2024. január 13., szombat

Melin Cedamus: Harc a szellemek és démonok ellen - Megtörtént esetek alapján

 

Csak ​a túlságosan racionalisták állítják az ellenkezőjét, viszont akik találkoztak velük, már tudják, hogy a szellemek és a démonok léteznek. Sok esetben hallani róluk, egyesek bármit megtesznek, hogy találkozhassanak velük, míg mások, amennyire lehet, kerülik őket. Ezért mindannyiunk érdekében egy olyan téma került feldolgozásra, amely nagyon ritka írott formában, ez maga a szellem- és a démonűzés.

Megtörtént esetek segítségével kerül bemutatásra az ellenük folyó szinte mindennapos küzdelem. Kiderül számunkra, hogyan válik sikeressé a szellemek és démonok eltávolítása, valamint az is, hogy oly sokszor mi okozta a problémát, ami miatt mindez nem sikerülhetett, hiszen egy-egy próbálkozás nem egyszer emberi életbe is került már.
Nagyon sokan tudnának mesélni saját tapasztalatukról azok közül, akik átélték a szellemekkel vagy a démonokkal való találkozást. Ők nem annyira derűlátóak a témával kapcsolatban, mint azok, akik kételkednek létezésükben. Közülük sokan még mind a mai napig hordozzák a velük töltött idő keserű emlékét. Épp ezért az életet védeni szükséges, így sem holtaknak, sem másvilági démonoknak élők között helye nincs.

Megtudhatjuk azt is, hogy mi az a hely, amit mások pokolnak neveznek, valamint amit mennyországnak vélnek. Mindkét hely létezik, de egyáltalán nem abban a formában, amiben azokat korábban hittük. Valós magyarázatot még azoktól sem kaphattunk idáig, akik klinikai halál során vagy kómás állapotban az általuk mennyországnak gondolt helyen jártak. Most mindenre fény derül, élethű megközelítésben szerezhetünk betekintést abba a világba, aminek valóságát teljes egészében korábban még senki nem adta vissza.

Bővebb leírás, tartalom

"A könyv témája igazi kuriózum, egy különleges terület, mégis hatalmas szeretet lett belefektetve, melyet mindvégig érezni is fogunk olvasása közben. Olyan történeteket olvashatunk, amelyek hétköznapi emberekkel estek meg, amelyek bármelyikünkkel is megtörténhettek volna. A történeteken keresztül valós ismereteket nyerünk a létezésünk legfontosabbjáról, betekintést kapunk az élet különböző formáiba, a lélekfejlődés folyamatába és nagyon sok érdekességbe, melyek által megannyi félreértelmezett dologról kerül le a lepel, hiszen az, amit eddig tudtunk korábban, nem vagy nem teljesen fedték az igazságot.

A szellemek és démonok azért, mert sokan nem hisznek bennük, még ugyanúgy léteznek, mint az angyalok. Ahhoz, hogy megtudjuk kik a szellemek, tudnunk kell, mi történik a halál után, mi a lélek útja. Ahhoz, hogy megtudjuk kik a démonok, meg kell ismernünk az angyalokat, mert a kapcsolat közöttük nagyon különleges, egyikük sem létezhetne, ha nem született volna meg másikuk. Hihetetlenül izgalmas, de közel sem félelmetes, a közelmúltban történt eseteken keresztül nyerhetünk valós képet mindannyiuk létezéséről egy olyan szerzőtől, akinek a segítségnyújtás érdekében feladatainak egy részét ez adja.

Mindemellett nagyon sok karmikus ok-okozatra kapunk megvilágítást, ami által értelmet fog nyerni oly sok minden, amit eddig még nem tudtunk. Olyan érdekességekre is fény derül, minthogy miből érzékelhetjük jelenlétüket, hogyan kerülhetünk azonnal biztonságba, miért nem segíthetnek minden esetben az angyalok, milyen karmikus okok léteznek megjelenésük esetén, mit vélnek sokan tévesen mennyországnak és mit pokolnak, mi valójában a skizofrénia, de több ehhez hasonló kérdésre is választ kaphatunk. Hatalmas élménnyel leszünk gazdagabbak, megismerjük a teljes valóságot a láthatatlan világokban élőkről és a velük kapcsolatos összefüggésekről, átérezzük és megértjük a szeretet valós jelentését, igaz erejét."

- Melin Cedamus: Harc a szellemek és démonok ellen -

- - - - - - 

Kapcsolódó írás
Beszélgetés egy felébredt lélekkel…