Nagyon sok emberben megfordul a kérdés, akik már elindultak a spirituális útjukon, hogy vajon tényleg azt az utat járják, amit a leszületés előtt a lelkük eltervezett? Hogy tényleg jó úton haladnak? Hogy az, amit tesznek, s ami történik velük, valamint ahol éppen vannak, vajon tényleg az, amit tenniük is kell, ahol lenniük is kell? Több cikkemben is érintettem már ezt a témát, melyekből kiderül: a szellemi segítőink az életünk folyamán végig figyelemmel kísérnek bennünket, s segítenek abban, hogy miden úgy alakuljon, ahogyan annak a lelkünk, leszületés előtti tervének, illetve a karmánknak megfelelően alakulnia kell. Talán álmunkban sem gondolnánk arra, milyen komoly ráhatással bírnak ezen szellemi lények az életünk különböző mozzanataira. Nem arról van szó azonban, hogy madzagon rángatott babák lennénk, csupán megtörténik az, aminek a lelkünk érdekében meg kell történnie, azonban mindenkor szabad választásunk van abban, hogy azt hogyan éljük meg, s azzal milyen következményeket (karmát) teremtünk magunknak.
E segítő szellemek csak azért segítenek nekünk, hogy a testi halálunk után ne úgy kelljen majd visszatérnünk a szellemvilágba, hogy végső soron értelmetlennek tűnjön a leszületésünk. Hiszen az egyik fő ok, amiért leszületünk, hogy megéljük mindazt, amit a karmánk, a lelki előzményeink tükrében meg kell élnünk, s ha mégsem teremtődnek meg azok a helyzetek, melyekből éppen nekünk van tanulni, megélni valónk, ha mégsem találkozunk azokkal a személyekkel, akikkel dolgunk lenne, akkor a leszületésünk mondhatni, lényeges részben hiábavaló lesz.
Így tehát biztosak lehetünk abban, hogy semmi sem történik az életünkben véletlenül, az életünket meghatározó események pedig főleg nem. Bármi is történjék velünk, akár jónak, akár rossznak is véljük most, az csak azért történik meg velünk, mert a lelki előzményeink következményeképpen, azt megélnünk szükséges. Abból van tanulnivalónk, abban a helyzetben kapunk olyan megéléséket, melyekre a lelkünknek szüksége van, illetve abban a helyzetben fejlődhetünk lelkileg olyan irányba, amerre fejlődni kívántunk a leszületésünk előtt. Csak olyan jön tehát szembe velünk, amit valaha elindítottunk magunkból, hogy érezhessük egykori kisugárzásunk, megnyilvánulásunk hatását. Ugye, nem lehet elégszer leírni, a földi élet lényege, hogy egyre csak megtanuljuk azt az alapigazságot, miszerint csak azt tegyük másokkal (és magunkkal), amit szeretnénk, ha mások tennének velünk. Hogy bár különálló lények vagyunk, a Forrásban való összekötöttségünk révén mégis egyek, s bármit teszünk mással, azt végső soron magunkkal is tesszük - s hogy ezt minél jobban eszünkbe véssük, erre a karma rendszere a tanítómesterünk.
A karmánkat folyamatosan generáljuk, minden egyes gondolatunkkal, szavunkkal és tettünkkel, s annak előjele szerinti minőségben. Amit ezidáig cselekedtünk másokkal szemben, azt vagy ahhoz lényegében hasonlót kell megélnünk magunknak is, hogy egyre jobban megértsük, mit jó tenni másokkal és mit nem. Az előzményeinket látjuk abban az állapotban, amikor a szellemvilágban a lelkünk egészéhez kapcsolódva tartózkodunk, így abban a tudatállapotban látjuk azt is, mi kell, hogy mindezeknek megfelelően előttünk álljon. Mivel azonban testben létezve ideiglenesen rejtve vannak előlünk ezen ismeretek, ezért kérjük meg szellemi segítőinket, hogy testi életünk alatt biztosítsák nekünk a megélendő élethelyzeteket.
