarad, ha megállt a szív, az illető nem lélegzik, és nincs agytevékenység.

A lélek elkóborol az újraélesztés alatt

 

Az egyéves kutatás eredményeiről Sam Parnia és kollégái februárban számoltak be legelőször a Resuscitation című szakmai folyóirat hasábjain. Az eredmények olyan biztatóak voltak, hogy az orvosok alapítványt hoztak létre a további kutatás és adatgyűjtés elősegítésére.

A bevezető időszakban hatvanhárom szívrohamon átesett beteget interjúvoltak meg, az infarktus utáni néhány hét folyamán. Ők az újjáélesztésük idején egytől egyig klinikai halottnak számítottak. Ötvenhat személy nem tudott visszaemlékezni az eszméletvesztés idejére, heten azonban be tudtak számolni arról, hogy mi történt akkor velük. Ezek közül négy esetben egyértelműen NDE-élményt írtak le. Élénk emlékeik voltak az akkori gondolataikról, a testen kívüliségről és a helyiségben elhangzott kommunikációról, amikor az orvosok számára világossá vált a klinikai halál beállta.

Módosult tudatállapot

 

A páciensek többek közt arról számoltak be, hogy teljes béke és harmónia érzése lett úrrá rajtuk. Néhányuk számára látszólag felgyorsult az idő, az érzékeik finomodtak, és minden kapcsolatot elvesztettek a testükkel. Az NDE-t átélő betegek éles fényről, más dimenzióban őket váró rég elhunyt hozzátartozókról is beszámoltak.

A halálközeli élményekről már több száz éve is születtek beszámolók, de a Parnia professzor által vezetett vizsgálatok egyik szereplője sem került alacsony oxigénszintű állapotba. Egyes szkeptikusok szerint ugyanis az agy vészhelyzetben produkálna ilyen hallucinációkat.

Az oxigénhiány nem ad magyarázatot

 

Ezzel szemben az oxigénhiányos környezetben az ember teljesen összezavarodik, támolyog, és elveszti emlékezőképességét – mondta Sam Parnia. Az NDE esetében viszont súlyos helyzetbe kerül az agy, de tökéletes az emlékezet.

A szkeptikusok úgy tartják, a páciencek emlékei azokban a pillanatokban keletkezhettek, amikor elvesztették vagy visszanyerték az eszméletüket. De Parnia szerint a roham által kiütött vagy autóbaleset során megsérült agyú páciens számára éppen az eszméletvesztés előtti és utáni pillanatok esnek ki teljesen. Súlyos esetekben az utolsó órák vagy napok teljes kiesése jellemző.

Az első interjúk elvégzése óta Parnia és kollégái több mint háromezer-ötszáz pácienst találtak, akik a jelek szerint élénk emlékekkel rendelkeztek klinikai haláluk alatti percekről. Sok páciens kelletlenül osztotta meg a tapasztalatait, mert attól tartottak, bolondnak tartják majd őket.

Egy páciens alig 2 és fél éves volt, amikor egy epilepsziás roham során megállt a szíve. A szülők felvették a kapcsolatot a kutatókkal, amikor a fiuk olyan képeket rajzolt magáról, hogy kiszáll a testéből, és felülről nézi saját magát. Úgy volt megrajzolva, mint egy hozzá kötött luftballon. Amikor megkérdezték tőle, mit akar ez jelenteni, a fiú azt mondta, amikor meghalunk, fényes fényt látunk, és egy kötélhez vagyunk kötve.

Az agy csupán vevőkészülék?

 

A kutatóprofesszor úgy véli, az emberi öntudat az agytól függetlenül képes működni, miközben a szürkeállományt a gondolatok képzésének eszközeként használja. Valahogy úgy, mint a televízió, amikor a levegőben terjedő hullámokat képpé és hanggá alakítja.

Ha az agy megsérül, és elveszíti az emlékezet vagy a személyiség valamelyik fontos összetevőjét, még nem jelenti azt, hogy az agy képezné a lelket. Ez csak arra utal, a hiba a „készülékben” van – mondta Parnia, aki szerint a további kutatások bebizonyíthatják a lélek létezését.

