Belső érzék

„A félelem leláncol, a szabadság szárnyakat ad.”

(Osho) 

Egy kisfiú megállás nélkül vakarta a fejét. Egy nap ránézett az apja, és megkérdezte:

- Fiam, miért vakarod folyton a fejedet?

- Hát – felelte a fiú –, azt hiszem, azért, mert én vagyok az egyetlen, aki tudja, hogy viszket.

Ez a belső érzék! Csak te tudsz róla. Senki más nem tudhatja. Kívülről nem látható. Ha fáj a fejed, csak te tudsz róla, nem tudod bebizonyítani. Ha boldog vagy, csak te tudsz róla, nem tudod bebizonyítani. Nem teheted ki az asztalra, hogy bárki megvizsgálhassa, szétszedhesse, kielemezhesse.

A belső érzék valójában annyira belső, hogy még a létezését sem tudod bizonyítani. Ezért tagadja szüntelenül a tudomány, de a tagadás nem emberi. Még a tudósok is tisztában vannak vele, hogy amikor szeretetet éreznek, az egy belső érzés. Valami van ott! Nem egy dolog, nem egy tárgy, nem lehet kitenni mások elé – mégis ott van.

A belső érzéknek megvan a saját érvényessége. Tudományos neveltetésük miatt azonban az emberek elveszítették a bizalmat belső érzékükben. Másoktól függnek. Méghozzá olyan erősen, hogy ha valaki azt mondja: „Nagyon boldognak tűnsz”, azonnal boldognak érzed magad. Ha húszan úgy döntenek, hogy boldogtalanná tesznek, elérik, hogy boldogtalan legyél. Mindössze egész nap azt kell ismételgetniük: „Olyan boldogtalannak, olyan szomorúnak látszol. Mi a baj? Meghalt valaki, vagy mi?” Te pedig gyanakodni kezdesz: oly sokan mondják, hogy boldogtalan vagy, hogy talán tényleg annak kell lenned.

Mások véleményétől függsz. Olyan erősen függsz mások véleményétől, hogy elveszítenél minden kapcsolatot a belső érzékeddel. Ezt a belső érzéket újra fel kell fedezned, mert mindaz, ami csodálatos, ami jó, ami isteni, az a belső érzéken keresztül érezhető.

Ne engedd, hogy befolyásoljon az emberek véleménye. Inkább kezdj el befelé figyelni... engedd, hogy a belső érzéked szóljon hozzád. Bízz benne. Ha bízol benne, növekedésnek indul. Ha bízol benne, azzal táplálod, azáltal megerősödik.

Vivekánanda elment Rámakrisnához, és azt mondta:

- Nincs Isten! Be tudom bizonyítani, hogy nincs Isten!

Nagyon logikus észjárású, szkeptikus férfi volt, kitűnő képzést kapott a nyugati filozófiákból. Rámakrisna tanulatlan, írástudatlan ember volt.

Rámakrisna így felelt:

- Jól van, bizonyítsd be!

Vivekánanda sokat beszélt, előhozta az összes bizonyítékot, amellyel rendelkezett. Rámakrisna meghallgatta, majd azt mondta:

- Márpedig a belső érzékem azt mondja, hogy Isten létezik, és ez a legfelsőbb tekintély. Minden, amit mondasz, csak érvelés. Mit mond a belső érzéked?

Vivekánandának ez eszébe sem jutott. Megvonta a vállát. Könyveket olvasott, érveket gyűjtött, bizonyítékokat mellette és ellene, és e bizonyítékok alapján próbálta eldönteni, vajon létezik-e Isten vagy sem. De befelé nem tekintett. Nem kérdezte meg a belső érzékét. Ostobaság, de a szkeptikus elme ostoba, a logikus elme ostoba.

Rámakrisna azt mondta:

- Az érveid nagyszerűek, nagyon élveztem őket. De mit tehetnék? Én tudom! A belső érzékem azt mondja, Isten létezik. Ahogy a belső érzékem megmondja, ha boldog vagyok, ha beteg vagyok, ha szomorú vagyok, ha fáj a gyomrom, ha ma nem érzem jól magamat, úgy a belső érzékem azt is megmondja, hogy Isten létezik. Nincs mit vitatkozni róla.

És Rámakrisna azt is mondta:

- Nem tudom bebizonyítani, de ha akarod, megmutathatom.

Korábban senki sem mondta Vivekánandának, hogy Istent meg lehet mutatni. De mielőtt egyetlen szót szólhatott volna, Rámakrisna felugrott – igen heves ember volt –, felugrott, és rátette a lábát Vivekánanda mellkasára! És akkor történt valami, megindult valamiféle energia, és Vivekánanda három órára transzba esett. Amikor kinyitotta a szemét, immár egészen más ember volt.

Rámakrisna megkérdezte tőle:

- Na, most mit mondasz? Van Isten, vagy nincs? Most mit mond a belső érzéked?

Vivekánanda olyan nyugalmat, olyan csendességet érzett magában, amilyet azelőtt még soha. Olyan öröm volt a bensőjében, olyan kellemes érzés, olyan túlcsorduló boldogság...

Meg kellett hajolnia, megérintette Rámakrisna lábát, és így felelt:

- Igen, van Isten.

Isten nem egy személy, hanem a jólét, az otthonosság legteljesebb érzése, annak legteljesebb érzése, hogy: „Ehhez a világhoz tartozom, és ez a világ hozzám tartozik. Itt nem vagyok idegen, nem vagyok kívülálló.” A legvégső, létfontosságú érzése annak, hogy: „Nincs választóvonal köztem és a teljesség között.” Ez a tapasztalat Isten. Ez a tapasztalat azonban csak akkor lehetséges, ha engeded működni a belső érzékedet.

Engedd működni! Adj számára annyi lehetőséget, amennyit csak tudsz. Ne tekintgess folyton külső tekintélyek felé, és ne keress külső véleményeket. Légy egy kicsit önállóbb. Érezz többet, gondolkodj kevesebbet.

Menj, nézd meg a rózsákat, és ne csak papagájként szajkózd: „Milyen gyönyörűek!” Ez talán csak egy vélemény, mondták neked az emberek, gyermekkorod óta ezt hallod: „A rózsa gyönyörű, csodálatos virág.” Ezért, amikor rózsát látsz, gépiesen elismerted: „Milyen csodálatos!” De valóban úgy is érzed? A belső érzéked mondatja veled? Ha nem, ne hangoztasd!

