Miért halhatatlan a lélek?

A Tibeti halottaskönyvben a kutatók olyan kijelentésekre bukkantak, amelyek modern gondolkodásunkkal összeegyeztethetők.

A Tibeti halottaskönyv Nyugaton évekig az ezotéria iránt érdeklődő „vájt fülű” közönség kedvelt olvasmánya volt. Mára bebizonyosodott, hogy az abban olvasható kijelentések és tanítások nagy része abszolút megfelel mai, tudományos világlátásunknak. Talán ezek alapján közelebb kerülhetünk a lélek mibenlétének megértéséhez?

Amikor a lélek különválik a testtől, elvileg tovább létezhet az élettani funkciók  megszűnését követően is

A vallásos és az ezoterikus értelmezések nem érnek fel a halottaskönyv mély értelméhez, valódi jelentése ugyanis meglepő módon hasonlít a modern tudományos világképhez. Egyfelől a halálközeli élmények leírása rendkívüli mértékben hasonlít vagy egyenesen megegyezik a halottaskönyvben leírt folyamatokkal. Másfelől a buddhista tanok és a modern kvantumfizika, valamint az agykutatási eredmények között érdekes párhuzamok fedezhetők fel.

A hagyományos nyugati lélekfelfogás sokáig a dualisztikus világnézeten alapult. Eszerint a szellem és a lélek két teljesen eltérő és elkülönülő szubsztancia. Dualista szempontból is elképzelhető a lélek további létezése a halál után. Amikor a lélek különválik a testtől, elvileg tovább létezhet az élettani funkciók megszűnését követően is. Azonban ez a dualisztikus világkép mára tarthatatlanná vált. A modern agykutatás abból indul ki, hogy minden szellemi, lelki jelenség neurobiológiai folyamatok eredménye. Ennek értelmében nem létezik a fizikai testtől független „lélek”: a halállal megszűnik az én is. Ugyanakkor az idegtudományok nem képesek magyarázatot adni arra, hogy az agyban zajló biokémiai folyamatokból miként alakul ki a tudat komplex jelensége. A halál materialista megközelítése meglehetősen lehangoló, nyugtalanító. Egyfelől nem nehéz elképzelni egy idealizált túlvilág létezését, másfelől szinte lehetetlen a halállal bekövetkező abszolút megsemmisülést elfogadnunk.

A buddhista világszemlélet nem dualisztikus természetű, ezért itt sokkal egyszerűbbnek tűnik ez a kérdés. A buddhista számára a realitás kontinuum – azaz a szellem és az anyagi világ ugyanazon valóság különféle „halmazállapotai” csupán. E világképben nem létezik stabil, változatlan, individuális én – és a szó nyugati értelmében vett „lélek” sem. A halált nem az énként azonosított személyiségünk éli túl, hanem egy szubtilis tudatfolyam, amely a karmától, azaz tetteink következményeitől függően különböző megjelenési formában testesülhet meg újra: akár állatként vagy emberként. A buddhizmus e folyamatot az egyik gyertyának egy másik gyertyával történő meggyújtásához hasonlítja.

A lélek leginkább a fényhez hasonlítható - mindkettő tömeg nélküli részecske

A buddhista felfogás szerint valódiként megélt világunkban semmi sem állandó, minden folyamatos változásban és minden mindennel ok-okozati viszonyban van. A fő probléma nem a mulandóság. A szenvedést az okozza, ha ezekhez a menthetetlenül átmeneti és tünékeny állapotokhoz elkezdünk ragaszkodni – ha a mulandóságot hisszük valóságnak. Újratestesülésünk a világhoz való ragaszkodásunk következménye. A buddhista tanok szerint képesek vagyunk megszakítani ezt a körforgást, vele együtt a szenvedést is, ha elérjük a valóság legmagasabb rendű felismerésének szintjét – ezt nevezik „ürességnek” (szanszkrit nyelven sunyátá). Ha minden mulandó és minden mindentől függő viszonyban van, akkor nem is létezhet valódi én, sem semmilyen független, önmagában lévő dolog vagy jelenség. Minden fogalmunk pusztán a szellem szüleménye – hasonlóan egy bankjegyhez, amely egy darab papír, mégis valódi értéket tulajdonítunk neki.

Az „üresség” a tudat valódi állapota. Ez a felismerés elérhető intenzív meditációs tréninggel, amelynek során fokozatosan megszabadulhatunk az én hamis illúzióitól. Azonban ez a megszabadulás megtörténhet a meghalás folyamata során is. A Tibeti halottaskönyv részletes útmutatást ad a haldoklás folyamatához, amely során három tudatállapot nyilvánul meg. Tibetben a lámák a haldoklót felkészítik az üresség felismerésére – ezzel megadva az esélyt a teljes megszabadulás, a nirvána eléréséhez. A halottaskönyvben megnyilvánuló buddhista gondolkodásmód szöges ellentétben áll a keresztény világnézettel. Ennek ellenére a halottaskönyvben olvasható tudatállapotok mégsem teljesen idegenek nekünk, nyugati embereknek sem.

Tibeti halottaskönyv:

https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/Tibeti-halottaskonyv.pdf 

Ezek a tudatállapotok köszönnek vissza a halálközeli állapotot megélt emberek beszámolóiból. Közülük sokakat „agyhalottnak” nyilvánítottak, azaz elektromos agyi tevékenységet nem lehetett náluk kimutatni, mégis különös fényjelenségekről számolnak be, amelyek megfelelnek a Tibeti halottaskönyv által említett „Tiszta Fénynek”.

Újratestesülésünk a világhoz való ragaszkodásunk következménye

A halálközeli élmények mibenlétét tisztázandó, brit kutatók (University of Southampton) az eddig legnagyobb, többévesre tervezett kutatásába kezdtek: modern képalkotó eljárásokkal akarják megvizsgálni 1500, a klinikai halál állapotában lévő páciens agytevékenységét 25 brit és amerikai kórházban. Ha a kutatások kiderítik, hogy a vizsgált személyek agya semmilyen aktivitást nem mutat, az újraélesztett emberek azonban halálközeli élményekről számolnak be, akkor bizonyosra vehető, hogy a tudat a halál után is tovább létezik, bármely formában is.

Az agyhalál beállta azonban nem az egyetlen lehetősége annak, hogy e titokzatos tudatállapotokhoz közelebb kerüljünk. Halálközeli élményekhez hasonló fényjelenségekről a mély meditációba merült szerzetesek is beszámolnak. Michael von Brück, a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem hittudományi tanszékének professzora szerint: „Aki a meditációban megtapasztalta ezeket a tudatállapotokat, és képes volt tudatának irányítását elsajátítani, a meghalás során megnyilvánuló tudatállapotokat teljes mértékben képes lesz irányítani.” Az említett állapotok jobb megértése érdekében az agykutatók a meditáló személyek agyát MR (mágneses rezonancia) készülékkel vizsgálják. Ez a kutatás választ adhat a halálközeli élmények jelenségére is, azaz, hogy mi történik a tudatunkkal, miután agyunk megszűnt működni.

Vajon hogyan képzeljük el a testen kívüli tudatot? Nos, erre a választ talán a kvantumfizikusok tudják megadni. Az anyag elveszíti „anyagi” jellegét – és ezzel együtt szubsztanciáját. A valóság őseredeti forrásánál már nem lehet tárgyakról, testekről, objektumokról beszélni, sokkal inkább csak lehetőségekről, tendenciákról és folyamatos változásról. Sok kvantumfizikus elképzelése szerint a valóság nem egyéb, mint puszta információ – olyan állapot, ami a buddhizmus által leírt „ürességre” hasonlít leginkább. Ezzel valójában elvethetjük az anyag és a szellem szigorú szétválasztását. Mindkettő csupán egyazon valóság eltérő kifejeződése, megnyilvánulási formája. Komoly fizikusok állítják, hogy maga a tudat sem több, mint kvantumjelenség!

Talán ilyen „kvantumtudat” lehet az a tudatfolyam is, amelyről a halottaskönyvben olvashatunk. Legalábbis elméleti szinten ez a tudatforma nem feltételez materiális „hordozót”, például egy élő agyat. Amit Goswami indiai származású fizikus „Physics of the Soul” (A lélek fizikája) c. könyvében megkísérelte a Tibeti halottaskönyv tanait a modern kvantumfizika és agykutatás fogalmaira lefordítani. Véleménye szerint a lélek testetlen „kvantummonád”, amely emlékekből és karaktertendenciákból tevődik össze, és amely puszta lehetőségként sodródik a kvantumok világában, míg újramaterializálódik.

(A monád a görög filozófia egyik fogalma: minden létező alapja, az oszthatatlan tökéletes egység. A XVII. századi német filozófus, Leibnitz filozófiájában a monádok minden létező alapját alkotó, önmozgással rendelkező, önálló szellemi lények, szubsztanciák – a szerk.) A holland kardiológus és halálközeli élmények kutatója, Pim van Lommel is kvantumfizikai szempontból igyekszik megközelíteni a lélek és a halál utáni létezés kérdését. Szerinte az emberi tudatra a kvantumfizikában uralkodó „meghatározatlanság” jellemző, ami azt jelenti, hogy a részecskék egyúttal hullámként is viselkedhetnek. Mindez a halál utáni létezés re vonatkoztatva Van Lommel szerint azt jelenti, hogy a „materiális agyhoz” köthető tudatállapot részecsketermészetű, amely a halál után hullámtermészetűvé válik. Hullámként a testtől függetlenül is képes tovább létezni. A tudat egy kvantumfizikai információs mező, amelyet az agy érzékel, befogad, mint a rádió az éterben terjedő elektromágneses hullámokat.

