Interjú Dr. Ghislain Lanctot-val, "Az egészségügyi maffia" szerzőjével !!!

Szenzációs könyvének, „Az egészségügyi maffiá"-nak magyarországi megjelenése után Budapesten járt Ghislaine Lanctot orvosnő – azaz, helyesebben, exorvosnő. Doktori címétől ugyanis a könyv megjelenése után megfosztották, s a bíróság örök életére eltiltotta a praktizálástól. De Ghislaine (ejtsd: gilén) – szereti, ha lánynevén szólítják – ma már több jót tesz az emberiséggel, mint annak idején orvosként. Előadásain, szemináriumain s két könyvén keresztül emberek százezreinek üzeni: igenis van kiút! Arra tanítja hallgatóit, hogyan indulhatnak el a határtalan egészség, a szuverén emberi élet megteremtése felé vezető úton. Ghislaine-nel Budapesten beszélgettünk. K: Ghislaine, hogy lehet, hogy még életben van? G: Úgy, hogy már nem félek. Ha félek, alacsonyabb frekvenciára süllyed a rezgésem, s akkor magamhoz vonzom a bajt. A könyv megjelenése után tudtam, hogy mindent el fogok veszteni: férjemet (akivel együtt vezettük a rendelőmet), a pácienseimet, a pénzemet, a megélhetésemet, a jóhíremet, kollégáim elismerését. Számoltam azzal is, hogy majd meg akarnak ölni, engem, vagy a gyerekeimet. Készen álltam mindenre – de nem féltem. Egy félelmem volt: a gyerekeim; nehogy nekik is bajuk essen! Magamhoz hívtam mind a négyüket, s közöltem velük: veszélyes anyát választottatok! S most ennek a döntésnek a következményeivel szembe kell néznetek, mert semmit sem vonok vissza, amit leírtam, bármi történjék is! S ahogy ezt kimondtam, a félelem el is szállt. K: Önnel mit csináltak „Az egészségügyi maffia" megjelenése után? Vitatkoztak Önnel? G: Nem vitatkoztak. Egyszerűen csak el akartak hallgattatni. Nem vette be a gyomruk az Orvosi Kamaránál mint testületnél, hogy egy rendes tagjuk nem követi vakon az irányvonalat. Azt kegyesen felajánlották, hogy megbocsátanak, ha nyilvánosan visszavonom mindazt, amit leírtam. De nem tettem. K: Sok emberhez eljutott a könyv üzenete? G: A könyv nagy szenzáció volt, a megjelenés után újságok címoldalán, tévéműsorokban beszéltem nézeteimről. Aztán pontosan 3 hónappal később egy csapásra leállítottak minden médiát. A montreali közkönyvtárakat utasították, hogy tüntessék el a könyvet. Ezután jöttek a lejáratások, a fenyegetések. A könyv azonban máig hat: a 7 millió lakosú Quebec tartományban több, mint 60 ezer példányt adtunk el, összesen több mint 125 ezer eladott példánynál tartunk, s nagyon sokan köszönték meg, hogy le mertem írni olyasmit, amit ők is régen éreznek vagy sejtenek. Persze, vannak, akik lassabban értik meg, amiről szó van. K: Miről van szó? G: Az emberek el akarják hinni, hogy a hatóságok, a kormányok, a nagy szervezetek őértük vannak. Hiszen az emberek tartják el őket, adóikból. De ez csak illúzió. Az úgynevezett „nyugati demokrácia" a diktatúra álcázása, a kisebbség többsége. Az egészségügyben a kormányok akarata érvényesül, de nekik a háttérből a tőke diktál: a gyógyszeripar, diagnosztikai, technológiai és kórházcégek, illetve ezek befektetni és a biztosítótársaságok. S a maffia egyre gátlástalanabb, csak a pénz számít és a hatalom. A rendszer – menjünk akármelyik országba is – recseg-ropog. Elégedetlen a páciens, mert nem gyógyul; panaszkodik az orvos, mert kényszerpályán van; kínlódik a kormány, mert az egész színjáték elképesztő költségvetési pénzekbe kerül. Miért nem változtatunk? Mert a fennálló rendszer hasznot hoz: a maffiának. Befizetett adóink és betegbiztosítási járulékaink a multikhoz kerülnek. A rendszer fenntartásáról gondoskodik az ENSZ, a világkormány, amelynek saját egészségügyi minisztériuma van (WHO), saját gyerekügyi (UNICEF), kulturális (UNESCO), saját mezőgazdasági (FAO) minisztériuma; saját hadserege, saját egyeteme, saját bankja (Világbank, IMF). Ma ők diktálnak a kormányoknak. Nekik pedig a pénzemberek diktálnak. K: Tehetünk ez ellen bármit is, mi egyének? Ilyen erővel szemben? G: Azért jöttem ide, Budapestre is, hogy megosszam az emberekkel a jó hírt: van egy másik út is! De erre az útra nekünk, egyéneknek kell rátérnünk. Ezt nem várhatjuk a hatóságoktól – sőt, ha ők azt tanácsolják nekem, menjek jobbra, én biztos balra fordulok, s nem hibázom. Onnan tudom, hogy egy törekvés az emberek érdekei ellen való, hogy azt a kormány támogatja. Hiszen nem tehet mást, a jó pásztor, és az a dolga, hogy megnyírja a birkákat, és amikor már nincs több gyapjuk, elvezesse őket a vágóhídra. A tudati fejlődés, a tudatosság magasabb szintjére kell lépnünk. K: Ez így egy kicsit túl spirituális... Mi az Ön konkrét tanácsa? G: Senkit nem akarok semmiről meggyőzni. Csak elmondom, amire húsz évnyi kutatás után rájöttem. Túl sokáig éltünk állati tudatban – a testünk emberré fejlődött, de a gondolkodásunk a majomé maradt. Létünket a félelem határozza meg. Félünk a haláltól. Ha ránk támadnak, elmenekülünk, vagy visszavágunk. Mint az állatok. Szegény, védtelen fehér bárányoknak tartjuk magunkat, áldozatnak, akiket a gonosz farkas fenyeget. Nyájat kell alkotnunk, s szükségünk van egy jó pásztorra is. Aki fellázad a rend ellen, abból lesz a fekete bárány, aki küzd, harcol, háborúzik – de a végén ı is belepusztul. A gonosz farkas, az áldozat és a megmentő alkotta sötét háromszögben vergődünk évezredek óta. De ez csak illúzió. Ideje felismerni, hogy olyanok vagyunk, mint a hal az akváriumban: van vizünk is, van egy kis élelmünk is, de eszünkbe nem jut, hogy létezik egy korlátlan, szabad világ az üvegfalon túl is. A vízben előbb-utóbb biztosan elpusztulunk – ideje tehát nekirugaszkodni, s kiugrani! Lehet, hogy így is meghalunk – de az is lehet, hogy a lehetőségek, az egészség, a határok nélküli egyéni szuverenitás végtelen óceánjában találjuk majd magunkat. K: Szép gondolat... De mit tehet az, aki dolgozik, mert meg kell élnie, s közben jó anyának, jó apának kell lennie, amibe belefárad, megbetegszik, s kénytelen orvoshoz menni... G: Igen, ma még ez a bevett minta. De eddig akárhány sírgödörbe néztem is bele, a koporsó mellett egyetlen szülőt, gyereket, házat, autót sem láttam... Ideje ráeszmélnünk, hogy nem csak teremtmények vagyunk, hanem egyben teremtők is. Isteni lények. Mi teremtünk mindent magunk körül, mindent, ami velünk történik. Az örömeinket is, a családunkat is, a főnökünket is, a daganatunkat is. S hogyan haragudhatunk arra, amit mi teremtettünk? Át kell ölelnünk, szeretnünk, hálásnak lenni mindenért, ami velünk történik, mert magasabb felismerésekhez vezet. Mindig dönthetünk másképpen is! Csak egy, egyetlenegy szabály van: azt tedd, amit a lelkiismereted diktál. Azt tedd, amit a belső hang üzen. Ami neked és a lelkiismeretednek a legjobb. Nem kell jó anyának lenni – mit kezd a gyerek egy jó anyával, aki beteg, frusztrált és fáradt? Nem kell megtenned, amit a környezet, az egészségügy, a hatóságok, az egyház, a család, a kormány vár el tőled – csak ha a lelkiismereted is azt diktálja. Nem kell orvoshoz rohanni, ha beteg vagy – nincs szükséged rá, hogy más mondja meg, hogyan érzed magad. Önmagad iránti szeretetből tégy meg – vagy ne tegyél meg – olyan dolgokat, amikkel nem rezegsz egy hullámhosszon. K: Kezdem érteni, miért nem kedvelik Önt a hatóságok... G: Az emberiség hatalmas változás elején áll. Hatalmasabb lesz ez a változás, mint amikor a majomból ember lett. Ahogy egyre többen és többen fedezik fel saját legfelső hatalmukat, s az áldozati bárányból szuverén, szárnyas paripává fejlődnek, úgy lép a háború helyébe a szeretet, úgy váltja fel a félelmet az öröm, a nevetés, a korlátlan lelki és testi egészség. Akkor összeomlanak majd a rendszerek, a kormányok, az elnyomó szervezetek. Az egészségügyi maffia nem rossz dolog, ami ellen küzdenünk kellene – különben sincs „jó" dolog és „rossz" dolog -, hanem áldás, mert módot adott nekünk arra, hogy felismerjük a rendszer igazi arcát. Öleljük át az egészségügyi maffiát, hiszen őt is mi teremtettük. Legyünk hálásak, hogy a felismerés hatalmat adott kezünkbe ahhoz, hogy túllépjünk rajta, önálló döntéseket hozzunk saját egészségünk dolgában is, s közelebb jussunk a kérdés megválaszolásához: mi a fenét keresek én itt tulajdonképpen? K: ...ha jól tudom, éppen ezzel a címmel jelent meg második könyve. G: Igen, „Az egészségügyi maffia" megírása után hat évvel, sokkal érettebb fejjel és szívvel írtam meg második könyvemet „Mi a fenét keresek én itt tulajdonképpen...?" címmel. A könyv hamarosan Magyarországon is megjelenik. K: Köszönöm a beszélgetést. (forrás: mia-valosag.hu) Szabadságot a léleknek-Útban a fizikai halhatatlanság felé - interjú Ghis-szel.

