Johann Wolfgang Goethét a vele született képességek és a szerencsés véletlenek együttesen tették a világirodalom egyik legkiemelkedőbb személyiségévé. Két korszak határán élt: az az Európa és az a Németország, amelyben fiatalkorát töltötte, még majdnem középkori jellegzetességekkel bírt, idős korában viszont, évtizedekkel a francia forradalom után, már az ipari forradalom kezdeteinek lehetett tanúja. Sokoldalú tehetsége a reneszánsz zsenikre emlékeztet: bármibe kezdett, mindenben kiváló volt. Nagyszerű és sokrétű lírai életműve van, fontos regényeket írt, drámái a mai színpadon is frissnek és erőteljesnek érződnek. Természettudósnak is jelentős volt: sokat foglalkozott ásványtannal és a Föld őstörténetével, értett a csillagászathoz, színelméleti tanulmánya pedig mindmáig az optikai szakirodalom egyik alapműve. Kiválóan rajzolt, és magas színvonalon művelte a rézmetszés művészetét. Építészeti, szobrászati és műemlékvédelmi kérdésekhez is lényeglátó módon szólt hozzá.
Az ifjú költő 1775-ben
Hosszú élet jutott neki, és ezt a csaknem évszázadnyi időt jól használta ki. Fiatalkori teljesítményeit a szellem frissessége és lobogó heve teszi lenyűgözővé. Érettebb korában ezt a frissességet felváltja a szintézis igénye, a szerves fejlődés elvének kiterjesztése önmaga életművére is. Késő öregkorában ehhez járul a letisztult bölcsesség és a világlátás átfogó ereje, amelyhez az élet utolsó pillanatáig hatalmas alkotói energia társul. A fentiekre legjobb példa Goethe főműve, a Faust, amelyen húszéves korától nyolcvankét éves koráig folyamatosan dolgozott. Volt annyi önfegyelme, hogy ne akarja művét idő előtt lezárni, hanem hagyta, hogy a koncepció szervesen fejlődjön tovább. Volt annyi ereje, hogy újra meg újra nekigyürkőzzön a gigantikus feladatnak, és hogy aggastyán korában is tudjon eredményesen dolgozni.
Goethe a dolgozószobájában diktál
(Johann Joseph Schmeller olajfestménye)
Volt annyi szellemi élénksége, hogy közben – a romantika térhódítása idején is – ne élje túl önmagát. És volt annyi szerencséje, hogy nyolcvanhárom éves koráig jó egészségben élt, így halála előtt néhány hónappal eljuthatott a nagy mű befejezéséig. Goethe két évszázaddal ezelőtt elhunyt, mégis eleven, kortárs alkotónak tekinthetjük. Szellemisége végtelenül gazdag univerzum, monumentális életműve teljes terjedelmében hozzáférhető magyarul is.
Johann Peter Eckermann (1792 -1854) német irodalomtudós
Johann Peter Eckermann szegény falusi családból származott. Részt vett a Napóleon elleni észak-németországi felszabadító háborúban (1813-1814), azután Hannoverben a hadi kancellária hivatalnoka volt, majd egy évet tanult a göttingeni egyetemen. 1823. május 24-én küldte el első nagyobb lélegzetű írását (Beiträge zur Poesie) Goethének, aki felfigyelt rá. Első látogatása után Goethe rábeszélte, hogy maradjon Weimarban. Gyakorlatilag Goethe titkáraként dolgozott. de soha nem állt alkalmazásában, hanem óraadásból élt. 1831-ben Goethe hagyatékának gondozójává jelölte ki Eckermannt, aki azután 1833-ig 15 kötetben adta ki Goethe műveit.
Eckermann a Beszélgetések Goethével című híres művét ezzel a passzussal zárja:
Goethe halála utáni reggelen mély vágy fogott el, hogy újra ránézzek földi ruhájára. Hűséges szolgája, Frigyes kinyitotta nekem a kamrát, amelyben elhelyezték. A hátára feszítve elfeküdt, mintha aludna; mélységes béke és biztonság uralkodott fenségesen nemes arcának vonásain. Úgy tűnt, a hatalmas homlok még gondolatokat rejteget. kívántam egy tincset a hajából; de az áhítat megakadályozott abban, hogy elvágjam. A test meztelenül feküdt, csak fehér lepedőbe csavarva; nagy jégdarabokat helyeztek a közelébe, hogy a lehető leghosszabb ideig friss maradjon. Frederick félrehúzta a lepedőt, és én megdöbbentem a végtagok isteni nagyszerűségén. A mell erős volt, széles és ívelt; a karok és a combok elegánsak voltak, és a legtökéletesebb formájúak voltak; sehol, az egész testen nem volt nyoma sem kövérségnek, sem soványságnak és bomlásnak. Egy tökéletes férfi feküdt előttem nagy szépségben; és a látvány által okozott elragadtatás egy pillanatra elfeledtette velem, hogy a halhatatlan szellem elhagyott egy ilyen lakhelyet. A szívére tettem a kezem – mély csend lett –, és elfordultam, hogy szabaddá tegyem elfojtott könnyeimet.
- forrás: wikipedia -
- - - - - -
Faust - Az ördög szépsége részlet- videó
forrás:Etalonfilmek
Goethe Faustja minden idők egyik legismertebb irodalmi műve, melyből René Clair (Az éjszaka szépei) készített egy örökérvényű kérdéseket feszegető filmet. Az idős és kiábrándult Faust professzor boldogságot és tudást keresve szerződést köt az ördöggel, aki a tudós lelkéért cserébe fiatalságot és földi örömöket ad neki. Ám a szerződésnek jóval nagyobb a tétje, mint amibe a professzor belegondol...
Az alkotás főhőse a hazánkban is népszerű Gérard Philipe (A pármai kolostor, Királylány a feleségem), aki kettős szerepben, tehetsége legjavát nyújtva alakítja a megfiatalodott testbe került Faustot, valamint magát Mefisztót is.