Nézz fel a Holdra, és ne mondd, hogy szép, hacsak nem a belső érzéked súgja. Meglepetten látod majd, hogy az elmédben hordozott dolgok kilencvenkilenc százaléka kölcsönzött. És a kilencvenkilenc százalék limlom között elvész, elsüllyed a belső érzék egy százaléka. Ne akarj jól értesült lenni. Fedezd fel a belső érzékedet!

A belső érzék által ismerhető meg Isten.

Hat érzék létezik: öt külső; ezek a világról nyújtanak tájékoztatást. A szem a fényről mond valamit; szem nélkül nem ismernéd a fényt. A fül a hangokról mond valamit; fül nélkül semmit sem tudnál a hangokról. És van egy hatodik, a belső érzék, amely önmagadról és a dolgok legvégső forrásáról mutat meg és mond el valamit. Ezt az érzéket kell felfedezned.

A meditáció nem más, mint a belső érzék felfedezése.

A világ legerősebb félelmét mások véleménye ébreszti. Abban a pillanatban azonban, hogy nem félsz többé a tömegtől, nem leszel többé birka – oroszlánná változol. Hatalmas bömbölés tör fel a szívedből, a szabadság üvöltése.

A Buddha ezt valóban oroszlánüvöltésnek nevezte. Ha egy ember eléri a tökéletes csend állapotát, bömbölni kezd, mint egy oroszlán. Első ízben ismeri meg, mi a szabadság, mert nem lesz benne többé félelem mások véleményétől. Nem számít, mit mondanak az emberek. Nincs jelentősége, hogy szentnek vagy bűnösnek tartanak-e; az egyetlen és kizárólagos ítélőbírád Isten. És Isten nem egy személyt jelent; Isten egyszerűen az egész univerzum.

Nem ember előtt kell számot adnod; hanem a fák, a folyók, a hegyek, a csillagok, az egész univerzum előtt. És ez a mi univerzumunk, a részei vagyunk. Fölösleges félned tőle, semmit sem kell rejtegetned előle. Igazság szerint, ha megpróbálnád, sem tudnál elrejteni semmit. A teljesség már tud róla, a teljesség többet tud rólad, mint te magad.

A második pont pedig még meghatározóbb: Isten már meghozta az ítéletét. Ez nem olyasvalami, ami majd a jövőben történik meg, hanem már megtörtént: már ítélkezett. Vagyis még ez az ítélkezéstől való félelem is megsemmisül. Nem vár a végén semmiféle utolsó ítélet. Nem kell reszketned. Az ítélet napja már az első napon bekövetkezett; abban a pillanatban, amikor Isten megteremtett, már meg is ítélt. Ismer téged, az ő teremtménye vagy. Ha valamit elrontasz, nem te vagy a felelős érte, hanem ő. Ha mellékútra tévedsz, ő a felelős érte, nem te. Hogyan is lehetnél te a felelős? Nem vagy a saját teremtményed. Ha festesz, és valamit elrontasz, nem mondhatod, hogy a festmény az oka – a festő az oka.

Úgyhogy fölösleges félned a tömegtől vagy valamiféle képzeletbeli Istentől, aki, ha vége a világnak, megkérdezi majd, hogy mit tettél és mit nem. Már meghozta az ítéletét – ez valóban fontos –, mindez már megtörtént, tehát szabad vagy. És abban a pillanatban, hogy megérted, hogy tökéletesen szabadon önmagad lehetsz, az életed új lendületet kap.

Osho (Bátorság c. könyv)

A pillanat fontossága

Egy ember hirtelen meghalt... Egyszer csak megpillantotta az Istent, ahogy közeledett egy bőrönddel a kezében.




- Fiam itt az ideje mennünk kell...
Az ember megkérdezte:
- De miért ilyen hamar? Olyan sok tervem volt még..
- Sajnálom fiam! De most van itt az ideje, tovább kell menned..
- És mi van a bőröndben?
- Minden ami a Tiéd volt!
- Ami az enyém volt? A holmim, ruháim, pénzem?
- Sajnálom, fiam..., de az anyagi javaid sohasem voltak a tieid. A földhöz tartoztak mindig.
- Akkor az emlékeim?
- Sajnálom fiam, de azok nem jönnek veled. Soha nem voltak a tieid. Az időhöz tartoztak.
- Akkor a tehetségem?
- Az sem a tied. A körülményekhez tartoztak.
- Akkor a barátaim...? A családom?
- Sajnálom fiam, de azok sem a tieid. Az életedhez tartoztak.
- De a feleségem..., és a gyerekeim?
- Sajnálom fiam, de ezek sem a tieid. A szívedé voltak
- Akkor a testem?
- Az sem volt a tiéd soha! Az a poré...
- Akkor a lelkem?
- A lelked az enyém.
A kétségbeesett ember kitépte a bőröndöt Isten kezéből és kinyitotta!...
Üres volt!
- Soha nem volt semmim?
- De igen fiam... Minden pillanat, amit megéltél csakis a tiéd volt!

Az élet pillanatokból áll. Pillanatokból amik csak a tieid. Örvendj nekik, ahogy csak tudsz!

És semmi azokból, amiket a magadénak hittél ne akadályozzon meg ebben!

(forrás: szeretet-forras.blog)

Szükségünk van egy alapvetően új gondolkodásra

„Az emberi lény része az egésznek, amit univerzumnak nevezünk, térben és időben behatárolt része.

Önmagát, gondolatait, érzéseit – a tudat valamiféle optikai csalódásaként – úgy érzékeli, mintha azok elkülönülnének a mindenség többi részétől. Ez a téveszme egyfajta börtönt jelent: személyes vágyainkra korlátoz bennünket és arra, hogy néhány hozzánk közelálló embert szeressünk.
Az a feladatunk, hogy a kört tágítva kiszabadítsuk magunkat ebből a börtönből, és a kör magába foglaljon minden élőlényt, a természet teljes egészét a maga szépségében. Az ember igazi értékét elsősorban az határozza meg, hogyan tud felülemelkedni önmagán. Szükségünk van egy alapvetően új gondolkodásra, hogy az emberiség túlélje.”