Alapvetően kétféle lelket különböztethetünk meg abból a szempontból, hogy a karma kinek-kinek milyen gyorsasággal hat vissza. Vannak, akik adott fizikai életükben kellően rosszul bánnak másokkal, mégis egész életükben sikeresnek mondhatják magukat, míg mások mindig igyekeznek a jót tenni, mégsem tapasztalnak azonnal jót, valamint vannak olyanok is, akik akár rosszat tesznek, akár jót, hamarosan (még az adott fizikai életük alatt) tapasztalják annak visszahatását. Mi adhatja ezt a különbséget? Miért lehet az, hogy egyeseknek szinte azonnal, míg másoknak csak életeken átívelően hat a karma? A lélek fejlettségi szintjétől függ, illetve attól, hogy a lélek a leszületése előtt mennyire kívánt gyorsan fejlődni a leendő testi élete alatt - bár ez a kettő összefügg egymással. Amelyik lélek fejlettebb és ebből következően gyorsabb fejlődést is kíván elérni, kérheti, hogy a folyamatosan generált karmája viszonylag hamar térjen vissza hozzá. Hiszen tudja, hogy így előbb letudhatja azt, mintha a következő életére halasztaná. Ugyanakkor ehhez az is kell tehát, hogy fejlettebb lélek legyen az illető, hiszen minderre rá is kell hogy ébredjen majd az adott testi élete alatt, különben hiábavaló lenne az egész. Tehát éreznie kell a testi élete alatt, hogy ami történik vele, az a karma visszahatása, s tanulnia is kell belőle már akkor, hogy értelme is legyen e gyorsabb módnak. S ezt megéreznie, illetve hajlandóságot mutatnia az élethelyzetéből való ilyen gyors tanulásnak általában csak a fejlettebb léleknek sikerül - következésképpen nekik célszerű így előre tervezni, ilyet kérni. Ez okozza tehát azt, hogy egyeseknek szinte azonnal visszahatnak a tetteik következményei, míg másoknak a következő életükben.
Amit fontos még megjegyezni azzal kapcsolatban, hogy miként kerülnek megtervezésre a jövő eseményei, melyek történnek velünk, hogy ez ugyan főként a leszületés előtt történik, de minél fejlettebb egy lélek, annál inkább jelen lesz e tervezés az egész testi élete alatt. Méghozzá az álom állapotában. Minden lélek, amikor a test alszik, rendszerint a fizikai és a szellemi világ közötti, úgynevezett asztrális világba lép át, ahol az álmokat megteremti.
Azonban fejlettebb lelkek ebben az állapotban, a szellemi világba is visszatérnek, s ott ugyanolyan egyeztetést folytathatnak a szellemi segítőikkel például a másnap megteremtődő eseményekről, mint a leszületésük előtt az életük eseményeiről - az éber tudatuk számára azonban ezen emlékek szinte minden esetben törlődnek.
Életünk minden egyes eseménye tehát adott. Nem véletlen, hanem oka és célja van. Oka, hogy a lelki előzményeink következményeképpen azt vállalnunk kellett, célja pedig, hogy azt megéljük, valamint hogy abban való viselkedésünkkel abban vizsgázzunk, azon keresztül magunkról számot adjunk szellemi vezetőinknek és magunknak egyaránt. Ha alázattal elfogadjuk, mint karmánk visszahatását, tehát megértjük, miért kaptuk, hogy mi a dolgunk vele, és igyekszünk abban mások és magunk felé is a lehető legpozitívabban viselkedni, viseltetni, akkor helyesen jártunk el, az adott karmánkat letettük. Ellenkező esetben azonban, tehát ha nem is értjük mindezt meg, valamint ha másokkal és magunkkal szemben bántóan, sértően lépünk fel közben, akkor az adott szituáció csíráját továbbra is magunkkal kell vigyük, ami a jövőben előbb-utóbb újra meg kell hogy teremtődjön a számunkra, sőt akár még plusz (negatív) karmikus terheket is vehetünk magunkra, attól függően, hogyan jártunk el az adott helyzetben. A lelkünk azonban az előbbi módját szeretné a megélésnek, tehát szeretné, ha azt alázattal és szeretettel megértenénk és letennénk. Az az út az, amit igazándiból megtervezett magának (nekünk), s amin szeretné, ha járnánk. Valamint ezt kívánják tőlünk szellemi segítőink is.
