Gyakorlatilag nincs is olyan ember a Földön, akinek ne lennének rossz tulajdonságai, olyan személyiségjegyei, melyek negatív hatásúak. Vannak, akiknél túlnyomórészt ilyet tapasztalhatunk, míg másoknál kevésbé, vagy csak nyomokban, de valamilyen mértékben tehát mindenkiben jelen vannak. Persze a rossz, az általában véve mindig relatív fogalom, hiszen nem mindegy, hogy kinek a szemszögéből, kinek a világnézetéből nézzük azt, s igaz ez a tulajdonságainkra is.
De hogy mégis meghatározzuk, mi számít jó vagy rossz tulajdonságnak, a már sokat emlegetett szellemi alapigazsághoz kell ismét fordulnunk. Miszerint csak azt tedd mással, amit szeretnéd, ha mások tennének veled. Tehát bármilyen tulajdonság vagy személyiségjegy, amely ezt eredményezi, az jónak nevezhető, illetve bármi, ami ezzel ellentétes, az rossznak. Bármilyen vonás, ami csak a saját érdeket nézi, s bárkit (akár magát, akár másokat) megkülönböztet bárkitől vagy bárkit kiemel mások közül, az rossznak mondható, s jónak pedig, ami megkülönböztetés nélkül egységesen kezel mindenkit. Ami elismeri, hogy noha különálló lények vagyunk, de a Forrásban való összekötöttségünk által mégis egyek, s bármit teszünk másokkal, az olyan, mintha magunkkal, sőt, mintha Istennel tennénk.
A lélek ezen alapigazságot tanulja testi életei során, ahol tanítómestere a karma rendszere. Ebből következően minél idősebb egy lélek, annál inkább elfogadja és alkalmazza ezen törvényt, tehát testi életei során annál kevésbé van jelen benne bármilyen rossznak nevezhető tulajdonság. Más szóval annál kevésbé önző vagy éppen gonosz. Minden lélek olyan szintű fizikai világba születik le a reinkarnációs időszaka folyamán, ami a lelki fejlettségének megfelelő és/vagy amelyben annak megfelelően a leginkább tud tanulni és fejlődni. A Földön jelenleg élő emberiség által képviselt világ, körülbelül némileg a közepes alatti szintet képviseli, a lelkek döntő többsége ugyanis ennek megfelelő fejlettségű. Ebből következik, hogy ha valóban nem lennének már rossz tulajdonságaink, akkor már nem is lennénk itt, hiszen nem ide kellene leszületnünk. (Természetesen ez alól kivételt képeznek azon lelkek, akiknek már nem ide kellene leszületniük vagy akár már nem is kellene fizikai világokban élniük, de egy magasztosabb cél érdekében mégis, önként vállalják az ittlétet - ők azonban a teljes itteni lélekszámhoz képest rettentő elenyésző számban vannak jelen, így a jelen írásom témájához szervesen nem tartoznak.)
Mindannyian vagyunk tehát egy bizonyos fokán a lélekfejlődésnek. Mértéke abban nyilvánul meg, hogy mennyire motiválnak bennünket az önző érdekek, mennyire teszünk különbséget mások és magunk között - legyen szó az életünk bármilyen nagy vagy bármilyen kicsi tettéről, mozzanatáról. Hogy vannak rossz tulajdonságaink, egyáltalán nem kell, hogy lelkiismeretfurdalást okozzon, hiszen ahogy írtam az imént, ha nem lennének, nem is lennénk itt. Azért vagyunk itt, mert még vannak rossz tulajdonságaink. S azért vagyunk itt, hogy ezeket felismerjük és idővel letegyük őket. Ám a folyamat nagyon hosszú, több száz fizikai életet is felölel. A cél semmiképpen sem az még nekünk, hogy teljesen tökéletesek legyünk, hanem az afelé való törekvés, mindig a jelenleg rendelkezésre álló körülmények és lehetőségek függvényében.
Alapvetően három csoportra vagyunk oszthatók ilyen szempontból. Az alsóba tartoznak azok, akik a rossz tulajdonságaikat nem képesek vagy nem akarják felismerni, sőt, azokat kifejezetten elfogadottnak tekintik, s előszeretettel élnek is vele. A középsőbe, akik már felismerték, s tudatában vannak azzal, hogy e tulajdonságaikkal ártanak másoknak (és hosszabb távon maguknak is), ám arra még nem állnak készen, hogy meg is próbálják, letenni őket. Míg a harmadik csoportba azok tartoznak, akik fel is ismerték, és igyekeznek is minden tőlük telhetőt megtenni azért, hogy azokat minél inkább levetkőzzék.