Hasonlóan vélekedik Markulf H. Niemz, a Heidelbergi Egyetem fizika- és orvostechnika-professzora is. Véleménye szerint a lélek leginkább a fényhez hasonlítható – mindkettő tömeg nélküli részecske, kvantumfizikai tulajdonságokkal felruházva. Ez azt jelenti, hogy az egymással határtalan hálózatot alkotó részecskék nagy távolságra képesek egymást befolyásolni. Így minden lélek egy hatalmas egész része – aminek ősállapota a fény.

Tibetben a lámák a haldoklót felkészítik az üresség felismerésére

Természetesen mindeme teóriák pusztán spekulatív jellegűek. Azonban a kvantumfizika által felvázolt új világkép alapján a buddhista elképzelések és tanítások nem tekinthetők megalapozatlannak. Ezek alapján a lélek talán valóban tudatfolyam, amely nem szűnik meg a test halálával, hanem csupán más „halmazállapotot” vesz fel. Ha így fogjuk fel a dolgot, akkor az élet és a halál pusztán a tudat átmeneti állapotai – pontosan úgy, ahogyan azt a Tibeti halottaskönyv is leírja.

A modern agykutatás eredményei alátámasztani látszanak a buddhista tanokat. Agyunk lénygében véve egy rendkívül plasztikus, alkalmazkodásra, változásra, átalakulásra képes bonyolult hálózat. Folyamatosan átalakul, „újrakábelezi” magát. Gondolataink, tapasztalataink hatására agyunk képes fizikailag is megváltozni. Ez a tény sokkal inkább megfelel a buddhista tudatfelfogásnak, mint a statikus, „nyugati” lélekről alkotott elképzelésnek.

A lélekről alkotott távol-keleti elképzelés talán a jövő világvallása lehet – véli Mathias Schreiber író, „Was von uns bleibt” (Ami megmarad belőlünk) c. könyvében. Ez az új vallás összhangban lenne a modern tudománnyal. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy fel kellene adnunk a hagyományos kultúránk által kialakított én fogalmát. De vajon a felvázolt új „léleknek” lenne még bármi köze hozzánk? Egy nem anyagi természetű kvantumtudatot igen nehéz elképzelni. Érzelmeink, a térérzékelésünk, cselekedeteink feltételezik a fizikai test létezését. Talán mindaz, ami megmarad belőlünk, puszta információfolyam, amelyben létezésünk minden lehetősége benne rejlik. Halhatatlan „lelkünk” valójában talán folyamatos változások végtelen sora – és minden pillanat pusztán egy köztes állapot.

A Tibeti halottaskönyv nem ígér paradicsomot, mennyországot. Arra ösztönzi az olvasót, hogy az életben és a halálban esélyt lásson saját sorsának irányítására – méghozzá a halálon túl is.

(forrás: -tamás- tgy-magazin.hu)

"Égi temetés" Tibetben (+18!)
https://dszilvia.blogspot.com/2018/10/egi-temetes-tibetben-18.html 

Tibeti halottaskönyv - videó
https://videa.hu/videok/emberek-vlogok/tibeti-halottaskonyv-2QSjIXB8DHFTMhQA

Egy édesanya úgy hiszi, hogy elhunyt kislánya szellemét látta a temetőben

Faviola Rodriguez 2 éves volt, amikor 2018. szeptemberében meghalt. Édesanyja, Saundra Gonzales szerint az új-mexikói Las Cruces-ben található szabadkőműves temetőben lánya sírjáról tárgyakat loptak el. A kislány játékai és személyes tárgyai tűntek el, ezért Saundra arra kérte a temetőt, hogy nézzenek utána.

Egy másik családnak egy kamera volt szerelve egy közeli sírkőre a temetőben. Saundra szerint a fiuk gyilkosa még mindig szabadlábon volt, és állítólag megrongálta a sírhelyet.

A család átnézte a felvételeket, hogy bizonyítékokat keressenek, amelyeket elvihetnek a rendőrségre, de amit láttak, nyugtalanná tette őket.

A család egy kislányról készült képeket vitt a temető tulajdonosának attól tartva, hogy éjszaka elveszett a sírkertben.

Egy munkavállaló egyből azt mondta: "Ismerjük ezt a kislányt," és odamentek a családdal a sírjához.

Másnap a család visszatért a temetőbe, amikor Saundra és nagyanyja éppen Faviola sírjánál volt. Saundra azt mondta, hogy könnyekben tört ki, amikor megmutatták neki a fényképeket, mert tudta, hogy ez az ő lánya.

"Azt mondta, hogy van valami igazán gyönyörű, amit meg akar mutatni nekünk, és amit a videokamerájuk rögzített," - mondta Saundra. "Szóval elővette a telefonját, és megmutatta nekem, és amint megmutatta a képeket, sírni kezdtem."

Úgy tűnik, hogy a szabadkőműves temetőben a kamera által készített utolsó képen azt látszik, hogy a kislány egy magasabb emberrel éppen elindul.

"Azt hiszem, azért volt ott, hogy a mennybe vigye," - mondta Saundra.

"Mindkettejüknek olyan tragikus története van, és még mindig nem szolgáltattak nekik igazságot. Tehát azt hiszem, határozottan azért volt ott, hogy vigasztalja őt és elvezesse a mennybe." 

(forrás:ujvilagtudat.blogspot.com/)

A kislány szelleme - videó

Érzékszerveink energetikája

Érzékelés és észlelés

Az emberi és állati szervezetek túlélésük érdekében különféle receptorokkal (érzékelőkkel) vannak ellátva – tulajdonképpen mérőátalakítókkal, melyek a mért mennyiséget további feldolgozásra alkalmas, többnyire elektromos jelekké alakítják –, továbbá ezek adatainak feldolgozásával, értelmezésével, majd ennek alapján a szabályozott folyamatba való beavatkozással működnek. Jól működő rendszer esetén a szabályozott szakasznak tekinthető szervezet saját maga befolyásolásával, hangolásával homeosztázist, azaz egyensúlyi helyzetet hoz létre. Ez a biológiai visszacsatolás (biofeedback) lényege.

Az érzékszerveink veszik fel környezetünk energiaviszonyait, nemcsak az öt elem fizikai világából, hanem a mandalánkat alkotó öt elem magasabb energiasíkú megnyilvánulásaiból is.

A „jól vagy rosszul érzem magam” állítása a szervezetben zajló biokémiai, elektrofiziológiai és kognitív (megismerési) információs folyamatok összegzése. Az érzékelési folyamattal kezdődik a beérkező ingerek fogadása, majd az észleléssel folytatódik azok feldolgozása. Az észlelés magasabb idegrendszeri folyamatokat feltételez, ugyanis e megismerési folyamat alatt az ingerület tudatosítását és annak beépülését, integrálódását értik.

Lehetnek a külső ingereken kívül belső hatások is, mely utóbbiak főleg kémiai jellegűek. Így a hipotalamuszban találhatók az éhség, szomjúság, ürítés, hőszabályozás stb. központjai. Az elektromos vagy kémiai jel a limbikus rendszerben és az agykéreg megfelelő részeiben a korábban eltárolt tapasztalatokkal, (epi)genetikus programokkal, asztrálés mentálinformációkkal összehasonlításra és feldolgozásra kerül. Ez nem logikus minősítés, hanem érzelmi színezetű értékelés, hogy kellemes, kellemetlen, hasznos, vagy nem az adott jelenség, amit az érzékelés jelez. Van, akinek ugyanaz a hegedűszóló csodálatos zene, míg másnak kellemetlen, zavaró „nyikorgás”.

Az ún. aspecifikus idegrendszeri struktúra is szerepet játszik az érzékelésben, ahová mintegy idegi energia-központba specializáció nélkül jutnak be az idegi információk, és ott egységes serkentő, energetizáló erővé összpontosulnak, az általános aktivációs szintet növelve (ez az ún. aurosalszint). A hatékony viselkedés és testműködés feltétele az agy optimális működési aktivációs szintje. Erős érzelmek hatására az idegrendszer aktivációja fokozódik, túlzottan magas aurosalszintnél az élénk agykérgi folyamatok már egymást zavarják, az agyi működés szervezetlenné válik.

Az emberi szervezet szabályozástechnikai szempontból maga a szabályozott szakasz. Az élethez elengedhetetlenül szükséges értékeket bizonyos szűk határok között kell tartania a szabályozásnak (testhőmérséklet, vérnyomás, szívritmus, vércukorszint stb.). A beérkező változók mindemellett állandóan alakítják a körülményeket, a fizikai, kémiai és lelki stressztényezők folyamatos záporában kell működniük a bonyolult összjátékba szerveződő rendszereknek, az agyi, idegi és hormonális központoknak. A szabályozási kör a kellemes közérzet kialakulásához vezet, a fizikai és tudati edzettség által megszerezhető állóképességgel alkalmassá válik a szélsőségesebb körülmények elviseléséhez. Ez gyakorlatilag ugyanaz, mint fizikai és lelki stressztűrő képesség.

Csupán fizikai gyakorlással az energiarendszer étertesti keringései valóban szinten tarthatók, de a szellemi-lelki-tudati külső befolyások hatását csakis a magasabb energiatestekben (asztrál, mentál, kauzál) való beavatkozási képességgel lehetséges kiegyenlíteni.

Az információk érzékelésében és feldolgozásában szerepet játszik az a sok generációs tapasztalat, amely a gének, epigének szintjén jelenik meg biológiai formában. A személy korábbi életi szanszkarái (tendenciái) mint kulcs a zárba illeszkednek a szülei által adott fizikai génkészletéhez.  Az élet során a válaszokat a különböző helyzetekre legtöbbször nem tudatosan adja az ember, hanem a letárolt, kész programjai válaszolnak, reagálnak helyette.

