2023. szeptember 29., péntek

„Fehér fény és angyalok: láttam anyát és apát” – állítja a halálból visszatérő Erika


Döbbenetes beszámolója sokak számára hitet adhat a halál utáni létezéssel kapcsolatban.


Erika meg van róla győződve, hogy amit látott, az maga a valóság volt és egy másik dimenzió, ahová a halálunkat követően mindannyian kerülünk.

M. Erika megdöbbentő története kezdett el terjedni a közösség médiában.

A teljes nevét elhallgató 35 éves nő pár hónappal ezelőtt szenvedett súlyos autóbalesetet.

Majdnem amputálni kellett a kezeit és az egyik lábát, valamint a rengeteg vérveszteség miatt a kórházba szállításáét követően 16 percen át a klinikai halál állapotában volt.

Ezalatt azonban Erika tudata nem szűnt meg.

Mindent érzékelt maga körül.

Elmondása szerint felülről látta a kórtermet és benne saját magát, és a körülötte a mentést végző orvosokat, mintha csak egy díszlet lenne az egész.

Könnyűnek érezte magát és át tudott hatolni a mennyezeten.

„Minta semminek sem lett volna fizikai hatása rám, a falakon és a mennyezeten is át tudtam nyúlni, émelyítő és furcsa érzés volt”– tette hozzá.

Hirtelen aztán egy húzó érzést kezdett érezni.

„Mintha a vállaimnál a hónom alá nyúlt volna Isten, elkezdtem felfelé lebegni, megnyílt a mennyezet, majd mindent fény árasztott el”- emlékezett vissza Erika.

Meg van róla győződve, hogy magával Istennel vagy Jézussal találkozhatott.

A következő amire emlékszik, hogy egy hatalmas, aranyozott kapu előtt áll ahol rég elhunyt szeretteit látta.


„Láttam anyát és apát, fiatalabbak voltak több évtizeddel mint amikor meghaltak, de felismertem őket.

Boldogok voltak és azt mondták amikor odaléptem hozzájuk hogy megöleljem őket, hogy még nem jött el az időm, és hogy vissza fognak küldeni a Földre, de hamarosan újra találkozunk majd” -meséli Erika meghatottan.

A következő másodpercekben hirtelen lefelé kezdte valami húzni és visszatért a saját testébe.

16 percet töltött a halál állapotában, de ő mégis óráknak érezte az „odaát” töltött időt.

Erika azért osztotta meg a világgal a vele történteket, hogy mindenkit megnyugtasson.

LÉTEZIK odaát valami, amit a műszerekkel és a tudománnyal még nem vagyunk képesek megmagyarázni.

forrás:titkokszigete.hu

- - - - - - - - 

Féllábbal a túlvilágon: Tapasztalatok az élet és halál közötti mezsgyéről - videó
forrás:Bald Eagle