2020. január 1., szerda

A lehetőségek, mint a legtökéletesebb üzenetek - odaátról


Sokféle jelet kaphatunk az Égiektől, még felsorolni is lehetetlen lenne. Vannak, amelyek alig észrevehetőek, alig értelmezhetőek, míg vannak olyanok, melyek nagyon élesek, nagyon feltűnőek és üzenetük egyértelműek a számunkra. Van azonban egy olyan üzenetküldési mód, mely minden ember életében, folyamatosan jelen van és az értelmezésük rettentő könnyű. Ezt pedig úgy hívják, hogy "lehetőségek".


Felsőbb szellemi erőknek nagyon komoly ráhatása van az életünk alakulására, oly mértékű, hogy talán álmainkban sem gondolnánk. Azonban természetesen nem a kényük-kedvük szerint befolyásolnak ezt vagy azt az életünkben, hanem szigorúan aszerint, hogy a karmánk, a sorsutunk szerint mit élhetünk meg, mit kell megélnünk, s hogy a lelki előzményeink függvényében mit érdemeltünk ki. A rendszer tehát a létező legigazságosabb - bár hogy ezt igazán elfogadjuk, túl kell látnunk azon a nézőponton, mely csak ezt az egy életünket láttatja.

Minden ember felteszi azt a kérdést, persze nem is egyszer, hogy jó úton halad-e? Hogy merre haladjon tovább? S erre a választ egyértelműen és kristálytisztán megadják a lehetőségek, melyeket kapunk a sorsunktól, az Égiektől.

Bármi is történjék tehát az életünkben, figyeljük meg, hogy milyen lehetőségek kínálkoznak számunkra arra nézve, hogy a célunkat, a vágyunkat elérjük, s hogy jobbá tegyük akár mások, akár a magunk életét. S három féle választ kaphatunk a kérdésünkre, hogy hogyan tovább?

1., Amire nincs lehetőségünk, bárhogy is szeretnénk, az azt jelenti, hogy az nem utunk most.
2., Amire van lehetőségünk, de azt kihasználva ártanánk másoknak és/vagy magunknak, s azzal fájdalmat okoznánk, akkor az egy próbatétel számunkra, hogy kihasználjuk-e azon lehetőséget. A helyes út természetesen az, ha azt nem használjuk ki.
3., Amire van is lehetőségünk, hogy jobbá tegyük akár mások, akár a mi életünket, és nem is ártunk vele, az az utunk, tehát akkor azt kell megtegyük.

S végül egy apró kiegészítés, a második esethez. Ha olyan helyzetbe kerülünk, amikor két vagy több választási lehetőségünk is van, s mindegyikkel ártanánk, fájdalmat okoznánk másoknak, de egyiket mindenképpen választanunk kell, akkor mindig azt kell mérlegeljük, hogy melyik lehetőséggel okozzuk a legkevesebb fájdalmat, s akkor az a helyes út, amin el kell induljunk.

Bármilyen élethelyzetbe is kerüljünk tehát, csupán azt kell megfigyeljük, hogy e fenti három eset közül melyiket tapasztaljuk, s aszerint érdemes tovább haladnunk. Bármelyiket is tapasztaljuk ugyanis, az mindig az Égiek üzenete, méghozzá egyértelmű üzenete, mellyel segítenek nekünk a döntéseinkben, s abban, hogy megtudjuk, merre kell tovább lépjünk.
 (forrás: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu)