2017. június 8., csütörtök

A lélek határai



Sokan úgy tartják, hogy a test és a lélek egymástól független dolgok, amelyek csupán a fizikai valóságban működnek együtt. Az idegrendszer mint egy felfogó csatorna, arra szolgál, hogy észlelje a világunkban zajló eseményeket és az őt érő ingereket, ugyanakkor kívülről, más valóságokból jövő jeleket képtelen feldolgozni, korlátozott működési kapacitása miatt. Ezzel szemben a lélek, mint testtől független entitás óriási, mondhatni korlátlan érzékelési spektrummal bír. De hogy lehet, hogy ez a mérhetetlen észlelési fókusz ennyire korlátozott legyen mindennapi életünkben?


A fizikai világ korlátozó szerepe

Először is ki kell jelentenünk, hogy a test mint anyag, része a háromdimenziós valóságnak, mialatt a lélek a fizikai anyagtól független energiamező, amely nincs közvetlen kölcsönhatásban az anyaggal. Közvetett módon cselekszik, a test által. A test tehát közvetítő szerepet tölt be, elvégzi a gondolatok végrehajtását, cselekvő elemként funkcionál ebben a valóságban. Éppen ezért nem is várhatjuk el tőle, hogy olyan dolgokat valósítson meg, melyek túlmutatnak a fizikai keretrendszeren. De a lélek korlátozott szerepe elsősorban nem a test adottságai miatt áll fenn.

A fizikai valóság sajátsága, hogy behatárolt az a skála, melyen belül bizonyos dolgokat meg lehet valósítani, bizonyos dolgokat nem. Például nem működik a levitáció, sem a telepátia, sem a pszichokinetikus energia, mert ez a testünk fizikai anyaghoz alkalmazkodott természete nem teszi lehetővé, hogy ezen jelenségek létjogosultságot élvezzenek. A lélek pedig teljes funkcionalitásának egy kis szeletével kénytelen működni, melynek közvetítője a test. Így tehát nem is tehetünk többet annál, mint amire a testünk képes. Nem emelhetünk fel több tonnás köveket, nem repülhetünk, nem kommunikálhatunk telepátiával…mert világunk nincs erre berendezkedve.

Ez a világ nem a lélek közege, hanem az anyagé, de nem szabad különválasztani a kettőt. A lélek ugyanis szabadon észlelheti ezt a tartományt, fordítva ez már nem működik. Gondolatokban persze korlátlan utakon járhatunk, végtelen lehetőségek közül válogathatunk, de a gondolatok világa sem a fizikai rendszeren alapul. Azt viszont elmondhatjuk, hogy a gondolatok egy szűk része megvalósítható a valóságunkban, de ez a kölcsönhatás a gondolatoknak csak egy kis tartományát érinti. A lélek azon sajátossága, hogy képes akár több helyen is egyszerre lenni ugyanakkor érvényes az anyagra is, mely végtelen tartományban felveszi az adott rendszer frekvenciáját és az atomok másodpercek töredéke alatt fluktuálnak egyik valóságból a másikba, melyet sohasem fogunk észlelni még a legkomolyabb műszerekkel sem.

Percenként gondolatok millió hagyják el az agyunkat. Ezeknek a gondolatoknak csak egy nagyon kis része szerez érvényességet ebben a rendszerben, a többi átlép olyan tartományokba, melyet az idegrendszerünk már nem képes érzékelni. Ezek a tartományok túl vannak a fizikai világunkon és a lélek is csak a test nélkül képes érzékelni ezeket. A test korlátozó funkciója tehát egy jól meghatározott határ mentén foglalja magában a lelket, amely függetlenül létezik tőle. Csupán eszköze a fizikai világ észlelésének. Ez persze nem jelenti azt, hogy a lélek ne lenne képes test nélkül is érzékelni ezt a dimenziót, hiszen ha csak a halottak szellemeire gondolunk, máris láthatjuk, hogy ez az állítás nem igaz. A lélek érzékeli ezt a valóságot is, de a fizikai cselekvések végrehajtása a test által működik. A lélek csak akkor képes beavatkozni az itteni események sorrendjébe, ha testet ölt, de maga ez a folyamat is a lélek műve, tehát a test is a lélek része vagy eszköze, fizikailag materializálódott formában.

