2023. december 17., vasárnap

A festészet mágusa: Hellebrand Henriett festőművész, keramikus, költő, író


"A festészet számomra több, mint az önkifejezés eszköze, hiszem, hogy a festményeim önálló életet élnek és létükkel pozitív befolyást gyakorolnak környezetükre."
- Hellebrand Henriett -


"Számomra a színek a lélek energiáját jelentik. Nekem például nem anyag a víz, a levegő vagy a kő, hanem élő energia, mely be van sűrűsödve ebbe a világba. Ez azt jelenti, hogy a festmény sem csak képi tartalommal rendelkezik, hanem energiával, szeretet érzéssel. Megvan az az érdekes képessége egy festménynek, hogy amikor valaki előtte áll, és belemélyed, megnyitja a lelkét. Ez a titka a képeknek. A lélekhez szólnak "– fejtette ki a festőművész.


Hangsúlyozta: az ősiség témája különleges helyet foglal el a szívében. Az ősi magyarságot ábrázoló festményeinek legfőbb célja, hogy eleink erejét közvetítse, melyből erőt meríthetnek a mai, rohanó és gondterhes világunkban élők.

Hellebrand Henriett: Lélek fohásza

Milyen ebben a világban spirituális Művésznek lenni, kérdezik tőlem a fiatalok? Ha egy szóval akarnék válaszolni, hanyagul rávághatnám: Nehéz..

Nehéz dolog tudni, érteni, egy olyan világban, ahol a süket fülek, vak tekintetek hallatnak és láttatnak.
Még mindig a szemüknek hisznek, hiába oly sokan adták az életüket, mint fényes útjelzők, hogy a szív és a lélek erejével látjuk csak a valóságot, minden más a sötétség útvesztője..

Hellebrand Henriett: Magyarok Nagyasszonya

Nehéz és nemes feladat tisztán hallgatni, nem erőltetni, csak némán, láthatatlanul ölelni és erőt adni az alkotáson keresztül..

Nehéz látni a sötétséget, ott ahol sokan hamis fényt néznek üres szemeiken keresztül, miközben lelkük a valódi Fényből kiállt vissza: " Ébredj, ismerd meg a saját Fényed!"..

Igen, nehéz a sok hamis fényhozó között járni,,

Hellebrand Henriett: Ég az éghez Föld a földhöz

Nem vagyunk azonban védtelenek mi művészek, akiknek pajzsa az isteni alkotó Erő,..
Mi, akiknek kardja a hit lángja, mely lelkesíti az alkotó erő befogadóját, mi akiknek a legnagyobb fegyvere az önzetlen szeretet, mely a valódi alkotó erő forrása.

Igen, a szeretet fegyver, az egyetlen Erő, mely képes behatolni a legnagyobb sötétségbe is,.. önmagát áldozza fel, mert a szeretet osztható,..

 
Hellebrand Henriett: Angyal érintés

Azok, akik úgy gondolják, hogy a szeretet nem fegyver, ők még alszanak, talán már megcsiklandozta őket egy-egy kósza fénysugár, s kezdik ébreszteni, de még nem lobbant be a világosság fénye csukott szemeiken keresztül..

Milyen csoda a magyar nyelv: szer-etet.. A "szer" az ősidőkben az Erőt jelentette, mely összead, összehív..

Hellebrand Henriett: Rafael a gyógyító arkangyal

Hiszek benne, hogy a sok művész lángja összeadódik, s egy közös láthatatlan forrásból ered,, de külön-külön járjuk be ezt az Utat életeken át..

Azonban nemcsak spirituális oldala van a művészetnek drága fiatal lelkek..
Nem könnyű a Művésznek, ebben a világban, ha a pénz kerül szóba.. "beárazni".. szokták mondani sokan.
Igen van ára mindennek,, egy festőnek a rengeteg festéknek, vászonnak, egy írónak a nyomdaköltségnek, egy keramikusnak az égetésnek, agyagnak.. még sorolhatnám mi mindenből épül fel az anyagi világban egy műalkotás,,

Hellebrand Henriett: maradj velem

Vannak azonban ennél sokkal fontosabb és nehezebb fogalmak, melyekkel szembesül az a lélek, aki születése pillanatában elhivatott...

Hellebrand Henriett: Fényből jöttem

Van-e ára az Életidőnek? Van-e ára annak az Erőnek, mely Veled él, s együtt adjátok tovább a lángot?..
Az erőtlenek világában, az Erőnek ára van,, nem pénzbeli,...ne várjátok, hogy ezt az alvók megértik és majd megváltjátok őket..

Hellebrand Henriett: Angyali üzenet

Drága Lelkek, Ti, akik újra és újra leszülettek, Ti tudjátok, hogy a Tudás, Hermetikus..
Az idő zárja le.. Nem mi fogjuk felébreszteni az alvókat, ahogy egy csecsemőt sem ébresztünk fel, ha délután elszunnyad és nem kezdjük el magyarázni neki a világ teremtésének kvantum elméletét..
Nincs még itt az ideje,..

Egyet tudsz tenni, a legszentebbet, amiért ideszülettél: HATNI...

Hellebrand Henriett: Szent Anna a családok védőszentje, a betegek patrónusa

Aki már ébredezik, vagy közel áll a fényhez, Ő érzi majd és egyre jobban ébred, ahogy HAT rá a festményed, költészeted, írásod, ékszered, szőttesed,...

Ne add fel, ha a világban látod a sötétet, jó dolog látni, kevesebb lennél, ha nem így lenne,.. hisz feltudod ismerni a különbséget.

Hellebrand Henriett: Gyógyító fény áldása

Nem kell mindent elmondanod, ne tedd.. inkább add ki magadból, a Te beszéded a mágikus ecsetvonás, a költészet láthatatlan mögöttes szavai, a szőttesed titkos formái, a szobraid rejtett mozdulatai..

Ezért érdemes itt lenned, némán, csendben,, tudván, hogy "csak" kevesen értenek igazán,.. de vannak, ŐK, akik látják, akik túl látnak a sötétség fátylain Ő értük érdemes , Szeresd Őket és Tenmagad, ahogy a Teremtőd is szeretett, amikor Rád bízta önmagát és egy darabot kiszakított magából, hogy Beléd helyezze szívét..

Hellebrand Henriett: Boszorkány Papnő

Mert a szeretet osztható, az önzetlenség képes egyedül megosztani,.. légy hát büszke, hogy innen nézve láthatatlanul, de a Fény birodalmából látván, messzire világítva alkothatsz,.. újra és újra adsz magadból, hogy minden egyes alkotói pillanatban visszanyúlhass az Égbe..

- Hellebrand Henriett -

Hellebrand Henriett: Lélekfény 

Hellebrand Henriett festőművész:


Hellebrand Henriett Art / Heni Galéria HD / - videó
forrás:Hellebrand Henriett


A festészet mágusa - Hellebrand Henriett, Jakab István - videó
forrás:VNTV - VIVA NATURA TELEVÍZIÓ