Misztikus vallástörténet
A Jézus eljövetelére vonatkozó prófécia teljesen tisztán és egyértelműen ki van fejtve a buddhista irodalomban; nem tagadható meg a párhuzam, az evangéliumok erkölcsi tanítása egyértelműen megtalálható a Jézus idejében készült buddhista könyvekben. Ezek a tények egymás mellé helyezve minden kétséget kizárnak a tekintetben, hogy Jézus ellátogatott ebbe az országba...
Először is tisztázzuk azt, hogy a rendelkezésünkre álló buddhista szövegek számos, különböző jellegű bizonyítékkal szolgálnak, önmagukban is elegendőek arra, hogy bizonyítsák, Jézus felkereste Pandzsábot, Kasmírt és más helyeket. Összegyűjtöttem ezeket a bizonyítékokat azért, hogy valamennyi pártatlan olvasó, aki tanulmányozza őket, s utána a fejében megfelelő módon összekapcsolja azok tartalmát, saját maga is le tudja vonni az előbb említett következtetést. Íme, a bizonyítékok.
Először is: Buddha részére megadott titulusok erősen hasonlítanak a Jézus számára megadott titulusokhoz. Hasonlóképpen, Buddha életének eseményei emlékeztetnek Jézus életére. Az itt említett hivatkozások a buddhizmus azon területét képviselik, amelyek belül esnek Tibet határain, mint például Leh, Lhasa, Gilgit és Hams, vagyis azok a tájegységek, amelyeket Jézus bizonyíthatóan felkeresett. Az írásbeli hivatkozások, a hasonlatos titulusokkal, elegendőek ahhoz, hogy rámutassunk, hogy például Jézus gyakran nevezte önmagát a tanításaiban a Fénynek, ugyanígy tett Gautama Buddha megnevezésével a buddhista irodalom, a szanszkrit „Fény” jelentésű szót használta rá.
Az evangéliumok Jézusra vonatkozóan igen gyakran alkalmazzák a „Mester” kifejezést, ahogyan Buddhát is számos alkalommal illetik a „Saasta”, avagy a „Mester” névvel. Ahogyan Jézust gyakran emlegetik az evangéliumok „Áldottként”, ugyanígy nevezik Buddhát is, „Sugt”, azaz „Áldott”. Jézusra vonatkozóan ismételten láthatjuk az „Úr” megszólítást, ugyanez a helyzet Buddha esetében is. Jézusról az evangéliumok úgy írnak, mint aki azért jött el, hogy beteljesítse küldetését, a buddhista irodalomban Buddhát ugyancsak nevezik Siddharta névvel is, azaz, olyasvalakiről van szó, aki beteljesíti eljövetelének célját. Jézus esetében az evangéliumok ugyancsak használják a „megfáradtak és megtörtek menedéke” megnevezést, miként Buddhára is a buddhista irodalomban olvashatjuk az „Asarn Sarn” nevet, ami annyit tesz, „az üldözöttek menedéke”.
Jézust az evangéliumok nevezik még „Királynak” is - habár ő azt mondta, hogy az ő királysága a mennyekben van -, Buddhával kapcsolatban ugyancsak megtaláljuk a „király” megnevezést. A rájuk vonatkozó hasonlatosságok az egyes életesemények kapcsán további bizonyítást nyernek. Miként Jézust megkísértette a Gonosz a világ kincseivel és gazdagságával, amit majd megkaphat Jézus, ha engedelmeskedik neki, ekképpen Buddha is megkísértetett, amikor a Gonosz azt mondta neki, hogy megkapja a királyságok pompáját és ragyogását, amennyiben feladja önmegtartóztató életét és ismét hazatér. Ám, csakúgy, mint Jézus nem engedelmeskedett a Gonosznak, írva vagyon, Buddha sem rendelte önmagát alá neki. Lásd: T.W. Rhys Davids Buddhizmus, továbbá: Sir Monier Williams: Buddhizmus.
Ez azt mutatja, hogy azok a titulusok, amelyek felhasználásával Jézus leírja önmagát az evangéliumokban, lényegében megegyeznek azokkal, amelyek Buddhára vonatkoznak a buddhista irodalomban, amelyeket sokkal későbben állítottak össze; és ahogy Jézust megkísértette a Gonosz, ezek az írások ugyancsak állítják, hogy Buddhát szintén megkísértette a Gonosz; továbbá, Buddha megkísértésére vonatkozó kijelentések ezekben a könyvekben még annál is hosszabb történetet tesznek ki, mint amilyent Jézus megkísértésével kapcsolatban olvashatunk.
Feljegyezték, hogy amikor a Gonosz jóléttel és királynak kijáró megbecsüléssel kísértette Buddhát, ő kezdte úgy érezni, hajlik rá, hogy hazatérjen. Végül is azonban nem ült fel a kísértésnek. Ám ugyanez a Gonosz felkereste egy éjszaka, valamennyi utódját magával hozva, megpróbálván ráijeszteni úgy, hogy mindenféle groteszk alakot öltöttek. Buddha számára ezek a formák úgy jelentek meg, mint a szájukból tüzet okádó kígyók. A kígyók elkezdtek tüzet és mérgeket köpködni rá, ám a mérgek átalakultak virágokká, és a tűz pedig Buddhát körülvevő fényburokká. A gonosz, révén nem járt sikerrel, szólította tizenhat lányát, és megkérte őket, fedjék fel szépségüket Buddha előtt, aki teljes egészében mozdulatlan maradt; és a Gonosz felette nagy méregbe jött terveinek kudarca láttán. Ezután válogatottabbnál válogatottabb trükköket vetett be, ám Buddha eltökéltségét semmivel sem tudta megingatni, aki eközben a szellemi magaslatok egyre újabb és újabb szintjeit érte el, a hosszú éjszaka alatt, az elhúzódó megpróbáltatások idején, mire végre le tudta győzni ellenségét, a Gonoszt.
Az Igaz Tudás Fénye hajnalodott rá, és megtörve a napok egyhangúságát, a kihívások ideje lejárt, eljutott a mindenek ismeretének állapotába. A napot, amelyen a súlyos küzdelmek véget érnek, tartják a buddhizmus megszületése napjának. Gautama ekkor 35 éves volt, amikor is elkezdték Buddhának, avagy a Fénynek szólítani, és a Fa pedig, amelyik alatt üldögélt akkoriban, a Fény Fája néven vált ismertté.