A kutatások igen jelentős előrelépést jelentenek, hiszen olyan emberek csoportját vizsgálták, akik klinikai halál állapotában, az agyi tevékenységek leállása idején jól strukturált, világos gondolkodási folyamatokat éltek át. A teljes kiesés idején képesek voltak következtetéseket levonni, és működött az emlékezetük is – jelentette ki a Reutersnek Sam Parnia.

Sokkal szélesebb vizsgálatokra van szükség, de annak lehetősége valóban megalapozott, hogy az öntudat vagy a lélek gondolkodási és következtetési képessége akkor is fennmarad, ha megállt a szív, az illető nem lélegzik, és nincs agytevékenység.

(forrás:kamala.hu)

---

A fénytudatúság útja és a tobozmirigy szerepe

Az ezotéria fogalma az emberi értelem elől elrejtett valóságot jelenti, amely megismeréséhez szemléletet kell váltani, hiszen ha az általánosan elfogadott világkép korlátain belül gondolkodunk és viszonyulunk a jelenségekhez, rejtve marad az a lényeg, amit a legjobb törekvésünk ellenére sem érthetünk meg. Az ezoterikus ismeretek azt szolgálják, hogy fellebbentsék a fátylat a vélt igazságokról, axiómaként elfogadott, tudomány által is képviselt dolgokról, és tudatára ébresszenek a valóságnak.

A kozmosz hét különböző tudatállapotra osztható. Az ember, aki mindazokból az elemekből áll, amelyek a hét hatalmas világot is alkotják, fejlődése során egyik tudatállapotból a másikba lép, amíg a fénytudaton át eléri a tökéletességet. Jelenlegi fejlődési szintje sok korábbi korszak eredménye.

Az ember fejlődése és evolúciója a jelen korig öt periódusra osztható. A poláriszi korszakban a test gömb alakú volt, mint a petesejt, és zselatinszerű anyagból állt. Kezdetben csak egy szerv nyúlt ki belőle, a zsák alakú test felső részén. Ez a szerv volt az ember szeme és füle, vagyis gyakorlatilag ennek az eredménye a test többi részének a felépítése. Ez volt az összekötő vezeték is, amelyen keresztül a teremtői akarat az emberbe az életet áramoltatta. Ezt a szervet ma tobozmirigynek vagy epifízisnek nevezzük. Mindaddig, amíg a szervek ki nem alakultak, a tobozmirigy volt az egyedüli irányító szerv a külvilággal való kapcsolatban. Sokkal nagyobb volt, mint ma, kúp alakú vége megnyúlt, mint egy rugalmas tapogatószerv, amely segített a helyváltoztatásban és az érzékelésben. Ezt a nyúlványt még mindig lehet látni a tobozmirigy végén.

Az emberi tudat ebben az időben az ásványok tudattalanságához volt hasonlatos. A hiperbóriai periódus a következő, amelyben az élettest fejlesztése a feladat, és a növényi szintű tudat jellemezte az akkori ember értelmét. A harmadik periódusban a lemúriai korszak emberének a kívánságtest létrehozása volt a feladata, tudata a jelenkor állatvilága ösztöntudata szintjére emelkedett.,

A húsvét-szigeti szobrok annak az időszaknak az emberiségét ábrázolják, amikor a Föld már kezdett megszilárdulni, az atmoszféra még ködszerű volt. A sűrű növényzet védett a forróságtól, és a test hatalmas méretekig növekedett. A kezek hosszúak, az állkapocs erős, nem volt homlok és agykoponya sem, a haj nagyon közel volt ahhoz a helyhez, ahol most a szemöldök van. A csontváz részben megformált, puha porcos szerkezetű, a vér, amely korábban hideg volt, már gazdag vasban és vörösvértestekben, amely a test szerkezetét is megerősítette, és így az képessé vált felegyenesedni. Így értük el az atlantiszi és a korai árja fejlődési szakaszt.

