2018. június 9., szombat

Halottakat támaszt fel az orvos!

 

Olyan betegeket is képes visszahozni a klinikai halál állapotából egy brit származású doktor, akiről más orvosok már lemondtak.

 

Sam Parnia New York államban vezet egy intenzív ellátásra szakosodott intézményt, és többeket visszahozott már a biztos halálból. Meggyőződése, hogy a kórházak többnyire túl hamar feladják, és nem küzdenek eleget a sürgősségi osztályra kerülő betegek életéért. Ráadásul még mindig az 1960-as években használt technológiát alkalmaznak.
Ha az összes elérhető módszert bevetnék, csak az Egyesült Államokban évi 40 ezer ember életét lehetne megmenteni azok közül, akiknek megállt a szíve – állítja Parnia.
Akit a „csodadoktor" kórházában újraélesztenek, 33 százalékos az esélye a túlélésre, nem csak 16 százalék, mint egy átlagos amerikai kórházban. Ez egyebek mellett annak köszönhető, hogy Parnia intézményében nem kézzel végzik az újraélesztést, illetve olyan alacsony hőmérsékletűre hűtik a páciens testét, amelynek során oxigénnel tudják azt feltölteni. Ez az ECMO-nak nevezett eljárás Japánban bevett módszer – az a lényege, hogy egy gépbe vezetik el a betegek vérét, megtisztítják a káros szén-dioxidtól, illetve oxigénnel helyettesítik azt.
Ennek révén egyébként egyszer már sikerült feléleszteni egy japán lányt, aki már több mint 3 órája halott volt. Az orvosok több mint 6 órán át küzdöttek az életéért, de a lány ma már felnőtt nő, sőt egészséges gyermeknek adott életet.
(forrás:guardian.co.uk.-blikk.hu)

 

Kapcsolódó cikk
Fény az alagút végén:


Élet a halál után - videó