Nos, ha valaki olvassa az evangéliumokat, megtapasztalhatja, milyen jelentős mértékben hasonlít Buddha megkísértése Jézus megkísértéséhez, még azzal is kiegészítve mindezeket, hogy akkoriban Buddha közel annyi idős volt, mint Jézus. Amint az a buddhista irodalomból kiderül, a Gonosz nem személyesen testet öltött formában jelent meg Buddha számára. Csupán egy Buddha által látott vízió volt, a Gonosz megszólalása pedig sátáni indíttatású volt. A Gonosz, ahogyan megjelent számára, javasolta Buddhának, hogy hagyja el jelenleg folytatott életútját és kövesse őt, ha pedig úgy tesz, a világ minden kincsét nekiadja.
Hasonlóképpen, a keresztény tudósok, akik úgy gondolják, hogy a Gonosz megjelent Jézus előtt, nem testet öltött alakban tette ezt, amint bármelyik ember kinéz, a zsidók szeme előtt, amint átmegy az utcán a fizikai testében és szól Jézushoz, hogy aki ott van annak a számára hallható is. Ellenkezőleg, a találkozó látomásszerű keretek között ment végbe, csupán Jézus érzékelte. A beszélgetés ugyancsak egyfajta inspiráció volt. A Gonosz, régi szokás szerint, elültette ördögi gondolatait Jézus szívébe, melyeket Jézus nem fogadott el, akárcsak Buddha, visszautasította valamennyi kísértést a Gonosz részéről.
Felmerül most a kérdés, vajon miért van annyi sok közös vonás Buddha és Jézus között. Az árják ezzel kapcsolatban azt mondják, habár Jézus számára az Isten megtiltotta, hogy megismerje a buddhizmust Indiában tett utazása során, ő mégis tudomást szerzett Buddha életfelfogásáról, amikor pedig visszatért a szülőföldjére, az általa közvetített tanításokat bevették az evangéliumokba; Jézus saját erkölcsi felfogását Buddha tanításának lemásolása révén alakította ki, és ahogyan Buddha „Fénynek” és a „tudásnak” nevezte önmagát, és egyéb titulusokat illesztett magára, ugyanígy tett Jézus is ezen titulusok kapcsán, sőt, még Buddha megkísértésének történetét is magára illesztette.
Mindez azonban nem más, mint az árják tisztességtelen mesterkedése. Egy szó nem igaz abból, hogy Jézus Indiában járt volna a keresztre feszítését megelőzően, ugyanis semmi szüksége sem volt egy ilyen út megtételére abban az időben. Mindennek szükségessége akkor merült fel, amikor a Júdeában élő zsidók elutasították őt, sőt, odáig mentek el, hogy keresztre feszítették. Ő azonban megmenekült egy közvetlen isteni beavatkozásnak köszönhetően. Jézus úgy érezte, eleget tett a kötelességének, átadta az üzenetet a zsidóknak az országban, innentől kezdve pedig azok nem érdemelnek együttérzést. Ezután, az Istentől kapott tájékoztatás értelmében, miszerint a zsidók tíz törzse elvándorolt Indiába, Jézus azokat a területeket kereste fel.
Mivel néhány zsidó elfogadta a buddhizmust, nem kínálkozott számukra más alternatíva ezen igaz próféta számára, mint figyelmét Buddha követőire fordítsa. A buddhista papok abban az országban ugyanis Buddha Messiás eljövetelét várták, Jézust úgy üdvözölték, mintha ő lenne Buddha, mérlegelvén valamennyi általa hordozott jelet és titulust, az erkölcsi tanításának lényegét, miszerint „szeresd ellenségedet”, és „ne állj ellen a gonosznak”, és Buddha próféciáját a világos bőréről. Az is lehetséges, hogy Jézus néhány titulusát, szándékosan vagy nem szándékosan, akkoriban úgy írtak le, mintha Buddháé lettek volna; a korai indiaiak ugyanis soha semmit nem írtak le történelmi hitelességgel. Buddha életének eseményeit nem jegyezték le Jézus kora előtt. A buddhista papok számára ezért bőséges hely kínálkozott Buddha életének összeállítása terén, lényegében kedvük szerint. Igen nagy valószínűséggel ezért, amikor megismerték Jézus életének főbb eseményeit és az erkölcsi tanítását, összekeverték a dolgokat, és számos egyébként Jézushoz köthető eseményt és tanítást, egész egyszerűen Buddhának kezdtek tulajdonítani.
Be tudom bizonyítani, hogy a buddhizmus erkölcsi tanításának egy része, amely az evangéliumokra emlékeztet, s különböző titulusok, mint például a „Fény”, amely elnevezést ugyanúgy tulajdonítják Buddhának is, mint Jézusnak; a Sátán részéről történő megkísértést, és valamennyi egyéb részlet, amelyet a buddhizmus felkarolt, a buddhista irodalomba csupán akkor került bele, amikor Jézus a keresztre feszítését követően ellátogatott ebbe az országba.
Vannak további párhuzamok Buddha és Jézus között. A buddhista krónikák tudtunkra adják, hogy a megkísértésének idején Buddha böjtölt, s ez a böjt egészen negyven napon át tartott. Az evangélium olvasói tudják, hogy Jézus ugyancsak negyvennapos böjtöt tartott. Bárki, aki ismeri Buddha és Jézus tanításait, hasonlóképpen elcsodálkozik azokon a közeli hasonlóságokon, amely a két személy erkölcsi tanítása között fennáll. Például, az evangéliumok azt mondják, hogy ne álljunk ellen a gonosznak, szeressük ellenségünket, éljünk szegénységben, ne legyünk büszkék, hazugok vagy kapzsik; Buddha pontosan ugyanezeket tanítja. Habár a buddhista tanítás ezekre a dolgokra nagyobb hangsúlyt fektet, olyannyira, hogy akár csak csupán egyetlen hangya megölése is bűnnek számít. A buddhizmus egyedülálló alaptétele az egész világgal való együttérzés, kutatván valamennyi ember jobb életének lehetőségét, hasonlóképpen az összes állatét is, valamint az egység szellemének és a kölcsönös szeretetnek az előmozdítását.