(Albert Einstein)

Az elfogadás bölcsessége

Az elfogadás bárminek a magadba fogadását jelenti, feltételek nélkül. Aki eleget élt, tudja, hogy a dolgok sokszor bizony "rosszul mennek". Pontosan az ilyen időkben van szükség az elfogadás begyakorlottságára, hogy száműzhesd életedből a fájdalmat és a szomorúságot.

Bármit hozzon is a pillanat, fogadd úgy, mintha te választottad volna! Fogadd el, és cselekedj! Dolgozz mindig vele együtt - soha ne ellene! Tedd a barátoddá, a szövetségeseddé - ne az ellenségeddé! Egész életed csodálatos változáson fog keresztülmenni.

Ha elfogadod, ami van, és teljesen jelenlévővé válsz, a múlt minden ereje megszűnik. Nem lesz rá szükséged többé. A jelenlét a kulcs.

A Most a kulcs.

Az ellenszegülés merevvé teszi a lelkedet, megkeményíti éned burkát, s így elkülönít mindentől. A megengedéssel minden kapcsolatod alapjaiban változik meg, hiszen így mindenkit olyannak fogsz elfogadni, amilyen.

Az elfogadás nem gyengeség. Hallatlan erő és spirituális hatalom rejlik benne.  Az elfogadással belső szabadságot vívsz ki magadnak minden helyzetben.  Azt tapasztalod, hogy a változás nem kerül erőfeszítésedbe. Szabad vagy.

Hogyan lehet abbahagyni az ellenállást?

Kezdd az egészet egyszerűen azzal, hogy felismered. Az ego azt hiszi, hogy ellenállásod az erődet bizonyítja, pedig csak elvág a Létezéstől, a valódi erő egyetlen forrásától.

A jelenlét hatalma

Belső békéd foka mutatja meg, hogy meddig sikerült eljutnod a figyelem gyakorlásában.

A fájdalom elengedése

Ameddig énérzékelésed egy része az érzelmi fájdalmadra összpontosul, tudattalanul is ellenállsz minden kísérletnek, amellyel meggyógyíthatnád a fájdalmat. Ha a fájdalomból kiindulva határozod meg önmagadat, nem szabadulhatsz. Meglátni, hogy ragaszkodsz a fájdalmadhoz, meglehetősen sokkoló felismerés. Ám abban a pillanatban, hogy ezt megérted, végeztél is a ragaszkodással.

Maradj jelen, maradj tudatos!

Legyél belső tered örök-éber őrzője! Jelen kell lenned ahhoz, hogy képes legyél látni fájdalomtestedet, és érezni az energiáját. Ezzel képtelenné válik irányítani a gondolkodásodat.

Minden negativitás a jelen tagadásából származik.

A szorongás, az aggodalom, a feszültség, a stressz, a nyugtalanság - a félelem összes formája - a túl sok jövő, és a nem elég jelen okozata. A jelen a valóság, amely feloldja a múlt és a jövő illúzióját.

Ha megtagadod az érzelmi fájdalmat, minden tetted, gondolatod és kapcsolatod beszennyeződik. A belőled áradó negatív energiát mások öntudatlanul átveszik

Megszabadulás a változáson keresztül

A megvilágosodás nem pusztán a folyamatos belső és külső konfliktus végét jelenti, hanem a szüntelen gondolatáramlás borzasztó szolgaságának a végét is. Milyen döbbenetes is a felszabadulásnak ez az élménye!

Amikor a kényszeres küzdelem megszűnik, a Létezés öröme áramlik minden tettedbe.

Amint figyelmed a Most-ra irányul, jelenlétet, nyugalmat, békét fogsz érezni.

A tudatosság lángja

Ne feledd, hogy a világról alkotott képed tudatosságod állapotáról árulkodik.

Nem vagy független a világtól, és nincs tőled független, objektív világ.

Minden pillanatban tudatosságod teremti meg a világot, amelyben élsz.

Az igazi változás mindig belül, nem pedig kívül megy végbe.

Találd meg belül a Most-ot!

Bárkivel is kerülsz kapcsolatba, jelenléted megérinti, s hatással lesz rá a belőled sugárzó béke - akár tud róla, akár nem.

(Eckhart Tolle)

Világunk rejtett oldala - Okkultizmus

Ezt a kifejezést: „okkultizmus” gyakran félreértették. A tudatlanok elméjében még a közelmúltban is egyértelmű volt a varázslattal, tanulmányozóiról pedig azt tartották, hogy a fekete mágia művelői, akik kabalisztikus jelekkel ékesített skarlátvörös, omló köntöst viselnek, s titokzatos környezetben, egy fekete macska társaságában bűvös főzeteket kotyvasztanak sátáni varázsigék mormolása közben.

Még most is és azok között is, akiket műveltségük az ilyen babonák fölé emel, megmaradt egy csomó félreértés. Pedig a szó latin eredete tisztázhatná, hogy a rejtett dolgok tudományát jelenti. Mégis gyakran lekicsinylik, értelmetlennek és gyakorlatiatlannak tartják, álmokkal és jóslásokkal, hisztériával és halott-idézéssel, az életelixír és a bölcsek köve keresésével hozzák kapcsolatba. Komoly tanulmányozók, akik pedig jobban tudhatnák, folyton azt hangoztatják, hogy a dolgok rejtett oldalát készakarva takarják el előlünk, mintha a tudást, amely általános lehetne, csak a kevesek szeszélye és önzése tartaná szándékosan vissza. A tény pedig az, hogy semmi más, csak a saját korlátozottságunk takarhat el előlünk valamit, és hogy fejlődésünk arányában növekszik és tágul a világ, mert mind többet és többet tudunk meglátni nagyszerűségéből és szépségéből.

E megállapítás cáfolatául felhozható az a jól ismert tény, hogy a nagy beavatásoknál, amelyek az újonc előmenetelét jelzik a magasabb fejlődés ösvényén, bizonyos meghatározott új tudást adnak át. Ez teljesen igaz, de a tudást csak azért kaphatja, mert már addig a pontig fejlődött, hogy felfoghatja azt. Éppen úgy nem tartják vissza az emberiség többi részétől, mint ahogy a másodfokú egyenlet ismeretét sem tartják vissza a gyermektől, aki még az egyszereggyel bajlódik. Ha majd a gyermek eléri azt a fokot, hogy megérti az egyenleteket, a tanító örömest megmagyarázza a szabályokat. Pontosan ugyanígy, mihelyt valaki képessé tette magát bizonyos beavatáskor kapható felvilágosítások befogadására, azonnal megtörténik a beavatás. De a magasabb tudás befogadására csak úgy képezhetjük ki magunkat, ha megpróbáljuk megérteni jelen körülményeinket, és életünket a való tények tekintetbe vételével okosan rendezzük be.