Dr. Penny Sartori: "HKÉ (halálközeli élmény) nem hallucináció, hanem valós, létező dolog"

Egy angol ápolónő megírta, hová távozunk a földi létből.

Egy angol ápolónő tanulmányozni kezdte a halálközeli élmény jelenségét. Kezdetben szkeptikusan állt hozzá, mert a hivatalos tudományos elmélet híve volt. E szerint amikor az emberi szervezet működése kezd leállni, az agyba egyre kevesebb oxigén jut, emiatt a páciens hallucinálni kezd.

Dr. Penny Sartori

Aki már átélt halálközeli élményt (HKÉ), hasonló dolgokról számolt be. A folyamat sistergéssel, különböző zajokkal vagy egy kattanással kezdődik. A páciens lassan elhagyja a testét, emelkedni kezd, és látja magát fölülről. Aztán egy alagútban közeledik valamilyen nagy fényesség felé, találkozik elhunyt szeretteivel, s közben nagy béke és boldogság szállja meg. Sok esetben a páciens gyönyörű rétre jut, ahol éteri zene szól. A legtöbben hosszú utazásról számolnak be, holott csak pár másodpercig vagy percig öntudatlanok. Egyesek viszont azt mesélik, hogy felgyorsul az idő a HKÉ alatt. Abban mindenki egyetért, hogy az élmény teljesen valósnak tűnik, a látvány és a hang éles. Sokan elégedetlenek, szomorúak, amikor visszatérnek az életbe, mintha öntudatlanságuk alatt ott jártak volna, ahová mindig is vágytak.

