Az ezotéria fogalma az emberi értelem elől elrejtett valóságot jelenti, amely megismeréséhez szemléletet kell váltani, hiszen ha az általánosan elfogadott világkép korlátain belül gondolkodunk és viszonyulunk a jelenségekhez, rejtve marad az a lényeg, amit a legjobb törekvésünk ellenére sem érthetünk meg. Az ezoterikus ismeretek azt szolgálják, hogy fellebbentsék a fátyolt a vélt igazságokról, az axiómaként elfogadott, tudomány által is képviselt dolgokról, és tudatára ébresszenek a valóságnak.
A modern tudomány eljutott arra a következtetésre, hogy az izmokban, az idegekben, a sejtekben végbemenő összes változás elektromos jelenségek kíséretében zajlik. Amikor elektromos jelenségek mennek végbe, az éternek is mindig szerepe van, hiszen az emberi szervezet teljes egészében éterrel átszőtt. A fizikai anyag egyetlenegy részecskéje sem érintkezik a másikkal, mindegyik részecske az éterrel van körülvéve. Az éteri mátrix protonból, kvarkból és még parányibb részecskékből áll, amelyek áthatolnak a test szilárd, folyékony vagy légnemű részecskéin, bevonva minden egyes részecskét éteri anyaggal, és végeredményként a sűrű test teljes hasonmását hozzák létre. Ez a meridiánok hálózatának nevezett szövedék, amelynek anyagát hiába keresik a gyakorló természetgyógyászok az éteri halmazállapotú anyag elismerése nélkül. Ez a felismerés azonban még mindig nem ad magyarázatot a folyamatok valódi okára, de eddig a materialista szemléletű tudományos világ még esélyt sem adott a bizonyításra. Most azonban megtörtént az áttörés.
A makrokozmoszt, vagyis a világmindenséget és a mikrokozmoszt, vagyis az embert érintő folyamatok analógiája már a régmúltból ismert. A világ keletkezésének ősrobbanás-elméletét és a gravitáció természetét az egyedülinek kikiáltott háromdimenziós tér és idő feltételei közötti fizikai világban kutatók matematikai modelljei, kozmogóniai elméletei, asztrofizikai tapasztalásai nem tudták több évtized alatt sem bizonyítani és megmagyarázni. Helyet kellett adni a többdimenziós valóság szemléletének, amely már biztosítja az eddig hiányzó feltételeket, és a tudományos világ munkahipotézis szintjén elfogadta. Az ősrobbanás és az utána következő folyamatok tizenegy dimenziós modelljének megszületett a matematikai bizonyítása. Analóg módon, az ember sem csak fizikai lény és nemcsak a háromdimenziós világ keretei közötti folyamatok hatnak rá, hanem a négy, öt, hat, hét dimenzióban végbemenő események is, amelyek természetükből adódóan kiváltói, vagyis okai lehetnek a fizikai testben megnyilvánuló jelenségeknek. Most már nem lehet a tudományosság hiányára hivatkozva figyelmen kívül hagyni olyan fogalmakat, mint az ötdimenziós mentális sík, a négydimenziós asztrális sík, vagy az ember esetében a mentális és az asztrális test.
Az asztrális anyag úgy hatol be a fizikaiba, hogy mindegyik fizikai atom, saját éteri burkával együtt, végtelenül finom és mozgékony asztrális anyaggal lesz egymástól elválasztva. Ez az anyag teljesen más tulajdonságokkal bír, mint a fizikai, és csak azért láthatatlan számunkra, mert még nem fejlesztettük ki a felfogására alkalmas érzékeinket. Mi úgy viszonyulunk az asztrális világhoz, mint a vakon született a fizikaihoz, aki nem látja azt, bár a világ létezik.
Milyen is volt a viszonyunk a végtelenül kicsiny mennyiségekhez? Ezek számunkra nem léteztek addig, amíg fel nem fedezték a segítségül szolgáló készülékeket, és a mikroszkópok sokszorosára nem erősítették látásunkat. Már a mi fejlődési szintünkön is vannak emberek, akik képesek felfogni az asztrális világ finom rezgéseit, és valamilyen fokon érzékelik az asztrális jelenségeket.
Bár az asztrális világ nem látható, mégis állandóan benne élünk, minthogy érzéseink, kívánságaink, vágyaink és hajlamaink ehhez a világhoz tartoznak, és asztrális testünkben a központjaik is kialakultak. Mindazoknak a tulajdonságoknak a forrása, amelyek kívánsággal, vággyal vagy szenvedéllyel színezettek, és amit az érzéki létezés csillapíthatatlan éhségének neveznek, az ember asztrális természete. Másként fogalmazva: ha lényünk nem lenne az asztrális sík lakója is, és tudata nem meríthetne az asztrális sík anyagából, nem lennének emócióink, hiányozna belőlünk a motiváció képessége.
