2017. december 5., kedd

Buddhista szelleműző rituálé, ami megszabadít a halott lelkektől


Érzed, hogy nem vagy egyedül az otthonodban? Hogy megfigyelnek? Különös dolgok történnek? Lehet, hogy az otthonod vagy akár a munkahelyed szellemjárta. Alkalmazhatod ezt a teljesen ártalmatlan buddhista szelleműző rituálét kísértetjárta házra, helyekre vagy akár tárgyakra is. Bármilyen olyan esetnél, ahol úgy érzed, hogy szellemi tevékenység folyik.


Ez a varázslat nem alkalmas a démoni, vagy a nagyon gonosz szellemek elűzésére. Ennek a varázslatnak a célja, hogy megnyugtassa a halottak lelkét, és segítsenek nekik tovább haladni a másvilágra.

Ebben a varázslatban a szent szellemek is segíteni fognak, akik tele vannak fénnyel és örömmel. Az lesz segítségedre a rituáléban, akit választasz: Shiva, a halál és a reinkarnáció uralkodója, Buddha a halottak és az Örök Fény védelmezője, vagy Amitabha, a Mennyei Buddha, aki az Öröm Országáért felel. A rituálé szövege Amitabha Buddhára utalva, de helyettesítheted a nevét.


Kellékek

4 választott színű gyertya

Fehér gyertyák

Füstölő

Szenteltvíz

Kép vagy szobor a választott istenről

Ajándék az isteneknek

A varázslat menete

Tedd az oltára a választott szellem képét vagy szobrát. Helyezz két gyertyát a jobb és bal oldalára. Általában fehér színűek, de választhatod a szellemhez tartozó színt is. Például Amitabha kedvenc színe a piros.

Ha mozgathatós az oltárod, akkor helyezd a választott istenséghez kapcsolódó irányba. Shiva iránya Északkelet, míg Amitabha Buddha iránya Nyugat. Buddha meg a déli.

Helyezz néhány ajándékot az istenségnek, például a virágokat és a gyümölcsöket.

Közben füstölj lótusszal, - ezt Amitabha is kedveli – vagy levendulával, mentával.

Ezután helyezz az oltárra néhány fehér gyertyát, hogy útmutatóként szolgálhasson a halottak és tégy ki nekik ételt, mondjuk almát vagy rizst.

Végül tégy egy csésze szenteltvizet is az oltárra.

Mikor készen állsz, a szentelt vízből csepegtess magad köré egy védelmező kört.

Majd idézd meg a választott istenséget, és használd a név-mantráját így:

Om Namo Amitabhaya Buddhaya

Csak akkor gyújtsd meg a halottaknak szánt fehér gyertyákat és mond:

"Buddha Amitabha (vagy akivel együtt dolgozol) uralja a Mennyei Királyságot, szeretetével és fényével mindent elsöpör. Most rátok vár.

Utatok mai naptól véget ér, térjetek vissza örök otthonotokba oda, ahol minden lélek megszületik. Ez az isteni sík.

Amitabha Buddha földje a Fény és az Öröm földje. Nincs bánat. Nincs félelem. Ezen a tiszta földön gyűlnek össze a lelkek. Imádkozom, hogy odamenjetek és megnyugvásra leljen ott a lelketek.

Tettétek a legjobbat ebben a világban, amikor részesei voltatok. Most a világ biztonságban van. Az emberek, akiket törődtek veletek és szerettek, biztonságban vannak. Nem kell aggódnotok. Itt az ideje pihenni, legyetek boldog és vigyázzatok magadatokra. Menjetek Amitabha Buddha fénye alatt, és legyetek boldog és áldottak.

Imádkozom a boldogságotokért. Amitabha Buddha fényét kapjuk, ezért nincs okunk aggódni. Találjátok meg az örök boldogságot. A lelketeket megtisztítsa és magasra emeli Amitabha Buddha a védelme alatt. Kélek, maradjatok az örök örömben!"

Várj egy kicsit, amíg úgy nem érzed, a lelkek megértették imádságodat és útmutatásodat. Ha úgy érzed, hogy kell, ismételd meg az imát. Majd mondd 108-szor a következő mantrát:

Om Amitabha Hrih

Ezzel ajánlod fel az imádat annak, akivel dolgozol.

Most önts a szenteltvízből tárgyra vagy a körbe a helyre, ahol a kísértés zajlik és közben mond:

Tisztítsd meg a szennyeződésektől az én lényemet és a lelkemet. Adj nekem védelmet. Adj nekem boldogságot. Hozz fényt a lelkemnek, és adj útmutatást nekem.

Hagyd a halottak gyertyát teljesen leégni, hogy a túlvilágra vezesse őket.

Ezután fújd el az oltár gyertyákat. Természetesen ügyelj a tűzbiztonsági előírásokra!
(forrás:noiportal.hu)

Om Amitabha Hrih - Amitabha Mantra - 108 alkalommal - videó