Utóbbiak alapján az ún. káprázatok létrehozása egy érzékelési tévedés, amikor nincs valós érzékelési alapja az információknak. A káprázatinformáció vagy másképpen hallucináció (érzékcsalódás) az érzékszervekben, illetve a hozzájuk kapcsolódó érzékszervi tudatokban keletkező helytelen információ. Az információfeldolgozás alatt felbukkanó rejtett tudattartalmak felülírják, elködösítik az eredeti bejövő információkat, illetve a személy számára értelmezhetetlen energetikai finomtestek szubtilis (finomanyagi) információi alakulnak át ilyen alakba (!). Aki túlmegy a Máyán, a tiszta tattvák (alapelemek) világába kerül, csak az tudja közvetlenül érzékelni a valóságot vagy igazságot. Tehát már nem egy korlátolt dzsivaként (egyéni lélek) él, hanem az említett állapotban megvilágosodott személy a fizikai öt elemen túli világot helyesen képes érzékelni. Másképpen fogalmazva a káprázat, vagyis a Máya a lények külső maszkját mutatja. Az isteni látásmód az, amikor a lényekben a tiszta lelket, tudatot látjuk, ezáltal a fizikai maszk mögé látunk.

Az 5 elem és az érzékszervek

A kauzálsík ok-okozati viszonyait csak az öt elembe sűrűsödött, a földi világba született emberi lény képes megtapasztalni, és – ha van rá módszere – észlelni, kitisztítani. A fizikai test nélküli szellemtest állapotában asztrálsíkú érzékelésével ugyan a hagyományok szerint kilencszeres az érzékenysége, mert nem befolyásolják a testi zavaró jelek, de nem képes változtatni helyzetén. 

A szellem belépésével az anyagba érzékélése megváltozik, a fizikai testtel együtt kialakulnak fizikai érzékszervei. Örömet és szenvedést is tapasztalhat ezáltal. Az asztrálsíkú pozitív és negatív érzelmekből lesz az érzékszervi tudatok számára kellemes vagy éppen kellemetlen zavaró érzet megtestesült formában.

A mentálsík még magasabb, finomabb rezgésű akadályait is csak itt a fizikai síkon vagyunk képesek érzékelni. Ezek szinte lesben állnak, és csak bizonyos asztrológiai állásnál lépnek működésbe. Ezeket előzetesen is fel lehet tárni, főleg testrész szerinti rákérdezéssel: izomfeszülések, meridiánblokádok, elmeháborgások, káprázatok, zavaró érzelmek, továbbá kellemetlen test-, szervérzetek, fájdalmak formájában.

A látástudat a föld elemmel kapcsolatos,mert a forma és színérzékelés tartozik hozzá. Az ízérzékelés a víz elemmel, a szagérzékelés a tűz elemmel (mivel az érés, a bomlás hozza létre az illatot, szagot), a hangérzékelés a levegő elemmel, végül a tapintás vagy belső szervérzet-tudat a tér-űr elemmel függ össze. Az érzeteket a nem gyakorlott személy nem tudja megkülönböztetni, hogy honnan erednek, általában más személyhez, eseményhez köti. Ez a kettősségben, vagyis dualisztikusan gondolkodó (ez jó nekem, ezért ezt szeretem, az nem jó nekem, azt nem szeretem) elme tulajdonsága, mely a hétköznapi tudatállapot zavarodottságában nem képes uralni háborgását. A kellemes tapasztalatokat ezentúl keresni fogja a személy, a kellemetlent pedig elutasítja, eltávolítja magától.

A tanítások szerint ez képezi le a különállást a többi lényektől, az ego felépülését hozza létre. Ha a belső egység felé szeretnénk haladni, és a kellemes érzetek hajszolását – melyek csak pillanatnyi örömöket adhatnak – feladjuk, és helyes módszerek alkalmazásával a saját belső örömforrásunkat keressük, akkor egyre függetlenebbé válunk a környezettől, és létrejön belső egységünk, mely a szeretet és öröm végső állapota. Csak a tudat fejlesztése ad menedéket, védelmet az öt elem háborgásaiban.

Az emberek érzékszervei, illetve a beáramló információkat feldolgozó érzékszervi tudatok a rengeteg zavaró jel hatására manapság már eltompultak. Ezért túlfokozott pillanatnyi örömök szerzése vált általánossá, a különböző izgatószerek (dohány, kávé, ital, kábítószer), túl erős fény- és hanghatások keresése, melyek szétrázzák a finom érzékszervi tudatokban letárolt kellemetlen jeleket. Ilyenkor valamilyen energia átveszi a személy felett az uralmat, egy családi mentálprogram bekapcsol, vagy egy tényleges asztrállény (pl. mohóságtól szenvedő éhes szellem) kapcsolódik rá.

Hétköznapi érzékelés és metakommunikáció

A mai városi emberek többségében még ha nem is tudatosul, létezik és működik valamely szintű olyan érzékelési képesség, mellyel megmagyarázhatatlan előérzettel kerüli el pl. egy veszélyes helyzet bekövetkeztét. Bár ezt az érzékelési módot ESP-nek nevezik (érzékeken túli érzékelés), még sincs hatodik érzékszerve az embernek, hanem az ismert öt érzékszervi tudat kitisztulása, felérzékenyülése adja az eredményt.

Száz évvel ezelőttig az emberek minden képzés nélkül érzékelték a többiek étertestét, megtartották a három lépés távolságot egymástól. A népi szólások tanúsága szerint nem ültek „más meleg helyére”, mert érezték annak kisugárzását. Később babonának tűnő szabályokat állítottak fel, például „ne ülj más ágyára”, „fekvőhelyre ne tégy utcai nadrágot”, „utcán sétáló két családtag egymás között ne engedjen át más járókelőt”, mert az „elviszi a szerencséjüket” stb. Ezek mind az étertest érzékelésével összefüggő tapasztalatok. Az étertestben történő áramlásokat, illetve annak blokádjait már néhány ezer éve megtapasztalhatták, és ebből alakult ki az akupunktúra rendszere.

Az ember és állat finomenergetikai testei veszik a környezetben található ásványi, növényi, állati és emberi világ éteri, asztrális és mentális rezgéseit, azokkal kölcsönhatásba kerülve. Ez valaha a túlélés eszköze volt, és az erdei állatok esetében ma is az. Az őzek, vadnyulak és vaddisznók akkor merészkednek közelebb az emberi településekhez, kertekhez, amikor éjszaka az asztrálrezgések viszonylag lecsillapodtak. Egy erdei állat képes megkülönböztetni főleg a testérzetével és szaglásával az ehető és mérges növényeket, miután azoknak más a rezgéskibocsátásuk. Az emberek többsége elvesztette ezt az érzékelőképességét, míg például az ún. füves emberek adottságai még őrzik ezt a tudást. Gyakorlással fejleszthető ez a képesség az öt alsó elemi szintű csakra tisztulásával, az azokhoz kapcsolódó érzékszervi tudatok is egyre finomabb rezgések vételére lesznek képesek.

Az emberek metakommunikációja a finomtesteken keresztül valósul meg. Az, hogy mások közelében milyen test- és szervérzeteik vannak, az a finomtesteik egymásba hatolása és ez általi információcseréjük által jön létre. Alapjában véve az érzékelés mindig finomenergetikai szinten történik, mert az objektumok (élőlények és tárgyak is) különböző energiaszinteken és hullámsávokon összetett jeleket bocsátanak ki. Ezeket az adott spektrumú, főleg elektromágneses összetevőkből álló hullámoknak más és más összetevőit veszi és alakítja testi szinten érzékelhető jellé az öt érzékszerv.

A tanmatras a szubtilis érzékszervek szanszkrit elnevezése, de ugyanez az információkat tartalmazó finomenergetikai hullámok rezgésének a neve is. Minden egyes információ először tanmatras szinten jelenik meg. Finomenergetikai szinten az érzékszervek maguk is képesek információkat átalakítani és kibocsátani (!).

 A szanszkrit „darshan” szó az isteni pillantást jelenti, mely megtisztítja a lelket és meggyógyítja a testet, a „dristi” pedig a testtel, beszéddel vagy gondolattal közvetített áldás hasonló hatással.

A 3 gúna természete

Az indiai hagyományban beszélnek a tamasz, radzsasz és szattva gúnákról, azaz minőségekről. Rendkívül finom rezgéshullámok váltakozva kerekednek felül és hagynak alább a természet minden olyan megjelenési formájában, melyet a három gúna képvisel. Egyes emberek természetüknél fogva több szattvikus, mások radzsasztikus vagy éppen tamasztikus tulajdonsággal rendelkeznek. Életünk minden jelensége, a világot felépítő öt elem is ennek a három minőség játékának van alávetve. Az olyan sűrű elemet, mint a föld elem a mozdulatlansággal, így a tamasz gúnával hozzák néha összefüggésbe. Azonban a föld elemnek is van magasrendű, szattvikus rezgésállapota, méghozzá ez a kristályos állapot, ami az élő rendszerek alapja. 

 A tűz elem nem megtisztított állapota még tartalmazhatja az állati világ leigázó, negatív asztrálrezgéseit, ezzel a radzsasz gúna jelentését. A levegő és tér-űr elem finom, emelkedett rezgéséhez már alapállapotban is szattvikus kódot kapcsolnak. Azonban bármely elem átalakítható a legmagasabb rezgésszintű állapotúvá, amennyiben az elemek fizikai megjelenési formája a szellemi fejlődés hatására kristályossá válik, és fel is töltődik magasrendű jelentéstartalmakkal. Így válik például a szén gyémánttá.