Pontosan ugyanez az evangéliumok tanítása is. Megismételve, ahogy Jézus elküldte tanítványait különböző országokba, s önmaga is útra kelt, ugyanez a helyzet Buddhával is. Sir Monier Williams Buddhizmus című kötetében megjegyzi, hogy Buddha elküldte tanítványait, hogy prédikáljanak, ezekkel a szavakkal: „Menjetek, és cselekedjetek mindenhol a világ iránt érzett együttérzéssel, az emberek és az istenek szolgálata érdekében. Különböző irányokba induljatok, teljes önmegtartóztatásban prédikáljatok, jámborságban és cölibátusban.” Ezt mondta, és hozzátette, ő is elindul és prédikál ugyanebben a szellemiségben. Hasonlóképpen, Buddha elment Benareszbe és számos csodát tett azon a vidéken. Csodálatos szentbeszédet tartott a hegyen. Továbbá, ugyanezen könyv azt is állítja, hogy Buddha főleg példabeszédekben prédikált; a szellemi jelenségeket anyagi fogalmakkal magyarázta meg.
Hadd emlékeztessünk itt arra, hogy ez az erkölcsi tanítás és a prédikálásnak ez a módja – példabeszédek alkalmazása – Jézus módszere volt. Ez a fajta prédikáció és ez az erkölcsi tanítás, kombinálva egyéb környezeti bizonyítékokkal, még egyszer megismétlem, mindez egyértelműen Jézusra jellemző. Jézus járt Indiában, ahol kiterjedt területeken prédikált. Buddha követői találkoztak vele, és úgy találták, hogy áldott és szent ember. Feljegyezték ezeket a dolgokat a könyveikben, sőt, még a Buddha elnevezéssel is illették, ugyanis része az emberi természetnek, hogy megkísérli megszerezni a jó dolgokat, bárhol is találja meg azokat.
Az emberek megpróbálják feljegyezni és emlékezni minden egyes bölcs megjegyzést, bárkitől is származzon az, akivel csak találkoznak. Ezért rendkívüli módon valószínű, hogy Buddha hitének követői teljes egészében belevették könyveikbe az evangéliumokat, miként például Jézus és Buddha egyaránt negyven napos böjtölését, mindkettejük Sátán általi megkísértését; apa nélküli születésüket; hogy mindketten a Fénynek nevezték magukat; mindkettejük Mesternek nevezte saját magát, ahogyan a tanítványaik is őket.
Miként azt Máté evangélista a munkájának 10. fejezetében a 9. versében kijelenti: „Ne szerezzetek se aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt az övetekbe. Buddha pontosan ugyanezt parancsolta meg a tanítványainak. Miként az evangéliumok ösztönöznek a cölibátusra, hasonlóképpen tesz a tanításaiban Buddha is. Ahogyan földrengés tört ki Jézus keresztre feszítésének idején – a feljegyzések szerint – földrengés pattant ki Buddha halálának idején is. Mindezek a párhuzamok Jézus indiai látogatásának tényéből következnek és indulnak ki. Valójában kifejezetten áldásnak tekinthető Buddha követői számára, hogy Jézus megjelent a körükben egy időre és esélyt kaptak élete tapasztalati tudásából származtatott tanítások meghallgatására és magas szintű példabeszédei megismerésére. Éppen ezért, teljességgel kétségtelen, tanításának jelentős része, valamint ünnepi szertartásai, bekerültek a buddhista feljegyzésekbe, Jézust ugyanis nagy tisztelet övezte a buddhisták körében, olyannyira, hogy egyenesen Buddhának nevezték és ismerték el. Ez az, amiért feljegyezték mondásait a könyveikben, s elkezdték azokat Gautama Buddhának tulajdonítani.
Meglehetősen különös módon, Buddha, hasonlóképpen Jézushoz, párbeszédekben oktatta tanítványait, különösképpen pont úgy, ahogyan azt az evangéliumokban is megtalálhatjuk. Az egyik példabeszédében Buddha azt mondta: „Miként a parasztember elveti a magvakat, és nem tudja megmondani, hogy a gabona ma megduzzad, vagy hogy holnap kicsírázik, így van ez a tanítvánnyal is. Nem tudja megmondani, hogy jól ki fog-e csírázni, vagy olyan lesz, mint a kavicsos talajba hullott gabonamag és kiszárad.” Ez, miként azt fontos megjegyezni, pontosan ugyanaz a párbeszéd, amelyik a mai napig ott van az evangéliumokban.
Ismét nézzük Buddhát, egyik tanításában ezt a példabeszédet mondja: „Amikor egy szarvascsorda az erdőben jól szaporodik, és jön egy ember, aki hamis ösvényt nyit a számukra, amely a halálukhoz vezet, akkor azt mondhatjuk, hogy olyan útra igyekszik őket vezetni, mely lényegében egy kelepce, és a vesztüket okozza. És jön egy másik, aki biztonságos ösvényt nyit, azaz mondhatjuk azt, hogy olyan mezőt ültet be, amely termést hoz, és amelyből ehetnek, és olyan patakhoz vezeti őket, amelyből friss vizet ihatnak; ugyanez a helyzet azzal az emberrel, aki jólétben él, a gonosz eljön és a romlottság nyolcszoros útját nyitja a számára, hogy az ember belepusztuljon. Azután eljön a Tökéletes Ember, és megnyitja az igazság, a bizonyosság és a béke útját, hogy az ember megmeneküljön.
Buddha ugyancsak tanította, hogy a tisztesség biztonságos kincs, amelyet senki sem lophat el. Olyan kincs, amelyet az ember a halálát követően sem hagy el; olyan kincs, amely a Tudás és a Tökéletesség forrása. Meg kell azonban azt is jegyezni, hogy pontosan ugyanez az evangéliumok tanítása is. Szintúgy megtalálhatók a régi buddhista könyvekben, amelyek ahhoz a korszakhoz tartoznak, amelyik nem sokkal tér el Jézus korától; lényegében, pontosan ugyanaz a korszak.
