Íme, az ember! – mutatott Pontius Pilátus a
tövessel megkoronázott Jézusra, akinek nem sokkal később szembe kellett
néznie a halállal. Kicsit ilyen az ember is, jóllehet tövisei, tüskéi,
korbácsai és ruhája inkább a karmájából fonódik köré, mintsem valódi ágakból és
szíjakból. De hasonlatosak vagyunk mi, emberek, Jézushoz, mert ránk is vár a
nagy megpróbáltatás és megmérettetés: a halál torka.
Holisztikus és spirituális nézetem szerint az ember egy csodálatos
hármasságból áll: testből, szellemből és lélekből. A test önmagában csupán egy
eszköz, lényegében az anyagi világ ajándéka, melyre azért van szükségünk, hogy
a fizikai világot érzékelni tudjuk: tapintással, szaglással, hallással,
látással és ízleléssel. A testünkön keresztül tudunk érzéki-fizikai tapasztalatokat
szerezni. Testünk tehát egy hasznos teher, ami a fizikai létmódunkhoz elengedhetetlen
és amellyel foglalkoznunk kell, ha sokáig szeretnénk ebben a világban időzni.
A testünket folyamatosan karban kell tartanunk, mert különben
megbetegszik és tönkre megy.
A testünket óvnunk és védelmeznünk szükséges, hiszen a világ elemi erői
és a szociális környezetünk nem mindig veszi kellőképpen figyelembe
szükségleteit és igényeit, de hála Istennek, van egy önmagára figyelő énünk,
amely igyekszik gondoskodni testi szükségleteink kielégítéséről.
A test azonban önmagában annyira bonyolult, hogy szinte nulla a
valószínűsége, hogy a periódusos rendszerből megismert néhány elemből csak úgy
összerakódjon. Tulajdonképpen a spirituális szempontból nézett világban a
testet magasabb rendű
összetevők alkotják, illetve építik fel. E magasabb összetevőinket –mert
hogy minden ember kivétel nélkül rendelkezik velük –isteni részeknek is
nevezhetjük. Eme isteni komponenseink a szellem és a lélek.
Az emberi szellem nem csupán a fejünkben székelő gondolkodni képes
tudatot jelenti, hanem attól lényegesen többet. Az emberi szellem egy olyan tudatforma,
mely képes a magasabb dimenziókban, vagyis a fizikai érzékszerveken túli
világokban szabadon mozogni és érzékelni az ott zajló folyamatokat. A szellemünk
egy csodálatos találmány, mert önmagát érzékeli, de nem csupán a földi létben,
hanem a túlvilágon is. Túlvilágnak vagy másvilágnak a nem földi világokat
nevezem. Ugyanúgy használhatnám a szellemi világ kifejezést is, mert az anyagin
túl, illetve a
fizikai világban rejtetten mindig is jelen van az isteni szellem.
Természetesen
más és más formában nyilvánul meg az isteni lény a világban:
teremtményeken
és élettereken keresztül. Ezzel tehát csak arra utalok, hogy amennyiben
elfogadjuk, hogy egy szuperintelligens létforma részei vagyunk, akkor abba
beletartozik minden tokkal vonóval. Isten vagy Teremtő, aki végtelenül
sokféleképpen nyilvánul meg. Ő alkotja a világokat: túlvilágot és evilágot
egyaránt, plusz a teremtményeket: növényeket, állatokat, embereket azok minden
alacsonyabb rendű és magasabb rendű összetevőivel. Ekképpen az emberi szellem
egy nem anyagi része az embernek, amely modern kifejezéssel élve a szoftver,
ami egyfajta programként fut bennünk.
A szellemünknek sokféle megközelítése létezik. Az emberi szellemről van
szó, amikor egóról, én-tudatról, személyiségről, tudatalattiról, árnyékról,
tudatról vagy tudatosságról beszélünk. A tudatunk fénye, a megvilágosodás, a
gondolkodás egyes funkciói, az emlékezet, vagy épp a feledékenység, a jellemünk
és a magatartásunk mind-mind ennek a szellemnek nevezett isteni részünkön
múlik. Ez lehet fejlett és fejletlen, e szerint lehetünk buták és okosok,
érzékenyek és érzéketlenek, szóval az érzékelés és a viselkedés, a felfogásunk
és a gondolkodásmódunk
egy jelentős részét a szellemünknek tulajdoníthatjuk.
Az ember azonban még egy magasabb rendű összetevőt tudhat magáénak. Ez
pedig a lélek. A lélek olyan, mint egy csodálatos tudat bennünk, amelyik nagyon-nagyon
összetett. A lélek szintén egy isteni tudatforma
a szellemhez hasonlatosan, csak más a szerepe és a feladata. A
lelkünk tárolja magában a valódi isteni lényeget. A lelkünk alkotja a
valódi individuumunkat.
Tehát személyiségünk mögött ő az igazi egyéniség, ami az egyediségünket,
a páratlan mivoltunkat adja. De a lélek tárolja magában azokat a képességeket
és adottságokat, hajlamokat, amelyek előző életeinkből magunkkal hoztunk erre
az életre. A lélek tehát az ösztönösségünket, a rejtett tehetségünket is
tárolja, amelyért nem kell külön megdolgoznunk, vagy amit nem kell külön
megtanulnunk. A lélek adja a békét, a nyugalmat, a bölcsességet, az igazi
tudást és a szeretetet. A lélek örökké tudatos az emberben, de rezgései olyan
finomak, annyira magasak, hogy nem mindig érzékeljük, mert a hétköznapi tudatunk
erre sokszor nem
képes. A lélek tárolja magában a karmánkat is, azt a fajtát, amit a
leszületésünk, illetve a testet öltésünk során vállalt életfeladatként
szeretnénk megvalósítani. Tehát a lélek határozza meg a célokat és tartalmazza
a célok megvalósításához
szükséges eszközöket. A lélek tehát a hardvere az emberi lénynek
(Száraz György)
