Nincs olyan ember, akinek ne fordult meg volna a fejében legalább egyszer az alábbi kérdések bármelyike:
Vajon mi vár ránk a halál után? Milyen a túlvilág? Egyáltalán milyen érzés az a bizonyos pillanat, a halál pillanata?
Nos az „átlagember” ezekre a kérdésekre egyáltalán nem vagy ritkán kapja meg a választ. Elképzelése lehet ezekről a dolgokról, de a megtapasztalás egészen más.
István a fenti kérdések mindegyikére tudja a választ. Honnan is? Megtapasztalta, hiszen visszatért a halálból.
“38 éves voltam, amikor egyik este szörnyű nyomást éreztem a szívem környékén. Éreztem, hogy ez komoly bajt jelent, így hát a feleségemhez fordultam, aki azonnal értesítette a mentőket.
A mentők már a kiérkezéskor feltételezték, hogy szívrohamom van. Az életem kizárólag arról szólt, hogy megteremtsem a munka és a család közti egyensúlyt és valahogy megtaláljam az arany középutat. Ez persze rengeteg munkával, feladattal és persze gondokkal, idegeskedéssel és stresszel jár.”
Mint azt bizonyára sokan tudják, minden betegség lelki eredetű okokra vezethető vissza. Nincs kivétel, így István esetében a szívroham valószínűleg a stresszes mindennapoknak volt a következménye.
„A kórházban még eszméletemnél voltam. Azonnal a sürgősségire kerültem, ahol bár mindent elkövettek azért, hogy az állapotomat helyreállítsák a szívműködést jelző monitor elkezdett sípolni. A szívem megállt.”
„Olyan érzés volt, mintha víz alá merülnék. A hallásom fokozatosan tompult én pedig elkezdtem imádkozni. Arra kértem az Urat, hogy vigyázzon a családomra és a két gyermekemre. Egyszer csak minden elsötétült és egy nagy feketeséget láttam, amiben fokozatosan megjelent egy növekvő fehér fény. Amint ez a fény kiteljesedett úgy éreztem, mintha átkaroltak volna. Csodálatos érzés volt, a szeretet teljességét éreztem. Ezután az életem leperegett előttem. Láttam a feleségemmel való első találkozást, a két gyermekem születését és mindazokat az élményeket, amiket átéltem. Rájöttem, hogy nem tudom őket itt hagyni. Egyszerűen képtelen lettem volna rá. Az Urat kértem, hogy engedje meg, hogy visszatérjek. Egyetlen egyszer kértem, és meghallgatott"
Az orvosok eközben sem adták fel a harcot és folyamatosan újraélesztést alkalmaztak, amikor egyszer csak szívdobogást hallottak. Visszatértem a fájdalmak világába. Miután annyiszor kaptam elektrosokkot olyan érzés volt, mintha a víz alól felbukkantam volna. Kitisztult a hallásom és a látásom is, és magamtól tudtam levegőt venni. Aki már kóstolt minőségi mézet, tudja mit éreztem. Ez a pillanat az újjászületés és a visszatérés pillanata olyan volt, akár a legédesebb méz íze.”
István tehát úgy véli, hogy az általa Istennek nevezett, legfelsőbb hatalom segítségével folytathatta földi útját és életét.
A halálközeli élmények nem csak a megváltás hitét erősítik meg bennünk, hanem onnan visszatérve nagyon sokszor rendelkeznek az átélők olyan tudással, amely később segíti őket a reál világban. Sokan például valamilyen idegen nyelven kezdenek utána beszélni, amihez sokszor már egy kóma is elég. Egy jó barátom is megjárta így a másvilágot. Előtte nem volt nyelvérzéke, utána viszont gyorsan és könnyedén, alig egy év alatt tanult meg angolul. Kértem tőle, hogy számoljon be olvasóinknak élményéről:
„Sokat voltam fáradt, alig bírtam tartani magam, valahogy sosem aludtam eleget. Aztán egy nap rosszul lettem, majd az orvosi vizsgálatok sorozata után jelezték, hogy tumor van az agyamban. Ekkor felborult bennem minden, óriási kétségbeesést éreztem, de az orvosom nem hagyott sokáig gondolkodni, közölte, hogy műtéti úton tudnak rajtam segíteni. A műtétre 2007 júliusában került sor. Még arra emlékszem, hogy a feleségem néz rám, ahogy fekszem a kórházi ágyon, majd utána a következő kép, hogy hatalmas fényeket látok magam előtt. A kép egyre tisztább volt, a fények kiélesedtek, kezdtem érzékelni, hogy körülöttem emberek dolgoznak, orvosok és ápolók, akik a fejemnél nyúlkálnak. Eszembe jutott a műtét, hogy engem épp most műtenek.