Mindannyiunknak vannak tehát olyan tulajdonságai, melyeket le kell(ene) vetkőzni. S hogy melyek ezek? Azt gondolom, ha igazán nyitottak vagyunk, könnyen felismerhetjük őket. A legjobb módja viszont, ha minden tettünk, megnyilvánulásunk után (de legkésőbb minden este, lefekvés után, elalvás előtt) végig gondoljuk azt, hogy azzal mit okozhattunk a másiknak. Próbáljuk átérezni a helyzetét, s próbáljuk beleképzelni magunkat azok helyébe, akikkel kapcsolatban cselekedtünk, szóltunk, gondoltunk. S próbáljuk megérteni, mit érezhetett általa. Hogy mi mit éreztünk volna a helyében. Ha kényelmetlenül érezzük magunkat, akkor az rossz cselekedetünk volt, azt egy rossz tulajdonságunk váltotta ki. Ha kényelmesen, akkor nyilván nincs vele teendőnk. Tehát az ilyen számvetéseink alkalmával sorban kirajzolódik előttünk az, hogy melyek azon személyiségjegyeink, vonásaink, megnyilvánulásaink, melyeken változtatnunk kell.
A lélek a leszületés előtt tisztában van a leendő fizikai élete főbb körülményeivel, szereplőivel, életeseményeivel, így a vállalt személyisége rossz tulajdonságaival is. S mint minden mást, azokat is okkal vállalja - általában azért, mert ilyen irányban szeretne dolgozni magán, szeretné, ha ezen jellemvonásain tudna finomítani, s minél jobban letéve őket, fejlődni. A rossz tulajdonságok egy része természetesen genetikai (s főként nevelési) eredetű, de a döntő többségét mégis a lélek maga hozza magával. Ettől függetlenül, bármilyen forrású is legyen az a tulajdonság, mindre igaz, hogy a lélek tisztában van vele a leszületése előtt, hogy okkal vállalja azt, s tehát azért, hogy megpróbálja letenni őket.
A rossz tulajdonságaink - jelen fizikai életünkben - tehát minden esetben azért vannak bennünk jelen, mert a lelkünkben még ott lakozik a csírája, s mivel előbb-utóbb le kell győznünk azokat, a lelkünk most vállalta be őket. (Természetesen annál több rossz tulajdonságunk is lehet, mint amennyit most magunkkal hoztunk, de a lelkünk erre az életre ezeket vállalta be.) Mivel itt élünk, e földi világban, nem meglepő, ha vannak negatív jellemvonásaink, ne ijedjünk meg tőlük, ne értékeljük magunkat kevésbé miattuk. Azonban nagyon fontos, hogy igyekezzünk felismerni őket, s minden tőlünk telhető módon dolgozzunk azon, hogy le is vetkőzzük azokat, amilyen mértékben képesek vagyunk rá. Próbáljuk tisztelettel megérteni és elfogadni azon embertársainkat is, akik lelkileg még a fentebb említett három csoport közül az elsőben vannak, akik még a felismerésig sem jutottak el. Hosszú folyamat ez, mely számtalan fizikai életen át ível, s valaha mi is voltunk ezen a szinten, ugyanakkor valamikor ők is lesznek majd a mi mostani szintünkön. Hasonlóképpen kell megértést tanúsítanunk, mint ahogy egy felnőtt teszi egy gyermek esetében, aki még nem képes olyan tettek végrehajtására, mint amilyenre már ő, felnőttként.
Ne ellenségként tekintsünk tehát a felismert (és a fel nem ismert) negatív jellemvonásainkra. A lelkünk kénytelen volt vállalni azokat és magával hozni (hiszen még benne vannak), de azért, hogy felismerjük és próbáljuk ledolgozni őket. S nagyon fontos, hogy sose a másét vegyük észre, hanem kizárólag a magunkét. Amikor a testi életünk ideje lejár és visszatérünk a szellemvilágba, kizárólag a magunk tetteiért és - lelki szempontból - elért eredményeiért fogunk felelni (első sorban saját magunk irányába), sohasem mások dolgaiért. Mindenki csak a sajátjáért felelős - s ezért (meg azért, mert nem ismerjük senki lelki előzményeit) nem szabad másokat megítélni, hanem azok jellemvonásait elfogadva vagy elengedve magunk mellett, kell élnünk az életünket, s dolgoznunk azon a negatívumokon, amit magunkban találunk.