Penny Sartori ezzel a tudással vágott neki nyolc éves kutatásának, s mire nekiállt, hogy megírja tapasztalatait, már szilárdan hitt abban, hogy a HKÉ nem hallucináció, hanem valós, létező dolog. Könyve február elején jelenik meg Angliában The Wisdom of Near-Death Experiences (A halálközeli élmények tanulsága) címmel. Kutatásait korábban tudományosan is elismerték, a 2005-ben publikált tanulmányával doktori fokozatot szerzett. Akkori munkáját néhányan ellenérzésekkel fogadták orvosi körökben, mert a leírt jelenségek egy része megmagyarázhatatlan a tudomány mai állása szerint. Most összefoglaljuk a megjelenés előtt álló kötet három legérdekesebb történetét.

Dr. Sartori egyik betege egy hatvanéves férfi volt, akit rákkal műtöttek, majd fertőzést kapott a kórházban. Állapota javulóban volt, de hirtelen eszméletét vesztette, és válságos állapotba került. Három órán keresztül nem tért vissza az életbe - ám később kiderült, hogy ezalatt nagyon hosszú utat tett meg. Tomnak klasszikus HKÉ-je volt. Elhagyta testét, látta felülről a betegszobát, majd hirtelen egy rózsaszín szobába került, ahol édesapja várta egy férfivel az oldalán. Apjával Tom telepatikus úton beszélgetett. Az apja mellett álló férfinek loboncos haja és nagyon szép szeme volt. Egyszer csak Tom úgy érezte, megérinti valami. Hirtelen visszakerült a betegszobába, föntről látta saját magát és a körülötte nyüzsgő orvosokat. Látta Sartorit is, amint éppen a száját tisztítja belülről. Az ápolónő szerint Tom pontosan látott mindent a szobában, holott eszméletlen volt, amit a rákötött gépek adatai is bizonyítottak. Miközben Tom nézte saját magát és az orvosi személyzetet, a loboncos hajú férfi azt mondta: "Vissza kell mennie!". Tomot ez nagyon kellemetlenül érintette, szeretett volna a rózsaszín szobában maradni apjával meg a férfival. Kisvártatva Tom azt érezte, hogy a teste felé lebeg, és visszaköltözik belé. Miután magához tért, ezt mondta Pennynek: "Pen, ha ez volt a halál, akkor gyönyörű."

Tom életében két komoly változás áll be a HKÉ után. Az egyik, hogy nem félt többé a haláltól. A másik, hogy meggyógyult a jobb keze, ami egy születési rendellenesség miatt egész életében görcsbe volt rándulva. Erre semmilyen tudományos magyarázat nem létezik.

Egy másik történet hőse a hetvenes Fred, aki súlyos szívbeteg volt, és haldoklásának utolsó stádiumába jutott. Egyik este el is vesztette az eszméletét, de sikerült őt visszahozni. Másnap reggel feltűnően vidáman és frissen ébredt, és szólt, hogy szeretné látni a hozzátartozóit. Elmesélte nekik, hogy előző éjjel, amíg eszméletlen volt, meglátogatta őt a nagymamája, az édesanyja és a nővére, és virrasztottak az ágya mellett. Csak azt nem érti, mondta a rokonoknak, a nővére miért volt ott, hiszen ő még nem halt meg. Ekkor mondták el neki, hogy a nővére sajnos elhunyt az előző héten, de nem merték elárulni, nehogy felizgassa magát.

A harmadik, legkülönösebb történetben a harmincas Rajaa, egy marokkói nő tapasztalt meg a HKÉ-t. Komoly műtétje előtt altatóinjekciót kapott, s ezután elkezdett leperegni előtte az élete visszafelé, egészen a megszületéséig. Ezután olyan élményben volt része, amit csak úgy tudott megfogalmazni, hogy rövid összefoglalóját kapta a világegyetem keletkezésének. Miután kiengedték a kórházból, olyan könyveket keresett, amelyek összefüggésben lehetnek azzal, amit megélt. Kiderült, hogy megmagyarázhatatlan módon megérti a kvantumfizikát, amit sosem tanult, egyszerű asszony volt, addig ruhakereskedéssel foglalkozott. Be is iratkozott az egyetemre, ahol tanárai megdöbbentek, mert elsősévesként olyan tudása volt a kvantumfizikáról, mintha már ledoktorált volna. Még megdöbbentőbbek Rajaa elméletei a világegyetemről, amelyek megelőzik napjaink tudományát.

Dr. Penny Sartori kutatásai szerint aki HKÉ-t tapasztalt, spirituális megvilágosodás éri, aminek hatására nem egy közülük papnak áll. Penny egyik kolléganője, Pam is hasonló változásról számolt be. Ő szintén alagúton ment át, amikor a klinika halál állapotába került, és amikor a nagy fényességbe került, találkozott szeretteivel, a betegeivel, sőt még elpusztult házi kedvenceivel is. "Most már biztos vagyok benne, hogy végül találkozunk a szeretteinkkel - mondja Pam. - Jobb ember lettem az élmény hatására, és azóta mindennap az a célom, hogy ötször örömet okozzak a többi embernek."

 

(forrás:kiskegyed.hu)

- - - - - - 

 

Dr. Penny Sartori - videó

Thoth smaragdtáblái

Hermész Triszmegisztosz az ezoterikus irodalom egyik legvitatottabb alakja, aki valószínűleg Thoth (Theuth), a bölcsesség egyiptomi istenének személyével azonos.

Thoth volt az írás és a tudomány megalapozója, az istenek írnoka, akit egyesek első Hermészként emlegetnek, s aki a legenda szerint az időszámításunk előtti 12. évezredben bekövetkezett világkatasztrófa közeledtekor személyesen készített feljegyzéseket az emberiség számára.

Ezt a szent nyelven megfogalmazott művet fordították le a vízözön elmúltával a hieroglifák nyelvére, s így szolgálhatott alapjául a későbbi (második?) Hermész törvényeket, tudományt és teológiát magukba foglaló szent könyveinek, melyek minden bizonnyal az Óbirodalom kialakulása és Menes hatalomra jutása előtt lettek összeállítva, tehát legalább háromezer évvel Krisztust megelőzően.

