A szellemi törvények - Beavatás

A beavatás, azaz az egységbe való beolvadás döntõ lépés az ember tökéletes transzformációja felé. Amivel egy új ember lép egy új életbe. A régi meghalt. Az új tudat teljesen új életkörülményeket jelent, annak a törvénynek megfelelõen, amely azt mond­ja: "Miként bent, úgy kint." Jézus is így fogalmaz: "Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja" (Máté 16,25).

A beavatás több kultuszban is külsõ folyamat része - "halj meg és legyél" -, amely során a beavatandó a teljes élettel, annak mind a négy elemével konfrontálódik. Az élet iskolájában ennek a próbának még ma is ki vagyunk téve, bár ezek már nem feltétlenül életveszélyesek.
A ,,földpróba" során azt kell bebizonyítani, hogy az ember megtanult az anyaggal, egészen konkrétan a pénzzel optimálisan bánni, a "vízpróba" pedig arra szolgál, hogy az ember érzelmei áradatában megõrizze józanságát, és szíve nyitva álljon.
A "levegõpróba" ellenõrzi, hogy rendben vannak-e a gondolatok, tudjuk-e fegyelmezni õket, tudjuk-e tudatunkat az egyetlen erõre irányítani, kitágítani és felemelni, mígnem az megszabadul az idõ és a tér korlátaitól. A ,,tûzpróba" az akaraterõt fejleszti, és arra kényszerít, hogy egyesítsük az indviduális akaratot a központi akarattal: "Atyám, legyen meg a te akaratod!"
A négy elemmel való konfrontáció nem mindig kellemes, sok türelmet igényel, míg nemcsak hogy úrrá tudunk lenni a helyzeten, hanem még örömünket is leljük benne. A beavatás tehát sohasem külsõ történés, hanem önmagunkban találkozunk az isteni tudattal, s ezzel Igaz Valónkra ébredünk. Létrejöttét elõsegíthetem, de soha nem idézhetem elõ. Senki nem tudja önmagát megszülni, mi valamennyien születünk. Igen fontos, hogy alázattal, türelmesen várjam ki, míg elérkezik az idõ, és ne essem a szellemi fennhéjázás hibájába, ne akarjam én eldönteni, mikor érik meg rá az idõ.
A beavatási próbatételek közé tartozik az is, hogy megtanuljunk optimálisan bánni az idõvel, felismerjük, hogy az örökkévalóság elõttünk van, élvezzük minden egyes lépésünket, amelyet a célhoz vezetõ úton teszünk, de teljesítsünk be minden pillanatot. A pillanat ugyanis egyszeri és megismételhetetlen, soha vissza nem térõ. Így élünk az itt és mostban, az örökkévalóság tudatában, és tudatosan megélem minden egyes pillanat egyediségét és nagyszerûségét. Az idõ és az örökkévalóság egymásba olvad az örök MOST megélésében.

A beavatott vágyak nélkül boldog, semmit nem vár el, és semmit nem utasít vissza, amit az élet kínál. Minthogy semmit nem birtokol, nem is tud elveszíteni semmit. Mindent elhagyott már, ami kevesebb, mint Isten. Hazatért, miként a tékozló fiú.

(Kurt Tepperwein)

A szellemi törvények - Egészség

Minden gyógyulás szellemi gyógyulást is jelent. Bosszúság, harag vagy irigység ellen nincs gyógyszer, itt csupán a tudat megváltozása segít. A gyógyulás azt jelenti tehát, hogy az eltévelyedett tudatot ismét az egyetlen erõre, minden létezõ egységére irányítjuk. A gyógyulás tehát mindig "tudati növekedést" jelent.

Az "eltévelyedett" tudat mindenekelõtt a tudatlanság vagy hiányos információk következménye. Ha fel akarom számolni a tudatlanságot, elsõ lépésként keresésére kell indulnom.
Ám nem elég csupán tudásra szert tenni, hanem a szellemi vakságot is gyógyítani kell, ami megakadályozza, hogy a tudás bölcsességgé váljon. Nem csupán testünk gyógyításáról van tehát szó, hanem a cél az, hogy lelkünk is egészséges legyen, azaz "egész és oszthatatlan". Valójában elszakíthatatlan részei vagyunk az Egésznek, a legmagasabb tudatnak. A lelki egészség tehát azt jelenti, hogy ismét ennek az egységnek a tudatában élünk. Ezzel a látszólagos elkülönülés fájdalma megszûnik. A test csak a "nem egészséget" tükrözte vissza.
Ám nemcsak lelkem gyógyításáról van szó, hanem egyben arról is, hogy individuális lelkem egyesüljön a világlélekkel. Akkor vagyok valóban gyógyult, ha ez az egység ismét helyreállt.
Ezt a lelki egészséget úgy érhetjük el, ha megszüntetjük a "belvilág-szennyezõdést", és rendszeres lelki higiénia gyakorlásával tisztán tartjuk belsõ világunkat, megszabadítjuk a negatív gondolatoktól, nyomasztó érzésektõl, a féktelen ösztönöktõl és a meggondolatlan beszédtõl és cselekedettõl. Lelkem tiszta tükrében csak így tud Isten képe zavartalanul tükrözõdni.
Ám nem elég a testet és a lelket gyógyítani, hanem végül sort kell keríteni a szellem gyógyítására, s ezzel megszentesülni. Mihelyt ugyanis Isten közvetlen közelébõl cselekszem, minden tettem megszentelõdik. Megszentesülni nem többet, de nem is kevesebbet jelent, mint a legmagasabb tudattal való egység tudatában élni és ebbõl az egységbõl cselekedni. A kegyelem törvénye értelmében életem bármely pillanatában "hazatérhetek".

(Kurt Tepperwein)

 

A fény gyermeke vagy

Fényből, szeretetből és intelligenciából állunk. Ezek a tulajdonságok a puszta energia lényegi összetevői. Így tehát energiával rendelkező lények vagyunk.