De hogy mégis meghatározzuk, mi számít jó vagy rossz tulajdonságnak, a már sokat emlegetett szellemi alapigazsághoz kell ismét fordulnunk. Miszerint csak azt tedd mással, amit szeretnéd, ha mások tennének veled. Tehát bármilyen tulajdonság vagy személyiségjegy, amely ezt eredményezi, az jónak nevezhető, illetve bármi, ami ezzel ellentétes, az rossznak. Bármilyen vonás, ami csak a saját érdeket nézi, s bárkit (akár magát, akár másokat) megkülönböztet bárkitől vagy bárkit kiemel mások közül, az rossznak mondható, s jónak pedig, ami megkülönböztetés nélkül egységesen kezel mindenkit. Ami elismeri, hogy noha különálló lények vagyunk, de a Forrásban való összekötöttségünk által mégis egyek, s bármit teszünk másokkal, az olyan, mintha magunkkal, sőt, mintha Istennel tennénk.
A lélek ezen alapigazságot tanulja testi életei során, ahol tanítómestere a karma rendszere. Ebből következően minél idősebb egy lélek, annál inkább elfogadja és alkalmazza ezen törvényt, tehát testi életei során annál kevésbé van jelen benne bármilyen rossznak nevezhető tulajdonság. Más szóval annál kevésbé önző vagy éppen gonosz. Minden lélek olyan szintű fizikai világba születik le a reinkarnációs időszaka folyamán, ami a lelki fejlettségének megfelelő és/vagy amelyben annak megfelelően a leginkább tud tanulni és fejlődni. A Földön jelenleg élő emberiség által képviselt világ, körülbelül némileg a közepes alatti szintet képviseli, a lelkek döntő többsége ugyanis ennek megfelelő fejlettségű. Ebből következik, hogy ha valóban nem lennének már rossz tulajdonságaink, akkor már nem is lennénk itt, hiszen nem ide kellene leszületnünk. (Természetesen ez alól kivételt képeznek azon lelkek, akiknek már nem ide kellene leszületniük vagy akár már nem is kellene fizikai világokban élniük, de egy magasztosabb cél érdekében mégis, önként vállalják az ittlétet - ők azonban a teljes itteni lélekszámhoz képest rettentő elenyésző számban vannak jelen, így a jelen írásom témájához szervesen nem tartoznak.)
Mindannyian vagyunk tehát egy bizonyos fokán a lélekfejlődésnek. Mértéke abban nyilvánul meg, hogy mennyire motiválnak bennünket az önző érdekek, mennyire teszünk különbséget mások és magunk között - legyen szó az életünk bármilyen nagy vagy bármilyen kicsi tettéről, mozzanatáról. Hogy vannak rossz tulajdonságaink, egyáltalán nem kell, hogy lelkiismeretfurdalást okozzon, hiszen ahogy írtam az imént, ha nem lennének, nem is lennénk itt. Azért vagyunk itt, mert még vannak rossz tulajdonságaink. S azért vagyunk itt, hogy ezeket felismerjük és idővel letegyük őket. Ám a folyamat nagyon hosszú, több száz fizikai életet is felölel. A cél semmiképpen sem az még nekünk, hogy teljesen tökéletesek legyünk, hanem az afelé való törekvés, mindig a jelenleg rendelkezésre álló körülmények és lehetőségek függvényében.
Alapvetően három csoportra vagyunk oszthatók ilyen szempontból. Az alsóba tartoznak azok, akik a rossz tulajdonságaikat nem képesek vagy nem akarják felismerni, sőt, azokat kifejezetten elfogadottnak tekintik, s előszeretettel élnek is vele. A középsőbe, akik már felismerték, s tudatában vannak azzal, hogy e tulajdonságaikkal ártanak másoknak (és hosszabb távon maguknak is), ám arra még nem állnak készen, hogy meg is próbálják, letenni őket. Míg a harmadik csoportba azok tartoznak, akik fel is ismerték, és igyekeznek is minden tőlük telhetőt megtenni azért, hogy azokat minél inkább levetkőzzék.