Ez az eszköz pedig aktívan részt vesz az információcserében a Belső Én és a számára valós fizikai környezet között. Ez szoros kapcsolatot jelent az Én és a test számára, amely csak akkor bomlik fel, ha halál áll be vagy a test idegrendszere képtelen feldolgozni az ingereket. Ilyen eset az, amikor valakinek leáll az agya, de a szíve még ver. Mert az agy, mint biológiai átvívő közeg, már nem látja el elsődleges funkcióját: nem játszik közvetítő szerepet a lélek és a fizikai környezet között. Ilyenkor a test már csak ösztönös, létfenntartó funkcióját tartja fenn, nincs közvetlen kapcsolata az Énnel. Ettől függetlenül azonban tisztában van saját tudatosságával.

Pontosan tudja, mikor kell leállnia a szívnek és a szervek működésének. Itt most a testről mint egészről beszélünk, beleértve a sejtek tudatosságát, mely felfelé szerveződik, egyre nagyobb tudatosságokba, mint például szervtudat, testtudat. A test halálának beálltával pedig felszabadul az egó, vele együtt a tudat, amely mindig is jelen volt a Teljes Én környezetében. Ilyenkor már nincs korlátozó funkció, amely az idegrendszer szerepe miatt van jelen. Tiszta, teljes érzékelés jellemzi az Ént, amely jóval nagyobb fókuszt kínál erre a valóságra. A fizikai eseményekbe való beavatkozás tehát csakis test által lehetséges.

S hogy mi az oka annak, hogy a fizikai valóság ilyen korlátozott tükörképet ad a teljes valóságról? Azért, mert ez a keretrendszer olyan tudatosságból jött létre, amely behatárolt teremtő erővel bírt. Ezek a határok a teljes valóság csak egy rendkívül szűk tartományát fedik le. Ebben a tartományban azonban a test és vele együtt az idegrendszer tökéletesen alkalmas arra, hogy az itt lévő ingereket feldolgozza. Az idegrendszer tehát ehhez a valóságtartományhoz lett tervezve. A határokon túl már más spektrumban történne az észlelés, melyet nem vagyunk képesek felfogni. Ha csak a Belső Én közvetlen tapasztalása útján észlelnénk a valóságot, akkor könnyen túlmutatna érzékelésünk jelen valóságunkon.

A határok azonban nem jelentenek éles válaszfalat egyetlen valóság között sem. A rendszerek nyitottak és minden része az adott rendszereknek szabadon áramolhat oda-vissza. Ugyanez vonatkozik a fizikai rendszerre is. A határvonal nem úgy működik, mint egy fal, melyet nem lehet áttörni. A határvonalnak csak az érzékelésben van szerepe, pszichológiai határról van szó, amely az érzékelés határára vonatkozik. Valójában teljes tudati fókusszal fel sem tűnnének ezek a határok, mindent az adott valóságnak megfelelően látnánk.

Azonban szükség van az érzékelés fókuszának csökkentésére, mert akkor a lélek nem tudna egyazon valóságra koncentrálni. Elveszne a valóság dimenzióiban. Ki kell választania egy területet a valóság tág egységéből, melyre koncentrál és azon az adott spektrumon belül érzékel. Azonban még ezen a spektrumon belül is vannak olyan szövedékei a valóságnak, melyet nem érzékelünk. Minden rendszer átnyúlik a másikba és a valóságok szerkezetét nem láthatjuk a fizikai érzékszervekkel. Ezek amolyan pszichológiai szerkezetek, melyek az anyag alatt találhatók. Léteznek ebben a valóságban és az összes többiben is. Felismerni őket csak a tudat érzékelésének kitágult fókuszával lehet, amely megváltozott tudatállapotban történhet meg. Álmodás, halál, meditáció – ezek a számunkra ismert módosult tudatállapotok, melyek kitágult tudati észlelést biztosítanak.