Ahogy a Föld egyre kristályosodott, a teremtést szolgáló ember szellemi alkotórészének, egójának bele kellett merülnie sűrű testébe, ha irányítani akarta. Ehhez szüksége volt agyra és gégére, amit teremtőereje feléből hozott létre. Individuális gondolkodó emberré vált. Annak mértékében, hogy a két nem kettévált, az ego csak az egyik nemet képviselte. A tobozmirigy beépült az agy belsejébe. Az agyban van még egy kis endokrin szerv, az agyalapi mirigy, amely az agy fejlődése szempontjából ugyanolyan fontos, mint a tobozmirigy. A tobozmirigynek és az agyalapi mirigynek nem volt szüksége nagy változásokra, hogy a mostani állapotot megszerezzék. Pozitív és negatív erők pólusaként funkcionálnak, amelyek a fizikai fejlődésünket meghatározzák.

A tobozmirigy részben idegsejtekből áll, amelyek olyan pigmentet tartalmaznak, amilyenek a szem recehártyája sejtjeiben vannak. Ez az egyik bizonyítéka, hogy az ősidőkben a tobozmirigy szemként funkcionált. A tobozmirigy hormonja a pinealin, minden belső elválasztású mirigy irányítója. A tobozmirigy a fénysugarakra való érzékenység irányításával hat a testre, vagyis a test fényfelfogó képességét szabályozza. A benne lévő belső fény tükrözi a külső fényt.

Az agysejtek normális fizikai és pszichikai fejlődésének működését is meghatározza, de a szaporítósejtekét is. Bőséges vérkeringése jelzi aktív működését. Az észbeli és szellemi fejlődés függvényében változik mérete.

Az endokrin mirigyek az élettestet képviselik, szellemi aktivitásuk, elsősorban a tobozmirigyé, nagy segítség az önfejlesztés fokozataiban. A feltétel az elme ellenőrzése az ember szelleme által, amely segíti kívánságai irányításában. Az összpontosítás során a szellemi én az akaraterejét az elmére fókuszálja, és egy meghatározott eszmére irányítja. Minél hosszabb ideig tartja az elmét összpontosított állapotban, annál nagyobb ellenőrzés alá kerül az elme, és egyre készségesebben teljesíti az utasításokat.

Paracelsus azt állította, hogy semmi sincs a világmindenségben, amelynek ne lenne megfelelője az emberben. Az ember a szellemét a csillagképektől kapja, a lelkét a bolygóktól, a testét a természeti erőktől

Ahogy az atlantiszi és a korai árja mágusok letűntek, a tudomány misztériumait elválasztották a vallásos tradíciók bölcsőjétől. Hippokratésztől számítva új nemzedék lép a színre, akik már semmit sem tudnak a tudomány és a szellemvilág alapvető egységéről, közös eredetéről. A tudás szintézise a konkrét, különálló fragmentumok egymástól független tanulmányozásával megszűnt. Mindig volt azonban egy kis csoport, amely őrizte ezoterikus titkait. A tudást misztériumokban őrizték, amit a tömegeknek nem tártak fel, csak azoknak, akiket valójában fűtött a tudás vágya.

A modern világunk eltelt önmagától. A tanítók mellőzik a teremtői szerepet, amely nélkül egyetlen vegytani elem sem létezhetne, nem beszélve civilizációnkról. Az anyagi világ egyedüliségének hipnózisában korunk tudósai lemondtak a lélekről, a láthatatlan valóságunkról. Azok a tudósok, akik a világunkat működtető energiák forrását keresik, ha fantáziájukat szabadon használnák, elképzelhetnék a forrást olyan rezgésként, ami mindent megmagyaráz. Ha feltételeznék, hogy a láthatatlan energia tartja fenn a világ működését, amely a rezgés törvénye szerint működik, a fizika felemelkedne, az élettan igazi lélektanná válna.

Paracelsus azt állította, hogy „ahogy a csillagok az égben vannak, úgy vannak az emberben is, mivel semmi sincs a világmindenségben, amelynek ne lenne megfelelője az emberben, a kis világmindenségben. Az ember a szellemét a csillagképektől kapja, a lelkét a bolygóktól, a testét a természeti erőktől”. A fizikai test erőközpontjai, amelyeken keresztül a csillagok energiái beáramolnak, már ősi időktől ismertek. Ezzel lehetővé vált az aura, a kozmikus fényszövetből szőtt ruha tanulmányozása, amely a sűrű testet átjárja és irányítja működését.

