Bolondnak nézték, amikor beszélt az angyalról, tehát abbahagyta. Amikor először érezte az érintését, látta libbenő mogyorószőke haját, szeretetet sugárzó mogyoróbarna szemét, elmondta a férjének, pedig előre sejtette a várható negatív reakciót, de a csoda élménye kikívánkozott belőle: meg akarta osztani azzal, akit szeretett.
- Micsoda baromság ez? – förmedt rá a férje. – Még a végén asztalt táncoltatsz itt nekem!
A durvaság végigzúdult rajta, összetörte az örömöt és az éledő álmot. Bizonytalanság fogta el, kételkedni kezdett abban, hogy valóban látta-e, amit látott, érezte-e, amit érzett.
A barátnője furcsálló tekintetet vetett rá, és óvatosan megkérdezte:
- Amúgy jól vagy? Nem szédülsz? Nem fáj a fejed?
A barátnője férje pedig, aki a másik szobában „véletlenül” meghallotta, miről beszélnek, megállt az ajtóban és kategorikusan kijelentette:
- Képzelődsz. Angyalok nem léteznek, mert nincs a létezésükre tudományos bizonyíték. Álmodtál valamit, vagy fantáziáltál.
Nem vitatkozott, mert az érzés, amit ő akkor érzett, leírhatatlan, megfogalmazhatatlan volt, s az érzés a kőkemény logikával szemben nem állta meg a helyét: szertefoszlott, elillant. Az érzésnek nincsenek logikus észérvei, az csak van. A barátnője férje különben is mindig tudja, mit beszél, rendkívül okos ember, az elmúlt évek alatt minduntalan letorkolta őt a vitákban – biztosan ezt is jobban tudja, gondolta bizonytalanul.
Az angyal azóta nem jelentkezett, pedig már három hét is eltelt, és ő eleinte hívta, várta, de nem érezte többé azt az édes érintést, nem jelent meg előtte a szépséges arc. Gondolkodott, hogyan hívhatná vissza. Akarat, döntött végül. Ha elég erős akarata van, akkor teljesül a vágya, akarattal bármit el lehet érni, gondolta. Szilárd akaratának köszönheti, hogy kitűnő eredménnyel végezte el az egyetemet, akarattal kiszámított időben esett teherbe és programozott időben szülte meg a fiát, erős akaratával tartotta remek kondícióban a testét – az akarat mindent legyőz.
Elkezdett hát erősen rákoncentrálni, hogy márpedig ő létrehozza ezt a találkozást, egyre inkább megfeszítette az erejét, egyre görcsösebben, egyre makacsabbul szólongatta, hívta az angyalt – de közben furcsamód mintha egyre távolabb került volna tőle. Kétségbeesett, sírt, könyörgött; az angyal nem mutatkozott. Ravaszul felajánlotta, hogy jó lesz, imádkozni fog, még akár templomba is elmegy, ha kell, de az angyal erre sem reagált.
Miután megjárta a reményt követő kétségbeesés, majd a csalódottság stádiumait, az „úgyis minden hiábavaló” kiégett rezignáltsága uralkodott el rajta, s most már ő is elhitte, hogy valóban csak a fantáziája játszott vele, vagy talán álmodott, és az álmot ostobán valóságnak hitte.
Sokat gyalogolt aznap, kisebb bevásárlásokat intézett, és még nem végzett. Sietnie kellett vissza a munkahelyére, de még az áramszolgáltatóhoz is be akart menni egy eléggé nyomasztó számlaegyeztetés ügyében, ám ezt halogatta, amíg lehetett, éppen a kellemetlensége miatt. Így, mivel kissé elfáradt a lába a tűsarkú cipőben, és jólesett volna egy kis pihentetés, inkább a park felé kanyarodott, és megörült, hogy talált egy üres padot a homokozó mellett. Leereszkedett rá. A kellemes tavaszban az anyukák és pöttöm gyerekeik kint zsibongtak a játszótéren. A homokozóban, szinte a lába előtt, egy öt év körüli tejfelszőke fürtös kisfiú játszott, lapátolta a homokot egy vödörbe. Az asszony hátradőlt, sóhajtott, megmozgatta a lábujjait a cipőben. A kisfiú rápillantott, illetve nem is rá, hanem inkább mellé vagy mögé, és folytatta a lapátolást.
- Az angyalod beszélni szeretne veled – szólalt meg magától értetődő természetességgel. Az asszony rámeredt a gyerekre. A szíve megállt egy pillanatra, majd vadul kalimpálni kezdett. Képtelen volt válaszolni: kételkedett benne, hogy jól hallotta-e, és hogy egyáltalán hozzá szólt a gyerek. A kisfiú ismét felpillantott, majd újabb lapát homokot borított a vödörbe.
