Dévay Nagy Kamilla Liszt-díjas, Érdemes Művész úgy érzi, a halálos kórokon azért tudott felülemelkedni, mert céljai, feladatai vannak: szépet adni az embereknek, őrizni a hagyományokat és szolgálni a magyar kultúrát.
A híres énekes betegség-repertoárja igen gazdag. A majdnem halálos autóbalesettől kezdve a kolerán át egészen három rákjáig mindent kibírt.
Dévai Nagy Kamilla
Bejártad a világot. Számtalan helyen léptél fel, s mindig vittél magaddal meglepetést, az adott ország nyelvén előadott dalt. Ha álmodból fölébresztelek, kapásból el tudsz énekelni nekem egy norvég népdalt?
"Igen, be is kerültem a Guinness Világrekordok könyvébe. A történet annyi, hogy New Yorkban a sors összehozott Joan Baez (tudjátok, csodálatosan énekelt és gitározott) impresszáriójával. A társaság addig könyörgött, hogy nagy nehezen előszedtem a gitárt. Angolul, spanyolul, aztán lappul, kínaiul, ó-oxitán és kecsua nyelven is énekeltem a magyar mellett. A menedzser azt kérdezte, hány nyelven énekelek. Mondtam, hogy 29-en. – Van más is, aki ennyi nyelven énekel? – Én bizony nem tudom… Erre azt felelte, majd ő utánanéz. Nem igazán hittem, de fél év múlva az Amerikai Tájékoztatási Hivataltól kaptam egy nagy árkus papírt a következő szöveggel: „Örömmel értesítjük, utánanéztünk, és nincs Önön kívül ennyi nyelven éneklő művész. Kérjük, ekkor és ekkor fáradjon ki New Yorkba, egy hivatalos előadáson énekeljen 29 dalt. Diplomaták és feleségeik ülnek majd a nézőtéren, ők igazolják a kiejtést és a nyelvhelyességet. Így kerültem be 1995-ben a Guinnessbe. Ma már 35 nyelven énekelek, és büszkén mondhatom, azóta se körözött le senki.."
- Dévai Nagy Kamilla -
- forrás: olvasat.hu -
- - - - - -
DÉVAI NAGY KAMILLA:AZ ÉN MIATYÁNKOM - videó
Tánczos Katalin verse
Kapcsolódó írás:
Tánczos Katalin: AZ ÉN MIATYÁNKOM
Akit az Isten meghagyott – egy könyv a túlélésről
Dévai Nagy Kamilla:
- - - - -
Dévai Nagy Kamilla kalkuttai élményeiről mesél (2024) - videó
forrás:Posta Ákos István felvétele