A hermetika, az egyiptomi bölcsesség erre a kérdésre úgy válaszol, hogy bár minden lélek halhatatlan, mégsem nevezhető a létmódjuk egységesnek, merthogy vannak olyan lelkek, amelyek magasabb térségekből származnak és nemesebbek a többieknél.
Ez a csak látszólag rasszista megközelítés mély igazságokra világít rá. Elsőként mindjárt arra, hogy a lelkek isteni természetük ellenére sem egyenlők. Minden lélek fejlődik, s mindegyik tart valahol: ki előrébb, ki hátrébb az önmegvalósítás ösvényén. Abban azonban nagy különbséget lát Hermész Triszmegisztosz, hogy melyik lelket milyen mértékben tartja fogságban az anyagi világ. Merthogy embernek lenni egyszerre jelenti a halandóság és a halhatatlanság birtoklását. Nyilvánvalóan a test a halandó részünk, míg a szellemünk és a lelkünk halhatatlan.
Aki az alsóbb világok energiáitól megtévesztve éli az életét, kevésbé tudja a lelkét fejleszteni, aki pedig a felsőbb világokra hangolódik, az tisztán láthat. De vajon mi dönti el, hogy ki melyik világra hangolódik? Talán a Sors.
A Sors persze nem személytelen erő a hermetikában, hanem konkrét entitások precíz döntése. Az életünk tehát több döntés eredménye. Az emberi akaraton túl azonban ott találjuk a Sorsírók akaratát is. Ezek a lények nem a saját kényük-kedvünk szerint ítélnek meg minket, hanem az elkövetett cselekedeteink és tetteink alapján. Nem érdemes leszűkíteni ezt a kérdést a bűn és bűnhődés problémakörére, de első megközelítésben nem árt tisztázni, hogy a léleknek mindennel el kell számolnia, amit okozott. Tehát a lélek saját sorsának okozójává lép elő a hermetika szerint.
Azt az emberi elme nem képes átlátni és megítélni, hogy egyes sorshelyzetekbe miért csöppent, hacsak nem rendelkezik olyan tiszta tudással, amely ezt számára megvilágítja. Így nem csoda, hogy az ember szellemi látás híján nem lát értelmet a sorsában.
Annyit azonban bármikor megtehet, hogy fejleszti magát. Megfigyeli az életét és törekszik felismerni benne a hibákat, amiket sokféleképpen hívhat: tudatlanság, bűn, büntetés stb. Akárhogy hívja is az ember a jelenében ható erőket, egy valami alól nem vonhatja ki magát: a felelősség alól. Ez a felelősség azonban nagyon összetett.
Ahhoz, hogy megértsük, meg kell vizsgálnunk a tudatosságunkat. A tudatosság, mint ahogyan a neve is mutatja, képes elvezetni minket a tudáshoz. De vajon mit kellene tudnunk? A tudás végső soron a transzcendens tudást jelenti. Ez az anyagtalan tudás képes kapcsolatot létesíteni a lelkünk és a szellemünk között. Tehát egyáltalán nem anyagi tudás. Amikor szert teszünk a lelki tudásunkra, akkor szellemünk megvilágosodik és látni kezd. Így kezdik elnyerni az életünkben lévő dolgok az értelmüket. Így tudatosul minden: a jó és a rossz közötti különbség, s a döntés felelőssége is. Amíg ezt az állapotot nem érjük el, addig ki vagyunk téve a sors viszontagságainak és nem mi irányítjuk az életünket.
Abban nem vagyunk egyformák, hogy kinek mennyi idő és megtapasztalás szükségeltetik ahhoz, hogy ezt a szintet elérje. Van, akinek szinte automatikusan megadatik már az életének korai szakaszaiban, hogy összekapcsolódjon a lelkével és a szellemével, de többségünknek nem.