A négy könyv további felbontással negyvenkét kötetet tett ki, ami megegyezik a Védák könyveinek számával, de ezenkívül a két mű között számos tartalmi hasonlóság is felfedezhető Hermész szent könyveit a templomok legbelső szentélyeiben tartották, és a legmagasabb rangú papok kivételével senki sem olvashatta azokat.

Tíz kötet az istenek kinyilatkoztatásairól, a világ keletkezéséről és a papság rendszabályaival kapcsolatban kihirdetett mennyei törvényekről szólt, további négy csillagászatról és asztrológiáról, kettő pedig az istenekhez intézett himnuszokat és az uralkodói vezetés alapelveit tartalmazta. Ezenfelül tíz kötet az imádságok formáit, a felajánlások, ünnepek és körmenetek szabályait foglalta magába, a többi részben pedig Hermész a filozófiáról, orvoslásról, anatómiáról és más tudományokról írt.

Nagy Sándor idejében találták meg Hermész Triszmegisztosz sírját, a hagyományok szerint múmiájának kezében a híres Tabula Smaragdinával, melyen a bölcsek kövének titka olvasható jelképes megfogalmazásban. Mivel a titkos tanítások alkimista célokat is szolgáltak, Severus római császár minden misztikus írást összegyűjtött, és Nagy Sándor sírkamrájába temettetett, Diocletianus pedig elpusztította valamennyi, Egyiptomból származó alkimista könyvet. Így az egykor híres Hermész Könyvek évszázadokra eltűntek….

Hermész Triszmegisztosz: 48 alapelv összefoglalása Tatiosz tanítására

1. Minden test mozgatott; csak az anyagtalan mozdulatlan.

2. Minden test átalakul, de nem mind oszlik fel.

3. Minden élőlény létrejött; de nem mind halandó (ahogy nem is mind halhatatlan)

4. Ami bomlékony megszűnhet; ami felbomolhatatlan, (az változhatatlan; ami változhatatlan), az örök.

5. Ami folyamatosan keletkezik, az folyamatosan pusztul, de ami csak egyszer született, nem bomlik fel és nem alakul át semmi mássá.

6. Először Isten, másodszor Kozmosz és harmadszor az Ember.

7. A Kozmosz az Emberért és az Ember az Istenért.

8. A lélek érző része halandó; értelmi része halhatatlan.

9. Ami csak létezik, változásnak kitett; (de nem minden létező szüntethető meg). (minden lét kettős; egy lét sem állandó)

10. Minden lét felruházható mozgással; egyedül a nemlét mozdíthatatlan.

11. Nem minden dolgot mozgat (kelti életre) lélek, de ami mozog, azt a lélek mozgatja (kelti életre).

12. Minden ami érző, passzívan ösztönzött (és átmeneti); egyedül az értelem mentes a passzív befolyástól.

13. Minden, ami szenved, élvezethez is jut (lévén halandó); minden ami élvezethez jut, szenvedni fog.

14. Nem minden test betegszik meg; de minden megbetegedett test bomlékony.

15. Istenben értelem van, az értelemben indítóok.

16. Semmi valós nincs a megtestesülőben; semmi hamis az anyagtalanban.

17. Minden ami létrejött, változásnak kitett; de nem minden létrejött szüntethető meg.

18. Semmi jó sincs a földön; ahogy semmi gonosz a mennyben.

19. Isten jó; az ember rossz.

20. A jó az akarat folytán támad; a gonosz az akarat ellenére.

21. Az Istenek azon dolgokat választották, melyek jók; az emberek a rosszakat, mert azokat hitték jónak.

22. A törvénynek való engedelmesség egyetértés Istennel; a törvénytelenség harc ellene.

23. Isten törvénye az erény; az ember törvénye az erkölcstelenség.

24. A kozmosz számára az idő körkörös mozgás; az ember számára az idő pusztulás.

25. A mennyben minden változhatatlan; a földön semmi sem állandó.

26. A mennyben így nincs megkötöttség; a földön nincs szabadság.

27. Semmi sem ismeretlen a mennyben, a földön semmi sem tudott.

28. A mennyei nem lép érintkezésbe a földivel, de a földi érintkezik a mennyeivel.

29. Minden feddhetetlen a mennyben; a földön semmi sincs hiba nélkül.

30. A halhatatlan nincs passzív befolyásnak (zavaró szenvedélyeknek) kitéve; csupán a halandó az, mely passzívan ösztönzött (szenvedélyektől zavart)

31. Ami nemzett nem mindig halandó; de ami halandó, az mindig olyasmi, ami nemzett.

32. A bomlandó testnek két létezési szakasza van; a fogantatástól a születésig (növekedés) és a születéstől a halálig (csökkenés); az örök valóságnak ellenben egy időszaka van, az egységben-lét.

33. A bomlékony testek nőnek és csökkenek; az örökkévalók nem növekszenek, ahogy nem is csökkennek.

34. A bomlékony dolgok ellentéteikké alakulnak át (tovább oszthatatlan elemekké); az örökkévalók vagy önmagukba, vagy a hasonlóba.