Az okkultizmus tehát a természet rejtett oldalának tanulmányozása, helyesebben az egész természet tanulmányozása, nemcsak annak a kicsi résznek, ami a modern tudomány kutatásainak körébe esik. Fejlődésünknek jelenlegi fokán a természetnek jóval nagyobbik része teljesen ismeretlen, mert az emberiség többsége képességeinek még csak elenyészően csekély részét fejlesztette ki. A közönséges ember tehát életbölcseletét (amennyiben egyáltalán van neki) teljesen helytelen alapokra fekteti. Cselekedeteit többé-kevésbé az a néhány természeti törvény irányítja, amelyeket ismer, ennélfogva mind életéről szóló elméletei, mind mindennapi szokásai szükségképpen hibásak. Az okkultistának sokkal tágabb a látóköre: ő számításba veszi a magasabb világok ama erőit, amelyeknek működése a materialista elől el van rejtve, és így életét a természet teljes törvénykönyvének engedelmeskedve rendezi be, nemcsak olykor-olykor alkalmazkodva egy parányi töredékhez.

Akinek semmi tudomása nincs az okkult dolgokról, annak igen nehéz belátni, hogy saját korlátozottsága milyen nagy, milyen komoly, mennyire mindent átfogó. Hogy ezt a korlátozottságot némiképpen jellemezzük, annak egyedüli módja az, ha elképzelünk egy, a mi énünknél még korlátozottabb tudatot, és elgondoljuk, miben különbözne a miénktől. Tételezzünk fel egy olyan tudatot, amely csak szilárd anyagot képes észlelni, az anyag folyékony és gáznemű alakjai éppen annyira nem létezők számára, mint az éteri, asztrális és mentális formák a közönséges ember számára. Könnyen belátjuk, hogy az ilyen tudat képtelen lenne valamennyire is helyes képet alkotni magának a körülötte levő világról. A szilárd anyag – az egyetlen, amit észlelni képes – folyvást olyan lényeges változásokon menne át, amelyeket ésszerűen nem lehetne megmagyarázni.

Például: záporeső után a föld szilárd anyaga megváltozna, a talaj megpuhulna, s nedvességgel telítődne. E változás előtt a tudat teljesen értetlenül állna. A szél porfelhőket kevergethetne, magával sodorván a felkavart port; a szilárd anyagnak ez a mozgása azonban teljesen indokolatlan volna annak, akinek semmi fogalma nincs a levegőről. Felesleges több példát felhozni ama nyilvánvaló tétel bizonyítására, mennyire elégtelen képet alkotna a világról a szilárd anyagokra támaszkodó tudat. Viszont nehezebben fogjuk felismerni azt, hogy mi jelenlegi tudatunk úgy viszonyul a fejlett ember tudatához, mint a fenti tudat a miénkhez.

A teozófia tanulmányozói legalább elméletben tudnak arról, hogy mindennek van rejtett oldala, és azt is tudják, hogy legtöbb esetben ez a rejtett oldal sokkal fontosabb, mint az, ami fizikai szemmel látható.

Más oldalról megvilágítva ezt a kérdést tudjuk, hogy érzékszerveink, amelyeknek segítségével a külső tárgyakról ismereteket szerzünk, még csak tökéletlenül vannak kifejlődve, ezért ismereteink is csak részlegesek. Amit a körülvevő világból látunk, korántsem minden, ami látható. Az az ember pedig, aki nem rest érzékeit fejleszteni, tapasztalni fogja, hogy annak arányában, ahogy ez sikerül neki, élete teljesebb és gazdagabb lesz. A természetnek, művészetnek, zenének kedvelője az élvezetnek hihetetlenül elmélyült és felmagasztosult területeit tárhatja fel, ha ide való belépésre képesíti magát. Mindenek fölött azonban aki szereti embertársait, az előtt a bensőséges megértésnek, és ezért a sokkal nagyobb hasznavehetőségnek sokkal nagyobb lehetőségei nyílnak meg.

Mi még csak félúton vagyunk a fejlődés létráján, így tehát érzékeink is csak félig vannak kifejlődve. Megvan azonban a lehetőségünk, hogy meggyorsítsuk felfelé haladásunkat ezen a létrán, kemény munkával lehetséges azzá tenni érzékeinket most, amilyennel majd a távoli jövőben minden ember rendelkezni fog. Azt az embert, aki ezt most véghez viszi, látnoknak, tisztánlátónak (clairvoyant) nevezik.

Szép szó ez: clairvoyant, tisztánlátó. Olyan valakit jelent, aki „tisztán lát”. Csakhogy ezt a képességet rettenetesen lealacsonyították, és rosszra használták úgy, hogy az emberek elméjében mindenféle csalással és bűvészfogásokkal azonosult: cigányasszony alakjával, aki néhány fillérért megmondja a szolgálónak, szőke vagy barna herceg jön el érte, hogy feleségül vegye; vagy olyan vállalkozásokkal a városok elegáns negyedében, ahol egy százasért fellebbentik a fátylat előkelőbb kliensek jövőjéről.

Minden szabálytalan és nem tudományos; sok esetben nem egyéb szemfényvesztésnél és arcátlan rablásnál. De mindig, bizonyos mértékig a jövőbe látni nem képtelenség. Meg lehet tenni és meg is tették számtalan esetben. Ezeknek az alkalmi „jós”-oknak kétségkívül van néha egy-egy villanásuk a magasabbrendű látásból, bár rendesen nem számíthatnak arra, hogy megint fog jelentkezni akkor, amikor szükségük van rá.

De mindeme homály mögött van egy megingathatatlan tény – valami, amit ésszerűen megközelíteni, és tudományosan tanulmányozni lehet. Sokévi tanulmány és kísérletezés eredményeként nyomatékosan állítom, amit már föntebb írtam: lehetséges úgy kifejleszteni az érzékeket, hogy az ember sokkal többet meglásson ebből a csodálatos és gyönyörű világunkból. Minderről a képzetlen átlagembernek még csak sejtelme sem lehet abban a sötétségben, amit ő megelégedetten világosságnak nevez.

