Miért nem képes egy eltávozott szerettünk minden esetben üzenni nekünk? A mi befogadó képességünkön múlik?
(egy kedves hozzám forduló kérdése)
Több mindenen is múlik, hogy megélhetünk-e egy olyan élményt, melyben egy eltávozott szerettünk üzen nekünk. Egyrészt a mi befogadó képességünkön, így van. Hiszen mi is készek kell legyünk arra, hogy észlelni és értelmezni tudjuk azt. Hinnünk kell benne, nyitottnak kell lennünk, s a lelkiállapotunk sem lehet túl mélyponton. Van olyan eset, amikor egy eltávozott szerettünk üzenne nekünk, de a nagy fájdalmunk közepette sem ráhangolódva nem vagyunk, sem képesek arra, hogy felfigyeljünk rá. Lehet olyan is, amikor nem is gondolnánk, hogy egy bizonyos élmény, melyet átélünk, annak egésze vagy egy része, éppen egy ilyen túlvilági üzenet.
Valamint az eltávozott szerettünkön is múlik, hogy van-e rá lehetősége, illetve energiája. Nagyon sokféle jelet kaphatunk tőlük, tárgyak mozgatásától kezdve, állatokon, embereken keresztüli üzenéseken, illatokon, érzéseken, érintéseken át, egészen a különös "véletlenek"-ig bezárólag. Nyilván vannak olyan típusai ezen jelzéseknek, melyeket könnyebben észre vehetünk, s vannak olyanok, melyekhez komolyabb ráhangolódás szükséges. Az eltávozott szeretteink sok esetben "csak" ez utóbbi jelzésekre képesek, s ezért is fordulhat elő, hogy sokszor csak várjuk az üzenetüket, ők pedig küldik, de be kell látniuk, hiába.
Ez természetesen nem feltétlen a mi hibánk. Testben létezve a testi érzékszervekkel felfogott észlelések a dominánsak, elnyomva a lelki érzékszerveinkkel felfogott észleléseinket, melyre még rátesz az, hogy a jelenlegi személyiségünk csak abban hajlamos hinni, amit itt és most tapasztalunk, így bizonyos mértékben eleve elutasítja azt, hogy a létezés ennél sokkal több lenne.
És nem utolsó sorban a szellemi feljebbvalóinkon is múlik, hogy engedélyezik-e számunkra e szóban forgó megtapasztalást. E döntést természetesen nem a kényük kedvük szerint hozzák meg, hanem aszerint, hogy a most megélni szükséges sorsutunkba az "belefér-e" vagy sem.
- - - - - - -
Mi történik azzal a lélekkel, aki úgy dönt, elég a földi életéből, nagyon vágyik már a szellemvilágbeli otthonába, és itt hagyja a testét?
(egy kedves hozzám forduló kérdése)
Az ismereteim szerint az, hogy meddig kell itt tartózkodnunk, tehát hogy a testi halálunk időpontja mikor jön el, odaát kerül eldöntésre, a lelkünk és a szellemi segítőink között. Az időpont meghatározása tehát egy jóval magasabb tudatossági szintről történik, egy jóval szélesebb látószögből, mint amilyennel most rendelkezünk. Éppen ezért ezt az időpontot a földi eszünkkel, a mostani személyiségünkkel nem írhatjuk felül, másképpen szólva erősen ellenjavallt, hogy öngyilkosságot kövessünk el.
Amikor a mostani gondolkozásmódunk szerint már vajmi kevés keresni valónk lenne itt, még akkor is igaz, hogy igenis okkal vagyunk még itt. Ha bárki úgy dönt tehát, hogy önszántából tér vissza a szellemvilágba, akkor odaát ugyan szeretettel és megértéssel fogadják, mint bárki mást, azonban maga a lélek lesz az, aki akkor már (azzal a tudatosságával) bánni fogja a tettét, főleg, amikor szembesül azzal, hogy a helyzetet, ami elől most elmenekült, a következő életében újra kell vállalnia.
- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -
- - - - - -
Hogyan szólnak a szellemek a túlvilágról? - videó
forrás:Száraz György
