2024. január 18., csütörtök

Liszt Ferenc szellemléte - A világhírű zeneszerző a túlvilágról

Az 1800-as évek közepe táján Magyarországon is elterjedt a spiritizmus ami következtében sajnos rengeteg ócska utánzat keletkezett, amiket még Arany és Petőfi is kikért volna magának. Szerencsére akadtak azért hitelesnek tűnő túlvilági élmények is.

Liszt Ferenc (1811-1886)

Az egyik ezek közül az, amikor állítólag Liszt Ferenc szelleme jelentkezett. Liszt hazaszerető, szelíd, jóságos, segítőkész és barátságos volt. A híres zeneszerző 1886-ban hagyta itt ezt a világot, de úgy tűnik, hogy a 20-ik században visszatért. Legalábbis erről számolt be Dr. Véghelyné Deáky Flóra, aki keresztény volt, ám mégis pozitívan nyilatkozott a spiritizmusról. Tudni kell ugyanis, hogy az egyház Ördögtől valónak kiáltotta ki a szellemekkel való foglalkozást és társalgást. Flóra sokáig őrlődött a hitével, mert a szellemek folyamatosan más világításba helyezték a Biblia egyes tanait, valamint tényként közölték a reinkarnációt is, ami viszont már a keleti vallásokban találhatóak meg.

Munkácsy Mihály: Liszt Ferenc
(Barátság és tisztelet fűzte őket egymáshoz, olyannyira, hogy Liszt a Magyar rapszódia című zongorasorozatából kettőt is Munkácsynak ajánlott. A festő pedig egy ragyogó arcképen örökítette meg a nála többször vendégeskedő zeneszerzőt.)

A nő végül 1936-ban tett közzé egy kötetet, amiben leírja, hogy alapítottak egy spiritiszta kört. Rendszeresen próbálták megidézni Liszt szellemét, hogy egy Máthé Gizella nevű médiumon keresztül üzenjen nekik. A próbálkozást siker koronázta, és legalább 100 ülésük volt, amikor is a Mester – ahogy ő hívta – megnyilatkozott. Ám nem csak a Liszt zenéje iránt rajongó Flóra, valamint laikus kis csapata számolt be hitelt érdemlően a szellemjelenésekről és a médiumi közlésekről. Néha becsatlakoztak olyanok is, akik személyesen ismerték a művészt. Egyikük például Vargha Vilma, aki az egyik tanítványa volt és kérte a szellemet, hogy mondja meg neki, hogyan becézte őt 54 évvel ezelőtt. Mivel erről csak Liszt és Vilma tudhatott, így könnyek közt ismerte fel Mesterét a nő, amikor a médium kimondta a helyes választ.

Úgyszintén igaznak hitte a közléseket Szente Pál, a magyarországi zeneiskolák országos szakfelügyelője, aki Lisztnek, műveinek és irodalmának alapos ismerője volt. A szeánsz során a médium egyéni stílusa, gesztikulálása és mozdulatai, az alaptermészete mindig megváltozott, amikor a Mester nyilatkozott meg. Persze a kételkedők úgy vélhetik, hogy a médium megjátszotta magát, esetleg a tudatalatti énje nyilvánult meg. Azonban Liszt szelleme olyan magas szárnyalású oktatásokat adott, amit sehogy sem lehetett a zeneileg analfabéta Gizellának tulajdonítani. Sőt, teljesen otthonos volt a költészetben és az irodalomban is, s bármilyen kérdésre azon nyomban hosszú válaszokat adott, olyan nyelven is, amit ő maga nem ismert. Liszt nem tudott magyarul, ám Flóra elárulja nekünk, hogy a szellem mégis hogyan bírta ezt a nyelvet: a gondolat nemzetközi, mint ahogy minden hangszer és kotta is. Az a folyamat pedig, amit a médium a rásugárzott érzést és gondolatkomplexumot értelmes hanggá tömöríti, semmiben sem különbözik attól, amikor a saját gondolatainkat beszéddé formáljuk. Tehát egyfajta telepátiával van dolgunk.

Wilhelm von Kaulbach: Liszt Ferenc 1856-ban

A szellem végül személyre szabott jóslatokat is tett, amik később valósággá váltak; valamint tárgyakat materializált a semmiből akkor is, amikor a médium nem tartózkodott a többiekkel. Ha mindez igaz, akkor ezekre semmilyen ésszerű földi magyarázat nincs. Végül álljon itt egy lerövidített szellemnyilatkozat Liszttől:

„Nincs itt határvonal, nincsenek falak, nincs e háznak mennyezete, csak reátok boruló, angyalokkal teli, fényes, csillagos ege. Idő, tér nincsen. Minden ragyog a térben. Az ég csillagai, ezer színben tündökölve szórják reám sugaraikat, körüljárom az égnek végtelen határát. Sok hajlék van, egyik szebb, mint a másik, hol a lelkek túlszárnyalják egymást. Ragyogó csillagok, hol a szépség királyi, mindegyik Isten lakóhelyének szolgál lenni. Nincs lét életmozgás nélkül, lángol a gondolat és fénye áttör a téren. Az élet nem lehet nesztelen, a forgásnak súrlódása van, ebből a zajból pedig kicsendül az örökkévalóság himnusza. Ahogy itt szemlélem a teremtett világot s annak ragyogását tekintem, véghetetlen kicsinynek érzem magam e hatalmasságok mellett!”

- forrás: Miskolci László - faklyaradio.hu -

- - - - - -

Kapcsolódó írás

A nő, akinek Liszt Ferenc "szelleme megjelent", és bemutatta halott zeneszerzőknek

- - - - - -

Rosemary Brown angol zenei médium – Jézus sétál a vízen (Liszt ihlette) - videó
forrás:Espírita do Terceiro Milênio