2023. augusztus 5., szombat

Spirituális Bölcsesség és Feltétel Nélküli Szeretet - Egy nő a Vénuszról

 

„A legfontosabb dolog, amit az embereknek a Földön meg kell tanulnia az az, hogy a kritikát és az ítélkezést váltsa fel a szeretet és az elfogadás”

Az FBI dokumentuma megemlíti, hogy Nikola Tesla is egy vénuszi volt, akit 1856-ban hoztak a Földre, és Tesla szüleinél hagyták a volt Jugoszlávia egyik hegyvidéki tartományában, a mai Horvátországban.

Omnec Onec

Előszó a német kiadáshoz

„A Vénuszról jöttem” – ez a kijelentés számomra kezdetben rendkívül nevetségesnek
tűnt, egy olyan valaki állításának, aki érdekesnek akar feltűnni mások előtt. Így
gondolkoztam erről, mert én egy nagyon szkeptikus ember vagyok. Elutasításom addig
ment, hogy időpazarlásnak tartottam a hölgy személyes megismerését a DU III
Düsseldorfi Kongresszuson, könyvének elolvasását mégannyira.
Ahogy a sors akarta, újra és újra szembesültem ezzel a témával, sőt felajánlották nekem
a könyv lefordítását és kiadását is. Hosszas vonakodás után kezdtem el előbb unatkozva
olvasni azt. Aztán hamar megváltoztattam a véleményemet.
A könyv olvasása alatt egy hasonló folyamat ment bennem végbe, mint Jane Roberts
Seth-könyveinek olvasásakor évekkel ezelőtt. Annál is kezdetben a hitelesség kérdése
állt nálam az előtérben. Menetközben aztán ez a kérdés egyre lényegtelenebbé vált. Mert
ami itt meg volt írva, az a létezési síkoknak egy komplex modellje volt, amelyek ugyan a
mi érzékelésünk számára nem elérhetőek, de nekem önmagában nagyon
következetesnek tűnt. És felismertem, hogy nagyon korlátolt az a hozzáállás, hogy csak
azért elutasítom ezeket a felsőbb világokat, mert én nem láthatom őket.

- - - - - - - 

A Vénuszon régen hasonló fizikai síkú élet volt, mint ma a Földön, egészen addig, amíg a bolygó elérkezett természetes alvó állapotához, amikortól a fizikai élet már nem volt többé lehetséges rajta. A Vénusz lakói tudatszintjük megemelésével azonban életüket egy magasabb rezgésű létezési síkon, az asztrál síkon tudták folytatni.

Omnec Onec a Vénusz asztrális síkján született és élt, majd 1955-ben jött a Földre, miután testének rezgésszámát besűrítve fizikai testet öltött. Teste ekkor egy hétéves gyermek testének felelt meg. Földre érkezése után pár hónapot egy tibeti kolostorban töltött, ahol segítséggel megtanult járni, fizikai testben élni, és ahol felkészítették későbbi földi életére.

Azonosságát sokáig elhallgatta, mert a földi emberiség még nem volt kellően érett ahhoz, hogy megértse üzenetét. Életrajzát 1975-ben diktálta le, de ez csak 1991-ben került először kiadásra egy amerikai UFO- kutató, Wendelle C. Stevens nyugdíjas alezredes segítségével, aki előzőleg megvizsgálta az esetét és rengeteg párhuzamot talált addig tapasztalt UFO-kapcsolatfelvételekkel és más metafizikai írásokkal kapcsolatban.

Omnec 1994-től lépett a nyilvánosság elé, Amerikában és Németországban országos TV-és rádióadókban lépett fel.

Legfőbb feladatának azt tartja, hogy magas szintű spirituális igazságokat osszon meg az emberekkel, ezáltal hozzájáruljon ahhoz, hogy az emberi tudatszint is emelkedni tudjon, ahogyan régen ez a Vénusz-lakók esetében már megtörtént.

A “VÉNUSZI TRILÓGIA” első kötete (“A Vénuszról jöttem” című) egy különleges életrajzi könyv, melyben Omnec részletesen bemutatja milyen is az élet az asztrális világban, ahol az emberek kevésbé korlátozottak, képesek tárgyakat létrehozni, vagy egy pillanat alatt eljutni egyik helyről a másikra, ugyanakkor értékes spirituális igazságokat is megoszt az olvasókkal, melyeket vénuszi élete során tanult ottani mestereitől.

forrás:foldemelkedes.hu


Van egy otthon, ahová vágyunk,
Isten kertje, örök szállásunk.
Minden éjszaka ott ébredünk fel,
Ám a földi hajnal lelkünk nyeli el.

Lélek vagyok én, épp úgy, ahogy Te,
Együtt a testi létbe börtönözve...
Tapasztalat leckéin át ismerethez jutunk,
Amíg örök szabadság nem lesz a jutalmunk.

- Omnec Onec -


A könyv itt olvasható:

Omnec Onec: A Vénuszról jöttem

- - - - - - - 

Omnec Onec - videó