Egyszerűbben fogalmazva, ha valakinek nincs transzcendenciája, akkor nem tud azzá a valakivé válni, aki igazi lénye (lelke és szelleme) szerint lehetne. Márpedig minden ember elsődlegesen transzcendens lény, s csak másodlagosan testi. Ezért a lélek halála a materializmus és a szellem halála a véget nem érő anyagi érzékkielégítés és anyagi tudás általi korlátoltság. Ennek az egyoldalú életfilozófiának a felismerése, a kibogozása és az anyagi-anyagtalan létezés kiegyensúlyozása az, ami oly nagy különbségeket tud eredményezni ember és ember, lélek és lélek között.
Ki képes kitörni a sorshelyzetéből? Kinek van igazi lelki ereje a belső konfliktusainak megoldásához? Ki képes az ellentmondásokat és az akadályokat felszámolni az életében? Ki tud uralkodni a saját sorsa felett?
A hermetika a megoldást az önismeretben látja, amelyhez a legnagyobb lehetőséget paradox módon a válságok rejtik és szolgáltatják. A Sors sokszor éppen a válságok és a konfliktusok által mutat utat és nem a sikerek által. A krízisek, a feszültségek megoldása azonban kényes kérdés, ugyanis csak abban az esetben nevezhető értelmesnek, ha a korábbi rezgésszinthez képest magasabbra juttatja el az embert. Más esetekben elfojtásba, önbecsapásba, kompenzációba, látszatokba és sok egyéb dologba csaphat át.
Ezért lehetnek és vannak is különbségek a lelkek között, hiszen a fejlődésükben a világkorszakok alatt egyesek sokkal nagyobb magasságba értek el, mint a többiek. A szentek, a magasabb világokból alászálló, nemesebb lelkek nyilvánvalóan azért tér(het)nek vissza, hogy továbbsegítsék lélektestvéreiket az isteni szeretet útján, amely a magasabb szellemi létállapotokba, az isteni Jóhoz, az Értelemhez vezet. Azt nem állítom, hogy az isteni szeretethez, mert álláspontom szerint most is abban élünk, csak nem ismerjük fel a Szeretet és az Értelem azon finom jeleit, amelyekről ez a cikk szólni szeretett volna.
(forrás: Száraz György - boldognapot.hu)
Return To Your Soul (432 Hz) ~ Asha
forrás: https://www.youtube.com/watch?v=VPnpAzE87YY
Ez a csak látszólag rasszista megközelítés mély igazságokra világít rá. Elsőként mindjárt arra, hogy a lelkek isteni természetük ellenére sem egyenlők. Minden lélek fejlődik, s mindegyik tart valahol: ki előrébb, ki hátrébb az önmegvalósítás ösvényén. Abban azonban nagy különbséget lát Hermész Triszmegisztosz, hogy melyik lelket milyen mértékben tartja fogságban az anyagi világ. Merthogy embernek lenni egyszerre jelenti a halandóság és a halhatatlanság birtoklását. Nyilvánvalóan a test a halandó részünk, míg a szellemünk és a lelkünk halhatatlan.
Aki az alsóbb világok energiáitól megtévesztve éli az életét, kevésbé tudja a lelkét fejleszteni, aki pedig a felsőbb világokra hangolódik, az tisztán láthat. De vajon mi dönti el, hogy ki melyik világra hangolódik? Talán a Sors.
A Sors persze nem személytelen erő a hermetikában, hanem konkrét entitások precíz döntése. Az életünk tehát több döntés eredménye. Az emberi akaraton túl azonban ott találjuk a Sorsírók akaratát is. Ezek a lények nem a saját kényük-kedvünk szerint ítélnek meg minket, hanem az elkövetett cselekedeteink és tetteink alapján. Nem érdemes leszűkíteni ezt a kérdést a bűn és bűnhődés problémakörére, de első megközelítésben nem árt tisztázni, hogy a léleknek mindennel el kell számolnia, amit okozott. Tehát a lélek saját sorsának okozójává lép elő a hermetika szerint.
Azt az emberi elme nem képes átlátni és megítélni, hogy egyes sorshelyzetekbe miért csöppent, hacsak nem rendelkezik olyan tiszta tudással, amely ezt számára megvilágítja. Így nem csoda, hogy az ember szellemi látás híján nem lát értelmet a sorsában.
