2019. augusztus 18., vasárnap

Túlvilági vendég



Csöpike nyolc évvel ezelőtt halt meg, de szelleme időről időre visszajár fia lakásába. Az értelmiségi család már meg sem lepődik, ha átrendezi a szellemmami a konyhát, legfeljebb, ha alkalmatlan időpontban érkezik, rászólnak: Csöpike, ne most!


TÚLVILÁGI VENDÉG - Gönci S. Tivadar előadóművész nyíltan beszél arról, hogy a nyolc évvel ezelőtt elhunyt édesanyja jelenlétét a lakásukban gyakorta érzi ő is és a családtagjai is.

– Én mindig hittem abban, hogy léteznek szellemek, de először anyukám szellemével találkoztam. Édesanyám velünk él együtt, és mindig jelzi, ha valamivel nem ért egyet – magyarázta Tivadar. A Gönci família olvasott és világot látott, nem babonásak, de a család nap mint nap úgy érzi, hogy folyamatosan velük van a régen eltemetett édesanya, anyós és nagymama.

– Olyan tárgyak szoktak eltűnni kis időre, vagy helyet cserélni, amelyekhez az anyámnak egykor köze volt. Poharaknak, csészéknek, tányéroknak vész nyoma, amelyek később ismét a helyükre kerülnek. Előfordul, hogy nyikorognak a bútorok, zörgést hallunk innen-onnan, vagy csak egyszerűen azt érezzük, mintha valaki a közelünkben lenne.

Gönciék egyébként azt hiszik, hogy Csöpike ezekkel a jelekkel csupán azt szeretné a tudtukra hozni, hogy jelen van. Számukra ez nem félelmetes érzés, még csak nem is meglepő, de néha persze zavaró tud lenni. Ilyenkor, rászólnak, hogy „Csöpi, most ne!”
– Soha nem gondoltunk arra, hogy elűzzük édesanyámat, mert érezzük, hogy csak jót akar nekünk, ártani nem fog. Szeretjük őt, és ő is minket – tette hozzá a családfő. Kajári Lajos néptanító és táltos azt tartja, hogy nem feltétlenül a tudomány képes magyarázatot adni a hazajáró lelkek jelenségére.

– A halál után a lélek eltávozik a testből, és normális esetben a fénykapun keresztül jut át a másvilágra. Egyes esetekben azonban valami visszatartja, az pedig az ember legnagyobb ereje, a szeretete. Ez olyankor fordul elő, amikor a szerettei nem tudják „elengedni”, nem tudják elvesztését magukban feldolgozni. Ha ez nem történik meg 53 nap alatt, a kapu bezárul előtte, és örökre a Földön marad. Ilyenkor visszajár bizonyos helyekre, vagy személyekhez, de soha nem ártó szándékkal.

Kis-Halas Judit néprajzkutató állítja: a magyar néphitben általános vélekedés volt, hogy a halott lelke nem távozik azonnal a temetéskor. A legelterjedtebb nézet szerint a lélek negyven napig még a ház körül tartózkodik. Ezért a halotti toron is megterítettek neki, vagy éjszakára ételt, vizet hagytak az asztalon a számára. Ha ezen az időn túl is megjelent, vagy zörgéssel, kopogással jelet adott, akkor az – megint csak általános vélekedés szerint – a haldoklás vagy a temetés közben történt szabálytalanságra, rendellenességre utalt. Például nem teljesítették a végakaratát, túlzottan siratták, nem temették el vele kedves tárgyát, nem a megfelelő ruhadarabban tették a sírba és egyebek. A családtagok ezekben az esetekben igyekeztek jóvátenni a hibát: misét mondattak, imádkoztak, eltemették a kért tárgyat. Ha a visszajárás ezután sem szűnt meg, igyekeztek a halottat elűzni: fokhagymával kenték be az ajtót, ablakot; a szobát, házat tömjénnel füstölték, szentelt vízzel locsolták, papot hívattak, hogy szentelje meg a helyet.

Lipcsik Katalin parapszichológus úgy tudja, hogy a lélek a halál után elhagyja a testet, és egy úgynevezett köztes létbe kerül. A karmától függ, melyik síkon folytatja a további tapasztalásait. Egyes halottak „szellemei” többféle ok miatt térhetnek vissza, illetve nem tudnak eltávozni a „fénybe”, mert nem ismerték még fel, hogy már meghaltak. Õket a környezetük ragaszkodása, sajnálata tartja itt, de befejezetlen tevékenység, üzenetátadás és más egyéb segítő jelleg miatt is észlelhetjük a jelenlétüket. Üzenhetnek nekünk a testünkön, vagy lelkünkön keresztül, például érintésekkel, gondolatokkal, érzetekkel, betegségeink, vagy furcsa állapotaink megjelenésével, de a környezetünk tárgyainak helyét is megváltoztathatják és elektromos hatásokat is kelthetnek.
(Erdélyi Péter-borsonline.hu)