Ezek a minőségek, energiaformák valójában mindig együtt léteznek, önmagukban se nem jók, se nem rosszak, együttesen teremtik a jelenségeket. Arányuktól válnak a jelenségek kellemessé vagy kellemetlenné. Azokat az információkat – személyeket, tárgyakat, helyzeteket – kedveli valaki, melyekben hasonlóan vannak a gúnák arányai, mint benne. Elkerüli azt, aki felfelé vagy lefelé eltér tőle. Az érzékelés folyamatát is vizsgálhatjuk a gúnák szerint. A beérkező jelet érzelmileg is minősítjük, kiértékeljük a megelőző tapasztalataink szerint. A szattvikus lények vagy dolgok tiszták, tele vannak fénnyel, mely örömet, harmóniát és tiszta tudatosságot, tudást sugároznak. Ha szattvikusak az érzékszervek, akkor az alacsonyabb rezgésekkel nem rezonálnak össze, a diszharmóniát könnyen harmóniává alakítják. A kellemetlen információk már hullámszinten sem harmonikusak, és már a finomérzékelés szintjén is az információ „kisimítására” késztetik a jelet fogadó személyt.

A radzsasztikus lények és dolgok aktívak, erőszakosak, kaotikusak és forróak. Például a túlfűszerezett étel radzsasztikus választ vált ki. Önfegyelmezéssel célszerű elkerülni a radzsasztikus behatásokat, melyek a lelket szenvedélyekhez (harag), érzékiséghez (ragaszkodás) kötik.

Tamasztikus a jellege a fénnyel ellentétben a sötétségnek, a romlásnak, a betegségnek és a halálnak. A tamasz tudatlanságot, kételkedést, zavart, negatív gondolatokat és lustaságot okoz. Az előző napról megmaradt, állott vagy tartósítószerek révén az életerejét (pránát, csit) vesztett étel is tamasztikus. Az ilyen ételtől nem lehet elvárni, hogy szattvikus vitalitást és harmonikus elmeállapotokat hozzon létre. Továbbá az állati tetemek fogyasztása, legyen az hal, szárnyas, emlős, tojás, a szattvikus rezgéseket akadályozza. A halál tamasztikus. Az ölés cselekedetében rejlő karma – akár személyesen, akár más által, közvetve vesz részt benne valaki – akadályt szab a fejlődésnek. Egy tamasztikus személy esetleg nem érzékeli a külvilág zavaró jeleit, mert már önnön magában is olyan nagy diszharmónia. Azért látszólag nyugodt, mert annyira tompák az érzékszervei, alacsony az ingerérzékelési küszöbe, hogy nem érzékeli, mi történik a környezetében.

Amennyiben a tamaszt a testi mozdulatlanság, lustaság és a lelki tunyaság, tompaság jellemzi, a radzsaszt már a mozgás és a túlzott felesleges aktivitás, mely az ego játékával szembemegy az isteni folyamatnak. Ezzel szemben a szattva az, mely tudásával felismeri a helyes ritmust, az isteni folyamattal való együtt haladás végső értelmét és fontosságát. A radzsasztikus és tamasztikus emberek érzékelését eltompítja a kívülről jövő élményekbe való belemerülés. Az ingermegvonás csökkenti az aktivációs szintet. Ezért van szüksége az egyénnek a külvilágból szerzett ingerekre, mindig új élményeket keres, utazás, új tárgyak, személyek, ezáltal tartja fenn az aktivációs szintjét. A tamasz túlsúlya alacsony aurosalszintet jelent, akkor nem elég aktív a személy, ez a lustaság, tehetetlenség, motiválatlanság állapota. A radzsasz túlsúlya magas aurosalszintet mutat, akkor nem elég koordinált a viselkedés, rendezetlen a mozgás és a gondolkodás.

Egy radzsasztikus vagy tamasztikus személy nem képes felismerni a spirituális törekvés jótéteményét. Abban a finom dimenzióban az érzékszerveik nem működnek. A szattvikus elemet nagyon erősen kell képviselni az ilyen személyek társaságában, mert mindent megtesznek azért, hogy másoktól „lerabolják”, mintegy felemésszék a szattvikus elemet. Amikor az, akitől a finomenergiákat „leszippantják”, tamasztikussá vagy radzsasztikussá vált az energiavesztés következtében, győztesnek érzik magukat.

Ahogyan a hagyományos kínai orvoslás a szervi meridiánok normál, túl-, illetve alulműködéséhez pszichés tüneteket kapcsol, ez is megfeleltethető a szattva, radzsasz és tamasz állapotának. Kulcsszavakkal jellemezhetően a normál állapothoz tartozik a harmonikus életvitel, egyensúly, bizalom, kreativitás. A túlműködéshez a zaklatottság, felindultság, agresszió, feltűnési vágy kötődik. Végül az alulműködéshez a kimerültség, aggódás, búskomorság, félelem, szorongás tartozik.

A megoldás a szattvikus átélés

A külvilágban jelenleg a radzsasztikus és tamasztikus minőségű energiák és jelenségek jelennek meg túlnyomórészt. Ezért az egyéneknek ma a szattvikus átélések megtapasztalásához mindenképpen a belső világukba kell fordulniuk. Ezzel fejleszthetik ezt az energiaminőséget, kiterjeszthetik, mintegy kisugározzák azt magukból a külvilágba is, és idővel a külső jelenségek világában is ez válhat uralkodóvá. Amikor a belső világából az egyén tiszta képeket merít fel, az is energetizálja a szervezetét, biztosítja a megfelelő aktivációs szintjét. Pl. a buddhaformák, megvalósított szentek, isteni inkarnációk fény- és energiaformáinak vizualizációja alkalmas a harmónia növelésére, mert ők tudatunk tiszta részével azonosak, segítik a tudat fátylainak feloldását. Ezzel szemben a bár kellemes érzetet adó „tudati videózás”, szép, nyugtató képek elképzelése, csak az elme háborgásainak lenyugtatására alkalmasak, de nem tisztítják ki a betegségeket, akadályokat okozó negatív érzelmeket, pl. a haragot.

Egy szattva gúna által áthatott személy jobban szereti a szattvikus tulajdonságokat az ételben, a többi lényben és a környezetben. A személyiség vezető vonásai jól láthatók az általa elfogyasztott ételből, kiejtett szavaiból és a kisugárzott gondolatai minőségéből. Minél szattvikusabbá válik valaki, annál hatékonyabban képes megtartani a szattvikus tiszta energiát. Ebben a finom, elvont állapotban a gyakorló feladja az érzékei izgatását, a földi látványokat, hangokat. Levetkőzi hamis identitását (azonosságtudatát, egóját), kötődéseit, és visszavonul a szívcentrumába, ahol megtalálja a mindent átható világszellem csodálatos szimfóniáját a földi léhaságoktól mentesen. Amikor valaki ráhangolódik erre a szeretet- és örömforrásra, önműködően minden tettét, szavát és gondolatát szertartásként a legmagasabb célnak szenteli, ezáltal az alacsony rendű erők elvesztik felette a hatásukat.

forrás: Majoros János Károly

Majoros János Károly - A természeti törvény betartása az igazi harmónia és jólét forrása - videó

https://www.youtube.com/watch?time_continue=46&v=j77Oh_14SOI&feature=emb_logo

A magyar fényharcosok

A mitológiánk és ősemlékezetünk több ízben is utal arra, hogy a magyar lelkület csodákra képes. Emlékezzünk csak Nimródra vagy Csaba királyfira, akiknek spirituális küldetése messze meghaladja a mai legtöbb ember vallásos nézetének, sőt még fantáziájának a kereteit is. Ami azért sem baj, mert a mítoszokba kódolt égi üzenetek mindig is többek az anyagi elme szabta életszemlélettől. Lássuk röviden és érthetően, milyen kozmikus üzenetet közvetítenek számunkra őseink! 

Ősi beavatottjaink saját tapasztalatukból ismerték a halhatatlan világokat és dimenziókat. Számukra angyalok, tündérek, istenek és istennők, csillagok és planéták szellemei, fizikai testtel nem rendelkező természeti lények sokasága népesítette be a világmindenséget. De ez ma sincs másként, csupán emlékeznünk kellene rájuk. Az emberben ma is megtalálhatók azok a spirituális képességek, melyekkel újra felveheti a kapcsolatot a szellemi világok erőivel és lényeivel, hogy összhangban élhessen velük és a segítségükkel tehesse harmonikussá saját és az emberiség életét.

Az örök fény birodalma minden ember lelkének otthona. Eme láthatatlan, el nem múló fénnyel megismerkedni, kapcsolatba lépni, betöltekezni vele és közvetíteni azt valójában minden ember önmegvalósító útjának szerves része lehet.

Minden lélek tartozik valahova. A Földön sokféle isteni lélek él, akik más és más égi otthonnal rendelkeznek, eltérő kvalitásokkal bírnak és a küldetésük is különböző. Abban azonban egyek, hogy ugyanazon Teremtő által jöttek létre és egyazon Teremtő Istenben léteznek és gyűjtik tapasztalataikat, még ha erről ők maguk másként is vélekednek.

A lelkek kozmikus megtestesüléseik során útba ejtik a Földet, ahol az emberi szerepet próbálhatják ki. Vannak olyan lelkek, akik már hatalmas tudással érkeznek a Földre, míg mások eltérő fejlődési utat járnak be. Úgy tudom, hogy a különféle népek, népcsoportok más és más lelki törvényeket követnek, más és más kozmikus múlttal rendelkeznek, ezért életszemléletük, vallásuk, kultúrájuk, gondolkodásmódjuk, nyelvük stb. nagyon sok mindenben különbözik egymástól.

A magyar lelkület eredetileg magas minőségű tudást hordoz, mely fénymagjában található. Eme információk és erők védelmező, megtermékenyítő és felemelő hatásúak nem csak nemzetünkre, hanem az egész emberiségre nézve. A napvallás – őseink legletisztultabb és legkönnyebben követhető egységszemlélete – azokat a lépcsőfokokat foglalja magában, melyeken át minden ember egyénileg juthat el a saját lelkében őrzött kincsekhez. A gyógyító lelkek gyógyító képességeikhez, a tudók az isteni ismereteikhez, a harcosok a szent eszközeikhez és így tovább. Mert a világunk afelé halad, hogy az emberiségnek egyre nagyobb szüksége lesz a Fény különféle küldöttjeire.

