2013. augusztus 6., kedd

A szabad akarat szuverenitása.



Az újraszületés filozófiájának sokak számára legnehezebben emészthető része a karma kérdése. Karma, más néven az ok és okozat törvényszerűsége, az egyéni elrendeltség, az egyéni felelősség elegánsan egyszerű megfogalmazása.




A leggyakrabban elhangzó vád a reinkarnáció ellen, hogy az embert megfosztja szabad akaratától. Hiszen ha igaz, hogy előre elrendelt végzettel születünk, ugyan mi értelme van bármiféle emberi iparkodásnak? Ennek éppen az ellenkezője érvényesül a ciklikus újraszületés rendszerében. A lélek testen kívüli állapotában pontosan tudja, milyen előélettel rendelkezik, mit és hogyan kell korrigálnia a következő születés által kapott lehetőség segítségével. Tehát egy bizonyos pontig, és éppen a lélek korábbi döntése által, tényleg elkészül a színpad a lélek újabb drámájához, de a szuverén emberi akarat szüli a végső döntést, hogy az elébe küldött lehetőségeket, előnyöket vagy éppen tragikusnak tűnő fogyatékosságot miképpen építi bele életképébe. Ebből adódik aztán az ember és ember közötti, látszólag véletlen különbségek világos magyarázata és még valami, ennél sokkal fontosabb is: annak felismerése, hogy minden negatívum, hátrány, tragédia voltaképpen semmi más, mint hatványozott lehetőség a lelki fejlődésre, múltbeli tartozásaink kiegyenlítésére.

Nem az a fontos, mi történik velünk, hanem az, hogy hogyan reagálunk a történtekre. A legnagyobb tragédiából is lehet valami pozitívat építeni, és nincs az a kolosszális lehetőség, amelyből csapdát ne kovácsolhatna az elvakult önhittség.
Amikor aztán a lélek lerázza magáról a fizikai lét korlátait, azonnal ismét az Egészet látja, múlt, jelen és jövő holografikus teljességének birtokosa lesz. Pontosan tudja, mi az, amit elért az éppen lezárult fizikai élet során, és mi az, amit egy másik, hasonló lehetőség alkalmával kell majd megvalósítania.
A szabad akarat a Teremtés legnagyobb ajándéka, a világegyetem formáló ereje. Aki egyszer átéli múltbeli létezéseinek csodálatosan precíz és logikus összefüggéseit, azonnal felismeri, hogy az Univerzum mozgató rugója nem a büntetés, hanem a szeretet, az. élet pedig nem szenvedés, hanem ajándék, lehetőség, kegyelem.
(Bistey Zsuzsa)