2024. január 9., kedd

Rudolf Steiner: Oltás a spirituális élet ellen

 


“Olyan idők jönnek, talán nem is a távoli jövőben, amikor egy olyan kongresszuson, mint amelyet 1912-ben tartottak, még egészen más dolgokat is kitalálnak, amikor egészen más tendenciák ütik fel a fejüket, és azt mondják: Beteges dolog az embernél, ha egyáltalán lélekre és szellemre gondol. Csak azok az emberek egészségesek, akik csak a testről beszélnek. 
Beteges tünetnek fogják tekinteni, ha az ember úgy fejlődik, hogy olyan fogalmakat alakít ki, mint lélek és szellem. – Ezek beteg emberek lesznek. És meg fogják találni – ebben biztosak lehetnek –, hogy megfelelő gyógyszerek legyenek, amelyek hatni fognak erre. Egykor a szellemet iktatták ki, most a lelket fogják kiiktatni gyógyszerek útján.
 Egy „egészséges szemlélet” érdekében oltóanyagot fognak találni, amely az organizmust úgy alakítja, lehetőleg még ifjú korában, esetleg már a születésnél, hogy ez az emberi test nem jut arra a gondolatra, hogy van lélek és szellem. – Ilyen élesen áll szemben egymással a két világnézeti áramlat. Az egyik arra gondol, hogy olyan fogalmakat és képzeteket alakítson ki, amelyek megfelelnek a reális valóságnak, a szellemi és a lelki valóságnak. A többiek, a mai materializmus követői oltóanyagot fognak keresni, amely a testeket „egészségessé” teszi, azaz olyanná, hogy ez a test a maga konstrukciója szerint ne beszéljen többé olyan idétlen dolgokról, mint lélek és szellem, hanem „egészséges” módon beszéljen, olyan erőkről, amelyek a gépekben és a kémiában működnek, és amelyek a világködben bolygókat és Napokat alakítanak ki. Ezt testi eljárások útján fogják előidézni. Materialista medikusoknak fogják kiszolgáltatni az embert, hogy a lelket kiűzzék belőle.”

“A sötétség szellemei esetében mindenekelőtt arról van szó, hogy ami a Földön elterjed, amiben a fény szellemei a maguk helyes irányában tovább működhetnek, azt a sötét szellemek megzavarják, helytelen irányba tereljék. Már utaltam egy ilyen irányra, ami rendkívül paradox módon hangzik. Utaltam arra, hogy az emberi testek természetszerűen úgy fejlődnek, hogy azokban bizonyos spirituális erők helyet találhatnak, de a materiális értelem egyre inkább elterjed a sötétség-szellemek törekvéseinek következtében, ami ellen dolgozni kell, és materiális eszközökkel kell küzdeni ellene. Azt mondtam, hogy a sötétség szellemei azokat az embereket, akik táplálják őket, és akikben szállást találnak, arra ösztönzik majd, hogy valamilyen oltóeszközt találjanak, hogy a lelkeket már kora ifjúságukban, a testiség kerülő útján a spiritualitás tagadásához vezessék. Ahogy ma a testünket beoltják valami ellen, úgy fogják a jövőben beoltani a gyerekeket egy bizonyos anyaggal, amit elő lehet majd állítani úgy, hogy egy ilyen oltás következtében az embereket felvértezik az ellen, hogy a spirituális élet őrültségeit kifejlesszék magukban. Az „őrültséget” természetesen materiális értelemben kell felfogni.

Rudolf Steiner

A dolog – inkább irodalmi területen, ahol viszont kevésbé kártékony – már elkezdődött. Arra is utaltam, hogy igen képzett orvosok részéről írások jelentek meg a különböző zsenik patologikus voltáról. Tudják: Conrad Ferdinand Meyert, Viktor Sheffelt, Nietzschét, Schopenhauert, Goethét mint zseniket, azáltal próbálták megérteni, hogy ilyen vagy olyan patologikus eseteknek tekintették őket. És ami, mondhatnám a legizgalmasabb ezen a területen, hogy Krisztus Jézust, és az evangéliumokat is patologikus szempontból próbálták felfogni. Ma már két olyan írás is van, amely a kereszténység létrejöttét arra vezeti vissza, hogy annak idején az újkori időszámítás kezdetén élt egy lelkileg és szellemileg is abnormális ember, aki Palesztinában Jézusként jelent meg, és lelkének beteg jelenségei folytán az embereket megfertőzte a kereszténységgel. Két írás is foglalkozik Krisztus Jézus patológiájával.