Bár lehet, hogy ennek ellenére érzed. Akárhogy is legyen, határtalan energiák lelhetők fel most is benned, és ez az energia figyelemre méltó ajándékokat tartogat a számodra. Gondolataid kontrollálják a benned lévő és a téged körülvevő energiaáramlást. Bármit is gondolsz, az meghatározza, hogy érzed magad és azt is, hogy mit tapasztalsz. A bennünk lévő és a testünket körülvevő energiaközpontokra gondolkodásmódunk nagy befolyással bír. Más szóval, azok a dolgok, amelyekre a legtöbbet gondolsz - pénz, spiritualitás, kapcsolatok és így tovább - hatással vannak az energiaközpontokra.
Ezek az energiaközpontok olyanok, mint a legyezők, lapjaik fedik egymást. Csakráknak nevezzük őket, amely ősi keleti szanszkrit nyelven "kereket" jelent.
Habár testünkben sok csakra található, a médiumok és gyógyítók általában csak a nagyobbakra koncentrálnak.
Ezek csakrák mindegyik a belső elválasztású mirigyekhez közel találhatóak. Ezek a csakrák életerőt áramoltatnak a testünkbe, hogy biztosíthassák a vitalitásunkat. Olyanok, mint a flipperjáték lapátjai, amelyek lökik a labdákat. Ez az energia isteni eredetű, és biztosítja nekünk az utat minden bölcsességhez vagy spirituális információkhoz.
A csakráink megállás nélkül sugározzák és fogadják az energiát. Ha negatív gondolataink vannak, akkor a csakrák sötét és sűrű energiával telnek meg. A szennyezett csakrák nem tudják továbbítani az energiát, így tehát tétlennek és kiegyensúlyozatlannak érezzük majd magunkat. Mindamellett elveszíthetjük kapcsolatunkat természetes spirituális képességeinkkel.
Minden egyes dolognak, ami foglalkoztat bennünket, megvan a megfelelő csakrája. Az egyes csakrák a pénzzel és a karrierrel, a kapcsolatainkkal, a jövőnkkel, étvágyunkkal, életstílusunkkal, vágyainkkal és céljainkkal állnak összefüggésben. Ha gondolatainkban a szeretet és a hűség kapja a legfontosabb szerepet, akkor ezek a csakrák tökéletesen áramlanak, mi pedig harmóniát és boldogságot tapasztalunk. Mégis majdnem mindenki hajlamos arra,  hogy rendszeresen aggódjon vagy gyötrődjön az élet dolgaival kapcsolatban. A félelemmel telt gondolatok hatnak arra a csakrára, mely megfelel annak a témának, ami foglalkoztat téged. Aztán ez is a bizonyos csakra beszennyeződik, összezsugorodik, vagy megdagad.
Következésképpen, anélkül, hogy tudnál róla, miért érzed magad fáradtnak és egykedvűnek.
A csakrák egyaránt hatnak az intuitív képességekre is. Ha a csakrák tiszták és egyensúlyban vannak, akkor könnyen szerezhetsz információkat a jövődről, más emberekről, valamint hallhatod az angyalok és Isten hangját.

(Forrás: lelekutjai)

A bölcs vezető

Két ember élt benned életed egész során. Egyik az „én”; locsogó, követelődző, hisztérikus kerítő; a másik a rejtett szellemi lény, akinek csendes, bölcs szava csak ritkán ért el hozzád, csak ritkán hallgattál rá. Minél többet hallgatod a tanítást, elmélkedsz rajta és beleépíted életedbe, belső hangod, a tisztánlátás ősi bölcsessége, amelyet mi a buddhizmusban „megfontolt tudatosság”-nak nevezünk, felébred, megerősödik, s megtanulsz különbséget tenni az ő vezetése és az „én” nagyhangú, kábító szava között.
Igaz természeted emléke teljes csodálatosságával és megbízhatóságával kezd visszatérni hozzád.

Saját magad fedezed fel önmagadban bölcs vezetődet. Kívül-belül alaposan ismer, mivel az te magad vagy. Készséggel és jókedvvel segít neked, megbeszélheted vele a gondolataiddal és érzéseiddel kapcsolatos minden problémádat. Vezetőd állandó, vidám, gyengéd, mégis néha kötekedő társad lehet, aki mindig tudja, hogy mi a legjobb neked, és segít megtalálni a megszokott reakcióid és érzelmi zavarodottságod gyötrődéseiből kivezető utat. Amint megfontolt tudatosságod hangja egyre erősebb és tisztább lesz, lassan megtanulsz különbséget tenni az igazság és az én különféle csalárdságai között, s helyes ítélettel és bizalommal hallgatod.

Minél gyakrabban figyelsz erre a bölcs vezetőre, annál könnyebb lesz, hogy megváltoztasd rosszkedvedet, átlátsz rajta, sőt még ki is neveted, milyen ostoba képzetek, képtelen dolgok ezek. Lassan képes leszel rövid úton megszabadulni az életedet eddig uraló sötét érzelmeidtől, s ez a képesség a legnagyobb csoda. Tertön Szögjal, a tibeti misztikus mondta, hogy az, aki a padlót a plafonra varázsolta vagy a tűzből vizet csinált, nem kápráztatta el; az igazi csoda az, ha valaki egyetlen negatív érzelmétől megszabadul.

Az „én” harsány, töredékes pletykái helyett, amelyekkel egész életed során kábított, egyre inkább a tanítás világos utasításait hallod magadban, amely mindig lelkesít, óv, vezet és irányít. Minél inkább hallgatsz rá, annál több segítséget kapsz tőle. Ha bölcs vezetőd szavait, a megfontolt tudatosság szavát követed, s az „én”-t lecsendesíted, megérzed az áldás, öröm és bölcsesség jelenlétét, s ez valójában te vagy. Teljesen új életed kezdődik, amely egészen más, mint amikor még éned álarca mögé bújtál. S mire elérkezik a halál pillanata, addigra már az életben megtanulod, hogy hogyan tartsd féken érzéseidet és gondolataidat, amelyek máskülönben a halál és a bardók állapotában nyomasztó módon elborítanának.