35. A születés a pusztulás kezdete; a pusztulás a születésé.

36. Ami végződik az kezdődik; ami kezdődik, annak egyszer vége is lesz.

37. A létezők közül egyesek testek, mások formák vagy erők. A forma és az erő anyagtalan, de testben van.

38. A halhatatlan semmit sem fogad be a halandóból, de a halandó befogad a halhatatlanból.

39. A halandó nem vesz fel halhatatlan testet, de a halhatatlan felveszi a halandó testet.

40. Az erők nem felfelé, hanem lefelé működnek.

41. Ami a földön van nem válik hasznára a mennybélinek, de minden ami a mennyben van, használ a földinek.

42. A menny az ősi elem; a föld a legutolsó elemek között.

43. A Gondviselés Isten rendelkezése; a Szükségszerűség a Gondviselés eszköze.

44. A véletlenszerűség rendszertelen mozgás; a képesség erő, mely rendezetten hat.

45. Mi más Isten, mint változtathatatlan Jó? És mi az ember, ha nem változékony rossz?

46. A föld okszerűtlen, a menny ésszerű.

47. A menny halhatatlan létet hordoz, a föld megszűnő testeket.

48. A mennyei dolgok az égi erők (Gondviselés) hatása alatt állnak; a földi dolgok a (Szükségszerűségnek) alávettetek.

“Tekints egy gyermek lelkére, fiam, egy lélekre, mely még nem azonosult forrásától való különválásával; mert teste még kicsi, s nem növekedett teljes terjedelművé. Mily gyönyörű is egészében egy ilyen lélek, mint ez! Még nem szennyezik testi szenvedélyek; s alig vált el a Kozmosz lelkétől. Amikor viszont a testnek terjedelme megnőtt, s lehúzta már a lelket anyagi tömegébe, mindez a felejtést idézi elő; és így a lélek elválik a széptől és a Jótól, s már nem részesedik többé belőlük; sőt eme felejtéssel a lélek romlottá válik.

Mikor azonban az emberek feladják a testet, a folyamat megfordul. A lélek felemelkedik a saját helyére, és elválik az életerőtől; s az értelem is elválik a lélektől. Így az értelem, mely a természetében isteni, megszabadul burkaitól; s magához véve a tűztestet, keresztülvándorol a tér egészén, hátrahagyva a lelket, hogy megítélhessék, és elnyerje büntetését érdemeinek megfelelően”

Hermész Triszmegisztosz

(Forrás: tudatosebredes.blogspot.hu)

Misztikus élmények a halál küszöbén

Pillantás a „függöny mögé”

A halál utáni életről szóló beszámolókról már a régmúltból is tudunk. A kb. 5000 évvel ezelőtt született Gilgames eposz is beszámol ilyen élményekről. A koraközépkor egyházi műveiben, de a japán és kínai buddhizmus írásaiban is találhatunk szabályos esetgyűjteményeket e témakörben. Az élet és a halál határmezsgyéjén szerzett misztikus tapasztalatok szisztematikus vizsgálata azonban csak a huszadik század közepén kezdődött meg.

A borongós őszi napokban, amikor halottainkra emlékezünk, felmerül a kérdés,

vajon tudatunk tovább él-e halálunk után.

A modern kutatások reményteli válaszokkal szolgálnak.

Mi van a halál után? A materialista szemléletű tudomány számára a válasz egyszerű. A test halálával megszűnik a tudat is. Aki ebben hisz, annak nyilvánvalóan az a legfontosabb, hogy mindent megtegyen az elkerülhetetlen megsemmisülés elodázásáért. A modern orvoslás éppen ezt teszi.

Paradox módon úgy tűnik, hogy a medicinának ez az ága szembesül az intenzív osztályokon és a fejlett újraélesztési technikák eredményeként olyan jelenségekkel, amelyek alapján feltételezhető, hogy a fenti kérdésre más válasz is lehetséges. Azok, akiknek megszűnt a szívműködése, leállt a légzése, tehát a szó klinikai értelmében halottak voltak, sikeres újraélesztésük után rendkívüli élményekről számolnak be.

E furcsa élmények legfigyelemreméltóbb tulajdonsága, hogy szinte minden embernél közel ugyanolyan elemekből tevődik össze, mindegy, hogy az illető a világ mely táján élt. A halálközeli élményen átesett személyek hirtelen úgy érzik, elszakadtak fizikai testüktől, de továbbra is észlelnek, érzékelik a külvilágot. Míg lényegében „felülről” szemlélik és hallják a történéseket, részben azt is képesek érzékelni, hogy az őket körülvevő emberek mit gondolnak, bár fizikai értelemben nem képesek cselekedni vagy a kívülálló személyekkel kommunikálni. Amikor meg akarnak érinteni vagy fogni valamit, mintha a levegőt markolnák, szavaikat senki sem hallja.

Megszűnik a tér és az idő

 

Másfelől a térben szinte korlátlanul képesek „mozogni”, mintha a tér és az idő korlátai teljesen megszűntek volna. Csupán gondolataik erejével képesek tetszőleges helyre, tetszőleges időben eljutni. Az érintettek gyakran beszámolnak róla, hogy olyan érzésük volt, mintha nagy sebességgel száguldottak volna egy alagútban, egy eleinte távolinak tűnő, majd egyre világosabb fény felé. A fényből leírhatatlan érzés árad feléjük, átöleli, átjárja őket. Ezt az érzést leginkább mindent átfogó, mindennél hatalmasabb, feltétlen szeretetként írják le.

Egyre több újraélesztett ember számol be furcsa eseményekről, amelyekről eszméletlen állapotukban nem szerezhettek tudomást. Egy bonyolult agyműtét közben, amely során az orvosok megállapították az agyhalált, a 25 éves páciens részletes leírást adott a műtét után a műtő berendezéséről és a műszerekről

Gyakori eleme a halálközeli élményeknek az életfilm lepergése, amely során az egyén ismét átéli teljes életét, ugyanakkor értékeli, ítéletet hoz saját maga és élete felett. Eddigi cselekedeteinek panorámáját látja, méghozzá azok mozgatórugóival és következményeivel együtt.

A témával foglalkozó kutatók hangsúlyozzák, hogy bár nem minden említett élményelem bukkan fel mindenkinél, illetve olykor megfigyelhetők egyéni eltérések, mégis nyilvánvalóan létezik egy közös minta. Ez a kutatások szerint teljesen független az illető nemétől, életkorától, nemzetiségétől vagy képzettségétől, és meglepő módon kulturális, világnézeti, vallási hovatartozásától is. Teljesen mindegy, hogy az egyén hisz-e Istenben, a lélek halhatatlanságában, vagy ateista-e. Az egyetlen „eltérés” a fenti mintáktól az ún. negatív halálközeli élmények mintája. Ezek az esetek közel 20 százalékában fordulnak elő, és egyelőre kevés kutatási adatunk van róluk.

