Nagyon sok kérdést szül és nagyon sok félreértésre, látszatfelismerésre ad okot az, hogy a testi életeink alatt csupán az adott életünket tapasztaljuk. Hogy ez idő alatt nem emlékszünk előző életeinkre épp úgy, mint a lelkünk önvalójára sem.
Ráadásul a testi életünk alatt döntően a testi érzékszerveinkkel felfogott észlelésekre tudunk hagyatkozni (melyek elnyomják a lelki érzékszerveinket), így még ha el is fogadjuk a túlvilág létezését, a testi érzékszerveink, a földi elménk folyamatosan mégis azt a látszatot kelti számunkra, mintha tényleg annyi lenne a világ és benne mi magunk is, mint amennyit most látunk belőle. Így aztán hajlamosak vagyunk valóban azt gondolni, hogy csak ez az egy életünk van, illetve ha mégsem, bizony sokszor meg kell küzdenünk újra és újra a földi elménk, a földi logikánk szavával.
Fontos tudnunk azonban, hogy ezen átmenti feledés fátyla mégsem ok nélkül való, illetve a nem emlékezésünk a legkevésbé sem azt jelenti, hogy nem is lenne mire emlékeznünk.
Több oka is van annak, amiért testi életeink során nem emlékezhetünk a jelen életünkön túli világra és életünkre - legalábbis a lélekfejlődésnek ezen szakaszán.
Az egyik, hogy a testünk, az idegrendszerünk, az elménk nem is bírna el ennyi információt. Gondoljunk csak bele, sokszor egy élet traumáit épp elég feldolgoznunk, nemhogy több százét. Valamint oka az is, hogy ha mindenre emlékeznénk, akkor az nagyban gátolna bennünket abban, hogy a jelent kellő átéléssel tapasztaljuk meg. Egész egyszerűen nem tudnánk úgy megélni és átélni mindazon életeseményeket, melyeken keresztül kell haladnunk, ahogyan számunkra szükséges volna, illetve a nekünk fontos tanításokat sem tudnánk úgy magunkévá tenni, ahogy azt kellene.
Persze a nem emlékezés is csak látszólagos (épp úgy, mint az egy élet látszata), hiszen bár tudatosan nem emlékezünk a testi életünkön kívüli dolgokra, mégis, tudat alatt minden bennünk van, s azokat, különféle érzetek szintjén fel is használjuk a mindennapok során.
Úgy gondolom, ha kellően nyitottak vagyunk, számos olyan tényt találhatunk, melyek bizonyítékául szolgálhatnak arra vonatkozóan, hogy nem csak ez az egy életünk van. Egyes emberek olyan előző élet emlékei, melyeket bizonyíthatóan nem a jelen életükben szereztek, ugyanakkor egy korábban létező életet írnak le. Regressziós hipnózisban előjövő emlékek, melyek ismeretével értelmet nyer egy-egy jelenkori helyzet, illetve melyek megértésével, újra átélésével egy-egy testi tünet szűnik meg, mely korábban kezelhetetlen volt. Valamint számos spirituális tanítás, illetve szellemi közlés, melyet arra fogékony emberek kaphatnak odaátról, szintén a reinkarnáció létezését erősíti meg.
Ezeken túlmenően azonban én azt gondolom, létezik egy további érv is, mely a több élet eszméje mellett szól.
Ha csak a jelenlegi életünket nézzük, s az abban, mindenkit érintő hatásokat, eseményeket, akkor láthatjuk, hogy a lehető legnagyobb igazságtalanság jellemzi a világot. Valaki egy évet él, valaki nyolcvanat, valaki rettenetesen mély szegénységben, nyomorúságban, mások pedig pazar luxusban, boldogságban. Sokan, akik jót tesznek, s alapvetően jó emberek, mégis folyamatos bántás éri őket az élet, s mások részéről, míg vannak olyanok, akik nagyon gonoszak és mégis mintha minden sikerülne nekik.
Ha úgy véljük, hogy nincs Isten, nincs túlvilág, s kizárólag az anyagi világ létezik, mely csupán a véletlenek sokaságának köszönhetően jött létre, akkor akár még meg is állhatná a helyét ez az igazságtalanság. Hisz ami a világban folyik, kellően lelketlen, így nem is feltételezi azt, hogy egyáltalán létezne lélek, a szó szoros értelmében.
Természetesen tiszteletben tartom bárki ilyen jellegű véleményét, azonban nekem kellő meggyőződésem, hogy ez nem így van. Létezik Isten, létezik túlvilág és mindaz, amit a világból és magunkból tapasztalunk, csupán egy pici szelete a teljes egésznek. Sőt, a világban, s mindenben ami benne van, a tökéletes igazságosság rejtőzik. Amiért ezt az igazságosságot nem látjuk, sőt, annak épp az ellenkezőjét, az csak azért van, mert - a fentebb részletezett okokból - csak a jelen életünket látjuk. Az egész helyett csak egy nagyon kis részt.