Annyit azonban bármikor megtehet, hogy fejleszti magát. Megfigyeli az életét és törekszik felismerni benne a hibákat, amiket sokféleképpen hívhat: tudatlanság, bűn, büntetés stb. Akárhogy hívja is az ember a jelenében ható erőket, egy valami alól nem vonhatja ki magát: a felelősség alól. Ez a felelősség azonban nagyon összetett.
Ahhoz, hogy megértsük, meg kell vizsgálnunk a tudatosságunkat. A tudatosság, mint ahogyan a neve is mutatja, képes elvezetni minket a tudáshoz. De vajon mit kellene tudnunk? A tudás végső soron a transzcendens tudást jelenti. Ez az anyagtalan tudás képes kapcsolatot létesíteni a lelkünk és a szellemünk között. Tehát egyáltalán nem anyagi tudás. Amikor szert teszünk a lelki tudásunkra, akkor szellemünk megvilágosodik és látni kezd. Így kezdik elnyerni az életünkben lévő dolgok az értelmüket. Így tudatosul minden: a jó és a rossz közötti különbség, s a döntés felelőssége is. Amíg ezt az állapotot nem érjük el, addig ki vagyunk téve a sors viszontagságainak és nem mi irányítjuk az életünket.
Abban nem vagyunk egyformák, hogy kinek mennyi idő és megtapasztalás szükségeltetik ahhoz, hogy ezt a szintet elérje. Van, akinek szinte automatikusan megadatik már az életének korai szakaszaiban, hogy összekapcsolódjon a lelkével és a szellemével, de többségünknek nem.
Egyszerűbben fogalmazva, ha valakinek nincs transzcendenciája, akkor nem tud azzá a valakivé válni, aki igazi lénye (lelke és szelleme) szerint lehetne. Márpedig minden ember elsődlegesen transzcendens lény, s csak másodlagosan testi. Ezért a lélek halála a materializmus és a szellem halála a véget nem érő anyagi érzékkielégítés és anyagi tudás általi korlátoltság. Ennek az egyoldalú életfilozófiának a felismerése, a kibogozása és az anyagi-anyagtalan létezés kiegyensúlyozása az, ami oly nagy különbségeket tud eredményezni ember és ember, lélek és lélek között.
Ki képes kitörni a sorshelyzetéből? Kinek van igazi lelki ereje a belső konfliktusainak megoldásához? Ki képes az ellentmondásokat és az akadályokat felszámolni az életében? Ki tud uralkodni a saját sorsa felett?
A hermetika a megoldást az önismeretben látja, amelyhez a legnagyobb lehetőséget paradox módon a válságok rejtik és szolgáltatják. A Sors sokszor éppen a válságok és a konfliktusok által mutat utat és nem a sikerek által. A krízisek, a feszültségek megoldása azonban kényes kérdés, ugyanis csak abban az esetben nevezhető értelmesnek, ha a korábbi rezgésszinthez képest magasabbra juttatja el az embert. Más esetekben elfojtásba, önbecsapásba, kompenzációba, látszatokba és sok egyéb dologba csaphat át.
Ezért lehetnek és vannak is különbségek a lelkek között, hiszen a fejlődésükben a világkorszakok alatt egyesek sokkal nagyobb magasságba értek el, mint a többiek. A szentek, a magasabb világokból alászálló, nemesebb lelkek nyilvánvalóan azért tér(het)nek vissza, hogy továbbsegítsék lélektestvéreiket az isteni szeretet útján, amely a magasabb szellemi létállapotokba, az isteni Jóhoz, az Értelemhez vezet. Azt nem állítom, hogy az isteni szeretethez, mert álláspontom szerint most is abban élünk, csak nem ismerjük fel a Szeretet és az Értelem azon finom jeleit, amelyekről ez a cikk szólni szeretett volna.
(forrás: Száraz György - boldognapot.hu)
Return To Your Soul (432 Hz) ~ Asha
forrás: https://www.youtube.com/watch?v=VPnpAzE87YY