Mindennapos gondolataink többsége olyan szorosan kapcsolódik a vágyakhoz, annyira átitatott asztrális rezgésekkel, hogy a keleti pszichológia szigorúan elhatárolta gyarló értelmünk egoista impulzusait a lélek érdek nélküli, személyiség fölötti természetétől. Az asztrális test a közvetítő állomás az ember teremtői tervet képviselő lelke és éber személyiségének fizikai tudata között. Minden alkalommal, amikor gondolkodunk, rezgéseket idézünk elő a mentális anyagban. Ahhoz, hogy ez megnyilvánuljon a fizikai anyag szintjén, gondolatunknak egy kört kell bejárnia. Miután rezgéseket váltott ki a mentális anyagban, megfelelő rezgéseket hoz létre az asztrális anyagban is, és az asztrális központokon keresztül megtörténik az érintkezésbe lépés testünk éteri szubsztanciáján keresztül a sűrűbb fizikai anyaggal, vagyis az agy szürkeállományával.
A tisztánlátók megfigyelései teljesen egybehangzóak. Éber állapotban az asztrális test átjárja az ember fizikai testét, de méreteiben sokkal kiterjedtebb annál, és az embert világító felhőbe burkolja, amely az aura elnevezést viseli. A fejletlen ember asztrális teste homályosan körülhatárolt, asztrális anyagú felhőből áll, amelynek szövedéke viszonylagosan sűrű és durva, és ezért képes válaszolni azokra az ingerekre, amelyek az ösztöntermészetre jellemzőek. Aurája zavaros barna, vörös vagy zöld színek keveréke. Hiányzik a fények játéka. A különböző szenvedélyek mély intenzív hullámok formájában jelennek meg, vagy ha a szenvedélyek felfokozottak, villámok cikázása látható. Így a szexuális szenvedélyt zavaros karminszínű hullám, a dühkitörést pedig vörös villám sötétkék árnyalattal jelzi az aurában.
Az asztrális tevékenység központjai keleten a csakra elnevezést kapták. Világító kerekeknek is hívják őket. A fejletlen embernél alig észrevehetőek. Az okkultisták előtt az asztrális anyag hét állapota ismert. Az asztrális test állandóan változtatja összetételét annak hatására, hogy milyen a szenvedélyek, kívánságok, vágyak játéka. Ha ezek a lélekhez emelőek, az asztrális test legfinomabb részecskéi erősödnek fel, és a durva alkotóelemek kilökődnek, helyükre finom asztrális anyag lép. Mindenfajta alantas szenvedély éppen az ellenkező hatást váltja ki. A durva részecskéket felerősíti, és egyidejűleg kiszorítja a finom részecskéket, felváltva azokat az asztrális anyag alsó fajtáival. Amikor az ember alszik, az asztrális anyag elhagyja a fizikai testet, otthagyva az ágyban éteri mátrixával együtt. A fejletlen embernél az asztrális test az alvás ideje alatt tudat nélküli marad, és ott kering a fizikai test körül. Ha közepesen fejlett ember asztrális testét vizsgáljuk, megfigyelhetjük, hogy méreteiben jelentősebb, és a finom részecskék jelenléte ragyogást idéz elő, a magasztos érzelmek pedig a fények csodálatos játékát váltják ki. A kontúrok határozottak és világosak, azonosulnak a személyiséggel. Az asztrális test, megőrizve plasztikusságát, állandóan visszatér eredeti formájához, és különböző árnyalatokban fénylik, rezeg. A csakrák már határozottan láthatóak, bár még nem végeznek forgómozgást. Érzelmei, gondolatai figyelmes vizsgálatával és tudatos irányításával az ember a leghatározottabban képes befolyásolni asztrális testét és gyors fejlődést elérni. Alvás során az ilyen asztrális test nem tartózkodik a fizikai test közelében, mint az előző esetben. Vándorol az asztrális világban, áramlatok hordozzák, miközben az emberi tudat képes az élmények felfogására és az agyban való rögzítésére. Így jön létre például a látomások és az események előre megálmodása. A szellemileg magasan fejlett ember asztrális teste az asztrális anyag legfinomabb részeiből áll, és csodálatos látványt nyújt tündöklésével és színeivel. Soha nem látott árnyalatok jelennek meg a nemes érzelmek hatására. A csakrák forgómozgása a központok teljes értékű tevékenységét jelzi. Az ilyen ember tudata alvás közben nem szünteti be tevékenységét. Elhagyja fizikai burkát, és szabadon száguld az asztrális szférában.
