2016. október 23., vasárnap

A 3, 6, 9-es számok mögötti elképesztő titokra végre fény derült



Nikola Tesla számtalan titkos kísérletet végzett, bár ő önmagában is egy nagy rejtély volt. Szinte valamennyi zseniális elme rendelkezik egy bizonyos megszállottsággal. Nikola Tesla pedig elég nagy géniusz volt.


Háromszor körbejárt egy blokkot, mielőtt belépett egy épületbe, 18 szalvétával tisztította meg a tányérjait, és csak olyan hotelszobákban lakott, melyeknek száma osztható volt a 3-as számmal. Számításokat végzett a közvetlen környezetében lévő dolgokról, hogy meggyőzödjön arról, hogy az eredmény 3-mal osztható, és az eredményekre alapozta döntéseit. Mindent, amit tett, a 3-as szám határozta meg.

Egyesek azt mondják, hogy kényszerbetegsége volt, mások szerint viszont nagyon babonás volt.

Az igazság azonban sokkal mélyebben keresendő.

“Ha ismernéd a három, hat és kilenc nagyszerűségét, kezedben lenne a világegyetem kulcsa.” – Nikola Tesla

Megszállottsága nem egyszerűen csak a számok iránt volt, de különös módon vonzódott a 3, 6 és 9-es számokhoz. Valóban extrém kényszert érzett és babonás is volt, de jó okkal választotta ezeket a számokat. Tesla azt állította, hogy ezek a számok rendkívül fontosak. Senki sem figyelt rá.

Még a bolygóhoz kapcsolódó csomópontokról is kiszámította, hogy összefüggenek a három, hat és kilences számokkal. De miért pont ezek a számok?

Mi volt az, amit Nikola Tesla megpróbált megértetni a világgal? 

Az alábbiak erre egy csomó furcsa magyarázattal szolgálnak.

Először is meg kell értenünk, hogy nem mi hoztuk létre a matematikát, hanem felfedeztük. Ez egy univerzális nyelv és törvény. Nem számít, hol vagyunk az univerzumban, az 1+2 mindig egyenlő lesz 3-mal. A világegyetemben minden ennek a törvénynek engedelmeskedik.


Vannak minták, melyek természetes módon jelennek meg az univerzumban, minták, melyeket felfedeztünk már az életben, a galaxisokban, a csillagok keletkezésében, az evolúcióban, és szinte valamennyi természeti rendszerben. Néhány ezen minták közül az úgynevezett aranymetszés vagy Szent Geometria.

Az egyik igazán fontos rendszer, aminek úgy tűnik, hogy a természet engedelmeskedik, a “2-es bináris rendszer hatványai,” amelyben a minta az 1-es számmal kezdődik, és a számok megduplázódásával folytatódik. A sejtek és embriók fejlődése ezt a szent mintát követik: 1, 2, 4, 8, 16, 32, 64, 128, 256 …


Néhányan ezeket a mintákat Isten tervrajzának hívják.

A matematika ezen analógia szerint Isten ujjlenyomata (félretéve valamennyi vallást!).

Az örvény matematikájában (a tórusz anatómia tudománya) van egy minta, amely ismétli önmagát: 1, 2, 4, 8, 7, 5, és így tovább 1, 2, 4, 8, 7, 5, 1, 2, 4, 8, 7, 5, 1, 2, 4, …

Mint látható, a 3, 6 és 9 nem található meg ebben a mintában. Marko Rodin tudós úgy véli, hogy ezek a számok egy vektort jelentenek a harmadikból a negyedik dimenzióba, amit ő “fluxus mezőnek” nevez. Ez a mező elvileg egy magasabb dimenziós energia, amely befolyásolja az energia áramkör másik hat pontját.

Randy Powell, Marko Rodin egyik hallgatója azt mondja, hogy ez a titkos kulcs a szabad energiához, amelyről mindannyian tudjuk, hogy Tesla a mestere volt.


Rövid magyarázat

Kezdjük az 1-el, ha megduplázzuk az 2, a 2 kétszerese 4, a négy duplája 8, a 8 kétszerese 16, ami azt jelenti, hogy 1+6 egyenlő 7-tel; 16 kétszerese 32, és 3+2 egyenlő 5-tel (megtehetjük, hogy megduplázzuk a 7-et, aminek az eredménye 14, és 1+4 egyenlő 5-tel); 32 kétszerese 64 (5 kétszerese 10), így összesen az eredmény 1. Ha folytatjuk, ugyanezt a mintát fogjuk kapni: 1, 2, 4, 8, 7, 5, 1, 2…

Ha elkezdjük 1-től fordított irányba, akkor ugyanez a minta lesz az eredmény, csak fordítva: Az 1 fele 0,5 (0+5) egyenlő 5-tel. Az 5 fele 2,5 (2+5) egyenlő 7-tel, és így tovább.

