2021. március 8., hétfő

Állatok érzelmei


Egy bika története

Amikor egy bika egy hongkongi vágóhídon megtudta, hogy élete kioltására vár, ez a bika azt tette, amit sokan képtelenek észrevenni vagy szkeptikusak ezzel kapcsolatban: érzelmeket mutatott.

A "Weekly World News" tudósítása szerint, egy csoport munkás vezette a bikát a vágóhídra. Az volt a feladatuk, hogy levágják Őt, hogy például steak vagy marhapörkölt legyen belőle. Amikor a vágóhelyiség bejárati ajtajához közeledtek, a szomorú bika hirtelen megállt és letérdelt két mellső lábára. A bika szeme... tele volt könnyekkel.
 

Honnan tudta, hogy meg fogják ölni, mielőtt belépett volna a vágóhíd épületébe? Ő még az embereknél is okosabb.

Mr. Shiu, a hentes így emlékezett vissza: "Amikor megláttam ezt az úgynevezett "buta" állatott zokogni, szemében félelemmel és szomorúsággal, elkezdtem remegni. Áthívtam a többieket is, hogy nézzék meg. Ők hasonlóan meglepődtek. Megpróbáltuk a bikát előre tolni, de csak nem akart megmozdulni, ült és sírt."

Billy Fong, a vágóhíd tulajdonosa a következőt mondta: "Az emberek azt gondolják, hogy az állatok nem sírnak úgy, mint az emberek. Azonban ez a bika valóban úgy zokogott, ahogyan egy kisgyerek. Ennek a jelenetnek több, mint tíz erős ember tanúja volt, és őket is megérintette az eset. Azokra főleg nagy hatással volt, akik a levágásáért voltak felelősek.

Más dolgozók is érkeztek erről a vágóhídról, hogy megnézzék a síró bikát. Minden tele volt emberekkel. Mindannyiukat sokkolta ez a jelenet. Közülük hárman ki is jelentették, hogy mindig eszükbe fog jutni ez a bika, amikor más állatokat vágnak le.

Amikor már az emberek és a bika is sírtak, mindenki tudta, hogy nem lesznek képesek megölni a bikát. Már csak az volt a kérdés, hogy mit tegyenek a bikával? Végül megvásárolták, és odaadták egy templomnak, ahol a szerzetesek egész életén keresztül vigyáznak rá.

Miután a munkások meghozták ezt a döntést, csoda történt. Az egyik munkás így emlékszik vissza: "Amikor megígértük a bikának, hogy nem fogjuk megölni, elkezdett mozogni és követett minket."

Hogyan értette meg az emberek szavait?

"Hiszed vagy sem, ez a történet igaz, bár valóban hihetetlenül hangzik." - mondta Mr. Shiu. Semmi kétség afelől, hogy ez a bika örökre megváltoztatta a hentesek életét.

Kapcsolódó írás
Ez a tehén annyira félt, hogy sírni kezdett, amíg rájött, hová vitték:

- - - - - - 
 
Meglepő dolog történt Dél-Afrikában

Lawrence Anthony, aki 3 könyv szerzője, és egy legenda volt Dél-Afrikában, 2012. március 7-én meghalt. Nevéhez leginkább számtalan elefánt megmentése fűződött...

Két nappal a halála után, a vadon élő elefántok 2 nagy csoportja jelent meg a házánál. Az állatok özönlöttek, hogy búcsút vegyenek az ő kedves ember barátjuktól...Összesen 31 elefánt tett meg több mint 12 mérföldet, hogy az ő házához megérkezzen. Az embereket, akik tanúi voltak mindennek, lenyűgözte a látvány. Nem csak a legmagasabb intelligenciaszínt és a tökéletes pillanat megérzése, ahogy ezek az állatok észlelték ami Lawrence-szel történt, hanem az is, amilyen szervezett módon érkeztek a hőn szeretett elefántjai. A lassú menet rendezett sorban, egymás mögé felsorakozott állatokkal jelent meg a hosszú gyaloglás után, már-már ünnepélyesen, a vadon élő cserjék közt megbúvó háza előtt.

