2021. július 18., vasárnap

A "csirkévé" nevelt sas, aki megtanult repülni


Egyszer egy ember az erdőben sétálva talált egy fiatal sast. Hazavitte a tanyájára, ahol a madár hamarosan hozzászokott a csirkék ételéhez, és csirkeként is kezdett viselkedni. 
 

Egy napon egy természetbúvár aki átutazóban járt a környéken, megkérdezte a gazdát, hogy miért él egy sas a madarak királya egy tanyára bezárva a csirkékkel. 

- Mivel csirketáppal etettem és megtanítottam neki, hogy csirkeként éljen, soha nem tanult meg repülni – válaszolta a sas gazdája. – úgy viselkedik mint egy csirke, így ő már nem sas többé. 

- De azért csak sasszíve van, - erősködött az idegen – biztos vagyok benne, hogy meg lehetne tanítani.
Miután hosszasan beszélgettek erről, úgy határoztak, kiderítik mi is az igazság. A természetbúvár gyengéden a kezébe vette a sast.
- Te az ég madara vagy és nem a föld teremtménye. Tárd ki a szárnyad és repülj – mondta a madárnak.
A sas azonban össze volt zavarodva, nem tudta kicsoda ő. Amikor meglátta a csirkéket falatozni, leugrott közéjük, hogy ismét velük lehessen. A természetbúvár nem csüggedt. Másnap felvitte a sast a ház tetejére.
- Te sas vagy, tárd ki a szárnyad és repülj – mondta ismét a madárnak.
De a sas félt ismeretlen önmagától és attól a világtól, ami várna rá. Így újra leugrott a csirkék közé. 
 
A harmadik napon a természetbúvár korán felkelt és kivitte a sast a tanyáról egy magas hegy tetejére. Ott aztán magasan a feje fölé tartotta a madarak királyát.
- Te sas vagy. Az ég és a föld is az otthonod. Tárd ki a szárnyad és repülj – mondta a madárnak.

A sas körülnézett, visszanézett a tanya felé, majd fel az égre. De még ekkor sem repült. Akkor az ember a nap felé emelte a madarat. A sas reszketni kezdett és lassan kitárta szárnyit. És végre nagyot vijjogva felrepült az égbe.
 
 
Lehet, hogy a sas néha ma is nosztalgiával gondol vissza a csirkékre, az is lehet, hogy néha meglátogatja a tanyát. De soha többé nem tért vissza csirke életet élni. Hiába nevelték csirkének, ő sas maradt.

A sashoz hasonlóan az emberek is képesek a bennük rejlő valódi lehetőségeknek megfelelően dönteni még akkor is, ha addigi életükben másnak gondolták magukat, mint amik valójában voltak. 

Forrás: Andi és Aletta -Laci És Gitta Biró
 - - - - - -
Egy kamerát rögzítettek a madárra, amely a Francia Alpokban 3600 méter felett repült - videó


A projekt mögött a francia FREEDOM áll, amely több madártávlatot is megörökített, nemcsak hegyvidéki, de városi környezetben is. Alapítói, a világhírű solymár, Jacques-Olivier Travers és Ronald Menzel természetvédő azért hozták létre a szervezetet, hogy felhívják a figyelmet a ragadozó madarak védelmére. Jacques-Olivier Travers a fogságban született madarakat speciális technikával tanítja meg repülni és vadászni – amit gyakran síelés, kajakozás vagy siklóernyőzés közben végez. Így sokkal nagyobb eséllyel élik túl a madarak a vadont és a szaporodásban is sikeresebbek, mint azok az egyedek, akiket a hagyományos módszerek szerint szoktatnak vissza a természetbe.
forrás: globoport.hu