2013. szeptember 1., vasárnap

Egész-ség



A szervezet megbetegedése, mindig jelzés az egyénnek arra vonatkozóan, hogy valamit nem a lelke szerint tesz (felborult az egyensúly), nem az útján jár, tehát változtatni kell.




Ahhoz, hogy tudjuk mi a helyes út, meg kell ismerni önmagunkat, meg kell ismerni a lelkünket, és akkor rátérve az utunkra azonnal megjelenik a gyógyulás. Fontos megnyílni a világ felé, az új gondolatok és érzések felé és befogadni mindazt, ami eddig kimaradt az életünkből. Ilyen a lélek szeretet energiája, mely mindent meggyógyít és helyre tesz, és a teljesség megéléséhez nélkülözhetetlen.

A világ melyben élünk szintén egy beteg képét tükrözi vissza, ezt a gondolatmenetet követve a betegség olyan tüneteit viseli, mely szintén csak az őszinte és tiszta, érdekmentes igazság által gyógyítható. A Föld ökológiai egyensúlyának visszaállítása akkor válhat valóra, ha az emberek egy magasabb tudati szintre kerülve képesek lesznek a szeret útján járva elfogadni és megérteni, hogy az EGÉSZ fennmaradásához az egyéni érdek és haszon helyett a közösség érdeke az előbbre való, melybe a Földünk is beletartozik.
Elmondhatjuk tehát, hogy akkor fogunk egész-ségben élni, ha elindulunk egy testi és lelki tisztulási folyamaton, melynek végén a szeretet beköltözik az életünkbe és megbékélünk mindennel, ami bennünk van, és ami körbevesz minket!
(Berente Tímea)