Én azt vallom, hogy a lélek energiaszintjét a magas minőségű égi energiákkal lehet megemelni. Ilyen erőforrásokat kutatunk és használunk fel a napvallás szertartásaiban, hogy a sok élet alatt felhalmozott csillagtudásunkhoz hozzáférhessünk és mindazt a jót szétáraszthassuk a világba, amit röviden csak „Fényként” szoktunk megfogalmazni.

A Fény a tisztaságot, a rendet, az egómentességet teremti meg, ugyanakkor a fejlett isteni individuumot hozza működésbe az emberben, hogy meg tudja valósítani életcéljait az az Énünk, amely Én a Teremtőből való.

Az égi kreatív energiák a belső világba sugárzódnak és gyűlnek össze a szertartások során olyan mennyiségben, hogy az valódi belső átalakulásokat indíthat el az ember gondolat- és érzelemvilágában. Feltéve, hogy az ember tesz érte.

A magyarság lelkületének küldetése nem mindig békés, de a békét szolgálja. Sok magyar lélek a Fény harcosaként békés harcot folytat önmagával, ugyanakkor a világgal is. Ebben az ég erői 2018-tól még inkább támogatják, mivel egyre erőteljesebb tisztulásra és a lelkünkkel egyre erősebb kapcsolatra van szükség ahhoz, hogy küldetésünket betölthessük.

Munkásságommal lépésről lépésre fel fogom tárni az aktuális támogató erők titkait, felhasználásuk módozatait és a velük kapcsolatos tanulnivalóinkat is. Ne feledkezzünk meg arról, hogy amit őseink mítoszokba kódoltak, azok ma számunkra olyan csillagüzenetek, amelyek valódi, kézzelfogható átalakulásokat és változásokat idézhetnek elő bennünk, magyarokban. Eljött az idő, hogy szorosabbra fűzzük a kapcsolatot a lelkünkkel. Akinek sikerül magában csökkenteni a felesleges ellenállásokat és konfliktusokat, az előtt feltárulhatnak az örök emlékezethez vezető lépcsők. Aki viszont ellenállásait táplálja – akár öntudatlanul is –, az végül saját mentális és érzelmi blokkjainak, rossz emlékeinek és fel nem oldott lelki terheinek lesz kiszolgáltatva a jövőben. A magyar fényharcosok útja a sűrű sötétségen át vezető nemes út. Mindenki eldöntheti, melyik utat választja.

Írta és szerkesztette: Száraz György

A magyar fényharcosok - videó

 forrás: Száraz György

Honnan tudhatod a legbiztosabban, hogy a leszületésed előtt eltervezett sorsutadon jársz?

 Nagyon sok emberben megfordul a kérdés, akik már elindultak a spirituális útjukon, hogy vajon tényleg azt az utat járják, amit a leszületés előtt a lelkük eltervezett? Hogy tényleg jó úton haladnak? Hogy az, amit tesznek, s ami történik velük, valamint ahol éppen vannak, vajon tényleg az, amit tenniük is kell, ahol lenniük is kell? Több cikkemben is érintettem már ezt a témát, melyekből kiderül: a szellemi segítőink az életünk folyamán végig figyelemmel kísérnek bennünket, s segítenek abban, hogy miden úgy alakuljon, ahogyan annak a lelkünk, leszületés előtti tervének, illetve a karmánknak megfelelően alakulnia kell. Talán álmunkban sem gondolnánk arra, milyen komoly ráhatással bírnak ezen szellemi lények az életünk különböző mozzanataira. Nem arról van szó azonban, hogy madzagon rángatott babák lennénk, csupán megtörténik az, aminek a lelkünk érdekében meg kell történnie, azonban mindenkor szabad választásunk van abban, hogy azt hogyan éljük meg, s azzal milyen következményeket (karmát) teremtünk magunknak. 

E segítő szellemek csak azért segítenek nekünk, hogy a testi halálunk után ne úgy kelljen majd visszatérnünk a szellemvilágba, hogy végső soron értelmetlennek tűnjön a leszületésünk. Hiszen az egyik fő ok, amiért leszületünk, hogy megéljük mindazt, amit a karmánk, a lelki előzményeink tükrében meg kell élnünk, s ha mégsem teremtődnek meg azok a helyzetek, melyekből éppen nekünk van tanulni, megélni valónk, ha mégsem találkozunk azokkal a személyekkel, akikkel dolgunk lenne, akkor a leszületésünk mondhatni, lényeges részben hiábavaló lesz.

Így tehát biztosak lehetünk abban, hogy semmi sem történik az életünkben véletlenül, az életünket meghatározó események pedig főleg nem. Bármi is történjék velünk, akár jónak, akár rossznak is véljük most, az csak azért történik meg velünk, mert a lelki előzményeink következményeképpen, azt megélnünk szükséges. Abból van tanulnivalónk, abban a helyzetben kapunk olyan megéléséket, melyekre a lelkünknek szüksége van, illetve abban a helyzetben fejlődhetünk lelkileg olyan irányba, amerre fejlődni kívántunk a leszületésünk előtt. Csak olyan jön tehát szembe velünk, amit valaha elindítottunk magunkból, hogy érezhessük egykori kisugárzásunk, megnyilvánulásunk hatását. Ugye, nem lehet elégszer leírni, a földi élet lényege, hogy egyre csak megtanuljuk azt az alapigazságot, miszerint csak azt tegyük másokkal (és magunkkal), amit szeretnénk, ha mások tennének velünk. Hogy bár különálló lények vagyunk, a Forrásban való összekötöttségünk révén mégis egyek, s bármit teszünk mással, azt végső soron magunkkal is tesszük - s hogy ezt minél jobban eszünkbe véssük, erre a karma rendszere a tanítómesterünk. 

A karmánkat folyamatosan generáljuk, minden egyes gondolatunkkal, szavunkkal és tettünkkel, s annak előjele szerinti minőségben. Amit ezidáig cselekedtünk másokkal szemben, azt vagy ahhoz lényegében hasonlót kell megélnünk magunknak is, hogy egyre jobban megértsük, mit jó tenni másokkal és mit nem. Az előzményeinket látjuk abban az állapotban, amikor a szellemvilágban a lelkünk egészéhez kapcsolódva tartózkodunk, így abban a tudatállapotban látjuk azt is, mi kell, hogy mindezeknek megfelelően előttünk álljon. Mivel azonban testben létezve ideiglenesen rejtve vannak előlünk ezen ismeretek, ezért kérjük meg szellemi segítőinket, hogy testi életünk alatt biztosítsák nekünk a megélendő élethelyzeteket. 

Alapvetően kétféle lelket különböztethetünk meg abból a szempontból, hogy a karma kinek-kinek milyen gyorsasággal hat vissza. Vannak, akik adott fizikai életükben kellően rosszul bánnak másokkal, mégis egész életükben sikeresnek mondhatják magukat, míg mások mindig igyekeznek a jót tenni, mégsem tapasztalnak azonnal jót, valamint vannak olyanok is, akik akár rosszat tesznek, akár jót, hamarosan (még az adott fizikai életük alatt) tapasztalják annak visszahatását. Mi adhatja ezt a különbséget? Miért lehet az, hogy egyeseknek szinte azonnal, míg másoknak csak életeken átívelően hat a karma? A lélek fejlettségi szintjétől függ, illetve attól, hogy a lélek a leszületése előtt mennyire kívánt gyorsan fejlődni a leendő testi élete alatt - bár ez a kettő összefügg egymással. Amelyik lélek fejlettebb és ebből következően gyorsabb fejlődést is kíván elérni, kérheti, hogy a folyamatosan generált karmája viszonylag hamar térjen vissza hozzá. Hiszen tudja, hogy így előbb letudhatja azt, mintha a következő életére halasztaná. Ugyanakkor ehhez az is kell tehát, hogy fejlettebb lélek legyen az illető, hiszen minderre rá is kell hogy ébredjen majd az adott testi élete alatt, különben hiábavaló lenne az egész. Tehát éreznie kell a testi élete alatt, hogy ami történik vele, az a karma visszahatása, s tanulnia is kell belőle már akkor, hogy értelme is legyen e gyorsabb módnak. S ezt megéreznie, illetve hajlandóságot mutatnia az élethelyzetéből való ilyen gyors tanulásnak általában csak a fejlettebb léleknek sikerül - következésképpen nekik célszerű így előre tervezni, ilyet kérni. Ez okozza tehát azt, hogy egyeseknek szinte azonnal visszahatnak a tetteik következményei, míg másoknak a következő életükben. 

Amit fontos még megjegyezni azzal kapcsolatban, hogy miként kerülnek megtervezésre a jövő eseményei, melyek történnek velünk, hogy ez ugyan főként a leszületés előtt történik, de minél fejlettebb egy lélek, annál inkább jelen lesz e tervezés az egész testi élete alatt. Méghozzá az álom állapotában. Minden lélek, amikor a test alszik, rendszerint a fizikai és a szellemi világ közötti, úgynevezett asztrális világba lép át, ahol az álmokat megteremti. 

Azonban fejlettebb lelkek ebben az állapotban, a szellemi világba is visszatérnek, s ott ugyanolyan egyeztetést folytathatnak a szellemi segítőikkel például a másnap megteremtődő eseményekről, mint a leszületésük előtt az életük eseményeiről - az éber tudatuk számára azonban ezen emlékek szinte minden esetben törlődnek. 