Kétezer ötszáz évvel ezelőtt az indiai tanítók legnagyobbika, Gautama BUDDHA mondta tanítványainak: „Ne panaszkodjatok, ne siránkozzatok, és ne imádkozzatok, hanem nyissátok ki szemeteket, és lássatok. Az igazság mind körülöttetek van, csak a kötést kell levennetek szemetekről, és néznetek kell; az igazság pedig olyan csodás, olyan szép, s mindennél különb, amiről az emberek valaha álmodtak, vagy amiért imádkoztak, és minden időre szól.”

Az ő szavai bizonyosan még sokkal többet jelentettek, mint amiről én most írni fogok. De ez így is egy lépés azon az úton, amely a beteljesedés dicsőséges célja felé vezet. Ha nem is fejti még ki az egész igazságot, mindenesetre sokat megmutat belőle. Eltávolít az utunkból egy egész csomó közkézen forgó hamis fogalmat, és tisztáz sok olyat, amelyet titokzatosnak vagy problematikusnak tartanak az e téren még tanulatlanok. Megmutatja, hogy mindezek a dolgok csak azért voltak számunkra titokzatosak és problematikusak, mert alulról néztük a dolgokat, mint elszigetelt, összefüggéstelen töredékeket, ahelyett, hogy föléjük emelkedtünk volna olyan színvonalra, ahonnan egy hatalmas egész részeiként tűnnek fel. Egy pillanat alatt megoldódik sok olyan kérdés, amelyen rengeteget vitatkoztak, például az ember továbbélése halála után. Tisztázódik sok különös dolog, amelyet az egyházak tanítanak; eloszlik tudatlanságunk, és megszűnik félelmünk az ismeretlentől, mert ésszerű és rendezett terv kerül elénk.

Mindezen kívül mindennapi életünk szempontjából is új világ tárul elénk, új világ, mely mégis része a réginek. Kitűnik, hogy – amint kezdetben mondtam – mindennek van rejtett oldala, és hogy a legközönségesebb cselekedeteinknek gyakran olyan következményei vannak, melyekről azelőtt nem vettünk tudomást. Megértjük a telepátiának nevezett jelenséget, mert ahogy vannak hő-, fény- és elektromos hullámok, éppen úgy vannak gondolathullámok is, bár finomabb anyagban hatnak, s ezért fizikai érzékeinkkel nem észlelhetők. Ezeket a rezgéseket tanulmányozva látjuk, miképpen hat a gondolat, és megtanuljuk, hogy a gondolat milyen óriási, jóra vagy rosszra fordítható erő. Pedig ezt az erőt bizonyos mértékig – bár öntudatlanul – mindnyájan használjuk, de még százszorta hatásosabban kezelhetjük, ha működését megértjük. A további kutatás felfedi előttünk az un. „gondolatformák” alkotásának módszerét, és útmutatást ad arra nézve, hogyan használhatnánk ezeket akár magunk, akár mások javára sokféle módon.

Az okkultista mindezeket a láthatatlan hatásokat gondosan tanulmányozza, és ennélfogva cselekvéseinek eredményeit jobban kiszámíthatja, mint embertársai. Többet tud az életről, mint mások, s józan eszét arra használja, hogy e tudás alapján módosítsa életét. Mai életünk sok tekintetben különbözik középkori elődeink életétől, mert többet tudunk náluk. Felfedeztük az egészségtan néhány törvényét; a bölcs ezeknek megfelelően él, ezért az általános életkor határozottan hosszabb most, mint a középkorban volt. Vannak még mindig balgák, vagy tudatlanok, akik vagy nem ismerik az egészséges élet törvényeit, vagy nem törődnek velük; azt hiszik, hogy mivel a betegségcsírákat nem látják, ezeknek nincs is fontosságuk, - tehát nem fogadják el az új felfedezéseket. Az ilyenek kapják meg aztán elsőnek a járványokat, s ők szenvednek legtöbbet, ha valami szokatlan követelményt rónak a közösségre. Szükségtelenül szenvednek, mert elmaradtak koruktól. De nemcsak önmaguknak ártanak hanyagságukkal. A tudatlanságuk vagy gondatlanságuk okozta körülmények gyakran megfertőzik a környéket, amelyet másképpen semmi baj sem ért volna.

Az, amiről én beszélek, tökéletesen ugyanez, csak más színvonalon. A mikroszkóp felfedezte a betegségcsírákat; az értelmes ember felhasználta a felfedezést, és átrendezte életét. Az oktalan nem vette figyelembe, s úgy folytatta életét, mint azelőtt. A tisztánlátás felfedi a gondolaterőt és sok más, ezelőtt nem is gyanított képességet. Az értelmes ember ezt a felfedezést is felhasználja, s eszerint rendezi be életét. Az oktalan itt sem veszi figyelembe az új felfedezéseket. Ismét azt hiszi, hogy amit nem lát, az nem fontos. Ismét szenved, amikor nem szükséges, mert elmaradt korától.

De nemcsak hogy gyakran szenved valódi kínokat, hanem elszalasztja az életnek sok élvezetét. A festészetnek, költészetnek, zenének, irodalomnak, a vallásos szertartásoknak, a természet szépségeinek, mindnek megvan a rejtett oldala, a fizikainál sokkal nagyobb teljessége, tökéletessége. Az az ember pedig, aki ezt látni vagy érzékelni tudja, sok olyan élvezethez jut, amikről halvány sejtelme sincs annak, aki tompa érzékekkel megy el mellettük.

Az észlelőképesség megvan minden emberi lényben, csak többnyire még fejletlen. Kifejlesztése általában sok időt és kemény munkát vesz igénybe, de nagyon megéri a ráfordított fáradságot. Ne merjen azonban senki belefogni, akinek indítóokai nem tökéletesen tiszták és önzetlenek, mert aki nem a legmagasabbrendű célokból törekszik átfogóbb képességekre, átkot von magára, s nem áldást.