Valójában, ha képesek vagyunk egyben látni valamennyi életünket és a létezésünket (melyre jobbára odaát van lehetőségünk), akkor rögtön láthatjuk, hogy mindenben tökéletes igazságosság és rend uralkodik.
Kicsit hasonló ez a következőhöz: mi, akik most itt élünk a földi világban, a nap 24 órájában, tudjuk jól, hogy van nappal és éjszaka, s így együtt tökéletes a harmónia. Tudunk a testünkkel élni és pihenni is. Azonban ha érkezne ide valaki csupán egy órára, mondjuk délután kettő és három között tartózkodna csak itt, vagy éjjel egy és két óra között, s szent meggyőződése lenne, hogy az éppen általa tapasztalt állapot állandó, akkor bizony a nappali látogató épp úgy óriási igazságtalanságot tapasztalna, mint az éjjeli. Sőt, nem is értené igazából, hogy hogyan lehet így élni itt... s vajon miért jó, hogy állandóan nappal van, vagy éppen állandóan éjjel (ismerve egyébként a test szükségleteit).
Úgy vélem, hasonlóan vagyunk mi is itt. A teljes napból csupán egy órának vagyunk tudatában, s mivel abból ítélünk, úgy hisszük, hogy csak ennyi létezik. Ugyanakkor mégis van lehetőségünk arra, hogy olykor megtapasztaljunk különleges élményeket, melyek a többi óráról is engednek nekünk többet-kevesebbet mutatni, illetve támaszkodhatunk sokan mások beszámolóira is.
S ahogy írtam, úgy vélem, a józan ész is ellentmond annak (főként, ha valaki kellően nyitott is egyben a túlvilág elfogadása felé), hogy csak egy életünk legyen. Hisz ha van Isten, ha van egy felsőbb szellemi erő, mely a számunkra most látható világot létrehozta és működteti (s nekem meggyőződésem, hogy van), és figyelembe vesszük, hogy a világunkat kizárólag a jó, a pozitív érzelmek építik, míg a negatívak rombolják, beláthatjuk, hogy a világunkat megteremtő és fenntartó erő is alapvetően jó érzésű. Márpedig így igazságosnak is kell lennie. Igazságosságot pedig csak úgy találunk, s igazságosság csak akkor létezik, ha mindannyiunknak több élete van, nem csak egy.
A létezésünk jelen szakaszán testi életek sokaságát éljük, hol testben élve a testi világban, hol test nélkül a szellemiben. (Ez utóbbi az igazi otthonunk.) Alapvető célja az ittlétünknek, hogy testben létezve is, amikor a másoktól való elkülönültség még látványosabb és nyomatékosabb, megtanuljuk, hogy ennek ellenére is egyek vagyunk a Forrásban való összekötöttségünk révén, így bármit teszünk másokkal, azt valójában saját magunkkal is tesszük. Így - hogy ezt megtanuljuk - bármit megtehetünk, de annak következményeit vállalnunk kell. Ezt hivatott megtanítani a karma, mely előbb-utóbb mindenkinek azt az érzést áramoltatja vissza, amit korábban másoknak okozott. Nem büntetés-, hanem tanításképpen. Éppen ezért nem feltétlen azonnal hat vissza, hisz nem a büntetés, nem a mielőbbi "bosszú" a cél. Hanem a tanítás, így mindenkinek akkor hat vissza egy korábbi tette következménye, amikor a karmát irányító felsőbb szellemi erők úgy ítélik meg, hogy abból az adott lélek a legtöbbet tanulhatja.
Az, hogy azt tegyük mással, amit szeretnénk, hogy velünk tegyenek, egy egyszerű, ám mégis nagyon nehéz tananyag, számos buktatókkal, pláne a szabad akaratunk miatt. Így nem is elég rá egy élet, sőt, több száz is szükséges lehet hozzá. S bár minden testi életünkben látszólag más és más személyiség vagyunk, erre csupán azért van szükség, hogy kellően tudjuk megtapasztalni azt, amit számunkra szükséges. Más és más személyiségek vagyunk tehát, de a lelkünk akkor is ugyanaz, s mélyen belül végig ugyanazok maradunk. Amikor pedig odaát tartózkodunk, ez az érzés és ez a tudás egyértelmű is számunkra.
Ezért van tehát számos testi életünk, melyek láncszerűen következnek egymásból és kapcsolódnak egymásba, s bár egy-egy életen belül nem emlékszünk tudatosan a többire, a kellő megélés miatt, de mégis fontos tudnunk a létezésükről, hisz enélkül csupán (a fenti példa alapján) egy mindössze egy órát itt tartózkodó személyek leszünk, akik nem értenék, hogy miért van mindig világos vagy éppen mindig sötét a földi világban.
- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -
- - - - -
Kapcsolódó írás
Jenny Cockell interjú - A tegnap gyermekei - Reinkarnáció - egy igaz történet:
Jenny Cockell interjú - A tegnap gyermekei - Reinkarnáció - egy igaz történet:
Jenny Cockell útra kelt, hogy megtalálja előző életének gyermekeit
- - - - - -
A tegnap gyermekei - teljes film:
Jenny Cockell igaz története alapján.