Amikor lassan kezdesz kigyógyulni az egyéniségedre vonatkozó amnéziából, végül is felismered, hogy a dak-dzin, az önmagunkhoz való ragaszkodás minden szenvedés gyökere. Megérted, milyen sok bajt okozott magadnak és másoknak, s rájössz, hogy a legnemesebb és legokosabb dolog, amit tehetsz, ha másokat dicsérsz, ahelyett hogy magadat magasztalnád. Ez gyógyulást hoz a szívedre, és gyógyulást jelent tudatodnak s gyógyulást a szellemednek.

Soha ne feledd, az énnélküliség tanítása nem azt jelenti, hogy először volt egy „én”, s a buddhisták félretették. Éppen ellenkezőleg, azt jelenti, hogy kezdetben egyáltalán nem volt semmiféle „én”. Ha ezt megérted, ez az „énnélküliség”.

(Forrás: Szögyal Rinpocse - Tibeti könyv életről és halálról)

Metafizika

A meta szó azt jelenti: ’túl’: A fizika nem minden, az anyag nem minden, és azok, akik mégis azt hiszik, hogy így van, megelégszenek az élet felszínével. Szüntelenül körbe-körbe járnak, de sosem fognak hazaérni, mert az otthon a középpontban létezik.

A metafizika azt jelenti, hogy hazaérsz, mert felismerted, hogy tudatosság vagy, hogy a létezés egésze tele van tudatossággal, hogy a tudatosság nem az anyag mellékterméke. Nem az. Az anyag csupán a tudatosság teste - ruhája, menedéke, lakhelye, temploma -, az istenség a tudatosság. És a templom van az istenségért, nem pedig fordítva. Azért létezik anyag, mert létezik tudatosság, nem pedig fordítva.

Az anyag alvó tudatosság; a tudatosság felébredt anyag. Végső soron csupán egyetlen dolog van - nevezd x-nek, y-nak, z-nek vagy Istennek, vagy igazságnak, vagy ahogyan akarod. Végső soron csak egy dolog van, de az az egy dolog két állapotot vehet fel: alvót és felébredettet. Amikor az anyag tudatára ébred önmagának, az a tudatosság. Amikor a tudatosság elfelejti önmagát, az az anyag.

Ezért akik azt hiszik, hogy az anyag minden, tovább alszanak. Az élet sötétben való tapogatózás marad számukra. Sosem tudják meg, mi a fény, sosem érik el a hajnalt. És a sötétben természetesen számtalanszor felbuknak, fájdalmat okoznak maguknak és másoknak is, és az életük nem áll másból, mint konfliktusból, súrlódásból, erőszakból, háborúból. Sosem tudják meg, mi a szeretet, mert a szeretet csak akkor lehetséges, amikor tele vagy fénnyel.

A metafizika egyfajta édes bölcsesség. A logika keserű, szüntelen vita; a filozófusok folyton vitatkoznak. Az, aki ismeri önmagát, édes; már maga, a jelenléte is olyan, mint a méz.

(Osho)

A szellemi törvények - Érintkezés a világgal

A lét három szinten jelenik meg, és ezeken a szinteken más és más módon kerül kapcsolatba az ember azzal, ami van. Az elsõ szint a hatás szintje.
A legtöbb ember ezzel a szinttel kerül kapcsolatba, és realitásnak nevezi. Különbözőképpen lehet hozzáállni, például agresszívan elutasíthatom: nem értem ugyan ezt a realitást, de hatalmamban áll szétzúzni.

Lehet vágyakozva fordulni felé: szeretetem még "birtoklásként" fogalmazódik meg. Szerelmes tinédzserként rajongok társamért, teljesen magaménak akarom tudni, és féltékeny vagyok, ha másvalakivel is szóba áll. Teljes szeretetét, figyelmét és elismerését magamnak akarom, és ugyanezeket a struktúrákat élem majd meg késõbb, "felnõttként", újabb és újabb formában.
Lehet semlegesen szemlélni: ezt a fajtát választom, ha például tudós vagyok. Mindennel foglalkozom, amit látni vagy mérni lehet, vagy amire hivatkozni lehet, és ekképpen egyre inkább felismerem a dolgokban rejlõ törvényszerûségeket. Ahol azonban törvényszerûség létezik, ott lennie kell valakinek, aki a törvényt létrehozta, így hát keresem a hatások "okát".
A következõ szint az ok szintje. A paraszt újra meg újra kapcsolatba kerül ezzel a szinttel: okot szolgáltat a vetéssel, s a megfelelõ hatás nem marad el. A tudós felismeri a jelenségek mögött a természeti törvények hatását mint okot, de tovább izgatja a kérdés: vajon az oknak mi az oka, és talán a fizikán át eljut a valláshoz, és felismeri minden létezõ ok mögött az egyetlen erõt mint végsõ okot.

Így jut el az ember végül a lét szintjére. Ha már felismerte, hogy minden az egyetlen erõ kifejezõdése, és ez az egyetlen erõ minden oknak az oka, akkor egyszer valamikor azt is felismeri, hogy õ is ennek az egyetlen erõnek a kifejezõdése. Választhatja azt, hogy ennek a benne és rajta keresztül ható egyetlen erõnek csendes szemlélõje lesz, és hagyja, hogy történjék, ami történik, és önmagával és a léttel összhangban él, de aktívan be is avatkozhat. Felismeri teremtõ lehetõségeit, és aktívan meghatározza a történéseket. Maga alakítja a sorsát, a másokét is, az egész teremtést. Felhasználja az egyetlen erõt, hogy a létet formálja, míg egyszer csak felteszi a kérdést: "Tulajdonképpen ki használja az egyetlen erõt?" És felismeri, hogy Én vagyok az egyetlen erõ! Ebben a pillanatban azt is felismeri, hogy "én" egyáltalán nem is létezik: az én illúziója szertefoszlott. Mindig is az egyetlen erõ cselekedett: a VAGYOK, én vagyok!