Nos, még egyszer: a korábban említett könyv 135. oldalán Buddha, a beszámoló szerint azt mondja, hogy ő oly mértékben kifogástalan, hogy senki sem képes foltot ejteni a tisztességén. Ez ugyancsak közeli hasonlatosságban van Jézus kijelentésével. A Buddhizmus 45. oldalán a következőket szögezi le: „Buddha erkölcsi tanítása megrázó módon hasonlít a keresztény erkölcsi tanításhoz.” Egyetértek ezzel és azzal is megegyezik az álláspontom, hogy mindkét tanítás a következőket mondja nekünk: „Ne ragaszkodjatok sem a világhoz sem a jóléthez; ne gyűlöljétek ellenségeiteket; a gonoszságot jóval viszonozzátok; cselekedjetek úgy másokkal, ahogy azt szeretnétek, hogy mások cselekedjenek veletek.” Minden oly mértékű hasonlatosságot mutat az evangéliumok és Buddha tanítása között, hogy teljesen felesleges további részletekbe belemenni. A buddhista feljegyzésekből azt is megtudjuk, hogy Gautama Buddha egy második Buddha eljöveteléről is prófétált, akinek neve Metteyya lesz. E próféciát a Laggavatti Suttatta című munkában találhatjuk, egy buddhista feljegyzésben, amelyre Oldenberg könyve a 142. oldalon hivatkozik. A prófécia a következőket mondja számunkra:
"Százezernyi tanítványnak lesz a vezetője, ugyanúgy, miképpen most én vezetek egy csoportnyi tanítványt, kiknek száma néhány száz.”
Itt érdemes megemlíteni, hogy a héber kifejezés, a Masiha, pontosan ugyanaz, mint páli nyelven a Metteyya. Köztudott dolog, hogy amikor egy szót egy másik nyelvre ültetünk át, igen gyakran fonetikus változáson megy át. Ugyanígy, ha egy angol szót átírunk egy másik nyelvre, bizonyos változásokon esik át. Max Muller, a Kelet Szent Könyvei című munkájának XI. kötetében, a 318. oldalon azt írja: A th hang az angol nyelvből „sz”-szé alakul a perzsa vagy arab nyelvben. Ezeket a változásokat szem előtt tartva könnyen meg lehet érteni, hogy a Messiás páli nyelven a Metteyya kifejezéssé alakul, ami azt jelenti, hogy a Buddha által a jövőre prófétált Metteyya valójában a Messiás, és senki más. Ezt támasztja alá maga Buddha saját próféciája erős bizonyítékkal, miszerint az általa alapított hit nem nyer széles elfogadottságot a világban az elkövetkező bő fél évezredben; hogy abban az időben, amikor ez a hit hanyatlani kezd, eljön a Metteyya, aki erre a vidékre is ellátogat, és tanítani fogja a világot.
Ha alaposabban megnézzük, Jézus nagyjából 500 évvel később jelent meg Buddhánál, és ha ehhez hozzátesszük, hogy Buddha megadta azt az időkeretet, amikor a követői, a buddhisták hite hanyatlani kezd, mindez meg is történt, valóban egyfajta dekadenciába süllyedtek, miként azt a prófécia megjósolta, igen pontosnak tekinthető a prófécia.
Ez akkoriban történt, amikor Jézus megszabadult a keresztről és elutazott különböző helyekre, ahol a buddhisták azonnal felismerték őt és nagy tisztelettel fogadták. Kétség sem férhet hozzá, hogy a Buddha által tanított erkölcsi minta és a szellemi megtapasztalások Jézus által újraélesztést nyertek. A keresztény történészek elfogadják, hogy az evangéliumokban említett hegyi beszéd, és hogy Jézus erkölcsi tanításának nagy része megegyezik mindazzal, amit Buddha prédikált a világnak ötszáz évvel korábban. Továbbá azt is állítják, hogy Buddha nemcsak erkölcsi tantételeket tanított, hanem egyéb nagy igazságokat is. A nézőpontjuk szerint, a Buddhára alkalmazott titulus, az „Ázsia Fénye” meglehetősen helytálló.
Nos hát, ha pedig Buddha próféciáját az őt ötszáz évvel követő Jézus megjelenése kapcsán tekintetbe vesszük, kiegészítve azzal, hogy miként azt a keresztény tudósok is elfogadják, az ő tanítása pontosan ugyanazt a tartalmat ölelte fel, amelyet Buddháé, akkor kétségtelenné válik, hogy Jézus Buddha „szellemében” jött el a világra. Oldenberg könyvében, Laggavatti Suttatta írásában az áll, hogy Buddha követői, a jövőbe tekintve, várták Jézus eljövetelét, abban a reményben, hogy a Metteyya tanítványai lehetnek, és ezáltal elnyerik a megváltás boldogságát. Bizonyosak voltak abban, hogy a Metteyya el fog jönni, a számukra elhozza a megváltást, egy olyan világot, amelyet Buddha leírt, s ezáltal reményt adott nekik arra, hogy a Metteyya jó hatással lesz az életükre, a tanítványai pedig találkozhatnak vele és megismerhetik őt.
A fentebb idézett könyv továbbá azt is kijelenti, hogy az Isten népe megerősítést és útmutatást kap meggyőződésében, eszerint az Isten két dolgot fog beváltani: először is, hogy a bátor Asif, akiről a Genezis 49:10 tesz említést, összegyűjti majd az embereket; ebből kétségtelenül adódik, hogy Jézus meg fogja látogatni azokat a vidékeket, ahová a zsidók kivándoroltak és letelepedtek; másodszor, Buddha próféciájával összhangban, szükséges következmény volt, hogy Buddha követői szintén találkozzanak Jézussal és ebből a találkozásból szellemi megerősödést nyerjenek.
Megfontolván e két pont tartalmát, egymás mellé helyezve azokat, teljesen bizonyosnak tűnik, hogy Jézus ellátogatott Tibetbe. Az a tény, hogy a keresztény tanítás és szertartásrend oly mélyen hatott a tibeti buddhizmusra, megkerülhetetlenné teszi a feltételezést, hogy Jézus a tibeti embereket is meglátogatta. Továbbá, Buddha buzgó követői, miként azt a buddhista írások kijelentik, mindig is erős várakozással tekintettek a találkozás elé, hangosan kiáltották, hogy a vágyakozásuk Jézus hazájukba látogatásának mintegy előjátéka.