Életünk minden egyes eseménye tehát adott. Nem véletlen, hanem oka és célja van. Oka, hogy a lelki előzményeink következményeképpen azt vállalnunk kellett, célja pedig, hogy azt megéljük, valamint hogy abban való viselkedésünkkel abban vizsgázzunk, azon keresztül magunkról számot adjunk szellemi vezetőinknek és magunknak egyaránt. Ha alázattal elfogadjuk, mint karmánk visszahatását, tehát megértjük, miért kaptuk, hogy mi a dolgunk vele, és igyekszünk abban mások és magunk felé is a lehető legpozitívabban viselkedni, viseltetni, akkor helyesen jártunk el, az adott karmánkat letettük. Ellenkező esetben azonban, tehát ha nem is értjük mindezt meg, valamint ha másokkal és magunkkal szemben bántóan, sértően lépünk fel közben, akkor az adott szituáció csíráját továbbra is magunkkal kell vigyük, ami a jövőben előbb-utóbb újra meg kell hogy teremtődjön a számunkra, sőt akár még plusz (negatív) karmikus terheket is vehetünk magunkra, attól függően, hogyan jártunk el az adott helyzetben. A lelkünk azonban az előbbi módját szeretné a megélésnek, tehát szeretné, ha azt alázattal és szeretettel megértenénk és letennénk. Az az út az, amit igazándiból megtervezett magának (nekünk), s amin szeretné, ha járnánk. Valamint ezt kívánják tőlünk szellemi segítőink is.

Mikor lehetünk tehát a legbiztosabbak abban, hogy a nekünk szánt úton járunk? Ha minden helyzetet (bármilyen helyzetről is legyen szó) úgy élünk meg, hogy tudatában vagyunk annak, hogy az nem véletlen, hogy annak oka és célja van, melyet szellemi segítőink segítettek az utunkba, s ha abban igyekszünk a lehető legpozitívabbak és legszeretetteljesebbek maradni mások és magunk irányába. Ha csak olyat teszünk másokkal és magunkkal, amit szeretnénk, hogy mások tegyenek velünk. Ha minden esetben jóakaratúak, tisztességesek és megértőek maradunk. Ha csak akkor változtatunk egy helyzeten jó irányba, ha azzal másoknak és magunknak nem okozunk ártást, ellenkező esetben azonban, erős hittel és emelt fővel, elfogadjuk, elviseljük azt. Amennyiben így éljük meg az életünk minden egyes helyzetét, szituációját, teljesen biztosak lehetünk két dolog felől. Az egyik, hogy csak az történik velünk, aminek történnie kell (ebben ugye mindenképpen biztosak lehetünk), a másik pedig, hogy az történik velünk, és úgy történik, abba az irányba és olyan módon, ahogy a lelkünk (tehát mi magunk) azt a leszületésünk előtt eltervezte, s ahogy szellemi segítőink elvárják tőlünk. Ez esetben lehetünk biztosak abban is, hogy ha majd eljön az időnk, és a testi haláluk után visszatérünk a szellemvilágba, nem gondoljuk majd hiábavalónak a leszületésünket, az éppen hátrahagyott életünket, s örömmel nyugtázhatjuk majd, hogy nemhogy (negatív) karmát halmoztunk fel még magunknak, hanem éppen ellenkezőleg, sikerült számost letudnunk, amivel a saját lelkünk fejlődését és szellemi előremenetelét segítettük elő. 

Ne aggodalmaskodjunk tehát semmin, ami éppen történik velünk, ami esetleg történhet majd velünk, vagy ami eddig történt velünk. Ami elmúlt, azt már úgy sem tudjuk meg nem történté tenni, annak következménye a jelen, amire jelenleg nincs ráhatásunk, viszont arra annál több, hogy mit hoz majd számunkra a jövő, természetesen akár életeken átívelően értendően. Minden megtörténik, aminek meg kell történnie, ugyanakkor semmi olyan nem történik meg, aminek nem kellene, hogy a lelkünk részese legyen. Így ezen aggódni a világ legértelmetlenebb dolga - bár nyilván ezt megérteni és a gyakorlatban is alkalmazni már jóval nehezebb, de igyekeznünk kell erős hittel és alázattal efelé törekedni. Tudnunk kell, hogy soha, semmire sem késő, s hogy mindent jóvá tehetünk, idővel. Bárhogy is éltünk eddig és bármit is tettünk eddig, az már a múlt. Sosem késő a szellemi tanításokat megérteni és megfogadni, és arra az útra lépni, melyen a lelkünk is menni szeretne. S bár a jelenünk a múltunk következménye, mégis óriási a jelentősége annak, hogy éljük azt meg, illetve hogy hogyan élünk ezek után. Megértéssel és a jó irányba való változással (tisztességesség és másoknak nem ártás) mindenképpen a helyes úton indulunk el, melyek után ugyan lehetnek még olyan terhek, amiket a múltban szereztünk és még azokat szükséges megélnünk, azonban egy idő után elfogynak azok, sőt, javulásunk mértéke szerint enyhülhetnek is a korábban megszerzett karmikus terheink - melyet egyébként karmaoldásnak nevezünk. 

Nagy szavak ezek, tudom. Valamint senkitől sem várható el (még), hogy mindezeket maximálisan be tudja építeni a mindennapjaiba - hisz különben már nem is kellene (ezen a szintű fizikai világban) itt lennünk. Szellemi segítőink és a lelkünk nem is feltétlen ezt várják el (még) tőlünk). Azonban az efelé való törekvés elsődleges fontosságú mindannyiunk számára, a mindenkori lehetőségeinkhez és képességeinkhez mérten. Ha a jó felé való válás fontosságát megértettük, már hatalmasat léptünk előre, s annál többet, minél inkább képesek vagyunk azt az életünkbe is alkalmazni. S annál nyugodtabbak lehetünk, bármi is történjék velünk, hogy azon az úton járunk, amit a lelkünk a leszületésünk előtt eltervezett nekünk.

Írta: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu

 Oliver Shanti ~ eMao - videó

Emberfeletti (2020) teljes film - Láthatóvá tett Láthatatlan: Tudatunk Természetfeletti Képességei

A több díjat is nyert "Emberfeletti: A Láthatóvá tett Láthatatlan" című dokumentumfilm, természetfeletti képességeket elsajátító hétköznapi emberek tapasztalatain és támadhatatlan bizonyítékokon keresztül cáfolja meg a fősodratú tudomány állításait. 

Az Emberfeletti c. film bemutatja a tudatkutatás mindannyiunk számára, mindennapokban alkalmazható legújabb eredményeit. 

A filmrendező médium és tisztánlátó is, így nagy mennyiségű saját tapasztalata van a tudatosság és az érzékszerveken túli érzékelés területén. Egyetemi tudósokkal és tudatkutatókkal kézzelfogható és mérhető(!!!) bizonyítékokat ad ezekre a látszólag csodás jelenségekre, melyeket mindnyájan hasznosíthatunk. 

A film kétségbe vonhatatlan tudományos eszközökkel bizonyítja, hogy mindannyian képesek vagyunk emberfeletti képességek elsajátítására, amely nemcsak érdekesség, hanem a mindennapi életben is hasznosítható, például közlekedésnél vagy önvédelemnél, sőt komoly és nagyon súlyos betegségek, például született és szerzett vakság esetén is óriási életminőség-javulást érhetünk el. 

A filmben szereplő úttörő tudományos kísérletek és demonstrációk révén megérthetjük az összefüggéseket saját tudatunk és teremtő erőnk valódi természetéről, az elme és az anyag, valamint a tudat és az elme kapcsolatáról. A gondolataid számítanak. 

Felfedezhetjük, hogy egy olyan, az elme által kreált virtuális valóságban élünk, amelyben saját elménken keresztül, az elme feletti tudatként, képesek vagyunk irányítani a külső-belső fizikai valóságunkat, beleértve saját DNS-ünket, és így jobb egészséget és egy kiteljesítőbb életet, életélményt alkothatunk magunknak. 

A film végül megmutatja, hogy amint a láthatatlan világok láthatóvá válnak (a tudatunk és az elménk hatása a külső-belső valóságunkra), úgy ez a magasabb szintű mentális megértés és szellemi tudatosság az embereket emberfeletti emberekké alakítja. 

A filmben a magas rangú Kaliforniai Egyetem (UCLA) és a Harvard legkülönbözőbb területeket integráló tudósai, önvédelmi sportot gyakorlók, a CIA és az orosz titkosszolgálat egykori kiképzői és jelenkori instuktorok is szolgáltatnak bizonyítékokat.

TUDÓSOK ÉS KUTATÓK A FILMBEN:

Dr. Rudy Schild, PhD. asztrofizikus, Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ
Dr. Dean Radin PhD. vezető kutató, IONS (Edgar Mitchell asztronauta alapította Tudatkutató Intézet)
Dr. Glen Rein PhD. kvantumbiológus, Harvard Orvosi Iskola
Dr. Tom Campbell, PhD. fizikus, a mindenség elmélete (TOE, Theory of Everything) egyik elismert tudós kutatója és filozófus
Dr. Jim Gimzewski, PhD. biofizikus, Kaliforniai Egyetem (UCLA)
Dr. Don Estes, PhD. orvosi technológus és idegkutató, Yeshiva University és Harvard
Dr. Eben Alexander, MD. idegsebész, Harvard Orvosi Iskola
Dr. George Weissman, PhD. elméleti fizikus
Dr. Mike Weliky, PhD. idegkutató, Rochester Egyetem

(forrás:goodethungary.blog.hu)

Emberfeletti (2020) -  teljes film - videó

https://videa.hu/videok/tudomany-technika/emberfeletti-2020-dokumentum-filmek-Ei0ZKpUMFNsfrtjX

 

Müller Péter: Életfilm

Állsz a koporsó mellett, a koporsóban az, aki nemrég hozzád tartozott – és megrohannak az emlékek.
Amikor először megláttad őt, fiatalon, ahogy mosolygott, ahogy megismerted. 