Megszűnik a haláltól való félelem

 

Azonban nem csak a halálközeli élmények egyes elemei csodálatosak, hanem az élményen átesett, újraélesztett emberek további élete is. Szinte mindegyiküknél teljesen megszűnik a haláltól való félelem. És ami a legérdekesebb, ezek az emberek nem egyszerűen csak hisznek a halál utáni létezésben, hanem szilárd meggyőződésük, hogy földi életük után egy új létforma következik.

Olykor némelyiküket bizonyos fokú csalódás is éri, sajnálják, hogy miután bepillanthattak a „függöny mögé”, ismét vissza kell térniük a földi lét „börtönébe”. A legtöbbjükre azonban inkább az a jellemző, hogy még jobban örülnek az életnek, és teljesen átrendeződik az értékrendjük, igaz, egyeseknél csak az élmény hosszabb távú feldolgozását követően. Az anyagi javak vagy a szociális státusz háttérbe szorul, helyettük előtérbe kerül a másokkal és a természettel való törődés, az együttérzés, az önzetlenség, a megértés, a tolerancia, sőt a mély, tiszta emberszeretet. Ezek az értékek határozzák meg gondolkodásukat, érzéseiket, mindennapjaikat.

Anita Moorjani indiai szülők gyermekeként jött a világra Szingapúrban.2002-ben nyirokmirigyrákot diagnosztizáltak nála. 2006-ban halálközeli élménye volt, amelynek következtében daganatai teljesen felszívódtak.

A személyiség megváltozása olykor annyira erőteljes, hogy miatta emberi kapcsolatok, sőt házasságok is zátonyra futhatnak. Így járt pl. Werner Barz is. 25 évvel ezelőtt átélt halálközeli élménye után a ma hetvenkét éves férfi teljesen megváltozott. Úgy érezte, senki sem érti meg, és erre ráment a házassága is. Hosszú ideig tartott, mire ismét lábra tudott állni viszszanyert, új életében. Valaha kétkezi munkásként dolgozott, ma sokat meditál és haldoklóknak segít egy  hospice-ban. Egyáltalán nem fél a haláltól. Mint mondja: Éreztem, hogy ott nem a büntető, szigorú Isten lakik. A feltétel nélküli szeretetet tapasztalta meg.

Csodálatos gyógyulás a halál küszöbén

 

A halálközeli élmény nem csak az egyén gondolkodására és viselkedésére gyakorol elementáris hatást, hanem a testünkre is. Különösen jó példa erre az indiai Anita Moorjani esete, aki „Gyógyulás a fényben” c. önéletírásában foglalta össze élményeit. A fiatal nőt nyirokmirigyrák támadta meg. A betegség eljutott a végstádiumba, szervei kezdtek leállni. Amikor kómába esett és kórházba szállították, halálközeli élményei voltak. Az élmény sok  tipikus elemet tartalmazott, többek között a testen kívüliség érzését is.

Minden érzékem működött, mindent rendkívül intenzíven érzékeltem, sokkal intenzívebben,  mint valaha. Úgy tűnt, minden eseményt egyszerre érzékelek, mintha mindennel, az egész környezetemmel összeolvadtam volna – írja könyvében.

Míg az intenzív osztályon az életéért küzdöttek, találkozott elhunyt édesapjával, aki közölte vele, hogy meg fog gyógyulni. Ekkor valami arra késztette a szerveit, hogy az orvosok prognózisával ellentétben elkezdjenek működni. Az esemény csodával ért fel, az orvosok nem találtak rá magyarázatot.

Az ilyen esetek arra utalnak, hogy a halálközeli élmények olyan erőket mobilizálhatnak testünkben, amelyek normális, hétköznapi állapotunkban nem állnak rendelkezésünkre. Az okok után kutatva eljutunk a halálközeli élmények interpretálása során felmerülő legfontosabb kérdéshez: Milyen kapcsolat fűzi egymáshoz agyunkat, szellemünket, testünket és tudatunkat? Lehetséges volna, hogy tudatunk, noha életünk során a lehető legszorosabban kapcsolódik testünkhöz, lényegében önálló, független dolog? A klinikai halál során átélt élmények emellett szólnak.

Csak vigasztaló „filmvetítés” az agyban?

 

Az orvosok és természettudósok körében széles körben elterjedt az a nézet, miszerint a halálközeli élmények pusztán fantáziaképek, hallucinációk. Arról azonban megfeledkeznek, hogy mind a fantáziálás, mind a hallucinációk és az álmok feltételezik agyunk aktív működését. Ennek ellentmond az a tény, miszerint a halálközeli élmények időpontjában sok páciens EEG-görbéje nulla szinten állt, tehát agyműködésük is teljesen leállt. Egyébként pedig az álmok és a hallucinációk mindig individuálisak, tehát egyénenként nagyon eltérő a tartalmuk, ami egyáltalán nem illik a halálközeli élményekre. A tapasztalatok szerint a hallucinációknak nincs, vagy ha igen, nagyon torz kapcsolata van a valósággal. A klinikai halál időszakában átélt élmények azonban pontosan tükrözik a műtőben vagy azon kívül zajló valós eseményeket.

Az a magyarázat, amely szerint a halálközeli élmény puszta fantáziálás, arra a feltételezésre alapoz, amely szerint agyunk meg akarja könnyíteni az elkerülhetetlen vég borzalmának lelki feldolgozását. Ezért (saját magának) kvázi „szép filmeket vetít”, amelyek tartalma függ vágyainktól, vallási meggyőződésünktől. Agyunk alapvetően képes ilyen teljesítményekre, de csak teljesen működőképes állapotban.