Minden, ami létezik, az Egynek különbözõ megnyilvánulása - mind-egy. Csak én vagyok! S hogy ne legyek ilyen egyedül, kitaláltam az életjátékot, és sokaságként jelenítettem meg magam.

A tudás csak "fájdalomdíj"
az önmagadhoz vezetõ úton.

Minden tudásnál fontosabb,
hogy KÉPES IS VAGYOK!
Nyomban kipróbálom hát, hogy mindarra,
amit tudok, valóban képes vagyok-e.

Mindkettõnél fontosabb azonban a LÉTEZÉS.
Ha az VAGYOK, amit tudok és amire képes vagyok,
már gondolnom sem kell rá.
Nem szükséges szokásommá tenni,
MERT ÉN VAGYOK!!!

(Kurt Tepperwein)

Az élet egy hosszú lépcső...

„A gond az, hogy az emberek mindent azonnal akarnak, nincs türelmük végigjárni a fejlődésüknek megfelelő lépcsőfokokat. Holott a földi lét a tapasztalásról kell, hogy szóljon mindannyiunk számára. Véletlen történések nincsenek. Ha valaki szerencsétlennek érzi magát, akkor is tudnia kell, hogy az események az előzmények tükrében, vagyis okkal történnek. És azt is tisztán kell látni, hogy minden döntésünk jelzés a jövőnek.”

(Szepes Mária)

Nem rohanhatunk rajta végig, nem ugorhatunk egyből az elsőről a tizedikre!
Végig kell járnunk az összes fokot.
Persze van aki nagyobbakat tud lépni, de annak mindig nehezebb.
Ha elveszted az egyensúlyod, megfoghatod a korlátot, amit a barátaid támasztottak Neked.
S ha néha visszalépsz is pár fokot, ne csüggedj, már könnyű továbbmenned felfelé,
hisz már ismered az utat .

(Forrás: blog.xfree)

Antoine de Saint-Exupery: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

(Antoine de Saint-Exupery)

Mindenki maga irányítja sorsát

Csitítsuk el irigységünket, mondjunk búcsút a mások fölötti diadal vágyának. Inkább próbáljunk használni nekik. Kedvesen, bátran és abban a tudatban üdvözöljünk mosolyogva másokat, hogy ha így teszünk, biztosan sikerrel járunk.

Viselkedjünk egyenesen, és törekedjünk elfogulatlanságra. Bánjunk mindenkivel jó barát módjára. Ezt nem mint a dalai láma vagy olyan személy mondom, aki különleges hatalommal vagy képességekkel bír. Semmi effélével nem rendelkezem. Az ember szól belőlem, aki olvasóimhoz hasonlóan boldogságra, nem pedig szenvedésre vágyik.

Ha valamilyen oknál fogva nem tudunk segíteni másoknak, legalább ne ártsunk nekik. Képzeljük magunkat messziről jött idegennek. Gondoljunk a világra úgy, amilyennek az űrből látszik: jelentéktelenül kicsi, mégis csodaszép. Lehet-e bármi, amit abból nyerünk, hogy itt-tartózkodásunk alatt másoknak ártunk? Nem kívánatosabb és ésszerűbb-e, ha lazítunk és szép csendben jól érezzük magunkat, akárha másik környékre látogatnánk? Ha tehát a világ élvezete közben szakíthatunk egy pillanatot, próbáljunk segíteni bármilyen csekély mértékben is az elnyomottakon és azokon, akik valamely okból nem segítenek, vagy nem tudnak segíteni magukon. Próbáljunk meg nem elfordulni azoktól, akiknek jelenléte fölzaklat bennünket, a rongyosoktól és szerencsétlenektől.

Próbáljunk soha nem úgy gondolni rájuk, mint nálunknál alábbvalókra. Ha tudjuk, próbáljuk meg azt is, hogy soha ne higgyük a legutolsó koldusnál különbnek magunkat. A sírban ugyanúgy fekszünk majd.

(XIV.Dalai Láma)

Buddha tanítás

Buddha áthaladt egy városkán, az emberek pedig eljöttek és sértegették. Minden sértést elmondtak, amit csak tudtak, minden csúnya szót, amit ismertek. A Buddha csak állt, és csendesen, figyelmesen hallgatta őket, aztán azt mondta:

- Köszönöm, hogy eljöttetek, de nagyon sietek. El kell jutnom a következő faluba, várnak rám az emberek. Ma már nem tudok több időt rátok szánni, de holnap, amikor visszafelé jövök, jobban ráérek majd. Megint összegyűlhettek, és ha maradt még valami, amit el akartok mondani, de most nem tudtatok, holnap elmondhatjátok. Ma azonban meg kell bocsátanotok nekem.

Az emberek nem hittek a fülüknek, a szemüknek. Ez az ember teljesen érintetlen, nyugodt maradt. Az egyikük megkérdezte:
- Nem hallottál minket? Mindennek elmondtunk, és te még csak nem is válaszoltál!
A Buddha így felelt:
- Ha választ akartál, azzal elkéstél. Tíz évvel ezelőtt kellett volna jönnöd, akkor válaszoltam volna neked. De az utóbbi tíz évben nem engedek mások befolyásának. Nem vagyok többé rabszolga, a magam ura vagyok. Nem kényszeríthetsz semminek a megtételére. Ez így tökéletes. Sértegetni akartál, sértegettél.

