2012. július 13., péntek

Szeress úgy


Tatiosz: Szeress úgy

Szeress úgy, hogy tudod, a szeretet értéke semmivel sem mérhető
- ajándék ő, az Istenek ajándéka.
Becsüld meg.
Szeress úgy, hogy tudod, a szeretetnek nincs szüksége jutalomra -
és az Istenek mosolya kíséri majd minden lépésedet.
Becsüld meg.
Szeress úgy, hogy tudod, a szeretet minden kötelességnél előbbre való,
hisz az Istenektől kapott csodát visszautasítani olyan,
mintha magát az életet kárhoztatnád és vetnéd meg.
Becsüld meg.
Szeress úgy, hogy tudod, nincs egyszerűbb a békés szeretetnél.
Maguktól tudnak gyűlölni, háborúzni, bonyodalmakat szőni az emberek,
de békésen élni csupán az tud, aki jól, az aranyközépúton szeret.
Becsüld meg.
Szeress úgy, hogy tudod, hullámzik az élet, miként a tengerek.
Emberi kishajódat Lelked kormányozza - az a Lélek, amely láthatatlanul szeret.
Becsüld meg.
Szeress úgy, hogy már tudod, mindeneknél nagyobb erő a szeretet - az Istenektől kaptad, kérj hát Tőlük áldást mindenkire. Majd hidd, és reméld, hogy belül híveid is kérik ugyanezt.
Becsüld meg.



A szeretet alaptörvénye annak az erőnek, melyet mi Istennek nevezünk. Ha megtanulunk szeretni, és ezt párosítani is tudjuk bölcsességgel, akkor tökéletesek leszünk. Feladatunk és egyben életünk értelme is ezen a földön, hogy megtanuljunk szeretni. Nemcsak a partnerünket, hanem egy olyan, mindent átfogó szeretet képességét kell elsajátítanunk, amely többé már senkit és semmit nem zár ki. Ekképpen az Ő szeretetének hírnökei lehetünk. A szeretet azt is jelenti, hogy lehetőséget adok mások számára önmaguk megismerésére.

Szerelmesnek lenni és igazán szeretni két különböző dolog, miként a virág és a gyümölcs. A gyümölcs megjelenésével eltűnik a virág. A szeretet azt jelenti, hogy megértően, tudatosan elfogadom a tökéletlent. Nem külső cselekedetekben nyilvánul meg, hanem létünk alapvetően megváltozik. A szeretetben mindig éppen azt a társat találjuk meg, aki nekünk megfelel, ugyanis a rezonancia törvényének megfelelően csak ilyen partnert tudunk magunkhoz vonzani. Igen gyakran csupán ezért keressük a szeretetet valamely partnerkapcsolatban, mert képtelenek vagyunk magunkat szeretni. Mindenki alkot magáriak egy ideálképet önmagáról, akár tudatosan, akár tudattalanul, és így saját másságát nem fogadja el. Minthogy a külső csupán a belső tükörképe, ekképpen saját külsejét is elutasítja. Az ideálkép azonban cél, és valamely célt csak úgy érhet el az ember, ha nekivág az útnak.

Azzal, hogy nem fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, csak azt az érzésünket erősítjük, hogy másmilyennek teremtettek bennünket. Másmilyenek azonban csupán akkor leszünk, ha megváltoztatjuk magunkat. És erre minden pillanatban lehetőségünk van. Ezzel a lehetőséggel azonban csak akkor élhetünk, ha előbb elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, és így is szeretni tudjuk magunkat.

Ha valakit szeretek, akkor önmagamat adom, az illetőnek a legjobbakat akarom és kívánom, anélkül hogy ezért bármiféle ellenszolgáltatást várnék. A szeretet adni akar, és az adásban teljesíti ki magát.

A szeretet az az öröm, amelyet akkor érzünk, amikor a szeretett emberre gondolunk, vagy a társaságában vagyunk, vagy valamely közösen végzett munkában beteljesülést találunk. A szeretet azt jelenti, hogy megnyitom magam, és beengedem a többieket, hagyom, hogy részt vegyenek mindabban, ami engem foglalkoztat, megosztom magam velük, önmagamat felkínálom nekik. A szeretet azt jelenti, hogy örömmel munkálkodom mások javán, és hozzájárulok személyes kibontakozásukhoz.