De a dolgozó ember, akinek nincs ideje rá, hogy kitartó erőfeszítéssel fejlessze ki szunnyadó belső erőit, még sincs elzárva attól, hogy az okkult kutatásokból eredő jótéteményekben ne osztozzon, mint ahogy élhetünk egészségen akkor is, ha történetesen nincs mikroszkópunk. Ha nem is látjuk a betegségcsírákat, a szakember bizonyosságából tudjuk, hogy vannak, és tudjuk, hogyan kell tőlük őrizkednünk. Az, akinek még csak nem dereng a tisztánlátása, tanulmányozhatja olyanok írásait, akik már elsajátították, és így munkájuk eredményeit hasznosíthatja. Igaz, nem láthatja még mindazt a ragyogást és szépséget, amit a tökéletlen érzékek eltakarnak, de könnyen megtanulhatja, hogyan kerülheti el a láthatatlan rosszat, és hogyan hozhatja működésbe a láthatatlan jó erőket. Így jóval előbb, mintsem ténylegesen látja őket, bebizonyíthatja magának létezésüket, mint ahogy egy elektromotor kezelője megbizonyosodik az elektromosság létezéséről, bár soha nem látta, s nem is tudja, miben áll.

Meg kell próbálnunk annyit megérteni világunkból, amennyit csak tudunk. Nem szabad elmaradnunk a fejlődés menetében, nem szabad anakronizmusokká válnunk azzal, hogy nem érdeklődünk ezek iránt, amelyek pedig csak új szemszögből való bemutatásai a legősibb bölcsességnek. „A tudás hatalom” ebben az esetben is, mint minden másban; s ebben az esetben – mint minden másban - az erő, bölcsesség és szeretet dicső hármasának mindig együtt kell járniuk.

Van azonban különbség az elméleti megismerés és a tényleges meglátás között; azt gondolom tehát, hogy talán valamelyest közelebb segíti a tanulmányozókat a valóságos felfedezésben, ha leírom számukra a mindennapi élet egyszerű történéseinek rejtett oldalát a tisztánlátó szemével nézve,  olyan ember szemével, aki kifejlesztette magában az asztrális, mentális és kauzális testeken át történő észlelés képességét. Az intuíciós test segítségével nyert meglátás persze még végtelenül nagyszerűbb és hatásosabb, de oly teljesen leírhatatlan, hogy haszontalan volna bármit is mondani róla. Azon a színvonalon már minden tapasztalat az emberen belül van, nem kívüle. A látomás dicsősége és szépsége többé nem olyasvalami, amit érdeklődéssel figyel, hanem amit szíve legbelsejében érez, mert része önmagának.

(Charles Webster Leadbeater)

 

A nirvána feltétel nélküli egyesült egysége.

A nirvána a feltétel nélküli elfogadás állapota. Mindegy, hol vagy, ha életedet teljesen elfogadod és örömmel, boldogsággal, szeretettel, békével, hálával töltöd meg.

Mivel a teljes tudatosságod által a kollektív teremtő erejének veted alá magad, így egyesülsz az egységgel. Ebben az egyesült egységben senki nem létezhet számodra, csak az egyenlő lelkek világa. Ez a nirvána feltétel nélküli egyesült egysége. Ebben az esetben a nirvána kérdése már nem okozhat gondot neked. Hiszen sohasem kell belépned a nirvánába, mert mindig benne laksz, ahol a váratlanul beköltözött nyugalmat és békét érezheted. A problémád csak akkor merülhet fel, ha elutasítod azt. Abban a pillanatban, amikor elutasítottad, kíváncsiskodni kezdesz egy másik élet iránt és kételkedsz önmagadban is. A filozofálgatással állandóan a kérdésekre válaszokat vársz, de mindhiába, mert nem kapsz megfelelőt. Egy idő után ez zűrzavart okozhat a fejedben, így nem leszel képes kezelni a dolgaidat. Tehát a nirvána feltétel nélküli egyesült egységből kiválva visszakényszeríted magad a hétköznapi rohanó életed kerékvágásába és a megbontottság eszméjét és gondolatát hordozod lelkedben. De ha mégis idővel rájössz, hogy visszatérnél a nirvána feltétel nélküli egyesült egységéhez, akkor is számos lehetőséged adódhat arra, hogyan tedd meg az első lépéseket. A Természetfeletti Intelligencia a te kezedbe adta a döntés jogát, csak jól kell élned vele.

(Szemesi Csaba)

Az elengedés szabadsága

Elengedni csak azt tudom, amit egyszer már jól megfogtam, amibe belekapaszkodtam, görcsösen belemarkoltam, és úgy gondolom az enyém, a tulajdonom, birtokom tárgya, valami, aminek gyümölcséből csak én részesülhetek.

Életünk különböző szakaszaiban, más-más dolgokról gondolhatjuk, hogy a miénk.

Tárgyakról (lakásom, autóm), emberekről (gyermekem, feleségem), hitrendszerekről (vallásom, politikai álláspontom, világnézetem).

Az ezekhez való ragaszkodás függvényében, megtartásukért akár áldozatokat is hozunk.

Csakhogy az áldozat valódi jelentését félreértelmezve, ami a fentiek velejárója, ezt legtöbbször magunk és mások kárára tesszük pusztán azért,

mert értékrendünk is saját, azaz a miénknek gondolt.

A teljes elfogadás a kulcs. Az a tolvajkulcs: minden ajtót kinyit. Nincs olyan ajtó, amit az elfogadás ne nyitna ki.

Ez egyszerűen olyan kulcs, ami minden zárba beleillik – mert abban a pillanatban, hogy elfogadsz valamit, egy átalakulás indul meg a lényedben, hiszen nincs többé konfliktus.

(Osho)

Hermész Triszmegisztosz: Tabula Smaragdina

Valóságos, hazugság nélkül való,

biztos és teljességgel igaz!

hogy ami lent van, ugyanolyan,

mint ami fent van,

és ami fent van, ugyanolyan,

mint ami lent van

az Egyedülálló Dolog

csodájának véghezvitelére.

És amint minden dolog

Egyből lett

az Egyedülálló közvetítésével:

úgy minden dolog

egy dologból születik

az alkalmazkodás által.

(Hermész Triszmegisztosz: Tabula Smaragdina)

Egész-ség

A szervezet megbetegedése, mindig jelzés az egyénnek arra vonatkozóan, hogy valamit nem a lelke szerint tesz (felborult az egyensúly), nem az útján jár, tehát változtatni kell.