Mindkét tényt tekintetbe véve, a részrehajlástól mentes ember számára nem szükséges további kutatásokat végezni a buddhista feljegyzések között annak a ténynek az elfogadására, hogy Jézus valóban járt Tibetben. Ugyanis, Buddha próféciájával összhangban, Buddha második eljövetele iránti vágy rendkívül erős volt, olyannyira, hogy már a prófécia önmagában is vonzotta Jézust Tibetbe. Meg kell itt jegyezni, hogy a kifejezés, Metteyya oly gyakran megtalálható a buddhista irodalomban, hogy kétség nem fér hozzá, a jelentése: Messiás. H.T. Prinsep, Tibet, Tatária, Mongólia című kötetének 14. oldalán a Metteyya Buddhával kapcsolatosan, aki igazából a Messiás, az a kijelentés található, miszerint az első keresztény misszionáriusok, első kézből látván és hallván a tibeti helyzetet, arra a következtetésre jutottak, hogy a lámák ősi könyvei valahogy utat találtak a keresztény térségekbe. Ugyanezen az oldalon azt is megtaláljuk, hogy ezek a régi szerzők meggyőződéssel vallották, Jézus tanítványai még abban az időben is éltek, amikor a keresztény tanítás eljutott arra a helyre.
A 171. oldalon azt a megfogalmazást találhatjuk, hogy a legkisebb kétség sem férhet hozzá, hogy akkoriban mindenki buzgón várta a Megváltó eljövetelét. Tacitus azt írja, hogy nemcsak a zsidók éltek ebben a hitrendszerben, hanem maguk a buddhisták is megvetették ennek a várakozásnak az alapjait, ugyanis próféciák szólnak a Metteyya eljöveteléről. Továbbá, az említett angol nyelvű munka szerzője a kötetében tesz egy megjegyzést: Pitakattayan és Attha-Katha könyvei egyértelmű próféciát tartalmaznak a következő Buddha megjelenésével kapcsolatosan, akinek ideje ezer évvel követi majd Gautama, avagy „Sakhiya Muni” korát. Gautama maga azt állította, hogy ő a 25. Buddha, és hogy a „Bagwa Metteyya”, azután fog eljönni, miután ő már eltávozott, és akit a Metteyya, névvel fognak nevezni, világos bőrű lesz.
Röviden, Gautama Buddha egyértelműen leszögezi a próféciájában, hogy Messiás fog felbukkanni majd az ő országában, az ő népe körében, és az ő követői társaságában. Ezért van az, hogy a buddhisták egész idő alatt várták a Messiás eljövetelét a hazájukban. Buddha, az említett próféciájában úgy említi őt, mint „Bagwa Metteyya”, a „Bagwa” szanszkrit szó jelentése ugyanis „fehér”, és Jézus pedig, lévén a szíriai terület lakosa, világos bőrű volt. Annak a vidéknek a lakosai, ahol ez a prófécia elhangzott, például Magadh lakosai, amely Rajagriha térségében található, sötét bőrűek voltak. Gautama maga ugyancsak sötét bőrű volt. Két fontos és jellemző jelet adott a követőinek az eljövendő Buddhával kapcsolatban:
1. „Bagwa” azaz világos bőrű lesz
2. „Metteyya” lesz, utazó, és egy távoli földről fog érkezni.
Az emberek ezért folyamatosan figyelték e jeleket, és végül meglátták Jézust. Minden buddhistának ezért szükségképpen azt a hitet kell vallania, hogy ötszáz évvel Buddhát követően a Bagwa Metteyya valóban megjelent a földjükön, és ez tény. Ezért nem lehet meglepő az, ha a buddhista hitről szóló könyvek említést tesznek a földjükre eljövendő Metteyyáról – a Masiháról – és Buddha próféciájának beteljesüléséről. Feltéve, hogy ha ilyen feljegyzések nem léteznének, még akkor is, az isteni kinyilatkoztatás alapján, amit Buddha tovább adott a tanítványainak, a hírt, miszerint a Bagwa Metteyya el fog jönni a földjükre, egyetlen buddhista sem lenne, aki ne tudna az ő jóslatáról, vagy visszautasítaná a Bagwa Metteyya eljövetelét a vidékükre, akinek a neve Masiha lesz; ugyanis egy prófécia be nem teljesülése azt jelenti, hogy az adott hit maga hamis alapokon nyugszik.
Ha ez a prófécia, amelynek időkerete rögzített, és amelyet Gautama Buddha ismételt el a tanítványai számára újra és újra, nem teljesedett volna be a megjelölt időpontban, akkor a követőinek kétségei támadtak volna a kijelentései igazságtartalmáról, és arról, hogy ő maga ténylegesen a Buddha. Emellett, a feljegyzések azt is rögzítették volna a számunkra, hogy ez a prófécia nem teljesedett be.
További érvként szolgálnak a szóban forgó prófécia beteljesedése mellett, a Kr.u. VII. században Tibetben felfedezett könyvek, melyekben a kifejezés Masih, feltűnően jól körül van írva, és Jézusra vonatkozik, leírott alakja pedig Mi-Si-Ho. Annak a listának a fordítója, amely tartalmazza a Mi-Si-Ho kifejezést, buddhista. (Lásd, I. Csing: Egy buddhista vallási feljegyzés, fordította: G. Takakusu.) ez a Takakusu egy japán ember, aki lefordította I. Csing könyvét, I. Csing pedig egy kínai utazó volt. A margón és a könyv mellékletében Takakusu azt állítja, hogy egy ősi könyv tartalmazza a Mi-Si-Ho (Masih) megnevezést. Ez a könyv körülbelül a Kr.u. VII. századból származik… Mostanában fordította le a japán Takakusu, és az oxfordi Calrendon Press adta ki.
A könyv mindenesetre tartalmazza a Masih kifejezést, ami azt mutatja, hogy ezt a fogalmat a buddhisták nem valahonnan kívülről vették át; sokkal inkább Buddha próféciájában jelenik meg, s olykor a Masih míg máskor a Metteyya alakban írják le. Eltekintve azoktól a bizonyságoktól, amelyek a buddhista krónikákban jelennek meg, ismeretes egy feljegyzés Sir Monier Williams részéről, a saját könyvében található, a címe: Buddhizmus. E kötet 45. oldalán azt mondja, hogy Buddha hatodik tanítványának a neve „Jasa”. A név Jasu avagy Jasa egy rövid alak. (A görögösen írt nevek „s” kiegészítőhangjától mentes. – A ford.) Ahogy Jézus megjelent ötszáz évvel Buddha halálát követően, körülbelül a VI. században (buddhista időszámítás szerint – a ford.), a hatodik tanítványnak nevezték.