 

Aztán a csók, az ölelés, az utazás, a közös gondok, suhanó pillanatok vonaton, utcán. Összeveszések, kibékülések, az éjszakák és hajnalok, a gyerekek, új és új szerepek, ahogy az arca változott. Hangja, nevetése, sírása, elfáradt szemei, ahogy öregedett veled, betegsége, öröme, szavai, melyek kísértenek, szólt hozzád, és te nem figyeltél rá, most jut eszedbe, most bukkannak fel a múlt képei, amikor már késő.
Itt a sírnál kezd összeállni az életfilmed, melyet vele játszottál.

Tíz, húsz, harminc vagy még több évtized története.

Ami ilyenkor a legnehezebb, ami úgy fáj, hogy üvölteni tudnál kínodban, az nem a nagy dolgokban, hanem az apró részletekben van: ahogy fésülte a haját, ahogy kilépett a cipőjéből, ahogy állt az esőben s várt, hangja a telefonban, a karkötője, hajcsatja, órája, szemüvege.

A jelentéktelen emlékek a legfájóbbak.

És ami ennél is fájóbb, a felismerés, hogy „nem voltam jó hozzá!”
„Most látom, utólag és elkésve: nem voltam jó hozzá!”
„Ha tudtam volna, amit most, másképp szóltam volna hozzá, másképp viselkedtem volna véle! Ha tehetném, átrendezném sorsunk immár archiválódott és örökké megváltoztathatatlan történetét!”

Itt, a mese végén, mely a hétköznapok filmkockáiból állt össze, hirtelen megrendítő jelentőséget kapnak az emlékek!

Most érted meg, amit valaha nem értettél, hogy miről is szólt ez a mese valójában!
„Nem azokhoz voltam jó, akikhez kellett volna!” – kiáltja Karinthy Frigyes első feleségének halála után.

Vagy ahogy a magyar nótában dalolja a távozó:
„Amikor majd nem leszek már, akkor tudod, hogy ki voltam néked!”
Giccses mondat – de igaz.

Életünk utólag kap értelmet.

Visszanézve fogjuk föl a jelentőségét azoknak a pillanatoknak, melyeken észrevétlenül siklottunk át, míg éltük.
Hétköznapoknak nevezzük – de csak addig, amíg benne vagyunk.
Utólag ünnep lesz belőlük!

Müller Péter

Utólag minden emlékünk piros betűs, felejthetetlen ünneppé válik – amíg éltük, nem is sejtettük, hogy azok.

Valójában egy mozifilmet is akkor értesz meg, amikor már másodszor látod. Amikor már ismered a sztori végét, akkor tudod csak igazából felmérni egy-egy jelenet vagy képkocka jelentőségét. Utólag már látod, hogy a sok kis apró eseményből hogyan szövődött a gazdag életmese, hogy egy-egy helyzetnek vagy pillanatnyi döntésnek milyen óriási szerepe volt abban, hogy a végén idáig jutottak a történet hősei. A végéből lehet csak megérteni a mesét – visszafelé.

Miért van ez?

Miért csak utólag derül ki életünk értelme, miért nem akkor, amikor éljük?

A válasz: az éberség hiánya miatt.

Félálomban élünk.

Csak sodródunk az időben, kábán, unatkozva, elvarázsoltan, jelentéktelen érzelmektől hipnotizálva – s nem látjuk a lényeget.
Csak utólag.
Amikor felébredünk.

Aki azonban éber, annak szeme nyitva van, és nem így él.
Számára nincs hétköznap – ünnep minden óra, minden perc.
Csodáról csodára lépked, s a legapróbb eseménynek is óriási jelentőséget tulajdonít.
Úgy él, mintha már látta volna élete filmjét, s most csak visszanézne – jövőjéből a jelenébe.

Mintha képzeletében máris ott állna hozzátartozójának sírjánál, s érezné mindazt, amit csak sok-sok évtized múlva fog érezni.

Az „éberség” csak más szó arra, hogy „szeretet”.

Aki szeret, annak nyitva van a szeme, és lát.
Aki nem szeret, az vak. 

Ahogy csodálatos nyelvünk mondja: világtalan.

Így aztán nyilvánvaló, hogy minden olyan perc, melyet szeretet nélkül élünk, hiábavaló és elvesztegetett idő, rossz álom, melyből – ha felébredünk – nyomasztó emlék marad csupán, és keserűség, hogy elvesztegettük a drága időt.

Szeretet alatt önmagam, mások, az Élet, a természet és Isten szeretetét értem.
Ez az éberség.

Ez az ünnepi élet titka – aki így él, a mese végén ugyanazt érzi és gondolja majd, mint az elején vagy közepén: mert állandóan a lényeget éli.
Így aztán maga is könnyebben költözik át a másik világba, ahol elmúlt életének filmjét, akár akarja, akár nem, végig kell néznie.

Ez az a bizonyos túlvilági „panoráma” – ahol a lélek nyitott szemmel látja majd azt a földi történetet, melyet homályos szemmel vagy vakon élt végig.
Az „életfilm”, melyet a földi események sodrásában nem láttunk, itt a „másvilágon” nem „emlékezés”, hanem „újraélés”.
Még egyszer megéled, mintha most történne.

Ahogy a moziban sem gondolsz arra, hogy egy régi filmet nézel, mert az átélés jelenvalóvá teszi a történetet – úgy a „túlvilági” panorámát is jelenként éled át. Megint benne vagy, megint fáj, megint elborít az öröm – valónak véled az emlékeidet –, csak most már érted is, amit valaha nem értettél.
Ezt az életfilmet lelkünknek az a mélyrétege fényképezte és tárolta, melyet földi életünk során „tudattalannak” neveztünk.
Nem „tudtuk”, valójában mi történik velünk. Mert amit életünkről „tudtunk”, az filmünknek a csalóka felszíne volt csupán.

Itt azonban, a szellemvilágban a tudattalan tudatossá válik, s mint valami tenger mélyére süllyedt világ a felszínre bukkan s meg lehet nézni, sőt át lehet élni mindazt, ami egykor a földi világban történt velünk – de most már nem lehazudva, hanem valóságosan.
Ez az életfilm, melynek hiteles kockái akkor villannak föl először, amikor temetjük azt, akit szeretünk.
Ilyenkor kezdünk tisztán látni.
Ezért megrendítő és szent pillanat a gyász.

Müller Péter

(forrás:http://tgy-magazin.hu)

Müller Péter meséi 4. -videó

Jézus: elhunyt Kasmírban, élt 115 évet

Apokrif-iratok

Bibliában a Lukács evangéliumának 24:4-5-ig terjedő verseiben elmondásra kerül, amint az asszonyok a harmadik napon Jézus sírjához mentek, de nem találták a holttestét. Ehelyett két férfialakot láttak, akik jelentőségteljesen kérdezték az asszonyoktól: "Mit keresitek az élőt a halottaknál?"

Szintén Lukács számol be arról -- a 24. fejezet 39. versében , hogy Jézus, keresztre feszítése után valamivel, meglepetésszerűen megjelent a tanítványainál, akik megijedtek tőle, mert szellemnek vélték.

Jézus azonban így szólt hozzájuk: "Tapintsatok meg engem és lássátok, hogy egy szellemnek nincs húsa és lábai, amint ahogy látjátok, nekem van."
Azután evett velük sült halat és lépesmézet.
Ez a leírás túlságosan életszerű ahhoz, hogy mellőzük.
Sőt, nem is szükséges hinni a csodákban ahhoz, hogy értelmezni tudjuk, miként lehetséges az, hogy Jézus "feltámadt". Kasmir történészének, Dr. Hassnainnak van erre egy meglepően egyszerű magyarázata: Jézus túlélte a keresztre feszítést, és fel lett ápolva. Majd Perzsián keresztül elmenekült Kasmírba, az ott élő hun-magyar testvérei közé, és ott is halt meg kb. 115 évesen. Dr. Hassnain kutatásai szerint ez már Jézus második útja volt Kasmírba. Magasan a Himalájában, a Hemis Gumpa buddhista kolostorban, amely két napi út távolságra van Srinagartól, talált Hassnain egy 1500 éves tibeti írástekercset, amelyben részletesen le van írva Jézus első utazása Tibetbe. 

(Vajon ezt a tekercset tanulmányozta újkori géniuszunk, Kőrösi Csoma Sándor is Tibetben?)
Az orosz Nyikolaj Notovics is lefordíttatta a lámával a tekercsen lévő szöveget.
Amint Notovics azt közreadta könyvében, a tekercsen ez áll: Jézus 13 évesen elszökött a családi háztól, és Jeruzsálemben egy karavánhoz csatlakozott, amely Perzsiába és Indiába vonult.

Indiában -- szól a szöveg
-- Jézus egy kolostorban tanulta a gyógyfüvek használatát, az orvoslást, elmélyedt a matematikában, de ellentétbe került a hindu vallással.
A hindu papokkal viszont élesen szembeszegült az újraszületés elméletével kapcsolatban. Közel egy évtizeden át vándorolt Indiában, és "a nép szerette őt". -- így a leírás. 

A Biblia sem mond ellent ennek a kolostori feljegyzésnek, mivel Jézus fiatalkoráról az Újszövetségben egyetlen sor sem olvasható abból a két évtizedből, ami a 12 éves Jézus templomi látogatása és az Ő nyilvános fellépése között van. Ebbe az időbe pontosan beleillik az indiai tanulmányút. Amilyen szegényesen ír a Biblia Jézus fiatalkoráról, olyan színesen és aprólékosan közli azt az időt, amikor Palesztinában vándorolt, prédikált, csodákat tett, és végül a zsidó Szanhedrin által halálra lett ítélve az általa vezetett vallásos alaphangú, szittya népfelszabadító mozgalma miatt.