Mindannyiunknak vannak tehát olyan tulajdonságai, melyeket le kell(ene) vetkőzni. S hogy melyek ezek? Azt gondolom, ha igazán nyitottak vagyunk, könnyen felismerhetjük őket. A legjobb módja viszont, ha minden tettünk, megnyilvánulásunk után (de legkésőbb minden este, lefekvés után, elalvás előtt) végig gondoljuk azt, hogy azzal mit okozhattunk a másiknak. Próbáljuk átérezni a helyzetét, s próbáljuk beleképzelni magunkat azok helyébe, akikkel kapcsolatban cselekedtünk, szóltunk, gondoltunk. S próbáljuk megérteni, mit érezhetett általa. Hogy mi mit éreztünk volna a helyében. Ha kényelmetlenül érezzük magunkat, akkor az rossz cselekedetünk volt, azt egy rossz tulajdonságunk váltotta ki. Ha kényelmesen, akkor nyilván nincs vele teendőnk. Tehát az ilyen számvetéseink alkalmával sorban kirajzolódik előttünk az, hogy melyek azon személyiségjegyeink, vonásaink, megnyilvánulásaink, melyeken változtatnunk kell.
A lélek a leszületés előtt tisztában van a leendő fizikai élete főbb körülményeivel, szereplőivel, életeseményeivel, így a vállalt személyisége rossz tulajdonságaival is. S mint minden mást, azokat is okkal vállalja - általában azért, mert ilyen irányban szeretne dolgozni magán, szeretné, ha ezen jellemvonásain tudna finomítani, s minél jobban letéve őket, fejlődni. A rossz tulajdonságok egy része természetesen genetikai (s főként nevelési) eredetű, de a döntő többségét mégis a lélek maga hozza magával. Ettől függetlenül, bármilyen forrású is legyen az a tulajdonság, mindre igaz, hogy a lélek tisztában van vele a leszületése előtt, hogy okkal vállalja azt, s tehát azért, hogy megpróbálja letenni őket.
A rossz tulajdonságaink - jelen fizikai életünkben - tehát minden esetben azért vannak bennünk jelen, mert a lelkünkben még ott lakozik a csírája, s mivel előbb-utóbb le kell győznünk azokat, a lelkünk most vállalta be őket. (Természetesen annál több rossz tulajdonságunk is lehet, mint amennyit most magunkkal hoztunk, de a lelkünk erre az életre ezeket vállalta be.) Mivel itt élünk, e földi világban, nem meglepő, ha vannak negatív jellemvonásaink, ne ijedjünk meg tőlük, ne értékeljük magunkat kevésbé miattuk. Azonban nagyon fontos, hogy igyekezzünk felismerni őket, s minden tőlünk telhető módon dolgozzunk azon, hogy le is vetkőzzük azokat, amilyen mértékben képesek vagyunk rá. Próbáljuk tisztelettel megérteni és elfogadni azon embertársainkat is, akik lelkileg még a fentebb említett három csoport közül az elsőben vannak, akik még a felismerésig sem jutottak el. Hosszú folyamat ez, mely számtalan fizikai életen át ível, s valaha mi is voltunk ezen a szinten, ugyanakkor valamikor ők is lesznek majd a mi mostani szintünkön. Hasonlóképpen kell megértést tanúsítanunk, mint ahogy egy felnőtt teszi egy gyermek esetében, aki még nem képes olyan tettek végrehajtására, mint amilyenre már ő, felnőttként.
Ne ellenségként tekintsünk tehát a felismert (és a fel nem ismert) negatív jellemvonásainkra. A lelkünk kénytelen volt vállalni azokat és magával hozni (hiszen még benne vannak), de azért, hogy felismerjük és próbáljuk ledolgozni őket. S nagyon fontos, hogy sose a másét vegyük észre, hanem kizárólag a magunkét. Amikor a testi életünk ideje lejár és visszatérünk a szellemvilágba, kizárólag a magunk tetteiért és - lelki szempontból - elért eredményeiért fogunk felelni (első sorban saját magunk irányába), sohasem mások dolgaiért. Mindenki csak a sajátjáért felelős - s ezért (meg azért, mert nem ismerjük senki lelki előzményeit) nem szabad másokat megítélni, hanem azok jellemvonásait elfogadva vagy elengedve magunk mellett, kell élnünk az életünket, s dolgoznunk azon a negatívumokon, amit magunkban találunk.
Írta: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu
Mike Oldfield - Ascension - videó
Mike Oldfield - Ascension - videó