Mint látható, nincs köztük a 3, 6 és a 9. Ez olyan, mintha meghaladnák ezt a mintát, tőle függetlenek.


Van azonban valami furcsa, ha elkezdjük megduplázni őket. 3 kétszerese 6, 6 duplája 12, ami 3-at eredményezne, ebben a mintában nincs benne a 9! Ez olyan, mintha a 9 meghaladná, és teljesen független lenne mindkét mintától.

De amikor elkezdjük megduplázni a 9-et, az mindig 9-et eredményez (számjegyek összege): 18, 36, 72, 144, 288, 576…

video

Ezt nevezik a megvilágosodás szimbólumának

Ha elmegyünk a gízai piramisokhoz, akkor nem csak a három legnagyobb piramist láthatjuk egymás mellett, melyek az Orion-öv csillagainak állását tükrözik, hanem láthatunk három kisebb piramisból álló csoportot, közvetlenül a három nagyobb piramis mellett.

Rengeteg bizonyítékot találunk arra, hogy a természet a háromszoros és hatszoros szimmetriát használja, köztük a méhsejt hatszögletű alakját. Ezek a formák a természetben vannak, és az őseink ezeket a formákat utánozták a szent építészetük során az épületeikben.

Lehetséges, hogy van valami különleges a titokzatos hármas számban? Elképzelhető, hogy Tesla feltárta ezt a hétpecsétes titkot és arra használta ezt a tudást, hogy kitolja a tudomány és a technológia határait?


A 9-es szám nagyszerűsége

Tegyük fel, hogy van 2 ellentét, nevezzük őket sötét és világos oldalnak, ha úgy tetszik. Olyanok, mint egy mágnes északi és déli pólusa.

Az egyik oldalon van az 1,2 és a 4, a másik oldalon a 8, 7 és 5. Csakúgy, mint a villamos energia, az univerzumban minden ezen két pólus között áramlik, mint egy lengő inga: 1, 2, 4, 8, 7, 5, 1, 2… (és ha elképzeljük a mozgást, akkor olyasmi, mint a végtelen szimbóluma).


Ezt a két oldalt azonban a 3 és a 6 szabályozza; a 3 szabályozza az 1-et és a 2-őt, míg a 6 szabályozza a 8-at, 7-et és 5-öt, és ha megnézzük a mintát közelebbről, akkor még lélegzetelállítóbb: 1 és 2 egyenlő 3-mal, 2 és 4 egyenlő 6-tal, 4 és 8 egyenlő 3-mal, 8 és 7 egyenlő 6-tal, 7 és 5 egyenlő 3-mal, 5 és 1 egyenlő 6-tal, 1 és 2 egyenlő 3-mal…

Ugyanez a minta egy magasabb szinten tulajdonképpen 3, 6, 3, 6, 3, 6…

De még ezt a két felet, a 3-at és a 6-ot is a 9 szabályozza, ami valami egészen látványosat mutat.

A 3-as és 6-os mintát közelebbről megnézve rájövünk, hogy a 3 és a 6 egyenlő 9-el, a 6 és 3 egyenlő 9-el, az összes szám együtt egyenlő 9-el mindkét irányba a 3 és a 6 kivételével!

Tehát a 9 jelenti mindkét oldal egységét. A 9 maga a világegyetem!

A rezgés, energia és frekvencia.

3, 6 és 9.

“Ha meg akarod találni az Univerzum titkait, gondolkodj energiákban, frekvenciákban és rezgésekben!” – Nikola Tesla

Van egy mélyebb filozófiai igazság ebben! Képzeljük csak el, hogy mit érhetnénk el, ha ezt a szent tudást alkalmaznánk a mindennapi tudományban!

“Azon a napon, amikor a tudomány elkezdi tanulmányozni a nem fizikai jelenségeket, az sokkal nagyobb előrelépést fog jelenteni egy évtized alatt, mint az összes előző század együttvéve.” – Nikola Tesla

(forrás:http://ujvilagtudat.blogspot.hu)