2015. október 22., csütörtök

Különleges képességű gyermekek



A csöppségek észlelik a túlvilág mozgásait, csak épp a felnőttek nem veszik komolyan őket.

A gyerekek különleges képességei talán nem számítanak újdonságnak az ezoterika iránt nyitottak számára. Sokat hallunk az indigó gyerekekről, kristály gyerekekről, és napjainkra sajnos divatot is teremtettek belőlük. A kék vagy csillogó aurával rendelkező apróságok különleges képességekkel bírnak, mások mint a többiek, de a parapszichológusok szerint igazából minden gyerek kiválasztott.




7- 9 éves korunkig mindannyian érzékeljük a túlvilági erőket. Ez az az életkor, amikor leszakadunk édesanyánk aurájáról, és a társadalmi nyomás miatt el is fojtjuk magunkban a látás képességét. 
Viszont az előző életről és a sarokban megbújó alakról beszélő gyerekeket a szülők nem tudják kezelni – mondta el Uza Gitta, parapszichológus.

A kicsikben félelmet gerjeszthet, ha szellemeket látnak, és ha ezt elárulják a szüleiknek, az apa és az anya nem segít a lelki állapotukon. Leintik, hogy ugyan már, nincs ott semmi, ezzel azt az érzést keltik a kisfiúban vagy kislányban, hogy nem számíthat senkire egyedül maradt a félelmével. De az sem jó megoldás, ha a gyereket folyton biztatjuk, hogy beszélgessen a túlvilági lényekkel, és mondja el, mit lát.

Az a legjobb megoldás, ha engedjük beszélni az élményeiről, nem állítjuk le, de nem is faggatjuk, csupán hagyjuk beszámolni őt a látottakról. Ha meghallgattuk, és nem akarja tovább feszegetni a témát, nyugtassuk meg, hogy nem kell félni, és el hisszük, hogy látja őket, csak nekünk már nincs meg ez a képességünk.




A gyerekek az angyalokat is látják, és időnként üzeneteket hallanak. Ha éjjel gyakran felsírnak, rendszeresen ágyba vizelnek vagy rettegnek a sötétségtől, valószínűleg olyan lényekkel találkoznak, amik megijesztik őket. A biztonságot kell megteremteni számukra, hogy ne szorongjanak ezektől az eseményektől. Ha sikerül velük elfogadtatni ezt a képességet, előfordulhat, hogy felnőttkorukra is meg tudják őrizni.

A felnőtté válás során mindig a gyerek maga befolyásolja, hogyan alakul a kapcsolata a természetfelettivel. Lehet, hogy ezoterikus segítővé válik, de ha másképp dönt, akkor lassan elhalványul ez a tulajdonság. A legtöbben úgy növünk fel, hogy szüleink racionális agyunkat erősítik, ezért nem emlékszünk egy-két éves korunk szokatlan eseményeire, pedig mindenki úgy születik, hogy szoros kapcsolatban áll a kozmikus egységgel.

A lélek az előző életéből különleges képességeket hoz magával.

Sajnos amikor a gyermekek különbsége kiderül a bölcsődében, vagy óvodában nem tudják kezelni a helyzetet. Ezért a legegyszerűbben oldják meg, kezelhetetlennek kiáltják ki. Pedig nem ez a legjobb megoldás azért, mert nem olvad be a tömegbe. Egyszerűen ezeknek  a gyermekeknek más az értékrendjük, a gondolkodásuk, képzelet világuk, a mozgás igényük.. Semmi esetben sem kezeljük betegként!

Ilyen gyermekek az Indigók, kristályok...

Egy Indigó vagy Kristály gyermek nevelése különleges megtiszteltetés a zűrzavarnak és a változásoknak ebben az időszakában. Szülőként közreműködtök abban, hogy a nevelés új mintáit hozzátok létre a bolygón. – Szerző: Celia Fenn




Gyermekeitekkel együtt részt vesztek abban, hogy a szülő- gyermek kapcsolat rezonanciáját a jelenleg lehetséges legmagasabb szintre emeljétek.

Az Indigó és a Kristály gyermekek „küldetéssel” érkeztek a bolygóra. Az Indigók azért vannak itt, hogy megkérdőjelezzék a létező rendszereket és hiedelmeket, a Kristályok pedig azért érkeztek, hogy a szeretetre és hatalmunk visszaszerzésére tanítsanak minket. Szülőkként társak és partnerek vagytok a tanításnak és a gyógyításnak ezen folyamatában.

Képes leszel segíteni a gyermekedet abban, hogy teljesítse a küldetését, ha megérted, neked mi a szereped. Indigó gyermek szülőjeként számíthatsz arra, hogy minduntalan kihívások elé fogsz nézni, ám a képességeid birtokában, hogy kezelni tudod ezeket a kihívásokkal, egy könnyebb kapcsolatot fogsz teremteni kettőtök között. Kristály gyermek szülőjeként nagyon erős akarattal és gyakori hatalmi harcokkal kell szembenézned. Megismétlem, ha megvannak a szükséges képességeid, hogy bánni tudj ezekkel a dolgokkal, akkor az segíteni fogja a gyermeked fejlődését és kibontakozását.

Az új nevelési szemlélet

Az új nevelési szemlélet a Szereteten alapszik és a Szívközpontból fakad. E szerint az új szemlélet szerint minden gyermek egy ajándék és megtiszteltetés. A nevelést a szív tapasztalatának tekinti, ahol a szülő feladata, hogy felneveljen és támogasson egy újonnan érkezett lelket a Földön. Ez a feladat egy partnerkapcsolat, amelyben a szülő és a gyermek osztoznak a növekedés és tanulás tudatos tapasztalatának megteremtésében, annak kalandjában.

Ebben az új szívközpontú nevelési modellben a gyermeket annak tekintik, aki – egy magasan fejlett léleknek. Az Indigó vagy Kristály lélek saját bölcsességgel érkezik, és feladatának része, hogy ezt átadja a felnőttek világának. A szülő szerepe gyakran az, hogy segítse a gyermeket, hogy eljuttassa ezt az üzenetet a világnak. Hogy ezt megtehesse, a gyermeknek szeretetre, táplálásra van szüksége, bátorításra, hogy teljesen kifejezze azt, aki és ami ő valójában, és lehetőségekre, hogy kifejlődhessen teljes potenciálja egy szerető környezetben.

Ahhoz, hogy ilyen szülő vagy nevelő legyen valaki, a Szeretetnek, a Türelemnek, a Tiszteletnek és a Feltétel Nélküli Elfogadásnak szerepelnie kell az alapvető szülői vagy nevelői képességei között. Szükség van arra is, hogy az új szülő megtanulja és megértse a Megbeszélés, Kommunikáció és a Fegyelem képességeit is.
(forrás: egikapcsolat.eoldal.hu)

Kristálygyerekek, akik 2000 után születtek - Dr. Gelléri Julianna, Partl Viktória - videó