Teljesült a vágyad, nagyon jól dolgoztál. De ami engem illet, nem veszem magamra a sértéseidet, és mindaddig, amíg nem veszem azokat, értelmetlenek.
Amikor megsért valaki, befogadóvá kell válnod, el kell fogadnod, amit mond, csak akkor reagálhatsz. Beledobhatsz egy égő fáklyát a folyóba. Abban a pillanatban, hogy a vízbe esik, nincs többé tűz, a folyó kioltja. Én folyóvá váltam.

Te sértéseket hajigálsz rám, lángolnak, amikor eldobod őket, de abban a pillanatban, ahogy elérnek engem, a hűvösségem eloltja a tüzet. Nem sebeznek többé. Dobhatsz tüskéket is, az én csendembe hullva virágokká válnak. Én a saját belső természetemnek megfelelően cselekszem.
Ez a spontaneitás.

(Osho)

Az elvárás törvénye

Attól függ, mit látsz, hogy hogyan döntesz, merre nézel, és arra nézel, amilyen látványra számítasz. Ha például azt hiszed, „az emberekben nem lehet megbízni”, akkor ennek az elvárásnak a szűrőjén keresztül fogod látni a világot és bizonyítékokat találsz majd alátámasztására. 

Hiteid befolyásolják döntéseidet, irányultságodat, még a barátokat, ellenségeket és sorsokat is, amikkel találkozol. Hiteid belső folyamatokat és viselkedésformákat indítanak el, amik befolyásolják, hogyan mozogsz, cselekszel és érzel. Még finomabb szinteken gondolataid meghatározzák még energiameződ nagyságát és színét is, amire a többi ember reagál. Ha például a körülötted lévő embereket barátaidnak észleled, akik kedvelnek téged, akkor kiegyensúlyozottnak és közlékenynek érzed magad; energiád és viselkedésed vonzza őket hozzád. Ez az egyik módja annak, ahogyan az elvárásaid formálják a valóságodat.
…Mielőtt megtetted, láttad megtörténni a tudatodban. És a mindennapi életedben, ha pozitív képeket alkotsz, boldog körülményeket és sikeres végkimeneteleket, ezek valóságossá válnak mélyebb tudatod számára, ami aztán ilyen élményekre építve hasonlóakat kezd vonzani. Az Elvárás Törvénye a te saját belső hatalmadra emlékeztet, amivel formálni tudod életedet a képek és az elvárások által, amiket te magad alkotsz. Hogyha megszellőzteted minden kételyedet, feltéped gyökereiket mélyebb tudatodból, azok pedig feloldódhatnak a tudatosság fényében.
– Mi lenne, ha azt az elvárást teremteném meg, hogy tudok repülni? Akkor is használhatnám ugyanezt az eljárást?
– Nem akarom letörni a lelkesedésedet, Vándor, de a Szellem törvényei, amik a valóság ezen síkján megtestesülnek, elsőbbrendűek a mi emberi hiteinknél; tudod, a gravitáció akkor is működik, ha nem hiszel benne.
Az Elvárás Törvénye kihangsúlyozza, milyen fontos megvizsgálnod régi hitrendszereidet és elvárásaidat, önkorlátozó kételyeidet életteli képekkel helyettesíteni, és új hiteket alkotni világos szándékokra alapozva.
Az Elvárás Törvénye arra tanít bennünket, hogy amire összpontosítunk, az növekszik. A problémák elleni küzdelem csak erősíti őket, mert energiát ad nekik. Tehát a megoldásra kell figyelmünket irányítani, nem a problémára.

(Dan Millman)

Küldetésben a Földön

Minden ember különleges nem csak abban az értelemben, hogy egyedi és megismételhetetlen individuummal rendelkezik, hanem azért is, mert egy adott életére egyetlen nagy küldetést teljesíthet be. Ez voltaképpen életének, illetve leszületésének a fő célja, amit mindenképp legbenső lényében, tudatalatt érez és megvalósítani törekszik. Ezen kívül mit keresünk még a világban?

A Föld nevű bolygó egy csodálatos bölcső Univerzumunk végtelenjében. Bölcsőnek azt az életteret nevezzük, ahol soha nem látott teremtési folyamatok indulhatnak el, s a teremtmények újabb és újabb megtapasztalásokat gyűjthetnek be lelki fejlődésük folyamán. Ezen a planétán nem csak emberi lelkek ölthetnek testet, hanem egészen más fejlődési utat bejáró, fejletlenebb létformák is, mint például az állatok. Hiba lenne azonban azt hinnünk, hogy azok az entitások, akik jelenleg az általunk ismert állatokon keresztül nyilvánulnak meg, egykoron majd emberré fognak válni, mivel nincs ilyen értelemben vett evolúció az állatok és az emberek között. Ők egy egészen másfajta fejlődési utat járnak be és egyáltalán nem nevezhetők távoli rokonainknak, ennél fogva küldetésük is egészen eltérő a miénktől. (Ez a teória némiképp eltér a hindu lélekfelfogástól.)

Az ember mint létforma jóval fejlettebb és összetettebb, mint bármely más háromdimenziós földi létező. Organizmusunk hármasságra épül: lélekre, szellemre és testre tagolódik. Azt a részünket, amely a megtapasztalások begyűjtésére és tárolására alkalmas, léleknek nevezem, míg azt az alkotóelemünket, amely a tudatosságért felelős, szellemnek hívom. Ahogyan egy számítógép hardvere és szoftvere, úgy működnek együtt egymást kölcsönösen kiegészítve ezek a transzcendens részeink. Ahhoz, hogy a Föld nyújtotta lehetőségeket megtapasztalhassa az ember, lelkének és szellemének testbe kell költöznie, vagyis meg kell születnie. Ebben rejlik az emberi lét titka: minthogy semmilyen más létsíkon ez a hármasság nem jöhet létre!

Mindenkiben felvetődik egy idő után az a kérdés, hogy mi az emberi lét végső célja?

