2018. szeptember 30., vasárnap

A Budapesti kísértetház



Nem kell Angliába, illetve külföldre mennünk valódi, és ijesztő szellem sztorikért, hiszen hazánkban is történt épp annyi megmagyarázhatatlan rejtély.


A Budapesten található épület 1886-ban épült, és zárdaként használták több évtizeden át, amíg a második világháború után kénytelenek voltak átadni az orosz megszállóknak. Ők azokat a katonákat tartották itt, akiket később vissza szállítottak Oroszországba különböző bűncselekmények miatt.

Az orosz rabok azonban nem túl sokáig élvezhették az ominózus ház “vendégszeretetét”, ugyanis sorról-sorra kezdtek öngyilkosak lenni a cellájukban.


Az orvosi jelentésből kiderült, hogy mindegyik öngyilkosságot elkövető rab beszámolt egy kislányról, aki éjszaka bújt elő, és folyamatosan beszélt hozzájuk, és megpróbálja öngyilkosságra késztetni őket.

Az épület átadásánál (elfoglalásánál) történt, hogy az orosz megszállók több fiatal lányt is megerőszakoltak, illetve különbözőképp bántalmaztak. Így történt az egyik kislány esetében is, akit kegyetlenül molesztált több katona is, amíg végül belehalt a sérüléseibe.

Később a rabok ennek a lánynak tulajdonították az öngyilkosságokat, és az intézmény vezetői úgy döntöttek hogy az épület nem alkalmas a rabok elszállásolására. Elhagyták a házat.

(forrás: http://sosefeledd.hu - ghoststory.eoldal.hu)

Kísértetvadászat: A szellemlány nyomában - videó
forrás:FIRAIZMUS

 (1:14-nél mi futott a kamera előtt? 4:05-nél ki állt a jobb sarokba?)