A test és a lélek kapcsolata

Mint ahogy említettük, a test közvetítő szerepet tölt be a fizikai valóság és a Belső Én között. Egyfajta információcseréről van szó, amelyben az egó, egy adott lehetséges én egyedi nézőpontját továbbít a test a Belső Én felé, hogy ezzel a beszűkült látótérrel tapasztaljon. Erre azért van szükség, mert a világunk észlelése csakis ilyen módon lehetséges. Így született, a teremtés ezen módján. A kapcsolat folyamatos információcserét biztosít, ahol a lélek kommunikál a testtel és annak minden részegységével egészen a szervtől a sejtszintig. A lélek tökéletesen érzékeli az egó minden egyes gondolatát, mint ahogy a sejtek is. Ugyanakkor a sejtek kommunikálnak a Belső Énnel is, reakció történik az egó és a Belső Én minden egyes gondolatára.

A Belső én hangját azonban az egó legtöbbször kizárja, mert nem fog olyan ingereket felfogni, melyek számára szükségtelenek. Világunknak ez is egy sajátos jellemzője: a Belső Én befolyásoló szerepet töltene be az egyéni életekben, amely már nem tenné lehetővé a fizikai világunkhoz adaptálódott egyéni fejlődést spirituális szinten. Ez nem jelenti azonban azt, hogy az egó és a Belső Én között ne lenne kapcsolat. Tudat alatti kapcsolat ugyanis folyamatosan jelen van, melynek nem vagyunk tudatában. Ez a kapcsolat is állandó oda-vissza információáramlást biztosít. Módosult tudatállapotban ez a kapcsolat felerősödik és ha eléri a tudatos szintet, akkor tisztában lehetünk saját egyéni lényünk valódiságával. Erre azonban a halál után vagy álmodás során döbbenünk rá, de a halál sokkal nagyobb teret biztosít ennek felismerésére, amely általában hamar meg is történik az eltávozó lelkek esetén.

Mivel a test lélek teremtménye, ezért szerves része annak, a kapcsolat állandó és örök. Még a halál után is megmarad a test mentális mintázata, amely bármikor elérhető a pszichológiai szerveződés minden szintjén. A lélek képes manifesztálni ezt a testet bármely adott valóságban, a keretrendszer egyedi jellemzőinek megfelelően. A test ebben az esetben eltérő rezgésű anyagokból állhat, mint a mi fizikai rendszerünkben, de ez az adott valóság egyedi jellemzőinek a következménye.

A határok szerepe

Határokra azért van szükség, mert a test ehhez a valósághoz lett kialakítva, tehát csak ezzel a pszichológiai spektrummal kompatibilis. Ha nem így lenne, akkor multidimenziós természetéből adódóan képes lenne manifesztálni magát más környezetben is. A lélek ugyan rendelkezik azzal a teremtő erővel, mellyel egy adott valóságban a környezetnek megfelelő testet tudjon alkotni, a fizikai valóságban a test behatárolt térben mozog. A tapasztalás csak egy meghatározott módját éli meg. Mondhatnánk azt is, hogy valóságunk arra lett kitalálva, hogy egy adott mezőn belül tanuljuk meg, hogyan teremtjük a valóságot.

A határok átlépésének a fizikai világban semmi értelme nincs, ha csak nem tudjuk értelmezni azokat az ingereket és beáramló információkat, melyek más valóságból származnak. Ha ezeket felismerjük, a spirituális fejlődés egy könnyebb útjára léphetünk, de idegrendszerünk nem teszi lehetővé ezeknek a beáramló információknak a felismerését. Noha a halál után ennek semmi akadálya nincs, fizikai érzékelésről már nem beszélhetünk test hiányában, ha csak a lélek nem vágyik újra arra, hogy leszülessen és testet alkosson.

A határok tehát indokolt céllal léteznek, de ezek csak a saját, korlátozott érzékelésünkből létrejött falak, melyek objektív tekintetben nem léteznek. A valóságok átszövődnek egymással, ezért fontos megjegyezni, hogy a határok valójában csak számunkra léteznek. Olyan, mintha mi magunk állítottuk volna fel őket, pontosan abból a célból, hogy egy behatárolt tartományban éljünk. A határ a testet alkotás során jött létre, a fizikai világra történő fókuszáláskor. Ebben a formában tehát nem beszélhetünk határokról, hanem korlátozott észlelési tartományokról, a tudat fókuszának egy meghatározott szeletében.
(forrás:Seres Gábor – paranormal.hu)

video