Nos, minden lélek a Legfelsőbb Értelem, a Teremtő egy parányi része. S mint ilyen, rajta keresztül – a lelkén át – az Úr is megtapasztalja önmagát. Ezt jelöli a misztika a saját farkába harapó kígyó szimbólumával. Így az emberi lélek a Teremtő egyik kihelyezett tudataként úgymond „letapogatja” a fizikai világot. Sőt mi több, minden egyes lélek másként teszi ezt, minthogy valamennyi egyedülálló módon lett megalkotva.

Mivel a lélek milliószor finomabb állagú az anyagnál, ezért külön energiatesteket épít fel magának, amelyek összekötik őt a fizikai világgal. Ezt nevezzük aurának. A lélek az aurán keresztül gyakorol hatást a testre, élteti, fenntartja, speciális változásokat idéz elő benne és működteti. Valójában az érzékszervek által begyűjtött információk a tudatunkon keresztül jutnak el a lelkünkig.

Minden lélek egyszeri, ezért sajátos módon értelmezi, raktározza és kombinálja az anyagi világban megszerzett tapasztalatait. Ugyanakkor, ez a bennünk rejtőző isteni tudatosság mindent megtapasztalni vágyik, amit csak ez az élettér kínál. Természetesen ez nem valósulhat meg egyetlen emberöltő alatt, ezért újra és újra testet ölt, azaz reinkarnálódik ebbe a világba.

Bizonyos spirituális tanok nyilvánvalóvá teszik, illetve kijelentik, hogy a lélek(szikra) ölthet férfi vagy női testet, lehet könnyű és hányattatott sorsú, változatos karakterű, sokféle hajlamú, bőrszínű és nemzetiségű. Mindazonáltal, mindig szigorú karmikus szabályokhoz kötődik a lélek fejlődése. Ez azt jelenti, hogy a korábbi leszületések alkalmával felhalmozott tapasztalatok, a sikeresen, avagy a sikertelenül teljesített életfeladatok alapvetően meghatározzák az aktuális életpálya lehetőségeit és megvalósító eszköztárát!

Emellett kiemelt szerephez jut a szabad akarat is, hiszen egyes gyengítő, hátráltató tényezők ellenére hozott döntéseink akár a legnagyobb fejlesztőerőket hívhatják életre a lelkünkből. Innen nézve az embernek nem is lehet másfajta küldetése, mint spirituális, hiszen végső soron a lelket éppúgy fejlesztik a gyötrelmes, mint az örömteli megtapasztalások. Hovatovább, a kétkezi munka ugyanúgy kiváló eszköze a spirituális felemelkedésnek, mint teszem azt, egy lelkészi hivatás élménye.

Mindenkori küldetésünk beteljesítéséhez a Sors számtalan megvalósulási utat kínál, s rajtunk múlik, hogy ezek közül mely lehetőségeket vonzzuk be, s keltjük életre. Itt fontos megjegyeznünk, hogy életfeladatunkat csakis magunk hajthatjuk végre, máskülönben nem mi fogjuk elkönyvelni előrehaladásunk gyümölcseit. Ugyan bármikor akadhatnak csábító és nehéz küldetések, ám akkor sem szabad elfelejteni, hogy minden esetben olyan kihívásokkal (problémákkal) találkozik a lélek, amelyek megoldása újabb tudatszintre emeli/emelheti őt. A földi iskola rendeltetése, hogy a polaritások színes skáláját megismerve az ember megtalálja a tökéletes harmóniához vezető utat.

Amikor már minden körülmény közepette meg tudja őrizni az egyensúlyát és nem billentik ki őt az ellentétpárokból fakadó ingerek, akkor „leérettségizett”. Ezzel gyakorlatilag meghaladhatja, átlépheti az embernek nevezett létforma határait és nem kell többé visszaszületnie a Földre. Illetve csak abban az esetben szükséges ezt megtennie, ha segíteni kíván a többi lélektársának. (Az ember után következő spirituális megnyilvánulási szint az angyali.)

Jó tanácsom az, hogy mindenkinek érdemes ráhangolódnia a saját legszélesebb életösvényére, mert csak azon járva válik képessé lelki missziójának beteljesítésére. Ha valaki eltévelyedik vagy letér az ideális útjáról, akkor sem kell kétségbe esnie, mert a Sors egyre intenzívebb figyelmeztető jeleket küld majd számára, hogy visszaterelje az eredeti küldetéséhez.

Bármelyik út mellett is döntsünk, egy valamit mindig tartsunk szem előtt: nincsen helyes út helyesen kitűzött cél nélkül. A nemesebb céljainkat pedig csak a belső iránytűnkre, a lelkünkre hallgatva határozhatjuk meg.

(Forrás: Száraz György)

A rezgésekről

Az Álmaid nem úgy fognak megvalósulni ha kőkeményen, fájdalmasan megküzdesz értük, hanem úgy, hogy megengeded, hogy az Álmod rezgése jelen legyen az életedben.

Ebből a helyzetből pedig minden megtörténik Rajtad keresztül, hogy az Álmod valóra váljon. Lehet ez események sora, különös találkozások, vagy inspirált cselekvés a részedről. Nem kell küzdened, az élet nem a küzdelemről szól, hanem arról, hogy képes legyél ellenállás nélkül elfogadni azt amit kértél. A küzdelem mindig ellenállást feltételez, és sokszor pontosan a küzdelmekkel igazoljátok, hogy megérdemeltek-e valamit. Azt mondjátok: 'csak úgy nem kaphatom meg azt amiért nem küzdöttem meg' - tudnotok kell, hogy minden csak azért érkezik meg hozzátok mert azonos frekvencián rezegtek az adott dologgal. Akkor miért beszéltek küzdelemről, vagy valaminek a legyőzőséről? Ha ott van Benned az álmod frekvenciája, az a szemed előtt fog kibontakozni, ha viszont nincs benned, akkor tehetsz Te bármit, semmi nem fog történni. Minden a rezgésekről szól, és minden történésnek, hatékony cselekvésnek a rezgések az alapjai.
(Abraham-Hicks)

A szellemi törvények - A köszönet törvénye

Az igaz hála és köszönet minden nehézségen átsegít az életben.