Őseink tanításából tudjuk, hogy az anyagi világ csak az emberen keresztül válhat Isten országává, nélküle nem. A fényember a Teremtő képviselője a fizikai világban, aki a kozmikus rend eszköze. A világosság és a sötétség erői csak rajta keresztül érvényesíthetik akaratukat. Ezért a küzdelem központja maga az ember, aki, ha a Teremtőt képviseli, akkor ő a világosság fényvivője, de ha az ármány megrontja, akkor a sötétség hatalmának szolgálója. A fénytudatú ember keresi a kapcsolatot Teremtőjével, akit a lelke segítségével talál meg. Szabad lelke irányításával Teremtője tervének tudatos végrehajtójává válik. Szemléletének lényege abban áll, hogy az ember szívében egy fénymag csírája van elrejtve, egy szikra az isteni világ birodalmából, amelyet az anyag fogságban tart.

A szívünkben elrejtett fénycsíra, ha fogékonnyá válik és válaszol a fénybirodalomból jövő erők hívására, elkezd velük együtt rezegni, és magába szívja az onnan felénk áradó erőket, a világosság üzenetével, amellyel a fénymag leereszkedik, és behatol az őt be nem fogadó sötétségbe. A legmagasabb tudati világosság a szellemi világosság fénycsírájaként, foglyul adja magát a sötét anyagi birodalomnak, hogy ez a fájdalommal teli jelenlét, egy hosszú, megtapasztalásokon át vezető folyamat során, végül elvezessen a fénytudatossághoz a fizikai világban.

A nyári hónapokban még inkább érezhetjük a fény hatalmát. A világosság trónja és a kelyhe, már a kezdetek óta, az élő szellemi világosság őrzőinek szimbóluma. A trón a szellem és lélek jelképe, ahol a szellem a teremtőelv, a lélek pedig a befogadóelv egyesülését fejezi ki az emberben. Leegyszerűsített formában holdsarlóként és Nappal a közepén ábrázolták, ahol a Hold a befogadó, nőies lélek, míg a Nap a teremtő, dinamikus, férfias szellem jelképe. A trón és a kehely a lélek hordozójaként szolgálnak a teremtő szellem és erői számára. A fényünnepek misztériuma, rejtett célja: tudatosítani az emberben, hogy saját magának kell trónná és kehellyé válni, a szellemi erők fénykincsének Gráljává.

Kifejeződése a mindent átfogó érdek nélküli szeretet. A felemelkedés legfontosabb fázisa a Grál-kehely létrehozása a szívben. A fénytudatú emberek számára a szent kehely nem egy képzeletbeli alak, amely a lelket felemelheti, hanem valódi spirituális tény. A kehely talpa a szív területe, szára a nyak, tárolóedénye a fej. Segítségével tarthatjuk meg az élet világosságát a személyiség rendszerében. Összegyűjtjük a szükséges elemeket, és így formáljuk meg a szent kelyhet a legtisztább, életerőt biztosító éteri anyagokból. A vegyi éter kidolgozza a kehely formáját, az életéter alkalmassá teszi a kelyhet, hogy befogadja az élet kenyerét, a fényéter pedig képessé válik tárolni a szellem borát. A szent kehely készen áll a szent tűz őrzésére. Az isteni tűz, az életet adó szubsztancia, amely, ha bekapcsolódunk a misztériumába, permetként hull ránk, fejünk szentélyének rózsaszirmaira, leáramlik testünk rózsaszárán keresztül a gyökeréig, majd újra felemelkedik, és cseppenként megtölti bennünk a Grált, amely biztonságosan kell, hogy tárolja a szent tüzet. A bizonyságtétel, vagyis a tűzpróba után két új folyamat veszi kezdetét: a régi gyarló természet elhagyása, annak misztikus halála, és az új természet felébredése, misztikus feltámadása.