- Azt mondja, nem tud veled beszélni, mert bezártad magad.
Az asszony kalapáló szívvel, kapkodó lélegzettel, óvatosan megpróbált tájékozódni.
- Te látod őt?
- Ott áll melletted – megint felnézett, megint csak egy pillanatra, elmosolyodott, és újra a tevékenységére figyelt – most a válladra tette a kezét.
Az asszony behunyta a szemét, az öröm már kezdett fényleni a mellkasában, de még nem tudta, nem merte elhinni. Próbálta elképzelni, hogy egy kéz a vállán nyugszik, de nem érezte azt a súlyt, azt a fogást, amit elvárt volna.
- Azt mondja, nem kell akarni semmit. Ne akarattal próbáld megszerezni, csak engedd meg, hogy eléd jöjjön a lehetőség, és a tiéd lesz. Ne az ő ajtaján dörömbölj, mert az övé nyitva van, hanem a tiédet nyisd ki.
Az asszony nagyot lélegzett. Eszébe sem jutott furcsállni a felnőttes szavakat: tudta, hogy a gyerek üzenetet ad át. Igen, este majd időt szakít, és akkor majd megpróbálja így, a tanács szerint. Most nem ér rá, máris rohannia kell, ezt az áramszolgáltatós ügyet el kell intéznie.
- Bendzsi! – kiáltott egy magas hang, amire a kisfiú felfigyelt, és hátranézett. Egy fiatal nő integetett neki egy távolabbi padról, miközben a másik kezével mobiltelefont tartott a füléhez. – Gyere, apa mindjárt értünk jön, megyünk az uszodába!
A kisfiú leborította a vödröt, hogy a homok kis tornyocskát képezzen, feltápászkodott és az asszonyra mosolygott.
- Nem majd este. Most. Szia – és elszaladt. Az asszony döbbenten utána meredt. Most. Valóban, halogatásnak itt nincs helye. A halogatás miatt esetleg lemarad valami nagyon fontosról. Mi lehet ennél fontosabb? Igen, most van az a pillanat.
Megtámasztotta a hátát, behunyta a szemét, kézfejét a combjára helyezte, ellazította a testét és mélyeket lélegzett. Nem kell akarni semmit, csak megengedni, hogy elém jöjjön a lehetőség, gondolt vissza az üzenetre. Hagyom, hogy kialakuljon valami. Engedem, hogy megmutassa magát.
Örvénylő energiát érzett a két tenyerében, enyhe, hűs szellőt az arcán. És az angyal szeretetének érintése áthullámzott a testén varázslatos gyönyörűséggel, ugyanúgy, mint akkor, békességet és nyugalmat hagyva maga után. Egymás szemébe néztek, és ő beleveszett a lélegzetelállító szépség és harmónia áradásába.
Úgy érezte, kiterjed a tudata, akkora volt, hogy körbefogta a padot, már játszótér méretű volt és egyre növekedett, beburkolta a várost, folytonosan tágulva, már az egész Földet körülvette, és ő egy távoli pontból nézett rá, miközben tudta, hogy ott ül a padon, hunyt szemmel, az egész világ középpontjaként. Én vagyok a Föld, gondolta, és cseppet sem csodálkozott. Én vagyok a Minden, tehát minden úgy történik, ahogy nekem szükségem van rá. Ez a valóság.
Hosszú ideig ült ott, megélve a Csodát. Amikor kinyitotta a szemét, az előtte elterülő játszótér hihetetlenül színesnek, fényesen ragyogónak tűnt. Lassan felállt, elindult, s mintha valami védőburokban lépdelt volna. Betért az áramszolgáltató irodájába, és csodák csodája, öt perc alatt sorra került a várt egyórás sorban állás helyett. S amikor elővezette a problémáját az ügyintézőnek, kiderült, hogy félreértés történt, nem kell horribilis összeget fizetnie, mert a szomszédja villanyórájának számát összecserélték az övével.
Kilépett az ajtón, és ismét érezte a gyengéd érintést.
Az angyalod ott áll előtted, és a válladra teszi a kezét. Hunyd le a szemed, és érezd…
- Ara Rauch -
- - - - - - - -
Ara Rauch: 3 novella, hangoskönyv (Csak engedd meg, Megnyugvás és az Álomfejtés) videó
Zene: Láng Szilárd
Szöveg és hang: Ara Rauch
Ara Rauch az útkeresők írónője. A Csak engedd meg, Megnyugvás és az Álomfejtés éppen azoknak szól, akik még keresik a bizonyosságot, még csak figyelik az Angyal érintését, még nem teljesen vannak tudatában annak, hogy tényleg mindig ott van, és vigyáz rájuk.
Ara Rauch