Adjon hálát teljes szívébõl valamiért, amije még nincsen, úgy, mintha már megvolna - és meg fogja kapni! A szüntelen hála és köszönet aktivizálja a hitet, amely hegyeket mozgat.
Mennyi minden van az életünkben, amely tökéletesen rendben van, és figyelemre sem méltatjuk, mert mindig csak arra a kevésre figyelünk, amely éppen nincs egészen rendben. Lehet, hogy épp ebben a pillanatban változik, és már csak kis idõ kell hozzá, hogy tökéletes legyen. Talán nem is volna jó, ha bekövetkezne, s egy szeretetteljes sors éppen hogy megóv tudatlanságom következményeitõl.
Amint szívemet hála tölti el életem minden körülményéért, eseményéért, az univerzum legmagasabb rendû ereje mûködni kezd rajtam keresztül, mert a hálás és szeretetteljes szív a legtisztább csatorna az egyetlen erõ számára, amit mi Istennek nevezünk. Mindaz, ami így történik az életemben, Istennek legtisztább akarata, és a legjobb, ami velem történhet. Ezért vagyok hálás.

(Kurt Tepperwein)

A szellemi törvények - A boldogság törvénye

Semmi nem teszi az embert igazán boldoggá, amit kívülrõl megszerezhet. A boldogságot nem lehet birtokolni. Mindaddig, amíg kívül keresem a szerencsémet, a boldogságomat, keresésem eredménytelen marad.

A boldogságot csak magamban találhatom meg, ha feltétel nélkül igent mondok az életre, s elfogadom olyannak, amilyen. Valahányszor szenvedek, az azt jelenti, hogy valamiképpen nem fogadtam el az életet, és ezen kizárólag én tudok változtatni. Ha a szerencsémet, boldogságomat nem teszem külsõ körülményektõl függõvé, akkor minden helyzetben boldog lehetek.
Csakhogy már igen korán hozzászokunk ahhoz, hogy boldogságunkat valamilyen külsõ körülménytõl tegyük függõvé. A kisgyerek azt hiszi: "Ha majd az óvodába mehetek, és mindennap együtt lehetek más gyerekekkel, akkor leszek boldog." Amikor pedig mindez megtörténik, azt mondja: "Ha majd nagy leszek, és iskolába mehetek, akkor leszek boldog." Néhány év múlva pedig a következõket mondja: "Ha már befejeztem az iskolát, akkor leszek boldog." És ez így megy tovább, mígnem a "kisgyerek" hirtelen öreg lesz - és még mindig nem boldog. Míg arra várt, hogy boldog legyen, az élet elrohant mellette.
Ha azonban önfeltétel nélkül igent mond az életre, és elfogadja olyannak, amilyen, már ebben a pillanatban boldog lehet! Ez nem azt jelenti, hogy olyannak is kell maradnia, hiszen minden pillanatban lehetõsége van arra, hogy életét megváltoztassa. Ne tegye boldogságát valamely cél elérésétõl függõvé! Boldognak lenni valójában azt jelenti, hogy önmagammal és az élettel harmóniában vagyok, helyemet minden pillanatban optimálisan töltöm be. Így fûzöm egyik beteljesült pillanatot a másikhoz - és teljes életet élve boldog vagyok.

(Kurt Tepperwein)

A szellemi törvények - A karma mint kegyelem

Létfeladatunk félreérthetetlen: "Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok." De vajon elegendõ-e ehhez egy élet?

Lehet, hogy Jézus megvalósíthatatlan feladatot rótt ránk?
Ha felismerem a látszat mögött a valóságot, a karma az isteni szeretet kifejezõdése, és ezzel kegyelem lesz. Nemcsak arról van szó, hogy létfeladatunkká tette a tökéletességet, hanem a karma törvényének segítségével abszolút biztonsággal el is vezet bennünket ehhez a célhoz. Nincs tehát jó vagy rossz karma, hisz mind a kettõ ugyanazt a célt szolgálja. Más szóval a betegség, a szenvedés és a veszteség mind-mind az isteni kegyelem megnyilvánulásai, mert valójában félreérthetetlenül arra figyelmeztetnek, hogy letértünk a helyes útról, és arra kényszerítenek, hogy oda visszatérjünk.
Többnyire észre sem vennénk, hogy helytelenül jártunk el, ha valamely fájdalmas tapasztalás nem tudatosítaná ezt bennünk. Ekképpen tehát a fájdalom is kegyelem, sorsunk pedig mindig egy speciális testre szabott öltözék. Mindaz, ami velem történik, engem szolgál, és nekem segít. Ennélfogva minden úgy van jól, ahogy van.
Magunkat jutalmazzuk vagy éppen büntetjük, amikor Igaz Valónkhoz s ezzel Istenhez közeledünk, vagy éppen távolodunk tõle. Eltávolodva tõle bûnben élünk, ami nem más, mint elszakadás. Tehát nem Isten büntet bûneinkért, hanem bûneink büntetnek bûneinkért.
A karma tehát nem kívülrõl szakad ránk, hanem mi magunk vesszük magunkra: gondolkodásunkkal, érzéseinkkel, cselekedeteinkkel. Mindarra, ami velem történik, rászolgáltam, szükségem van rá. Az élet nem azokkal a leckékkel konfrontál engem, amelyeket az ego kívánna magának, hanem amelyekre valóban szükségem van.
A karma törvénye azonban azt is megköveteli tõlünk, hogy tetteink következményeiért tudatosan vállaljuk a teljes felelõsséget. Valamennyien teremtõk vagyunk, szabadon teremthetünk, amit csak akarunk. A törvény csak szembesít tetteink következményeivel, ekképpen mutatva meg, ha esetleg tévesen döntöttünk. Ez a törvény nem engedi, hogy tetteink következményei elõl elbújjunk.
Minden megtanult lecke közelebb visz Igaz Valóm valóságának felismeréséhez és a mindenekkel való egységhez. Ha azonban nem tanulom meg a leckét, nem oldom meg az életfeladatot, ez a törvény mindaddig elém hozza, míg végül meg nem oldom.