Célunk a Teremtővel való egység megélése, amely csak a tudatra ébredésen, a megvilágosodáson keresztül érhető el. A Teremtőt a megvilágosodás fátyla takarja el előlünk, vagyis a hozzávezető út a fátyol fellebbentésével lehetséges, és a bennünk lévő isteni szikra, a fénymag felismerésével válik járhatóvá. A világosság burkaiban meglátjuk az isteni szikrát, emberi létezésünk elvitathatatlan forrását. Ez a bennünk lévő szikra hívásunkra, mint a manna, a mennyei étel és ital alászáll, amit a kenyér és a bor testesít meg a mi anyagi világunkban. A szent kehely magába fogadja a szikrából átváltozott szent vért, azt, ami az embert a Teremtő misztikus testévé teszi. Fizikai testévé is, hiszen a vér a testben az emberi lélek hordozója! Az ember, aki a Teremtő alkotórésze, lelkében képviseli a vele való egységet. Mihelyt az ember átlép a lelke kapuján, teljes valóságában áll a fényben, az ő legmélyebb belső tisztaságában, ami az ő számára az önbeavatás fényének fog bizonyulni.

(Dr. Bíró Dénes - tgy-magazin.hu)

A tudat ébresztője - Dr. Bíró Dénessel beszélget Jakab István

Parajelenségek az állatvilágban

Az állatok valószínűleg olyan különös képességekkel rendelkeznek, melyek lehetővé teszik számukra, hogy megérezzék a veszélyt, telepatikus úton kommunikáljanak és nagy távolságokból megtalálják a gazdájukat.

A parajelenségek tanulmányozása az állatvilágban sok előnnyel jár.

Nem vádolható a kísérleti alany szubjektivitással és azzal sem, hogy egyéni elképzelése már előre befolyásolja a kísérlet végeredményét. A fent sorolt kategóriák a legalaposabban kutatott területek, és ezeknél sikerült a legtöbb tapasztalatra szert tenni. A kísérleti-, illetőleg a megfigyelt állatok különböző fajokhoz tartoznak.

Az esetleírások egy része Joseph Banks Rhine gyűjteményéből származnak, aki az Egyesült Államokban található Duke Egyetemen kutatta az állati parajelenségeket (animal psi = anpsi) és megpróbálta ezáltal az ember fiziológiás működést jobban megérteni. Több mint ötszáz esetleírást gyűjtött össze valamint laboratóriumi kísérletek ezreit végezte el, melyeknél az érzékeken túli érzékelés megfigyelhető volt.

Hazatalálni nagy távolságból

Bizonyára mindenki hallott már olyan állatokról - főleg kutyákról és macskákról -, melyek olykor hatalmas távolságokból is képesek hazatalálni, és talán sokan tudnak mondani hasonló történetet közvetlen környezetükből is, de ennek a képességnek a működésére a mai napig nincs elfogadott magyarázat. A számos jól dokumentált esetből a Guiness Rekordok könyvébe több is bekerült, ezek egyike egy Bobby nevű észak-amerikai kutya története, akinek gazdái oregoni otthonuktól 2000 km-re nyitottak vendéglőt. A kutya eleinte különösen viselkedett, majd útnak eredt, és mintegy 1600 km-t tett meg spirálisan távolodva attól a helytől ahol hagyták. Majd nyílegyenesbe vette az irányt és hat hónap leforgása alatt felkutatta gazdáit.

Útközben gyakran befogadták, miközben vadászott, és átkelt a Sziklás-hegységen, befagyott tavakon és folyókon. Az éttermet bérlő gazdái éppen pihentek, a társuk ismerte fel a kutyát - mélységes döbbenetére. A kutya útvonalát utólag tökéletesen sikerült rekonstruálni, megtalálták azokat az embereket akik egy-egy éjszakára befogadták, és kiderült, hogy az állat - a kisebb-nagyobb szükséges kitérőket belekalkulálva - mintegy 5000 kilométert kutyagolt.