Lawrence feleségét, Francoise-t, mindez rendkívül megérintette, főleg, hogy az elefántokkal több mint 3 éve nem volt már kapcsolata a férjének. Mindenki számára hihetetlen volt a nagyon is egyértelmű, azaz, hogy az elefántok a nyilvánvaló mély tiszteletüket akarták leróni azelőtt az ember előtt, aki valamikor megmentette az életüket.

A csendes tisztelgés 2 napon és 2 éjen át tartott, miközben semmit nem ettek és ittak ezek az állatok. Két nap után, hajnalban, ugyanazon az úton, ahogy érkeztek, megindultak haza...


Kapcsolódó írás
Vadon élő elefántok gyászmenete búcsúztatta a halott tudóst:
 
- - - - - - - - - -

A kutyák gyakran nevelnek fel árván maradt tigriseket, oroszlánokat, gepárdokat, farkasokat, rókákat, stb. Sok „pótmama” kutya ráadásul kan - meglepő, hogy ennek ellenére milyen türelmesen és szeret-teljesen tudnak bánni a más fajból származó kis állatokkal.
 

 

Nemrégiben nagy hírnévnek örvendett Bambi, az őz, akinek anyját egy autó gázolta el, majd néhány ember még időben meglátta az újszülött gidát. Felnevelték hát a kis őzet, majd egy visszavadító központba került, ahol végül szabad társaihoz csatlakozhatott. De történt valami, ami a történetet egészen emlékezetessé teszi. A kis őzike a kertben találkozott egy vad üregi nyúllal, akivel alig pár hét alatt szoros barátságot kötött. A nyuszi végül „odaköltözött” a kis őz közelébe, egészen közel a kerthez, s úgy tűnt, örökké elválaszthatatlan barátok lettek. Barátságuknak az vetett véget, hogy az őzet végül szabadon engedték. A nyúl ekkor visszaköltözött az erdőbe, de néha még meg-meglátogatta az őz egykori lakhelyét.
 


Különös barátságot kötött egy lúd és egy kutya

Agresszív természete miatt Rex egy állatmenhelyre került, ahol nem voltak jók a kilátásai, lehet, hogy idővel a gondozóknak el kellett volna altatniuk, de a sors közbelépett, mikor az eb összeismerkedett Geraldine-nal, a libával. Rexet alig lehetett etetni is, két személy munkájára volt szükség: amíg az egyik gondozó elvonta a kutya figyelmét, addig a másik gyorsan feltöltötte kutyakajával a tálát.

Egy nap azonban megérkezett a menhelyre Geraldine. Először a dolgozók attól tartottak, hogy Rex bántani fogja a szárnyast, ha az éppen a területére téved, de meglepetésükre komoly kapcsolat alakult ki a két állat között. Azóta mindig együtt vannak, mindent együtt csinálnak, sőt még a „hálószobájuk” is közös, Rex fekhelyén térnek nyugovóra.

Sheila Brislin, a menhely vezetője szerint Geraldine mindehová követi barátját. Mikor Rexet sétálni viszik a közeli erdőbe, a lúd akkor sem marad otthon, hanem csatlakozik a kirándulókhoz. Sheila elmondása szerint normális esetben, ha egy szárnyas tévedt volna a kutya területére, már rég az eb gyomrában lenne, de Geraldine-t a németjuhász látszólag nagyon szereti, még a fejét is szokta nyalogatni.

A most 11 éves Rex három éve él a menhelyen, egy ócskavas lerakat udvarán találták az állatvédők, láncra verve.

 
Delfinek egységes fellépése a meteor előtt

2013.02.14.-én (mikor meteor és kisbolygó közeleg) San Diego partjainál 8 km-en keresztül 100.000 delfin gyűlt egybe, hogy együtt énekelve és táncolva olyan rezgéseket bocsássanak ki, melyek megmentik a Föld életét, tehát minket embereket is!!! Egy biztos, ez megtörtént, és mi csak később, mikor bölcsebbek leszünk, fogjuk megérteni mit is tettek ezek a csodás szíriuszi lények!”
 
forrás: sites.google.com

Delfinek ezrei San Diego partjainál - videó
forrás:Byte Production