 Igaz, hogy beszédei képletesek voltak ("Akinek fülei vannak hallja."), azonban súlyos politikai lényeggel telítve, amiért a hatalmát féltő zsidó vezetés üldözésébe vette.
Két bűnözővel együtt helyezték Őt ellenfelei vád alá, és feszítették meg Őt kínzó módon. A megfeszítés -- mint kivégzési mód -- rettenetes kínokkal jár, mivel a halál nem hirtelen áll be, hanem csak három, négy nap elteltével, éhség, szomjúság és a természetellenes testtartás következtében fellépő súlyos vérkeringési zavarok miatt. Ha a halálra ítélt még több nap múltán is élt, akkor levették őt a feszületről, és csontjaikat összetörték. 

Jézus péntek délben vagy délután lett keresztre feszítve, órákkal a szabat megkezdése előtt, ami alatt a zsidó rítus szerint nem szabad senkinek a keresztfán függeni. A harmadik és a hatodik óra között -- az evangélisták különböző időpontokat jelölnek meg --, Jézus egy halál-szerű ájulásba esett. Egy római katona a lándzsájával az oldalába szúrt, a sebből vér és víz folyt ki. (A víz a gyomornedv és gyomorsav lehetett.) Mivel pedig a szabat közeledett, Jézust pedig halottnak hitték, levették Őt és a két bűnözőt -- akik még maguknál voltak - a keresztről. Miután a két lator csontjait összetörték, Jézus élettelen testét átadták a tanácsuraknak, Arimathiai Jószefnek és Nikodémusznak. Ők mindketten titkos hívei voltak Jézusnak. József már előzőleg megszerezte Pilátustól az engedélyt, hogy Jézust az ő saját sírkamrájába helyezhesse el. 

Nikodémus látta, hogy vér és víz folyik ki Jézus szúrt sebéből, s miután egy halott testből aligha jön ki vér, ő határozottan következtetett, hogy Jézusnak még élnie kell. Hogy az őröket meghagyja abban a tévhitben, hogy Jézus halott, gyorsan elhelyeztette Őt a sírkamrában. Ott a megkínzott Jézus sebeit kenőcsökkel, gyógyfüvekkel orvosolta, és élesztgette Őt. 

Azután Arimathiai Józseffel együtt visszavonultak, és remélték, hogy hamarosan eszméletre fog térni. Ezután József, Nikodémus és az esszén szerzetesek készítettek egy értelmes tervet. Úgy gondolták, hogy legalább két nap múlva Jézus már szállítható állapotban lesz, akkor már ki lehet Őt hozni a sírkamrából, és szökéshez készíteni külföldre, ahol az ismételt üldözés elől biztonságban lenne. 

Miután Júdás árulása megmutatta, hogy még a tanítványokban sem lehet bízni, nem avatták őket be a tervbe, hanem később nekik és a csodákban hívő népnek azt mondták, hogy Jézus "feltámadt". Egy üres sírkamra erre a legjobb bizonyíték...
Hajnali szürkületben, a keresztre feszítés harmadik napján, Jézus tanítványai, az esszéniek kivitelezték a tervet. Az őröket előzőleg már megvesztegették. Amint Jézus anyja Mária és Mária Magdolna percekkel a mentési akció után megjelentek a sírnál, hogy ott imádkozzanak, ott már csak két fehérbe öltözött férfit láttak -- az esszéneket szerzetesi öltözetben --, akik közölték velük, hogy Jézus él. 

Dr. Hassnain is hiszi, hogy hála az ápolásnak, Jézus rövidesen annyira felépült, hogy menekülését megkezdhette. Még egyszer meglepetésszerűen találkozott a tanítványaival, akik azt hitték, hogy szellemet látnak, majd a ködbe borult Olajfák hegyén Jézus elbúcsúzott tőlük, megfordult, és a ködben eltávozott. A tanítványok pedig azt hitték, hogy a "Mennybe ment."
A Jeruzsálemben keringő hírekből -- miszerint a megfeszített elhagyta sírját és feltámadt -- a rómaiak feltételezték a valóságot, hogy Jézus él. 

Pilátus annyit ír, hogy neki a papok jelentették, hogy a testet a tanítványok ellopták, és azt híresztelik, hogy feltámadt a halálból.
Saulnak (a későbbi Pál apostolnak) kellett volna a menekülő Jézust elfognia. (Saul kegyetlen üldözője volt Jézus követőinek, az ő nevéhez fűződik István vértanú megkövezése is.) Jézus tudomást szerzett arról, hogy Saul őt eszeveszetten követi, ezért Damaszkuszban bevárta őt. Eléje lépett, és beszélgetni kezdett vele. Sault annyira lenyűgözte és magával ragadta Jézus kisugárzása és meggyőző ereje, hogy ott
helyben a követője lett, így tehát Jézus útja szabaddá vált. Ez tehát a híres "Pálfordulás." 

Hogy Kasmírban kikhez ment Jézus? Azokhoz a magyar fajú rokonaihoz, akiket még az asszírok és babiloniak hurcoltak el, s akik Afganisztánban és Kasmírban találtak új otthont. Hogy e népcsoport hun-magyar népcsoport, arról árulkodnak neveik, amelyek között nagyon gyakoriak a következő családnevek: Jó, Baki, Bardóc, Bátori, Bihari, Barta, Baróti, Bodó, Cakó, Csicsó, Csák, Daruvári, Garai, Gál, Hajni, Jákó, Kolta, Karádi, Kuti, Mádi, Makai, Nádai, Réti, Soós, Seréndi, Sebok, Tar, Timár, Varga, Váradi, Vasadi, írásuk pedig a rovásírás volt. Földrajzi helységneveik és folyóneveik is magukért beszélnek, mint a Haboka, Silas, Sajók, Bikk, Mátra, Bakal, Lapos és Jákó. 

A hunza férfiak bő gatyája és a hunza lányok piros csizmája, ingnek nevezett mellénykéje, pártája, lenginek nevezett szoknyája, kapcinak nevezett könnyű cipellője, mi lehet más, mint magyar viselet? Ezek mind hunok voltak, és Cholnoky Jenő professzor szerint, aki ott huzamosabb ideig élt és tanulmányt készített, még ma is hunok. Azért menekült hozzájuk Jézus, mert oda haza ment.
Germanusz Gyula professzornak és feleségének, Hajnóczy Rózsának -- indiai útjukon -- a kadiáni kalifa is azt mondta, hogy igen, Jézus a keresztre feszítés ájulásából felocsúdva, hosszú vándorlás után eljutott Srinagarba, és itt talált örök nyugvásra is. 

Egy 1417-ben írt perzsa történelmi mű, a Rausa Tussafa is ezt támasztja alá, mondván, hogy Jézus a megfeszítés után elhagyta Palesztinát, Tamás és Mária kíséretében. (Ez a Mária nem Jézus anyja volt, hanem Tamás felesége.) A Rausa Tussafa arról is említést tesz, hogy Mária az út során Ravalpindiben meghalt -- nem tudni mi módon --, és ezután Tamás és Jézus útja elvált egymástól. Dr. Hassnain fel is kutatta Ravalpindi környékét, és valóban rátalált a sírra, melyet a ma ott lakó mohamedánok kegyelettel gondoznak, és "Mari de Astahn" sírjának neveznek. 

A Bombay-i Egyetem Keleti Tudományok Intézetének birtokában van egy szanszkrit nyelven írt történelmi munka, a Purána, mely az időszámításunk szerinti 115. évből származik. Ennek a 282. oldalán leírás található a kasmíri király és Jézus találkozásáról. A király megkérdezte Jézust, hogy mi járatban van. Jézus azt válaszolta, hogy azért jött, hogy a vallást megtisztítsa.
A király érdeklődött, hogy mi az Ő vallása? Jézus azt felelte, hogy az Ő vallása a szeretet, az igazság és a szívek tisztasága.
A kasmíriak legendáiban még él a próféta, a tanító, akiről a népemlékezet még ma is regéli, hogy nős volt, pásztorbottal a kezében vándorolt Kasmírban, a követőit az Ő "juhainak" nevezte, és előtte királyok meghajoltak.

Jézus nevét még ma is két falu viseli:
Ismuquam (Jézus pihenőhelye) és Pahalquam (a Pásztor városa).

A kasmíri bazárokban a kereskedők árulnak egy gyógyszert, egy kenőcsöt, melyet "Jézus ír"-nak neveznek.
Amikor az ötvenes években Jézus indiai útjáról és ottani életéről egy pakisztáni írónak könyve jelent meg, a Bombay-i kardinális letiltatta az árusítását, mert szerinte ez keresztény szemszögből eretnekség.
Amikor a Stern újságírója is megtalálta és áttanulmányozta a Jézus ottlétére utaló adatokat, kérte Gracias Valerian kardinális hozzájárulását a bizonyítékok leközléséhez. Az egyházi ember rémülten utasította el a kérést, mondván:
"Az Istenért, ne írjon erről semmit!"
S mi kérdezzük: miért ne írjunk mindarról, ami igaz, s ami történelmünk, hitünk meghatározó része? Tegyük fel magunknak a kérdést: mi fontosabb számunkra, a világ elvárásának megfelelni, avagy az igazságot megtalálni? A választ mindenki maga döntse el.

Rev. Dr.Mihály Ferenc kutatásai alapján összeállította
Szakállas Katalin

Forrás:http://apokrifirasok.network.hu

Kapcsolódó írás
Jézus Indiában - Bizonyítékok a buddhista feljegyzésekben:

 http://dszilvia.blogspot.com/2020/07/jezus-indiaban-bizonyitekok-buddhista.html

Lehetséges, hogy Jézus Indiában élt? - videó

 https://www.youtube.com/watch?v=-dMZ5NdVcx4

 A történelem során többször felmerült a kérdés, hogy járt-e Jézus Indiában? Ha igen, akkor mikor és miért élt Jézus Indiában? Vajon csorbulna-e Jézus dicsősége, ha járt volna Indiában? 

 Leveles Zoltán hindu tanító mesél Jézus feltételezett indiai tartózkodásáról.