A macskák sem rendelkeznek gyengébb képességekkel a gazdájuk megtalálását illetően: egy Sugar nevű cicus még 1952-ben állított fel egy 2400 km-es rekordot, amikor gazdái Kaliforniából Oklahomába költöztek. A cicát otthagyták a szomszédnál, mert az állat rettegett a motorzúgástól. Körülbelül 14 hónappal később, amikor a korábbi gazdái Mr. Wood és a felesége a teheneket fejte az istállóban, egy macska ugrott a nyitott ablakon át Mrs. Wood vállára. A cica igen jó egészségnek örvendett és az asszonyban fel sem merült, hogy a saját kedvenc háziállatáról lehet szó - azt hitte, csak hasonlít hozzá, és még tréfálkoztak is az eset kapcsán. A döbbenet akkor érte őket, mikor a macska baloldali csípőcsontján megtalálták azt a deformitást, amivel az ő macskájuk rendelkezett.

Csak később tudták meg a szomszédtól, hogy elutazásuk után három héttel Sugar különösen kezdett viselkedni, nem találta a helyét, aztán váratlanul eltűnt. Az állat útvonalát nem sikerült pontosan rekonstruálni, azt sem, mivel táplálkozott. Mint ahogy a kérdést sem sikerült még megválaszolni senkinek: hogyan képes egy állat kilométerek ezreit megtenni teljesen ismeretlen tájon és ismeretlen körülmények között, hogy megtalálja a gazdáját? Mi az, ami vonzza az állatot?

A tudósok folytattak kísérletek más állatokkal, főleg madarakkal és hihetetlen távolságokat vándorló tengeri állatokkal, és sikerült is bizonyos tájékozódási lehetőségekre bukkanni (mágneses polaritás, örökölt útvonal, szagok, stb.), de a házi kedvenceknek a számukra ismeretlen helyen tartózkodó gazdájuk megkeresésére még nem sikerült választ kapni.

A veszély előrejelzése

Az állatok képesek megérezni azt, ha gazdájuk bajban van, vagy egyáltalán, ha bármilyen veszély leselkedik rájuk. Sokan tapasztalták, hogy kedvenc kutyájuk, macskájuk még akkor is képes megérezni hazaérkezését, ha azt a legváratlanabb időpontban és minden előjel nélkül teszi, és az esetek egy része nem magyarázható a hagyományos érzékszervi észleléssel.

Különféle fajtába tartozó állatok képesek előrejelezni földrengéseket, viharokat, szökőárakat, hajók vagy épületek pusztulását, vulkánkitöréseket, de - bombázásokat is. A II. Világháború idején a világ számos pontján figyelték rettegve az állatok viselkedésében bekövetkezett hirtelen változásokat, mint a bombázások előjeleit. Ha az állatok hátán felállt a szőr és igyekeztek minél jobban elbújni, akkor a lakosok is elindultak az óvóhelyek felé.

Dr. Hans Bender, a Freiburgi Egyetem Parapszichológiai Tanszékének vezetője figyelte meg a helyi parkban annak a kacsának a viselkedését, mely a szövetséges légierők bombázását jelezte előre. A figyelmeztetését 15 percenként megismételte, így a lakosok még idejében az óvóhelyekre érhettek. A háború után Freiburg újjáépült, a kacsa pedig emlékművet kapott.

Megfigyelték, hogy a lerombolásra ítélt házakat a robbanószerkezetek begyújtása előtt néhány órával elhagyják az egerek, patkányok, csótányok. Egy 1940-ben történt eset alkalmával egy lakott bérházból rendszeresen elvonult az összes egér - utána napokon belül meghalt valaki az épületben -, ezt követően azonban visszatértek. Végül végleg távoztak, amikor az épületet lerombolásra ítélték. Számos olyan eset is ismert, amikor kórházakban, vagy öregek otthonában lakó kedvencek – többnyire macskák – előre jelezték a következő elhalálozó személyét.

Ebbe a csoportba lehet azokat a kísérleteket is sorolni, amikor különböző állatokat labirintusokba tettek, majd az útvesztő különböző pontjain áramütés érte őket, általában az elágazásoknál. Az állatok ráérezhettek a dologra, mert 75%-ban helyesen választották az elfordulási irányt, kivédve ezzel az áramütést.

Telepátia

A kísérletek és a leírások Robert Morristól, a Fiziológiai Kutatások Alapítványának tudósától származnak. Főleg kutyákkal és macskákkal kísérletezett.