Léteznek egyéb természettudományos magyarázatok is a halálközeli élményekre, de egyelőre ezek sem kellően megalapozottak. Egyes kutatók feltételezik, hogy az adott időpontban látott és átélt élmények az egész életen át gyűjtött információk, élmények és emlék képek mérhetetlenül nagy rezervoárjából táplálkoznak, de ez az elmélet is meginog, ha figyelembe vesszük, hogy a klinikai halálból visszahozott kisgyermekek is hasonló élményekről számolnak be, mint a tapasztalt felnőttek. Arra sincs magyarázat, vajon a vakok a klinikai halál állapotában miként láthatnak színeket, és hogyan képesek optikai élményekről beszámolni. A halálközeli élmények elemei közül talán legismertebb alagútélményekkel kapcsolatos feltételezést, miszerint a szülőcsatornán való áthaladás emlékképeiről van szó, akkor kellett elvetni, amikor egyre több olyan ember számolt be ilyen tartalmú élményről, akik bizonyíthatóan császármetszéssel jöttek világra.

Tudományos magyarázatok

 

Az idegélettani tudományok művelői a halálközeli élményeket még mindig bizonyos biokémiai folyamatoknak tulajdonítják, amelyek az agyban zajlanak. Eleinte a klinikai halál során fellépő oxigénhiányt (hipoxia) és/vagy az agyban a CO2 felhalmozódását (hiperkapnia) tették a jelenségekért felelőssé. Azonban csakhamar kiderült, hogy a halálközeli élmények ezek nélkül is kialakulnak. Tény, hogy a túl sok szén-dioxid felhalmozódása az agyban  képes a boldogság érzetét, ritkábban a testen kívüliség érzetét, sőt alagútélményt is kelteni. Azonban a halálközeli élmények egyéb jellegzetes elemeit, pl. az életfilm lepergését, az elhunytakkal való találkozást, illetve a fénylényeket nem.

A halálközeli élmények létrejöttét az endorfinokkal is kapcsolatba hozzák. Ezek olyan anyagok, amelyek hatására kellemes érzeteink keletkeznek, csillapodnak vagy teljesen megszűnnek a fájdalmak. Markolf Niemz biofizikus elmélete érdekes példával szolgál arra, hogy a modern természettudomány miként képes integrálni az immateriális halálközeli élmények jelenségét. Niemz a Heidelbergi Egyetem Orvostechnikai Tanszékét vezeti. „Lucy mit c” (Lucy c-vel) című, érthető nyelvezeten írt könyvében a halálközeli élmények legfontosabb elemeit az általánosan elfogadott relativitáselméletből vezeti le. Elméletének lényege, amelyet előrebocsát, hogy tudatunk a halál pillanatában eltávolodik a testtől, és közben fénysebességre gyorsul.

Érdekes, hogy a világnézettől és vallási hovatartozástól függetlenül a klinikai halálból visszatért emberek fénylényekkel való találkozásokról számolnak be. Friedrich Hechelmann képe

Ezzel magyarázható – a modern fizikából ismert keresőfény-effektushoz (Searchlight Effect) hasonlóan – az alagútélmény, az egyre erősebbé váló fénnyel. A lélek fénysebességre történő felgyorsulásával magyarázható az az érzés is, amely szerint az érintettek úgy érzik, hogy nem korlátozza őket sem tér, sem idő. Ez lényegében az örökkévalóság átélése, amelyben nincsenek távolságok és nincs idő sem. Niemz egyúttal utal arra a fizikai axiómára, miszerint Einstein tézise kimondja, hogy semmi, aminek tömege van, nem képes a fénynél nagyobb sebességre gyorsulni, mivel a tömeg „ott” elérné a végtelenség állapotát. A fénysebesség jelentette határt úgy is interpretálhatjuk, hogy a földi élet materiális értékeit hátra kell hagynunk – magyarázza a fizikus.

Mindez azt jelenti, hogy van olyan természettudós, aki alátámasztja a halálközeli élményen átesett emberek állítását: „Az egyetlen, ami megmarad, miután elhagytuk a testünket, az energia, a szeretet, a személyiség és a tudás.”

A kérdések kérdése

 

Tény, hogy Niemz elméletei és a hipotéziséből levezetett következtetései is azon a feltételezésen alapulnak, hogy a tudat nem anyagi, hanem tisztán szellemi természetű. Ez az állítás azonban, csakúgy, mint az ellenkezője, a mai napig nem bizonyítható. A válasz tehát egyelőre és valószínűleg még hosszú időre minden esetben hit kérdése. A bevezetőben feltett kérdés, mely szerint lehetséges-e, hogy a halálközeli élmények bepillantást engednek a „függöny mögé”, egyelőre megválaszolatlanul marad. Nem tudjuk tehát, hogy létezik-e élet a halál után.

Dr. Pim van Lommel 71 éves holland orvos évekig kutatta a halálközeli élmények  tartalmát, lezajlását, körülményeit és a személyiségre gyakorolt utólagos hatásait.

Ami a halálközeli élmények kutatását illeti, egyelőre amerikai és brit kutatók végezték el az úttörő munkát: Raymond Moody, Michael Sabom, Kenneth Ring, Bruce Greyson, Peter Fenwick és sokan mások. Ma már több, a témával foglalkozó nemzetközi társaság és folyóirat létezik. A témában 1975 óta zajlanak kutatások. Az utóbbi néhány évben dr. Pim van Lommel holland kardiológus prezentált érdekes vizsgálati eredményeket. Kutatócsapatával és az ápolószemélyzet aktív támogatásával sikerült tíz kórházat bevonnia kutatásaiba. A kutatási programhoz csatlakozó intézményekben szisztematikusan kikérdeztek minden klinikai halálból újraélesztett beteget, vannak-e emlékképei, és ha igen, milyenek, abból az időszakból, amikor eszméletlen volt.

A kiértékelés során figyelembe vettek minden orvosi és egyéb személyes adatot a reanimáció előtti, alatti és utáni időszakból. A kutatás eredményei alátámasztják a halálközeli élmények immateriális természetét, amely mára Van Lommel szilárd meggyőződésévé vált, amint azt „Határtalan tudat” c. 400 oldalas könyvében leírja.

Világszerte egyre több hasonló, tudományos ellenőrzés mellett zajló kutatás zajlik. Markolf Niemz szerint csupán az USA-ban naponta 700 ilyen élményt jegyeznek fel. A reanimációs medicina tehát továbbra is életben tartja ezt a rendkívül izgalmas kutatási területet.

