Leonardo Da Vinci aki egyszerre volt író, építész, geológus, festő, szobrász, asztronómus, botanikus, feltaláló, mérnök és tudós. Freud mondta róla, hogy túl hamar ébredt, amikor a világ még sötétben szunyókált, ezzel pedig nem is lehet vitatkozni. Mesélünk pár érdekességet a világ és mindenidők egyik legnagyszerűbb alkotójáról, Leonardo Da Vinciről.
Teljes születési neve Lionardo di ser Piero da Vinci volt. Kortársai viszont „Il Florentine” néven is emlegették, ami annyit tesz: a Firenzei. Ezzel lakóhelyére céloztak, ami Firenze városa mellett volt.
Nem igazán kapott klasszikus taníttatást, műveiben sokszor hivatkozik magára úgy, mint „az ember betűk nélkül”, ugyanis 16 évesen tanult meg például latinul. Az autodidakta tanulás nagymestere, aki mindent maga sajátított el, képezte és fejlesztette magát. Fontos állomás volt neki Verrocchio nyitott műhelye, ahol rajzolni, festeni, ötvösséget és ácsmesterséget is tanult. Ezeket persze mind mind továbbfejlesztette, immár magányában.
Egyszerűen mindenhez volt tehetsége, tényleg ezerévente talán egy ilyen ember születik. Természetesen a muzsikus mesterséghez is konyított. Sőt mi több! Lorenzo de’ Medici a milánói herceghez küldte, hogy vigye el ajándékba az ezüst lantot, amit ő maga készített. Természetesen még zenei versenyt is nyert vele. De mechanikus dobszettet is készített, nagy örömmel és hozzáértéssel. Da Vinci a zenét a „festészet nővérének” hívta, mert mindketten harmonikus kompozíciókat alkotnak. Még egy érdekes gondolata volt ezzel kapcsolatban: a festészetet mégis jobbnak találta, mert az „nem hal meg” készítése után. Sajnálhatjuk, hogy a zseniális művész és tudósember nem találta ki már korában a zene rögzítésének lehetőségét.
A kora (és talán a mai idők) legmeggyőzőbb önéletrajzát sikerült összehoznia, amikor Milánóba készült. Lehet, hogy még így is szerény volt, ugyanis csak 36 dolgot szedett össze, amihez ért. Ebben benne volt a festészet, a hadi mérnökség és az építészet is.
Az „őrült géniuszokat” többnyire rosszul öltözött, elhanyagolt, loncsos hajú formáknak képzeljük el és erre ráerősít a popkultúra is. Ezzel szemben Da Vinci kifejezetten divatosnak, sőt, trendszetternek számíthatott. Magas, jó fizikumú, jó ízlésű férfi volt, aki a kor sötét ruhái helyett inkább a színpompás, vibráló kelméket viselte.
Sosem publikált semmit sem a többtízezer oldalból melyet teleírt, rajzolt és tervezett. Növényeket, embereket, állatokat, anatómiai rajzokat, találmányokról, masinákról rajzolt, de például bevásárlólistát, karikatúrákat, sőt, korabeli vicceket is találtak Da Vinci örökségében. Francesco Melzire hagyta mindet, de sajnos sok sok feljegyzés elveszett. Érdekesség, hogy egy kódex például Bill Gates tulajdonában van.
Rómában, Firenzében és Milánóban is megfordult számos boncoláson. Lebilincselte az emberi test összetettsége, számára ez a szerkezet volt a legtökéletesebb. Da Vinci anatómiai rajzait a modern tudományos ábrázolás alapjaiként jegyzik.
A legnagyobb művét sajnos elpusztították: ez volt a „Leonardo lova”, amit 1482-ben kezdett el, hercegi megbízásra. Körülbelül 8 méter magas lett volna a szobor, ami a herceg apját ábrázolta volna lóháton. 17 év tervezés és előkészítés előzte meg az elkészültét, ám 1499-ben a franciák megszállták Milánót és az agyagból készült szobrot lőgyakorlati célpontnak használták… így apró darabokra tört szét.
Élete utolsó szakaszában csak bal kézzel tudott dolgozni, mert jobb karja lebénult. Sok különböző teóriát hallottunk már erről: egyesek stroke-ot feltételeznek, mások pedig izomsorvadást, ami egy esés, sérülés miatt alakulhatott ki. Magát a Mona Lisát sem tudta teljesen befejezni. Ennek ellenére haláláig festett és tanított is, jóllehet, kényelmetlen volt neki, hogy kétkezesként bal kézzel is megy a festés, de a palettát nem tudta tartani a másik kezében.
Imádta az állatokat, rajongott az élővilágért, nemcsak tudományos szinten, de magánemberként is. Feltételezik, hogy éppen ezért Da Vinci nem evett húst, vegetáriánius étrendet folytatott. Járja egy olyan történet is, hogy sokszor madárárusoktól madarat vett, csupán azért, hogy szabadon engedhesse őket.
- forrás:foldjaro.hu -
Fotók: Getty Images, Unsplash
- - - - - - -
Leonardo Da Vinci élete Film:
1. rész
2. rész
3. rész
4. rész
5. rész
- - - - - - -
TÖRIÓRA: Da Vinci - videó
forrás:TECHNOSCOPE