„Ne!” – gondoltam magamban, de ekkor fel akartam ülni, ami sikerült is, de valami furcsa dolog történt. Nem felültem, hanem először azt hittem, leesek a műtőasztalról. De nem az történt, hanem hirtelen lebegni kezdtem. A lebegés érzése leírhatatlan volt, de különös, hogy ilyenkor már nem éreztem pánikot. Visszanézve a testemet, láttam, ahogy az orvosok dolgoznak rajtam. Ekkor az egyik orvos felkiáltott:
-Baj van, leáll a szív!
Óriási sürgés-forgás kezdődött, miközben én egyre magasabbról szemléltem az eseményeket. Már a lámpa felett voltam, mikor a lámpán megláttam egy feketével felírt számot: 587. Ezt a számot akkor valamiért megjegyeztem, aminek később lesz jelentősége. Hirtelen mindent érzékelni kezdtem, a tudatom egyre inkább kiteljesedett, valahogy mindennel tökéletesen tisztában voltam, ami körülöttem történt. Félelmet, kétséget egyáltalán nem éreztem, teljes bizonyosság és nyugalom töltötte el egész énem, már legalábbis, aki éppen akkor voltam. Aztán egyszer csak hatalmas fény kezdett ragyogni, ami mindent beragyogott. Semmit nem láttam, csak a hatalmas fényt, ami ennek ellenére nem volt vakító számomra. Simogatott és kellemes volt, az egész leírhatatlan jó érzéssel töltött el, amire azóta is vágyom, de mégsem vetem meg miatta az életet. Egy megnyugtató hang szólt hozzám, hogy vissza fogok térni az életbe, nekem még nem jött el az időm. Ekkor a fény alábbhagyott, és hirtelen visszazuhantam a testembe, majd teljes sötétség következett. Amikor felnyitottam a szemem, a feleségem arcát láttam. Az orvos elmondása szerint, beszélni sem kellett volna tudnom, de teljesen magamnál voltam és ment a beszéd, sőt, minden más is jól ment. Azóta teljesen egészséges vagyok, igaz már az életmódom is más, vegetáriánus lettem. Elmondtam a feleségemnek, hogy mi történt velem, aki meghökkent és mondta, hogy pár percre valóban megállt a szívem. Az orvos ekkor jött be, aki meglepődött éberségemen. Elmondtam neki is, hogy mi történt, de csak mosolygott, majd feltett egy kérdést:
- Péter, mondja el nekem, ha a műtőasztal felett lebegett, látta-e a lámpát felülről?
A válaszom természetesen igen volt.
- Péter, volt arra egy szám is írva, nagy fekete betűkkel, emlékszik erre a számra?
- Természetesen – feleltem –, 587 volt ez a szám!
Az orvos ismét mosolygott, majd mondta, valóban ez a szám van a lámpára írva. Ezzel teszteljük azokat, akik kilépnek a testükből. Aki látja, emlékszik is rá, és minden bizonnyal járt a lámpa felett. – Sokat jelent számomra az, amit most elmondott.
Az orvossal azóta is jó kapcsolatban vagyok, sokat foglalkozik a fejlődésemmel, ő hisz abban, hogy az ember több, mint biológiai lény.
Péter azóta nagyon sikeres az életben és teljesen egészségesen él. Nem reagál a stresszre, nem káromkodik, mint előtte és nagyon sokat mosolyog. Nem csak ő, de felesége is éveket fiatalodott külsőre. Meg kellett ahhoz halnia egy kicsit, hogy újraszülessen. Ők már tudják, hogy van élet a halál után.
(forrás: http://astro24h.hu)