Ahhoz, hogy tudjuk mi a helyes út, meg kell ismerni önmagunkat, meg kell ismerni a lelkünket, és akkor rátérve az utunkra azonnal megjelenik a gyógyulás. Fontos megnyílni a világ felé, az új gondolatok és érzések felé és befogadni mindazt, ami eddig kimaradt az életünkből. Ilyen a lélek szeretet energiája, mely mindent meggyógyít és helyre tesz, és a teljesség megéléséhez nélkülözhetetlen.

A világ melyben élünk szintén egy beteg képét tükrözi vissza, ezt a gondolatmenetet követve a betegség olyan tüneteit viseli, mely szintén csak az őszinte és tiszta, érdekmentes igazság által gyógyítható. A Föld ökológiai egyensúlyának visszaállítása akkor válhat valóra, ha az emberek egy magasabb tudati szintre kerülve képesek lesznek a szeret útján járva elfogadni és megérteni, hogy az EGÉSZ fennmaradásához az egyéni érdek és haszon helyett a közösség érdeke az előbbre való, melybe a Földünk is beletartozik.
Elmondhatjuk tehát, hogy akkor fogunk egész-ségben élni, ha elindulunk egy testi és lelki tisztulási folyamaton, melynek végén a szeretet beköltözik az életünkbe és megbékélünk mindennel, ami bennünk van, és ami körbevesz minket!

(Berente Tímea)

Isten megértése

Hacsak magad nem válsz Istenné, Istent soha nem értheted meg. Mert az igazi Tudást csak a felismert Egység szülheti meg. 

Cseperedj fel határtalan méretűre, szabadulj meg a testedtől, emelkedj az Idő fölé, válj örökkévalóvá – akkor majd megérted Istent... Hidd, hogy számodra semmi sem lehetetlen, gondold meg halhatatlanságodat, fogd fel pillanat alatt az összes tudomány és művészet lényegét. Érj fel az elérhetetlen magasságokba, nyúlj le a legmélyebb mélységekig. Szívd magadba tűz és víz minden érzékelhető vonását, képzeld azt, hogy ott vagy egyszerre mindenütt, égben, földben, tengerben. Még meg sem születtél, és már meg is haltál... Ha mindezt egyszerre magadba fogadod, időt, teret, mennyiséget és minőséget, és mindezeknek okát, akkor talán megérted Istent.

(Hermész Triszmegisztosz)

Az igaz szeretet megéléséről

Először is önmagadban valósítsd meg a szeretetet.
Kezd el önmagadat szeretni. Nem egoista módon. 

Vannak akik azt hiszik, hogyha valaki önmagát szereti, 
az nagyon egoista, de amikor önmagunkat, az Önvalót szeretjük,
akkor nem a fizikai testre gondolok.
Önmagunk iránti szeretet azt jelenti,
hogy transzcendentáljuk létünk fizikai aspektusát.
A szeretet által kifejleszted magadban a bizalmat és a türelmet.
Ha megvan benned ez a három:
a szeretet, a bizalom és a türelem, akkor mindened megvan.
Sok életen keresztül eljátszottad ugyanazt a játszmát.
Ès újra meg újra megismétled ugyanazt, megfeledkezve arról, hogy az Úr ott van mélyen a szívedben.
Kívül keressük Őt.
Keressük Őt a világban, pedig csak befelé kellene figyelni,
elmélyedni és ott belül megtalálnád Őt.
Engedd el az elmét, ami csak a körülötted lévő világgal van elfoglalva. Amikor befelé figyelsz és elmerülsz a szívedben,
érezni fogod ott a békét és a boldogságot.
Élvezd ezt!
Meg fogod tapasztalni, hogy milyen csodálatos ez a szeretet. Ne csak egyszerűen mond valakinek, hogy "Szeretlek",
hanem tényleg mélyen legbelül éld ezt meg - ez az igazi szeretet.
Nem csak egy embernek szól, hanem mindenkinek.
Szeress feltétel nélkül!

(Sri Swami Vishwananda)

Öröm

Sok - sok vallás van, mert nagyon sok ember boldogtalan. A boldog embernek nincs szüksége vallásra, a boldog embernek nincs szüksége templomra, szentélyre - mert a boldog embernek az egész világegyetem a temploma, az egész létezés a szentélye.

A boldog ember nem folytat vallásos tevékenységet, mert az egész élete vallásos. Minden, amit boldogsággal teszel, imádság - a munkád istentiszteletté válik: még a légzésed is csodálatos ragyogás, kecsesség.

Ha szereted a munkád, amit végzel, ha szereted a módot, ahogyan élsz, akkor meditatív vagy. Akkor semmi nem vonja el a figyelmedet. Amikor a dolgok elvonják a figyelmedet, az egyszerűen azt mutatja, hogy nem érdekel igazán az, amivel foglalkozol.

Egy valódi emberi lény veszi a bátorságot, hogy olyan dolgok után menjen, amelyek boldoggá teszik.

Nincs semmid, amit kockára tehetnél: csupán a boldogtalanságod, a nyomorúságod. Az emberek azonban még ahhoz is ragaszkodnak.

A világ nem lehet barátságos mindaddig, amíg el nem dobjuk a versengés eszméjét. A valódi oktatás nem versenyezni tanít majd, hanem együttműködni. Nem arra tanít, hogy harcolj, és elsőként érkezz. Arra tanít, hogy kreatív légy, szeretetteljes és üdvözült, ne hasonlítgasd magad másokhoz. Nem arra tanít, hogy csupán akkor lehetsz boldog, ha első vagy - ez merő ostobaság. Az nem fog boldoggá tenni, ha egyszerűen első vagy, mert az elsőség iránti igyekezetben annyi nyomorúságon mész keresztül, hogy mire előrekerülsz, hozzászoksz a nyomorúsághoz. A valódi tanítás azt mondja, hogy élvezz mindent, amit csinálsz, de az eredményért, hanem önmagáért a cselekvésért.

Használd azt, ami történetesen éppen veled van az adott pillanatban, de ne légy birtokló. Ne próbáld fenntartani rá a jogodat! Semmi sem a tiéd, minden a létezéshez tartozik.

