2015. május 30., szombat

Beszkennelték a testen kívüli állapotot



A University of Ottawa egyik pszichológushallgatójáról nemrég kiderült, hogy akaratlagosan meg tudja élni a testen kívüli állapotot: ez szerencsés áttörés lehet a kutatóknak, akik eddig nem tudták tanulmányozni a jelenséget. A kutatók fMRI-készülékkel beszkennelték a nő agyát az élmény alatt.




A testen kívüli élményt a legtöbben halálközeli élménnyel együtt élik meg: úgy érezzük, hogy saját testünk felett lebegünk, és úgy látjuk, ahogy a sebészek láthatnak minket, amikor fölénk hajolnak. Az élményt általában a testben lévő gyógyszerekhez vagy trauma hatására felszabadult hormonokhoz kötik.

Az egy részvevős tanulmányt a nyílt hozzáférésű Frontiers of Human Neuroscience-ban közölték még februárban. A szerzők a University of Ottawán működik pszichológiai iskola tagjai. Az eredmények szerint a nő pontosan alvás előtt éri el ezt az állapotot, de csak néha.

A kutatók azt írják, képes volt magát nézni úgy, hogy a levegőben forog a teste körül, illetve fekszik és vízszintes síkban gördül. Azzal viszont tisztában van, hogy valódi teste mozdulatlan.

fMRI-vel felvették

A kutatók fMRI-szkennelést csináltak a páciensen a kísérlet előtt, és azután is, hogy megkérték, lépjen át a testen kívüli állapotba, hogy pontosan megnézhessék, mi történik az agyában. Az eredményeket összehasonlították azzal, amikor simán képzelődik.

Kiderült, hogy azok a területek is aktiválódnak az agyban, amikor megéli az állapotot, amik a mozgás mentális reprezentációjáért felelősek. a kiegészítő motoros terület, a kisagy, az anguláris tekervény, az alacsonyabb temporális tekervény és az orbitfrontális kéreg, de a vizuális kéreg is észleltek aktivitást.

Az biztos, hogy a nő nem hamisítja a tüneteket, valami biztostan történik az agyában, ami alapján máshogyan éli meg a világot. A kutatók azonban egyelőre nem tudják megmondani, mi lehet a pontos ok, ráadásul a tanulmányban csak egyetlen résztvevő volt.

A kutatók szerint ez az élmény sokkal gyakoribb lehet, mint eddig gondoltuk, a megfigyelt nő meglepődött, hogy nem mindenki képes megélni ezt az állapotot. Az egész hasonló lehet a szinesztéziához, amikor az emberek színeket hallanak vagy éppen hangokat szagolnak.
(Forrás:index.hu)

Gunagriha testen kívül - videó