Dr. Michael Nahm kutató biológussal számos orvos, közülük is sok kardiológus, a halálközeli élmények megítélését illetően gyakran nem materialista következtetésre jutott. Különösen akkor, ha a témával kapcsolatos vizsgálatokat maguk vezették, mint pl. Pim van Lommel. Sajnos ezeket az interpretációkat a mai napig nem hajlandó elfogadni a hivatalos tudomány, mert elkötelezte magát a materialista paradigma mellett, nem utolsósorban az emberi agy működését illető valóban figyelemreméltó kutatási eredményei kapcsán.

A fény felé vezető alagút elképzelését a holland Hyeronimus Bosch „A mennybe vezető út” c. képén örökítette meg

Az emberiség nagyobb részének ősidők óta meggyőződése, hogy a halállal nem ér véget minden, a lelke tovább él valamilyen formában. A materialisták – globálisan nézve – kisebbségben vannak. Az említett jelenségek kutatása és azok tudományosan alátámasztott eredményei mindenképp pozitív hatást gyakorolnának az egyén gondolkodására. Felértékelődne az egyén, és az életben elfoglalt helyünket nagyobb összefüggésbe helyezhetnénk, ami megszabadíthatna bennünket sok szenvedéstől és a félelemtől, legalábbis a halálfélelemtől.

A halálközeli élmények legfontosabb elemei

 

• Leírhatatlan boldogság, szeretet és béke érzése.

• Teljes fájdalommentesség a halálközeli élmény teljes időtartama alatt.

• Testen kívüliség, valamint az események figyelése „fentről”.

• Rendkívüli szellemi tisztaság, érzékeken felüli észlelések és szabad mozgás, függetlenül tértől és időtől.

• A mindentudás és minden megértés állapota, amely azonban a „visszatérést” követően megszűnik.

• Panorámaszerű visszatekintés a klinikai halált megelőző teljes életre, a cselekedetek, azok indítékainak és következményeinek értékelése.

• Egyre gyorsabb száguldás egy alagútra emlékeztető térben, amelynek a végén rendkívül erős, de kellemes fény látható.

• Találkozás és kommunikáció fénylényekkel, valamint elhunyt hozzátartozókkal, barátokkal.

• Paradicsomi tájak látványa, valamint éteri zene.

• Egy határvonal észlelése, amelynek átlépése után nincs visszaút a földi életbe.

• Kívülről jövő sugallat, hogy feladatok várnak az egyénre, ezért vissza kell térnie az életbe.

A halál kapu egy új életbe – vigasztaló elképzelés, amelyet a halált kutató  szakemberek is magukénak vallanak

• A testbe való belépés hirtelen, lökésszerű élményének érzete, a halálközeli élmény alatt nem észlelt fájdalmak azonnali visszatérése.

Mi történt a szívleállás és a reanimáció között eltelt időben?

 

A testen kívüliség konkrét érzése az egyik legjellegzetesebb eleme a halálközeli élményeknek. Egy Raymond Moody által kikérdezett páciens elmondja, mit élt át, miután leállt a szíve:

„A következő pillanatban hallottam, amint a nővérek elkiáltották magukat: »Leállt a szívműködése!«  Éreztem, hogy kilépek a testemből, és a matrac és az ágyrácsok között lecsúszok a padlóra. Innen lassan emelkedni kezdtem, egészen a plafonig, közben láttam, hogy egyre több ápolónő rohant be a kórterembe... Hívták a kezelőorvosomat, aki éppen más kórtermekben vizitált. Őt is láttam belépni a helyiségbe. Furcsa, de ezt gondoltam: »Mit akar ez itt?«

A plafonnál lebegtem, innen láttam, ahogy újraélesztettek! Egészen tisztán láttam a testemet, amelyet a kórháziak körülálltak. Az egyik ápolónő azt mondta: »Istenem, meghalt!« Közben egy másik fölém hajolt és elkezdett szájon át lélegeztetni. Közben láttam a rövidre vágott haját. Amikor a defibrillátorral megsokkoltak, láttam, amint a testem kissé megemelkedik az ágyról, és hallottam, amint ropogtak a csontjaim. Mit mondjak, borzalmas látvány volt! Látván, hogyan igyekeznek visszahozni az életbe, azt gondoltam: »Miért fáradoznak ennyit, hiszen most olyan jól érzem magam!«”

Előre látta a fia születését

 

Az újraélesztett betegek halálközeli élményeik során gyakran eljövendő dolgokról szereznek tudomást. M. Morse és P. Perry, halálközeli élményeket kutatók egy 1959-ben súlyos balesetet szenvedett bányász esetét idézik, akinek a felesége meddő volt:

„Kórházba vittek, és megállapították, hogy meghaltam. Azonban sikeresen újraélesztettek, aztán egy hétig kómában voltam. Öntudatlanságom ideje alatt vízióm volt. A napsugarakon lépdeltem egyre magasabbra, és egy hangot halottam, amint azt mondta: »Ne félj, meggyógyulsz, és a fiad is egészséges lesz.« Néhány hónappal később megtudtuk, hogy a feleségem teherbe esett, és a fiunk majdnem pontosan a balesetem évfordulójának napján született meg.”

Alzheimer-kór: Visszatért a beteg emlékezete

 

Életének utolsó két évében a jó ideje Alzheimer-kórban szenvedő, idősek otthonában ápolt asszony már egyáltalán nem reagált a külvilágra, csak a plafont bámulta mereven. Miután szívinfarktust kapott, újraélesztették. Ezután váratlanul több órára teljesen kitisztult a tudata.  Megköszönte gyermekeinek, hogy teljesen demens állapota ellenére rendszeresen látogatták. Háláját kifejezte az ápolószemélyzetnek is, értésükre adva, hogy rossz elmeállapota ellenére mindent észlelt maga körül. Még aznap éjszaka belehalt egy újabb szívinfarktusba.

(forrás: tgy-magazin.hu)