Itt kell megjegyezni, hogy Max Muller professzor, a rendszeresen megjelenő A tizenkilencedik század című kiadvány 1984. októberi számában, az 517. oldalon, támogatja az imént bemutatott gondolatmenetet, és hozzáteszi, miszerint ismert és elismert írók rámutatnak számos alkalommal, hogy Jézusra hatást gyakoroltak a buddhista alapeszmék, és még ma is történnek arra kísérletek, hogy feltárják, a buddhista hit alaptételei milyen történelmi út során jutottak el Palesztinába Jézus napjai idejében.
Max Muller említett kutatása egybecseng különböző buddhista feljegyzésekkel, melyekben részletesen szó esik arról, hogy Yasa Buddha tanítványa volt. Amikor olyan mértékben elismert keresztény kutató, mint Max Muller professzor elfogadja, hogy a buddhista alapelvek bizonyosan hatottak Jézusra, akkor nem követünk el nagy hibát, ha kijelentjük, hogy az élete Buddha alapelveinek megvalósítása volt. Akárhogy is, mindenképpen megfontolásra érdemes, hogy ennek a címnek a használata Jézusra vonatkozóan tiszteletlen és illetlen. A buddhista irodalomban található kijelentés, miszerint Yasu Buddha tanítványa volt, csupán arra a buddhista papok régi szokására példa, hogy egy későbbi időpontban felbukkanó, nagyszerű jellemmel bíró embert úgy állítanak be, mintha a prototípus tanítványa lett volna. Ettől eltekintve, ahogyan arra rámutattunk, igen szoros hasonlatosság áll fent Jézus és Buddha tanítása között, nem lenne tehát hiba beszélni a rokonságukról, mint mester és tanítvány vonatkozásban, habár egy ilyen gondolat igazából lényegtelen.
Akárhogy is, nem fogadjuk el azt a módszert, ahogyan az európai kutatók lelkesen bizonyítani igyekeznek, hogy a buddhista tanok eljutottak Palesztinába Jézus napjaiban. Már a felvetés is szerencsétlen, hogy amikor Jézus nevének említésére bukkanunk az ősi buddhista könyvekben, akkor az említett kutatók elkezdik keresni ezeknek a tanoknak a földrajzi útját Palesztinába, s megkísérlik rekonstruálni a történelmi útvonalat. Miért nem kutatják Jézus áldott lábnyomát Nepál sziklás talajában, Tibetben vagy Kasmírban?
Tudom azonban, hogy ezek a kutatók soha nem tapasztalhatják meg az igazság megnyilvánulását, amely a sötétség ezer fátyla alatt rejtőzött; az Isten dolga volt, hogy leleplezze. Fentről figyelte, hogy az ember imádatának tárgya vadul elburjánzik, megjelenik benne a kereszt imádata és egy ember feltételezett feláldozása, aminek következtében emberek millióinak szíve távolodott el az Istentől. Felháborodásában elküldte a világba szolgáját, a názáreti Jézus szellemében, hogy elpusztítsa a kereszt hitvallását. És ő pedig a Megígért Messiásként jött el, az ősi próféciák szellemében. Azután hosszú várakozás után elérkezett az idő a kereszt összetörésére, az idő, amikor a kereszt hitvallásának téveszméje mindenki számára lelepleződik, és semmiféle kétség nem marad efelől; úgy törik össze, mint egy vékony és száraz faág.
A menny most feltárja az utat a kereszt elpusztítására, hogy az igazságkereső körülnézhessen és elkezdhessen kutatni. Igaz, Jézus fizikai valóságában, a mennybe szállása téveszme, mégis megvan a maga jelentősége. Az igazság a Messiás életével kapcsolatban feledésbe merült, és végül a testét felszívta a föld és nincs többé; ám a mennyben a saját jogán van jelen, mint testetlen emberi szellem. Ezért kétségtelen, hogy ez a fajta valóság később ismét leereszkedik a földre az ez utáni időkben, és emberi testet ölt magára.
Ez a messianisztikus valóság igazából már alá is ereszkedett a Földre és emberi alakot öltött. Összetörte a keresztet és eloszlatta a gonosz hazugságot és a hozzá tartozó hitvilágot. A Szent Próféta egy Hadithban a kereszttel kapcsolatban ezeket a gonosz dolgokat a disznókhoz hasonlította. Megölték őket, ahogy a disznókat ölték meg. Téves ezt a Hadithot úgy értelmezni, hogy a Megígért Messiás megöli a hitetleneket és összetöri a kereszteket. Valójában, a kereszt összetörése abban az időben azt jelenti, hogy a Mennyek és a Föld Istene kinyilvánítja a rejtett Igazságot, és nagy hirtelenjében, a keresztre épített teljes szerkezet összeomlik. A disznó megölése nem jelenti az emberek vagy a disznók elpusztítását, hanem a disznó minőség megsemmisítését, a tartós hazugságot és a hozzá tartozó tisztátalanságét, melyek olyanok, mintha valaki ürüléket enne. Ahogy a döglött disznó nem eszik moslékot, el fog jönni egy korszak, - igazából ez már el is érkezett – amikor meg lesz akadályozva a moslék elfogyasztása.
Muszlim egyházi emberek közössége, az Ulama, súlyosan téved a Szent Próféta eme próféciájának az értelmezésében. A valódi jelentése a kereszt összetörésének és a disznó megölésének olyan témák, amelyekről már említés esett. Amennyiben a Mahdi és a Messiás, a feltételezések szerint, vérengzéseket tartana, akkor mit kezdjünk egy további próféciával, amely azt mondja, hogy a Megígért Messiás idejében vallási háborúk támadnak, melyek végét az okozza, hogy a Mennyből kisugárzódik a fénylő igazság, emiatt pedig tisztán meg lehet majd különböztetni a jót a rossztól.
Ne gondoljátok ezért, hogy azért jöttem, hogy kardot forgassak. Nem. Azért jöttem, hogy valamennyi kard visszakerüljön a hüvelyébe. A világ már túlságosan hosszú ideig ténfergett a sötétségben. Igen sokan esküdtek össze a jó szándékúak ellen, sebezték meg a szívüket az igaz barátoknak, és bántották meg a számukra kedves embereket. De most már nincs sötétség többé. Az éjszaka elmúlt és felvirradt a nappal. Áldott az, aki nem szenved többé semmiben sem hiányt!
