2019. november 11., hétfő

Mikor költözik a testbe a lélek? Hogyan keletkezik a lélek?


 Akik kételkednek a halál utáni életben és abban, hogy a testünk mindössze egy gépezet, amit a lélek hajt, azok mostanában új aggállyal álltak elő. Mégpedig azzal, hogy az ősidőkben a Föld lélekszáma mondhatjuk, hogy töredéke volt a mostani milliárdos embertömegének. A kérdésük pedig az, hogy amennyiben létezik reinkarnáció, akkor honnan származik az újonnan születő több milliárd ember lelke? Slágerkérdés náluk az is, hogy egy születendő gyermek mikortól rendelkezik lélekkel? A lentebb leírtakra akkor tekinthet válaszként az ember, ha elfogadja, hogy a halál nem a végállomás. Korábban már írtuk, hogy a spirituális világgal szemben megfogalmazott kérdésekre a fizikai világ eszközeivel nem kapunk választ (egyelőre). Kezdjünk is az utolsó kérdéssel.


Egy születendő gyermek mikortól rendelkezik lélekkel? Mikortól lép be a testbe?

Fogantatáskor illetve születéskor. Vannak lelkek, akinek azt kell megtanulniuk, hogy már a kezdeteknél ott legyenek. Átélik a fejlődést sejtből magzattá, így az ő folyamatuk jóval a fogantatás előtt megkezdődik. Végig kell járniuk az utat “lefelé” (a Földre) és le kell lassítaniuk a rezgésüket emberi szintre, sejtrezgésre. Mindezt egyáltalán nem könnyű elérni. A legtöbb lélek ott utazik a várandós kismama hasán és várja, hogy a baba elég fejlett legyen ahhoz, hogy eggyé váljon vele. Ritkán előfordul, hogy a baba megszületik, de a lélek nem tartozik hozzá tökéletesen. Ilyenkor az adott lélek elhagyja a babát és jön egy másik. Ezt az állapotot nevezik a túlvilágon „álmodozó állapotnak” – amikor fókuszt váltunk, a képzeletünket pedig képesek vagyunk kivetíteni – ami egy gyermek számára testen kívüli élményt jelent. Ők sokkal könnyeben járnak ki-be a testükben, mint egy tini vagy egy felnőtt. Majd ha egy ember nagyon öreg lesz, ismét képes lesz rá, mint korábban. Készül a hazatérésre.

Milyen érzés újjászületni? Ember csak emberként térhet vissza?

Mindenkinél teljesen más. Általánosságban olyan, mintha elaludnánk. Attól is függ, hogy ki hogyan reinkarnálódik? A fogantatás pillanatában vagy csak a születésnél? esetleg a harmadik, negyedik, vagy nyolcadik hónapban?
Az állatoknak például az emberéhez nagyon hasonló lelkük van, tehát nem véletlen ha valaki vonzódik bizonyos állatokhoz. Mindez energia kérdése, mert minden energia. Visszatérhet állatként is vagy emberként. Ha valaki úgy érzi, hogy vonzódik egy bizonyos állathoz, jóformán érti is azt az állatot, mint egy suttogó a lovakat, akkor elképzelhető, hogy valaha állatként reinkarnálódott. Ha valaki a fákhoz és a növényekhez vonzódik, akkor előfordulhat, hogy a lelkének egy része korábban növényként vagy faként reinkarnálódott. Később a túlvilágon egyesült újra azzal a lélekdarabbal (ami szint ő), ahonnan levált.

A lélek születése

Minden lélek az Isteni Forrásból származik (továbbiakban Forrás). Az ősemberek lelke sokkal kezdetlegesebb volt, alacsonyabb rezgésszámon mozgott mint a miénk, hiszen az életük nagy része a túlélésből és az evésből állt. Ez a keskeny fókusz amire figyeltek nekik másabbá tette akkor az életet, de már akkor is reinkarnálódtak. A haláluk után a Forrás magukhoz húzta őket, majd visszajuttatta őket a földi életbe. Ennek a forrásnak nem csak a Földön van bázisa, hanem azon túl is kiterjed.
Tehát a lélek a túlvilágon nem születik – nem ez a helyes szó rá – hanem leválik a Forrásról, utána viszont már osztódhat. Ezeknek a lelkeknek más lesz a személyisége és a megvilágosodási szintje. A gyermekek sem indulnak arról a szintről ahonnan a szüleik, fel kell nőniük hozzájuk. Az újonnan létrejött lelkekkel is ez a helyzet. Viszont a megteremtett lélek nem semmisül meg soha, örökké való. Az egyetlen amit tehet, hogy visszatér a Forrásba a végső megvilágosodása által, az jelentené a teljes eltűnést, az egyedi tudat elvesztését. Körülírva ez nagyjából azt jelenti, hogy az adott lélek még mindig tudja, hogy ő ki csoda, de nem lesz elkülönülve. Övé lesz minden tudás, de lemond a reinkarnálódás jogáról. Innen bármikor le lehet “válni”, de aki oda bekerül az mindig csak ott akar maradni. Odaát mindenkinek a saját döntése, hogy vissza szeretne térni a Forráshoz vagy megmarad egy általa ideálisnak tartott szinten (a fejletlenebb lelkek például ezért is maradnak szellemként a Földön, mások pedig egy általuk édeninek tartott síkon). A traumák hatása komoly nyomokat hagyhat a lelken de nem semmisíti meg. Ilyenkor a túlvilág gyógyítói megjavítják az energiát (lelket) és újra teljessé teszik.

(forrás: http://tulvilagrakeszulok.hu)