A durva részecskék hiánya következtében képtelen a durva rezgésekre válaszolni, amelyek csak az alantas vágyak objektumaihoz kapcsolódnak. Elsuhannak mellette, nem is érintve őt. Az ilyen asztrális test engedelmeskedik az embernek, tükrözi gondolatait és alárendeli magát azoknak. Ez ad lehetőséget az asztrális világban való tudatos cselekvésre.
Amikor a fizikai test meghal, az éteri test kiválasztódik, és magával viszi a pránát, amely a sűrű fizikai testen belül szervezi az életet. A fizikai testet elhagyó életenergiák egy központba gyűlnek össze. Kiválásuk a fizikai testből merevséggel, a fizikai érzékszervek bénulásával jár. Az érzékszervek ugyan sértetlenek maradnak, de a tudat, a „belső parancsoló” a szürkés-lila éteri testbe burkolva azzal foglalatoskodik, hogy szemléli az előtte lepergő képsorokat, amelyek felidézik előtte élete eseményeit.
Ezekben a képsorokban földi létének minden eseménye világosan a szeme elé tárul: a meg nem valósult vágyak, a sikerek és kudarcok, a vonzalmak és sérelmek. Leélt életének értelme világosan feltárul előtte, vezető gondolata belevésődik lelkébe, és meghatározza azt a területet, amelyen a halál utáni élete lezajlik. Egy rövid időre olyannak látja magát, amilyen valójában, megismeri élete valódi értelmét, és meggyőződik arról, hogy az élet törvényei megváltoztathatatlanok és igazságosak. Ezt követően szétszakad az éteri és fizikai test közötti magnetikus kapcsolat, a „belső parancsoló” elmarad földi élete társaitól, és az ember, a kivételeket nem számítva, belemerül egy időre a békés tudatnélküliség állapotába. Ezekben az ünnepélyes, halál előtti percekben a hallgatást nem zavarhatja meg semmi.
Amikor az ember fizikai testéből kiszabadul, majd ezt követően az éteriből is, asztrális testébe zárva találja magát. Fizikai élete ideje alatt az asztrális teste különféle minőségű részecskékből tevődik össze. Az eltávozás után, mikor is teljesen az asztrális világba kerül, asztrális testében változások történnek. Az eddig összekeveredett durva és finom asztrális anyagi részecskék sűrűségük alapján sajátos koncentrikus burkokba rendeződnek. Minthogy az asztrális anyag hét állapotban létezik, az eltávozó asztrális teste is ezen anyagok összetétele, amely testbe az ember mindaddig bezárva marad, amíg ez a bonyolult burok szét nem esik, és tudata ki nem szabadul belőle. Most válik csak érthetővé, miért akkora jelentőségű az asztrális test tisztítása földi életünk során. A tisztítótűz, amelyen keresztülmennek az eltávozottak, egymástól teljes mértékben eltérő körülményeket teremt a lelkek számára, és az eltávozók átélései annak megfelelően alakulnak, hogy földi életük során milyen fajtájú asztrális rezgések voltak túlsúlyban asztrális tudathordozó testükben.
A halál után minden ember a számára megérdemelt helyen marad az asztrális világban mindaddig, amíg a szenvedélyek, vágyak ki nem hunynak, amíg a személy a teljesíthetetlenség kínját átélve, megértve annak hiábavalóságát, megválik tőlük. Előbb vagy utóbb – néhány kivételtől eltekintve, akik földi életükben egyáltalán nem élték meg az önzetlen szeretet, a szellemiség felé törekvés érzését – mindenki számára eljön az idő, amikor az asztrális testtel való kapcsolat végérvényesen megszakad, és a lélek rövid tudattalan állapotba merül, amely a fizikai testből történő kiszabadulás állapotához hasonló, majd a gyönyörűség érzése tölti el a lelket, amitől felébred. Ez az érzés elképzelhetetlen a földi értelem számára. Ez a magasabb mennyei öröm világa, amelyhez lényegében a lélek tartozik. Bármennyire is alantasak voltak a lélek földi szenvedélyei, felcsillannak benne a felső természet jellemzői, és eljön számára az aratás ideje. A lélek megvalósítja mindazt a nemest és önzetlent, ami halhatatlan természetének sajátja.
forrás: Dr. Bíró Dénes - tgy-magazin.hu
Asztrál sík. Mi
történik a halál után--Kirko szabadegyetem - videó
Forrás: Kirko- Dr
Kovács József