Amikor beteg vagy, lehangolt, nyomorult, meglátogatnak a barátaid, kedveskednek, vigasztalnak. Amikor boldog vagy, ugyanezek a barátok féltékenyek lesznek rád. Amikor igazán boldog vagy, azt veszed észre, hogy az egész világ ellened fordul. Senki sem szereti a boldog embert, mert sérti mások egóját. A többiek arra gondolnak: "Szóval te boldog lettél, mi pedig még mindig a sötétben, a nyomorúságban, a pokolban vánszorgunk! Hogyan merészelsz boldog lenni, amikor mi mind ilyen nyomorultak vagyunk?!"

Nézz bele a nyomorúságodba, és rá fogsz bukkanni bizonyos alapvető dolgokra. Tiszteletet kapsz tőle. Az emberek barátságosabbak, együtt érzőbbek veled. Több barátod lesz, ha nyomorult vagy.

Tanuld meg, hogyan lehetsz boldog, és tanuld meg tisztelni a boldog embereket, fordíts nagyobb figyelmet a boldog emberekre. Ezzel hatalmas szolgálatot teszel az emberiségnek. Ne légy túl együttérző a nyomorult emberekkel. Ha valaki nyomorult, segíts neki, de ne légy együtt érző! Ne add meg neki azt a képzetet, hogy a nyomorúság kifizetődő. Tudasd vele egyértelműen, hogy segítesz neki, de "nem tiszteletből, hanem egyszerűen azért, mert nyomorult." És te nem teszel mást, mint megpróbálod kihozni őt a nyomorából, mert a nyomorúság csúnya. Értesd meg vele, hogy a nyomorúság csúnya, hogy nyomorultnak lenni nem erény, hogy nem tesz vele szolgálatot az emberiségnek.

Ha nem akarsz sötétséget, hozz fényt. Ha sötétséget akarsz, vidd el a fényt. De mindenképpen a fénnyel tégy valamit: a sötétséggel közvetlenül semmit sem tehetsz.

Mindenki úgy érzi, hogy mások felelősek a boldogtalanságáért. A férj azt gondolja, hogy a feleség tehet róla, a feleség a férjet okolja. A gyerekek azt gondolják, hogy a szülők felelőssége, a szülők a gyerekekre hárítják. Ilyen bonyolulttá vált. És miközben valaki másra hárítod a felelősséget, nem tudatosul benned, hogy a felelősség áthárításával elveszíted a szabadságodat. A felelősség és a szabadság ugyanannak az éremnek a két oldala.

Az egész hülyeség azért kezdődik, mert nem vagy hajlandó elfogadni: te vagy a felelős a nyomorúságodért.

(Osho)

A türelem gyakorlása

Akik ártani akarnak nekem, azok valójában tálcán kínálják a spirituális fejlődés legnagyszerűbb lehetőségét.

Hiszen amikor összeakadok velük, természetes módon gyűlöletet és haragot érzek, és általuk esélyt kapok, hogy megtartóztassam magam ezektől az indulatoktól. Ha mindig mindenki kedves lenne hozzám, soha nem lenne lehetőségem a türelem gyakorlására. Hiszen könnyű együtt érezni azokkal, akik ...jók hozzám, és akiket kedvelek, az igazi próbatétel az, amikor valaki ártani akar nekem, meg akar gátolni valamiben, elvesz tőlem valamit, vagy inzultál. Ha az ilyen ember iránt is tudok szeretet érezni, az már előrelépés. Ez az ember tehát lehetőséget ad a fejlődésre, és ezért hálával tartozom neki. Ilyen lehetőséget még Khenszur Thabkje Rinpocse sem tud nyújtani nekem a bölcs tanításaival, ezért az ellenségemet legnagyobb tanítómként kell tisztelnem.

(Tendzin Gyaco a 14. dalai láma)

Le tudod venni a szemüveged?

"Aki soha nem próbálja meg a világot a magáétól eltérő nézőpontból szemlélni, s még kevésbé hajlandó besétálni egy efféle ismeretlen utcába, az megint csak elutasítja, hogy kikukkantson a saját magának épített, kényelmes világ falai mögül."
(Julian Baggini)

Mindannyian másképp érzékeljük a világot, másfajta szürőn futtatjuk át a velünk történt eseményeket. Az érzékelésünk nagy mértékben függ a már megszerzett tapasztalatainktól, illetve azoktól a szabályoktól, amiket elsajátitottunk életünk során. Úgy is kifejezhetném magam, hogy mindenki más szemüvegen keresztül látja az őt körülvevő személyeket, illtve értelmezi a vele történő eseményeket. Ezzel nincs is semmi gond, hiszen minden lélek teljesen egyedi, probléma csak akkor jelentkezik, ha annyira ragaszkodunk a saját szemüvegünkhöz, hogy ezáltal nem tudunk megfelelő emberi kapcsolatokat kialakitani. Ebben az esetben azt gondoljuk, hogy a mi elgondolásunk a helyes és meg sem próbáljuk megvizsgálni az eseményeket a másik ember szemszögéből.

Minden emberi kapcsolódás minőségét nagy mértékben befolyásolja az egyén érzelmi intelligenciájának ( EQ) mértéke, ami életünk során fejleszthető. Nem tévesztendő össze az IQ-val, ami 18 éves kor körül beáll és a tanulási képességeket mutatja.  Ezzel szemben az EQ az érzelmek kezelésének képességét mutatja és folyamatosan fejleszthető, bár nem egyik napról a másikra következik be a változás. A közhiedelmmel ellentétben nem azok az emberek sikeresek, akik magas IQ-val rendelkeznek, ez az állitás csak abban az esetben állja meg a helyét, ha a magas IQ, magas EQ-val párosul.

Visszatérve a kiindulópontunkhoz, ahhoz, hogy értékes kapcsolatokat tudjunk kialakitani, viszonylag magas érzelmi intelligenciával kell, hogy rendelkezzünk. Tisztában kell lennünk saját érzelmeinkkel, meg kell értenünk a kapcsolatot érzelmeink, gondolataink és tetteink között. Képesnek kell lennünk rá, hogy egy-egy nehézség után minél hamarabb a kivánt, pozitiv érzelmi állapotba tudjunk kerülni, illetve tudjuk magunkat motiválni sikereink elérése érdekében. De ugyan olyan fontos, hogy felismerjük embertársaink érzéseit is, megpróbáljuk egy kicsit az ő szemüvegükön keresztül szemlélni a világot.

 (Rajmon Beáta)