A sors "korrepetál".
A végzet törvénye nem dönthet, ám az isteni kegyelemhez az is hozzátartozik, hogy bárki bármely pillanatban megszabadulhat a karmától, mihelyt saját akaratát egyesíti az isteni akarattal. A végzet törvénye csak addig vonatkozik rá, amíg fel nem adta egóját, ami az elkülönülés illúziójában él, és ezért önfejûen cselekszik. Mihelyt az elkülönülés illúziója megszûnik, és már nincs Én, aki önfejûen cselekedne, a törvény is elveszti hatását.
Az életben tehát teljes szívembõl hálás lehetek mindenért. Hálával tartozom azért a kegyelemért is, amely lehetõvé teszi, hogy az egoizmus magam építette poklából és szellemi vakságomból bármely percben kiszabadulhassak, és visszatérhessek Igaz Létem valóságának fényébe.

(Kurt Tepperwein)

A szellemi törvények - A kegyelem törvénye

A kegyelem az isteni szellem, amely az emberen keresztül fejti ki hatását, biztonságosan vezeti õt, és átalakítja, mihelyt erre kéri.

Mihelyt kérem ezt a vezetést, kérésemnek megfelelõen meg is kapom. A kegyelem törvénye úgy mûködik, hogy az ember minden pillanatban kiléphet a tudatlanságból a felismerés fényébe, és magához veheti szellemi örökségét, a tökéletességet.
Kegyelem, hogy imádkozhatom, és imádságom mindig meghallgatásra talál, ha engedem, hogy beteljesüljön. Az is kegyelem, hogy a legnagyobb szükségben Isten engedi, hogy KRISZTUS (megvilágosodott tudat) Újra meg újra inkarnálódjék. Kegyelem az is, hogy Isten mindent átfogó szeretetében mindig és mindenütt részesülhetünk, valahányszor hozzá fordulunk, és megnyitjuk magunkat.
Kegyelemben élni annyit jelent, mint nyitottnak és befogadónak lenni. Ez nem jelent elfordulást a világtól, hanem a világot az isteni szellemmel világosítja meg. Az ember önmagától semmire sem képes, az emberben lakozó Isten azonban mindenre.
Néhányan úgy vélik, hogy a kegyelem ellentmondásban áll a végzet törvényével, mely szerint mindenkinek meg kell tapasztalnia a maga okozta dolgoknak a következményét is. Ez a törvény abszolút érvényû, a kegyelem azonban a választás szabadságát kínálja az embernek: a felismerés királyi útján kíván-e haladni, vagy a betegség és szenvedés jól ismert útján. Végül mindkét út az egység belátásához vezet, és az ember készen áll a kegyelemre.

(Kurt Tepperwein)

A szellemi törvények - A hetedik születés

A hetedik születés az önkiteljesítés. Akarni és cselekedni már egyet jelent, a szándék és a tett is egy. Saját akaratom eggyé vált a teremtés akaratával, és egész életem az Õ akaratának láthatóvá vált kifejezõdése.

Isten bennem él, és általam hat. Bárhol vagyok, ott Isten jelen van, bármit teszek, azt Isten teszi. "Az Atya és én egy vagyok." Nincs már semmi kétség, nincs megfontolás, tudatom tiszta csatorna az egyetlen erõ számára, melyet Istennek nevezünk.
Az egyetlen tudat individualizált része, ami vagyok, állandó kapcsolatban áll az egésszel, mindent átfogó lett, és minden létezõt magában foglal. Itt már nincs én, és nincs te: minden egy. Minden tudás bennem van, a válasz minden kérdésre. Megoldottam magam mint feladatot, és szabad vagyok, kész arra, hogy az egészet szolgáljam.
A hetedik születéssel az ember mint teremtõ idea elérte legmagasabb rendû kifejezési formáját. Ez volt a cél, s most kezdõdik a tulajdonképpeni élet. Csak a hetedik születéssel teremtettem meg ugyanis annak a feltételét, hogy a teremtésben megkapjam az elsõ feladatot: kezdõdhet az igazi életjáték.

A tökéletes ember rezdületlenül nyugszik önmaga közepében, és hagyja, hogy az élet általa történjék. Nincsenek többé személyes vágyai és szándékai. Felismerte önmagát mint a vagyok, az egyetlen erõ kifejezõdését, mentes tehát minden egoizmustól. Az elszakadás bûne megszûnt, képes meglátni minden látszat mögött a valóságot.

Miután felismerte, hogy õ mindennel egy, önmagát is el tudja fogadni és szeretni olyannak, amilyen, gondolatait, érzéseit, szükségleteit. Hasonlóképpen mindenki mást is el tud fogadni olyannak, amilyen. Nem akar semmit birtokolni, nincsenek törekvései, és minden pillanatban az örökkévalóságot éli meg. Határtalan belsõ szabadságot élvez, szerény és megbízható, de kizárólag a saját lelkiismeretére, a valóság belsõ felismerésére hallgat.
Mindent el tud viselni, jól megfér mindenkivel, mindent átfogó szeretetben él. Már nem e világról való, csak még itt van ebben a világban, és tiszta, örömteli életet él, készen arra, hogy az egész minden egyes részének felfedje önmagában az igazságot és a boldogságot. Nincs már szüksége útra, mert õ maga lett az út. És minden pillanatban a célban van!

(Kurt Tepperwein)