Ezek, ahogy mondtuk, ártalmatlan irodalmi kezdeményezések. Mindez azonban arra irányul, hogy végül is találjanak egy eszközt, amelynek segítségével a testet be lehet oltani, hogy ne legyen hajlamos a spirituális eszmék felvételére, hanem egész életében az érzékelhető anyagban higgyen. Ahogy azokból az impulzusokból, amelyeket az orvostudomány a csalási vágyból – bocsánat! – a tüdőbajból merít , ma oltást adnak a tüdőbaj ellen, úgy fogják az embereket majd beoltani a spiritualitásra való hajlam ellen. Ez csupán utalás egy különösen paradox esetre, sok egyéb között, amely ezen a területen a közeli és távolabbi jövőben megtörténik, hogy ami a fény szellemeinek győzelme következtében a szellemi világból le akar áramlani a Földre, zűrzavarba torkolljon.” 

“A másik az, ami a jövőben fog nagy szerepet játszani: azt a titkot, azt az eszközt kézbe adni, hogy egy bizonyos irányba lehessen terelni azokat a viszonyokat, amelyek a betegség folyamataival és a szaporodási folyamatokkal függenek össze. Konkréten olyan dolgokról van szó, amelyre már utaltam néhány barátunknak. A materialista korszakban bizonyos körök arra törekszenek, hogy az emberiség spirituális fejlődését megbénítsák, lehetetlenné tegyék, az embereket odáig juttassák, hogy egyszerűen temperamentumuk, jellemük folytán elutasítsanak minden spiritualitást, és azt őrültségnek tekintsék. Ez az áramlat – egyes embereknél ma már észrevehető – egyre inkább meg fog erősödni. Létrejön az az óhaj, hogy általánosan ez legyen a vélemény: a spiritualitás, a szellemiség ostobaság, őrültség! Ezt úgy akarják elérni, hogy oltóanyagot adnak be ellene, úgy, ahogy oltást adnak egyes betegségek elleni védelemként. Bizonyos oltóanyagot állítanak elő, amely az emberi testre úgy hat, hogy a lélek spirituális hajlamának nem ad teret. Az embereket beoltják a szellemi eszmékre való hajlam ellen. Legalábbis arra törekszenek, hogy olyan oltóanyagot keressenek, hogy az embereknél már gyermekkorukban megszűnjön a szellemi életre való törekvés.”

“Az orvostudománnyal összefüggő dolgok materialista értelemben iszonyúan előrehaladnak. Bizonyos anyagok és műveletek gyógyhatásába ösztönös bepillantást nyernek, rettenetes károkat okoznak velük, de ezeket hasznosnak fogják nevezni. A betegeset fogják egészségesnek nevezni, látván, hogy bizonyos nekik tetsző műveletekhez jutnak. Egyszerűen az lesz tetszetős, ami az embereket bizonyos irányban az egészségtelen felé vezeti. Tehát bizonyos folyamatok, műveletek gyógyhatásának ismerete fokozódik, de egészen káros vizekre fognak evezni. Mert bizonyos ösztönök révén tapasztalni fogják, hogy egyes anyagok és műveletek milyen betegségeket hoznak létre, és egészen egoista motívumok szerint tudják létrehozni őket vagy sem.

Ez a tudat korának nagy veszélye. Ez az esemény bekövetkezhet, ha az emberek nem akarnak a 3. évezred kezdete előtt a szellemi élet felé fordulni. Már csak rövid idő van a 3. évezred kezdetéig. Hiszen a 3. évezred tudvalevően a 2000. évvel kezdődik. ”

(Rudolf Steiner: A külső világ spirituális háttere, a sötétség szellemeinek bukása I. II.
Rudolf Steiner: A HALÁL MINT AZ ÉLET ÁTALAKULÁSA)

- forrás: antropozofia.hu -

Kapcsolódó írás
1917-ben Rudolf Steiner megjósolt egy vakcinát, amely "kiűzi az emberek lelkéből a spiritualitás felé irányuló minden hajlandóságot:
- - - - -

Rudolf Steiner beteljesülni látszó jóslata (gyerek-vakcinázás), szövege a leírásban - videó
Steiner, az antropozófia megalakítója előre látta az eseményeket
forrás:Tündérdombi fények