Együtt felnevelt kutyákat elkülönítettek, majd mindkettőnek figyelték a viselkedését. Azt tapasztalták, hogy ha az egyikükhöz fenyegetően közelít valaki, akkor a másik kutyának is azonnal elváltozások jelentkeznek az élettani működésében. A két helyiség maximálisan hangszigetelt volt, a két kutya semmilyen módon nem tudott egymással kapcsolatba lépni. Vagy mégis?

Úgy látszik, az előbbi jelenség nemcsak magas fejlettségű állatoknál tapasztalható, ugyanis mindezt megfigyelték közönséges kolorádóbogaraknál is.

Labirintuskísérleteknél használt patkányok is képesek a kivezető utat telepatikusan megtalálni. Hiszen mi mással lehetne magyarázni azt, hogyha mind a labirintus szerkezetét, mind a jutalom élelmiszer helyét véletlenszerűen változtatva az álltok nem véletlenszerűen, hanem nagyon is konkrét céllal indulnak útnak, s a gyakorlottabbak valami eszméletlen nagy sebességgel teszik ezt.

Kiterjedt telepatikus kísérleteket végeztek macskákkal. Egy 24 megszámozott négyzetet tartalmazó táblán kellett arra a kockára lépniük, amelyikre a kísérletvezető gondolt. Megfigyelték, hogy a kísérletek annál sikeresebbek, minél jobban szereti a kísérletvezető az adott állatot. A kedvence olyan találati arányt ért el, melynek matematikai valószínűsége egy az 1000 millióhoz. Más kísérletekben Zener-kártyákat használtak. Cirkuszokban is lehet találkozni telepatikus képességekkel rendelkező állatokkal. Ezek a - főleg lovak és kutyák -, képesek úgy is hibátlanul számolni (a négy alapműveletet), összetett feladatokat végrehajtani, csak látott tárgyakat megkeresni, hogy az idomár - a gazda - jelen sincs.

Elképzelhető, hogy az előbb felsorolt esetekben nem valamiféle különös, megmagyarázhatatlan képességeket kell keresnünk, hanem olyan hétköznapi dolgokat, melyekkel mi, emberek is egykor rendelkeztünk, és csak a beszéd képességének megjelenése lehetett az a körülmény, amely ezeket a "megmagyarázhatatlan jelenségeket" háttérbe szorította. Mindennapi életünkben többé nem létkérdés a veszély megérzésének képessége, a hozzátartozóink hollétének pontos ismerete, és a számunkra kedves emberek pillanatnyi állapotának mindenkori érzékelése. A gyermekek azonban még rendelkeznek mindezekkel a tulajdonságokkal és súlyos veszélyhelyzetben a felnőtteknél is tapasztalhatóak. Nem különleges dolgokról van tehát szó, hanem nagyon is általánosakról.

(forrás: fenyportal.hu)

Lélekvándorlás - ahogy az egyiptomiak látták

Az egyiptomiak voltak az elsők, akik azt tanították, hogy az emberi lélek halhatatlan, és a test halálakor más élő dologba költözve újjászületik; majd miután minden teremtmény létét megtapasztalta - szárazföldiét, tengeriét és levegőben élőét (a ciklus háromezer év alatt teljesedik be), - az utolsó születésekor még egyszer emberi testbe költözik. A korai és késői görögök közül sokan úgy használták fel ezt a tanítást, mintha az a sajátjuk lenne... (Hérodotosz, Bk. II, Sec. 123)

Az az egyiptomi szokás, hogy a mumifikált holttestet egyre növekvő finomsággal kidolgozott szarkofágok sorába helyezték el, az emberi szellem három elemét szimbolizálta. Ezek neve a ka, ba és akh, és megfeleltethetők az asztrális testnek, az elmének és a halhatatlan léleknek. Az ezoterikus hagyomány szerint az asztrális test a plasztikus éterikus energia mátrixa, amely a fizikai formák szellemi mása. A testetlen én a testen kívüli élmény során képes leválni a testről. Ezt az ént ilyenkor egy köldökzsinór köti a fizikai testhez, amelyet csak a halál képes elmetszeni.