Mikor lehetünk tehát a legbiztosabbak abban, hogy a nekünk szánt úton járunk? Ha minden helyzetet (bármilyen helyzetről is legyen szó) úgy élünk meg, hogy tudatában vagyunk annak, hogy az nem véletlen, hogy annak oka és célja van, melyet szellemi segítőink segítettek az utunkba, s ha abban igyekszünk a lehető legpozitívabbak és legszeretetteljesebbek maradni mások és magunk irányába. Ha csak olyat teszünk másokkal és magunkkal, amit szeretnénk, hogy mások tegyenek velünk. Ha minden esetben jóakaratúak, tisztességesek és megértőek maradunk. Ha csak akkor változtatunk egy helyzeten jó irányba, ha azzal másoknak és magunknak nem okozunk ártást, ellenkező esetben azonban, erős hittel és emelt fővel, elfogadjuk, elviseljük azt. Amennyiben így éljük meg az életünk minden egyes helyzetét, szituációját, teljesen biztosak lehetünk két dolog felől. Az egyik, hogy csak az történik velünk, aminek történnie kell (ebben ugye mindenképpen biztosak lehetünk), a másik pedig, hogy az történik velünk, és úgy történik, abba az irányba és olyan módon, ahogy a lelkünk (tehát mi magunk) azt a leszületésünk előtt eltervezte, s ahogy szellemi segítőink elvárják tőlünk. Ez esetben lehetünk biztosak abban is, hogy ha majd eljön az időnk, és a testi haláluk után visszatérünk a szellemvilágba, nem gondoljuk majd hiábavalónak a leszületésünket, az éppen hátrahagyott életünket, s örömmel nyugtázhatjuk majd, hogy nemhogy (negatív) karmát halmoztunk fel még magunknak, hanem éppen ellenkezőleg, sikerült számost letudnunk, amivel a saját lelkünk fejlődését és szellemi előremenetelét segítettük elő.
Ne aggodalmaskodjunk tehát semmin, ami éppen történik velünk, ami esetleg történhet majd velünk, vagy ami eddig történt velünk. Ami elmúlt, azt már úgy sem tudjuk meg nem történté tenni, annak következménye a jelen, amire jelenleg nincs ráhatásunk, viszont arra annál több, hogy mit hoz majd számunkra a jövő, természetesen akár életeken átívelően értendően. Minden megtörténik, aminek meg kell történnie, ugyanakkor semmi olyan nem történik meg, aminek nem kellene, hogy a lelkünk részese legyen. Így ezen aggódni a világ legértelmetlenebb dolga - bár nyilván ezt megérteni és a gyakorlatban is alkalmazni már jóval nehezebb, de igyekeznünk kell erős hittel és alázattal efelé törekedni. Tudnunk kell, hogy soha, semmire sem késő, s hogy mindent jóvá tehetünk, idővel. Bárhogy is éltünk eddig és bármit is tettünk eddig, az már a múlt. Sosem késő a szellemi tanításokat megérteni és megfogadni, és arra az útra lépni, melyen a lelkünk is menni szeretne. S bár a jelenünk a múltunk következménye, mégis óriási a jelentősége annak, hogy éljük azt meg, illetve hogy hogyan élünk ezek után. Megértéssel és a jó irányba való változással (tisztességesség és másoknak nem ártás) mindenképpen a helyes úton indulunk el, melyek után ugyan lehetnek még olyan terhek, amiket a múltban szereztünk és még azokat szükséges megélnünk, azonban egy idő után elfogynak azok, sőt, javulásunk mértéke szerint enyhülhetnek is a korábban megszerzett karmikus terheink - melyet egyébként karmaoldásnak nevezünk.
Nagy szavak ezek, tudom. Valamint senkitől sem várható el (még), hogy mindezeket maximálisan be tudja építeni a mindennapjaiba - hisz különben már nem is kellene (ezen a szintű fizikai világban) itt lennünk. Szellemi segítőink és a lelkünk nem is feltétlen ezt várják el (még) tőlünk). Azonban az efelé való törekvés elsődleges fontosságú mindannyiunk számára, a mindenkori lehetőségeinkhez és képességeinkhez mérten. Ha a jó felé való válás fontosságát megértettük, már hatalmasat léptünk előre, s annál többet, minél inkább képesek vagyunk azt az életünkbe is alkalmazni. S annál nyugodtabbak lehetünk, bármi is történjék velünk, hogy azon az úton járunk, amit a lelkünk a leszületésünk előtt eltervezett nekünk.
Írta: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu
Oliver Shanti ~ eMao - videó