A buddhista feljegyzésekben található bizonyítékok között szerepel az, amely a már említett Oldenberg Buddhizmus című kötetében található, a 419. oldalon. Itt azt olvashatjuk, hogy a hivatkozott könyv szerzője Mahavagga (1. szakasz, 54. oldal), így ír: volt egy ember, Rahulta, aki Buddha örököse volt. Ezt a bizonyos Rahultát nemcsak Buddha elkötelezett tanítványaként írják le, hanem a fiaként is emlegetik. A buddhista feljegyzések alapján biztos vagyok benne, hogy ez a Rahulta nem más, mint Ruhullah, vagyis Jézus egyik címének hordozója, a Rahulta alak pedig nem más, mint a szó fonetikus kiejtési változata, azaz Ruhullah.
Azt állítani, hogy Rahulta Buddha fia lett volna, aki elhagyta a saját gyermekét árvaságban, majd száműzetésbe ment; elhagyni a feleségét jó okkal, úgy eltávozván, hogy az asszony még aludt és még csak el sem köszönt tőle, aztán elment valamilyen másfajta vidékre – teljes egészében abszurd és méltatlan a szellemi magasságokba emelkedő Buddhára nézve. Ez az eset úgy mutatja be őt, mint valamiféle kegyetlen, keményszívű embert, akiben semmi együttérzés nincs szegény feleségével kapcsolatosan, úgy hagyja ott, hogy eközben a nő alszik, slisszol el, mint egy tolvaj, anélkül, hogy egyetlen szót is szólna hozzá, hogy megnyugtassa. Teljesen elhanyagolván a kötelességeit, melyek a nő férjeként rá hárulnak, el sem válván tőle, az engedélyét sem kérve, hogy véget nem érő utazásba kezdhessen, megsebezve a nő szívét hirtelen eltűnésével, és még csak azzal sem törődve, hogy akár csak egy árva levelet is küldjön neki, és ne foglalkozzon a gyermekével, aki az ő hiányában érik férfivá.
Lehet egy ilyen ember, akinek nincsenek erkölcsi érzékei, erkölcsi tanítója a tisztességes embereknek? A lelkiismeret visszautasítja ezt a történetet, amiként az evangéliumokban leírt esetet is határozottan visszautasítja, amikor Jézus tiszteletlenséget mutatott az anyja iránt, amikor nem volt hajlandó odafigyelni az asszony hívására és tiszteletlen szavakkal szól az aszszonyhoz. Nos tehát, habár a két történet sérti a feleség és az anya érzéseit, mégis, egyfajta hasonlatosság figyelhető meg közöttük, habár nem írhatjuk le ezeket a történeteket úgy, hogy azok ne sértenék meg akár Jézus, akár Gautama Buddha erkölcsi érzékenységének határát.
Hogy Buddha nem szerette volna a feleségét, ne érzett volna egy szegény nő és szenvedő gyermeke miatt sajnálatot? Ez olyan szintű erkölcsi összeomlás, amely még akkor is súlyosan megráz engem, ha csak rágondolok a történetre, ráadásul a szereplői már több száz éve halottak. Honnan ez a teljesen becstelen viselkedés? Hogy valaki gonosz ember legyen, ahhoz elég, ha valaki a felesége iránt érzéketlen, kivéve, ha a nő erkölcstelen, nem engedelmeskedik, hűtlen vagy ellenséges a férjével szemben. Éppen ezért, nem beszélhetünk Buddha támadó jellegű viselkedéséről, amely szemtől-szembe megy a saját tanításával. Mindez arra utal, hogy a történet hamis.
A tény az, hogy a „Rahulta” kifejezés jelentése Jézus, akinek a másik neve „Ruhullah”. A „Ruhullah” a héberben közel áll a „Rahulta” vagy „Rahula” vagy „Ruhulla” szavakhoz, s ezzel a szóval írják le Buddha tanítványát, mert miként azt már korábban említettem, Jézus Buddhát követően jött el, és ugyanúgy egyfajta kiegyenlítést hozott, miként Buddha is. Ez az, amiért a buddhista hit követői kinyilvánítják, hogy Buddha volt a forrása Jézus tanításának, és hogy Jézus az egyike volt a tanítványainak. Mindjárt nem lesz a dolog meglepő, ha tekintetbe vesszük, hogy Buddha, az isteni kinyilatkoztatás alapján tanított, és mintegy az ő „fiának” nyilvánította Jézust.
A helyzet újabb fontos mozaikja az a bizonyíték, hogy ugyanabban a könyvben, amelyikben arról esik szó, hogy az árva Rahultát elválasztják az anyjától, egy nő, akinek neve Magdaliyana, és aki egyben Buddha követője is volt, azonnal közbelépett. Feltétlen meg kell jegyezni, hogy a név, Magdaliyana a valóságban eltorzított formája a Magdalénának, vagyis az evangéliumokban Jézus követőjeként említett nőnek. Mindazok a bizonyítékok, amelyeket röviden bemutattunk, az elfogulatlan elmét muszáj arra a következtetésre vezetnie, hogy Jézusnak mindenféleképpen el kellett látogatnia erre a vidékre.
Mindezekre a bizonyítékokra és a szilárd kijelentésekre hivatkozván, egyetlen intelligens ember sem tagadhatja le a két tanítás és szertartási rend között a hasonlóságot, amely a buddhizmus és a kereszténység között kétségtelenül fennáll, különösen Tibetben. Ezek a hasonlatosságok oly közeliek és ütősek, hogy a legtöbb keresztény kutató azt hiszi, hogy a buddhizmus a kelet kereszténysége, és a kereszténység a nyugat buddhizmusa.