Gyakran mondjuk: „szeretlek", ám többnyire ezen azt értjük: „szükségem van rád", vagy: „ne hagyj el". Mindez azt mutatja, hogy az igazi szeretetet még nem tapasztaltuk meg. Ennek előfeltétele, hogy önmagunkat feltétel nélkül elfogadjuk, és olyannak szeressük, amilyenek vagyunk.

Ennek segítségével eljutunk oda, hogy egyedül is boldogok és elégedettek leszünk, s akkor mások kritikája már nem érint bennünket fájdalmasan, nem függünk többé másoktól. Ameddig ugyanis szükségem van másokra, nem vagyok teljesen szabad.

Mihelyt megszabadulunk attól a félelmünktől, hogy egyedül maradunk, képesek leszünk partnerünknek is nagyobb szabadságot adni. Csak ekkor válik lehetővé az igaz szeretet, mert a szeretet nem zár be, és nem tart fogva. Ha megpróbáljuk a másikat láncra verni, meghal a szeretet, és nem marad belőle más, mint a megszokás.

Vonzódunk a hozzánk hasonlókhoz, mert általuk megerősítve érezzük magunkat abban, amilyenek vagyunk. Ugyanakkor az ellentétek, amennyiben kiegészítik egymást, vonzzák is egymást. Mindarra, ami bennünket tökéletessé tesz, szükségünk van, és magunkhoz vonzzuk. Azt mondhatjuk hát, hogy az alapvető hasonlóságok egy kapcsolat alapját adják, az egymást kiegészítő különbözőségek pedig az igézetet.

A szerelmes szélsőséges hangulatváltozásokat és féltékenységet érez, és a külső szemlélő számára meglehetősen egoistának tűnik, mivel érzései viszonzását várja el. Sok esetben egyenesen fenyegető, követelőző, sőt fojtogató lehet szerelme tárgya számára, akitől folyvást azt követeli, hogy adja szerelmének egyértelmű bizonyítékát. A szerelmes birtokolni akarja szerelmét, kisajátítani, függővé tenni. Csakhogy mindaddig, amíg a szeretetben a függőségnek bármilyen formája megvan, a kapcsolat nem tökéletes.

A szeretet azt a vágyat kelti életre szívemben, hogy a másik boldog legyen, és kész vagyok ennek érdekében bármit megtenni: időt adni neki, ha időre van szüksége, figyelmet, ha figyelemre van szüksége, és szabadságot, ha szabadságra van szüksége. A szeretetben nem várok feltétlen viszonzást, cselekedeteim mozgatórugója a gyengéd odafigyelés, nagyrabecsülés és csodálat. Szerethetek mellette másokat is, és ezt a jogot neki is megadom. 
Érzelmileg független vagyok a másik reakcióitól, mert szeretem őt, függetlenül attól, hogy érzelmeim viszonzásra találnak-e vagy sem.

Művészet-e a szeretet?

Sokan úgy vélik, hogy a szeretet, szerelem a véletlen műve, ami felbukkan az ember életében, ha éppen szerencséje van. Ám ha a szeretet, szerelem művészet, akkor tudnom kell az összefüggéseket, és készen kell állnom, hogy mindent megtegyek, ami szükséges. És éppen ez a probléma, hogy a legtöbb embert a szeretetnek csupán egy része érdekli, éspedig az, amelyet ő kap. Azt akarja, hogy őt szeressék, és igen kevéssé törődik azzal, vajon ő maga képes-e szeretetet adni.

Sokan úgy vélik, hogy nincs is mit tanulni, hiszen a szeretet, szerelem nem az egyén képességeitől, hanem a szerelem, szeretet tárgyától függ. Ha rátalálok az igazi páromra, akkor a szerelem, szeretet magától jön, vélik sokan. Ám elfelejtik, hogy a szeretet egyszerre jelenti, hogy adok és kapok, és mindig az adással kezdődik. Ez a szeretet, szerelem legnagyobb titka.

(Kurt Tepperwein – A szellemi törvények (A szeretet törvénye)