A lélek egyik formából a másikba vándorol, a zarándokúton sok az állomás. Testeidet leveted, mint az elhasznált ruhát; ruháidat összehajtogatod. Ó, milyen ősi vagy, emberi lélek, örökkévaló vagy te, igen.
(Egyiptomi hermetikus szöveg részlete)

A kifinomult egyiptomi temetkezési rítusok célja valószínűleg az volt, hogy a testetlen lelket keresztülvezessék az alvilágon. A főpapok teljes ismerettel rendelkeztek a spirituális birodalmakról; erre a tudásra a piramisokban lezajlott beavatási szertartások során tettek szert. Bár a piramisok elsősorban a fáraók sírjai gyanánt épültek, volt egy másodlagos céljuk is. Szent helyek voltak, ahol a főpapok mágikus rítusokat hajtottak végre, és felöltötték annak az istenségnek az isteni formáját, akivel kapcsolatba akartak lépni. Ezt akkor tették, amikor a felső birodalmakba szándékoztak asztrális utazást tenni. A fizikai test korlátaitól megszabadulva szabadon fedezhették fel az univerzumot és együtt lehettek az istenekkel.

A három Gízai piramisról kimutatták, hogy a Tejút Orion csillagképének három csillagával állnak kapcsolatban. Az Orionnak misztikus jelentősége volt az egyiptomiak számára, akik úgy gondolták, itt található az alvilág urának, a holtak bírájának, Ozirisznek a birodalma.

A piramisok formáját úgy alakították ki, hogy a Föld mágneses energiáit összpontosítsák, és a beavatásra váró képtelen legyen ellenállni annak az erőnek, amely asztrális énjét a testéből kiszakítja. Ezt az elméletet az 1930-as években próbára tette a rettenthetetlenül bátor angol okkultista, dr. Paul Brunton, aki engedélyt kapott arra, hogy végrehajtsa egyedülálló kísérletét a Nagy Piramisban, a Királyok Kamrájában. Itt egy spontán asztrális utazást élt át.

"... minden izmom elgyengült. Ezután bénító letargia kúszott végig a végtagjaimon. Az egész testem nehézzé és érzéketlenné vált... Az az érzésem támadt, mintha trópusi szélvihar kapott volna el, és felfelé sodorna egy keskeny nyíláson át; ezután pillanatnyi rettegést éltem át, majd beléptem a végtelen térbe... Szellemként léptem ki földi testemből."

Piramisenergia

Néhány évvel ezelőtt amerikai tudósok egy csoportja mérlegelte azt a lehetőséget, hogy a piramis szerkezete, alakja és dimenziói - a négy háromszög alakú oldal és a négyzet alakú alap - egy magasabb szintű energiamezőt hoz létre, ugyanúgy, ahogyan az ingáról is azt gondolják, hogy a Föld mágneses energiáit fókuszálja a jóslatot kérő közvetítésével. Nem tudtak semmit bizonyítani. Azok, akik ma látogatják meg Egyiptomot, gyakran számolnak be a sírok közelében érzett meleg, különös, csiklandozó érzésről. Ez lehet az, amire általában úgy utalnak, mint "piramisenergia", amely sokak szerint meghatározott jelenségeket okoz; például a kicsorbult pengék élessé válnak, ha egy éjszakára egy piramis modelljében hagyjuk őket.

Amikor néhány évvel ezelőtt a közismert brit látnok, Tony Stockwell meglátogatta a Nagy Piramist, nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy megérintse a Nagy Galéria falait, bár az őrök erősen figyeltek, és látogatókat mindenütt táblák figyelmeztették, hogy tartózkodjanak ettől.
"Amint a kezemmel megérintettem a falat, azt éreztem, hogy a fehér fény és egy energiahullám óriási tömege zúdul át a testemen" - idézi fel önéletrajzában, a Spiritedben. "Olyan volt, mintha a testemet valamilyen nagy erejű áramforráshoz kapcsoltam volna... Az ezt követő hetekben nagyon élénk voltam, szinte röpködtem, úgy éreztem, újjászülettem, eltöltött az energia, és a fáradtságnak a nyomát sem éreztem."

(forrás:astronet.hu)