Hát nem különös, hogy Jézus azt mondta: „Én vagyok a Fény és az Út”, ugyanezt mondta Buddha is. Az evangéliumok Jézust a „Megváltónak” nevezik, Buddha ugyancsak „Megváltónak” hívja önmagát (lásd. Lalta Wasatra). Az evangéliumokban az áll, hogy Jézusnak nem volt apja, és Buddháról is ugyanezt az állítást olvashatjuk, miszerint apa nélkül született, habár, látszólag, miként Jézusnak József, neki is volt egy nevelőapja. A következő dolog is erősen hasonlatos: állítják, hogy Buddha születése idején egy csillag jelent meg. És ott van a történet Salamonról, aki azt parancsolja, hogy vágják a gyermeket ketté, és adják oda a fél-fél gyermeket a két nőnek; hajszálpontosan ugyanez az esemény olvasható Buddháról a Jatakában.
Továbbá, annak megmutatására, hogy Jézus igenis ellátogatott ebbe az országba, azt is meg kell fontolnunk, hogy azok a zsidók, akik erre a vidékre költöztek ugyancsak szorosan kapcsolódtak a buddhizmushoz. A buddhista beszámoló a teremtésről pontosan ugyanaz, amit a Tórában olvashatunk. A Tóra szerint, a férfit az Isten a nő fölé rendelte, tehát egy férfi buddhista szerzetes felettese egy női buddhista szerzetesnek. Buddha azonban hitt a lélekvándorlásban, a lélekvándorlásra vonatkozó hite azonban nem mond ellent az evangéliumokban leírtaknak.
Buddha álláspontja szerint háromféle lélekvándorlás létezik:
1. Az ember viselkedése és bátorsága azt követeli, hogy halálát követően valamiféle új testet kapjon.
2. Az a fajta lélekvándorlás, amiben a tibetiek hisznek, különösképpen a lámák Eszerint, Buddha szellemének egy része, vagy pedig Buddha Satwas beleszáll a lámába arra az időre, amíg átadja számára erejét, vérmérsékletét és szellemi képességeit, ezeket tehát magával viszi a lámába, miáltal ily módon eltölti azt.
3. Ebben a bizonyos életben az ember különböző cselekedeteket hajt végre, amíg az erkölcsi tulajdonságai révén tökéletes emberi lénnyé nem válik. Ennek elérése előtt, elérkezhet olyan időszak, amikor, hogy úgy mondjuk, egy bivaly; amennyiben a kapzsiságban és a gonoszságban gyarapodik, akkor valóságos kutyává válhat; az első leszületés utat mutat a következőnek, a tettei minőségének megfelelően. Valamennyi „átalakulás” azonban ebben a bizonyos életben megy végbe. Ez a fajta hitvallás nem ellentétes az evangéliumok tanításával.
Már korábban kijelentettem, hogy Buddha ugyancsak elfogadja a Gonosz létezését; ugyancsak hisz a mennyben és a pokolban, az angyalokban és az Utolsó Ítéletben. A vád, hogy Buddha nem hisz Istenben, közönséges kitaláció. Azonban nem hisz a Védákban és a hinduk megtestesült isteneiben. Igazából folyamatosan bírálta a Védákat, és nem fogadta el a Védák létező igazságát; úgy hitte, azok romlottak és manipuláltak. Arra az időszakra, amikor hindu volt, és a Védák követője, úgy hivatkozik, mint a gonosz születésének idejére. Például, megjegyzi, hogy egy időben majom volt, aztán azt, hogy elefánt, később szarvas, majd kutya, négy alkalommal kígyó, veréb, béka, kétszer hal, tízszer tigris, négyszer baromfi, kétszer disznó, és egyszer mezei nyúl. Amikor mezei nyúl volt, rendszeresen tanította a majmokat, a sakálokat, és a vízi szalamandrákat.
Aztán azt is elmondja, hogy egyszer szellem volt, máskor nő, és egyszer táncoló Gonosz. Mindezek a megjegyzések arra igyekeznek rámutatni, hogy az élet szakaszai tele vannak gyávasággal, nőiességgel, tisztátalansággal, barbársággal, kicsapongással, torkossággal és babonasággal. Úgy tűnik, és ez tényként kezelhető, hogy ez a vallomása arra az időszakra tehető, amikor a Védák követője volt, mert miután visszautasította őket, többé semmiféle gonoszságról nem ír, ami továbbra is rá lenne akaszkodva. Ellenkezőleg, fontos kijelentéseket tesz.
Azt állítja, az Isten megtestesülésévé vált és hogy elérte a Nirvánát. Buddha azt is leszögezi, hogy az az ember, aki a gonosz társaságában hagyja el a világot, a pokolba vettetik. A pokol őrei megragadják és a pokol felügyelőjéhez viszik, akinek neve Yamah, és az elátkozottat megkérdezik, vajon látta vagy sem az alábbi Öt Üzenethozót, akiket azért küldtek, hogy figyelmeztessék őt:
1. A Gyermekkort
2. Az Időskort
3. A Betegségeket
4. Az élete folyamán rá kiszabott büntetéseket, mint a jövőben várható büntetések bizonyítékát
5. Holttesteket, amelyek emlékeztetnek minket a világ átalakuló természetére.
Az elátkozott azt válaszolja, hogy őrült volt és nem gondolt egyáltalán ezekkel a dolgokkal. A pokol őrzői megragadják, és elviszik a kínzókamrába és vörösen izzó fémláncokkal gyötrik. Buddha ezenkívül azt is elmondja, hogy a pokolnak számos bugyra van, ahová a különböző bűnök elkövetői vettetnek. Röviden, az egész tanítása kiált, hogy a buddhista vallás semmi más, mint Jézus személyes példájának és hatásának nagymértékű kiterjesztése. Nem szeretném elhanyagolni a további elemzéseket és bezárni a szakaszt itt, ám ismét megerősítem a tényt, hogy a Jézus eljövetelére vonatkozó prófécia teljesen tisztán és egyértelműen ki van fejtve a buddhista irodalomban; nem tagadható meg a párhuzam, az evangéliumok erkölcsi tanítása egyértelműen megtalálható a Jézus idejében készült buddhista könyvekben. Ezek a tények egymás mellé helyezve minden kétséget kizárnak a tekintetben, hogy Jézus ellátogatott ebbe az országba. A bizonyítékok keresése ezért, amelyeket a buddhista feljegyzésekben kívántunk megtalálni, teljes egészében sikerrel zárult. Hála az Istennek.
Részlet a „Jézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma és Jézus Indiában” című könyvből -
Arany László fordítása
forrás:angyalimenedek.hu
Jézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma - Jézus Indiában - videó
