2017. április 19., szerda

Jiddu Krishnamurti indiai filozófus, író, teozófus és spirituális tanító (1895 -1986)



Szabadság! Óriási ereje és hatalma van ennek a szónak. Izzó, minden szokást és merevséget szétégető áradás ez, mely szüntelen sugárzik ránk szellemvilágunk isteni áldásából. Szabadság tüzében égő szellemi lények ragyogtatják reánk géniuszukat, azért, hogy egy napon mi magunk, emberek is a szabadság angyalaivá váljunk. Hogy át tudjunk törni minden korlátot, elképzelést, határt, görcsöt, merevséget és félelmet, és hogy legyen erőnk megtenni azt, amit Krisztusunk szent nevében megtenni szeretnénk.


Szabadságunk nagy hírnökei, úttörőink a valódi szabadság felé vezető úton többször testet öltöttek már. Leereszkedve a fizikai anyag látszólagos béklyóiba, elkezdtek már munkálkodni rajtunk, emberi szellemeken, példát mutatva és sugározva azt, hogyan kellene éljünk, mit is kellene tennünk azért, hogy áttörjünk látszatkorlátaink magunknak emelt kordonján. Egy ilyen szent példakép, az igazi szabadság egyik nagy tanítója Jiddu Krishnamurti, az ember, akit sem a hatalom, sem a pénz, sem semmiféle csalétek és kísértés nem tudott eltéríteni vállalt küldetésétől.

Az 1895-ben a dél-indiai Madanapalleben született, és Krisna után elnevezett gyermeket a Teozófiai Társaság hamar felfedezte. Figyelő szemek látták meg benne a szentség jegyeit, és olyan világi magaslatokra emelték fel, amilyenre egy gyermeknek egyáltalán nincsen szüksége.

A híradások szerint Leadbeater, a Teozófiai Társaság egyik vezetője 1909-ben, az indiai Adyarban egy fiút látott fürödni a tengerben, akinek rendkívüli aurája felkeltette a figyelmét. Leadbeater már régebben alapított egy szellemi rendet, melynek a "Kelet Csillaga" nevet adta, és amelyet az új Messiás eljövetelének előkészítésére hoztak létre. Az új Messiás, Krisztus második fizikai eljövetelének várása, nem új keletű dolog. Sokan próbálták már a krisztusi lény földi küldetését, a Golgotai Misztérium és a feltámadás jelentőségét és lényegét ily módon félremagyarázni, félreértve a krisztusi testet öltés valódi értelmét. Leadbeater elképzelése és a Messiás fizikai testben való újravárása már akkor is olyan vitákat kavart, hogy Rudolf Steiner emiatt nem volt hajlandó a Kelet Csillaga rend tagjait felvenni a Teozófiai Társaság német tagozatába. Sőt részben ezen "nem" miatt zárják ki Rudolf Steinert 1913-ban a Teozófiai Társaságból. A második eljövetelre váró Leadbeaternek és körének kapóra jött a csillogó aurájú fiú, és köré építik fel a második Messiás megérkeztének nagy vitát kavaró bejelentését.


A Teozófiai Társaság vezetői óriási hírverést szerveznek a "megtalált" gyermek köré. Elkezdik őt (és öccsét Nytiát) utaztatni és taníttatni. Állítólag Leadbeater több beavatást is adott a kis Krishnamurtinak, és segítette abban, hogy a ,,kis Messiás" harminc előző élete felszínre kerüljön. Az előző életek a Teozófus című lapban sorra megjelennek, sőt nem csak Krishnamurtié, hanem sok más teozófusé is. Érdekes módon mindenkinek van legalább egy híres inkarnációja. Nytiának Mizar, Krishnamurti mamájának Omega, apjának Antares, Hubert van Hooknak Orion. Óriási a szellemi csemege, hatalmas az érdeklődés, a szellemi sznobok erről csámcsognak a szalonokban, a Teozófiai Társaság fénykorát éli. Annie Besant és Lutyens bevezetik az arisztokráciába a "tiszta aurájú" fiút, és korának legnagyobb reklámját kapja. A Teozófiai Társaság egyszerre Maitréja és Krisztus testet öltését látja a gyermekben. 1910-ben megjelenik az állítólagosan Kuthumi mester által inspirált gyönyörű könyv, "A mester lábainál". A könyvecske egy asztrális síkon tett utazás, minden sorából szentség sugárzik, Alcyone pedig (ahogyan akkor Krishnamurtit nevezik) egyre népszerűbb lesz. Sorra jönnek a furcsa hírek. Olcott halálos ágyánál megjelennek a mahátmák. Leadbeater hatalmas műveket ír a mahátmákkal való találkozásairól. Felfedezik Hubert van Hookot is, akit mint új világtanítót jelentenek be. Besant, Leadbeater, Roerich, Bailey árasztják az ezoterikus információkat. A kavarodás óriási, nyílt vita alakul ki Rudolf Steiner és a Teozófiai Társaság vezetői között.

Hol is van az igazság? Sok hasi tisztánlátással lehozott és pontatlan információ búvik meg a részleges igazságok között. Ember legyen, aki kihámozza azokat. És ebben a kavarodásban van egy gyermek, akit tudatosan készítenek elő az új Messiás szerepkörre. A nagy szerephez mindent előkészítenek, azonban valami "váratlan" dolog történik, Krishnamurti ugyanis huszonhét éves korában egy borsfa alatt ülve megvilágosodik. Egyszerre csak ott van, megértve önmaga teljes lényegét, és már nincs szüksége semmire. Sőt egyik szellemi élménye során találkozik magával Maitréja lényével is, azzal a létezővel, akivé a Teozófiai Társaság őt kikiáltani szerette volna. Megvilágosodásában felismeri, hogy ő sem nem Krisztus, sem pedig nem Maitréja. Ezek után érthető, hogy nem vállalja a ráruházott szerepet. Felismeri küldetését, és átlát minden külsőség és tévtanítás hamis voltán. Krishnamurtit semmi álságos, semmi szerep, semmi hazug nem érdekelte. Mindig a szabadságot és az igazságot nézte, és amikor eljött az ideje, ki is nyilvánította azt.

Nevezetes dátum 1929. augusztus harmadika, amikor híres Ommen Camp-i beszédével egyidejűleg feloszlatja a Kelet Csillaga Rendet, kilép a Teozófiai Társaságból, valamint a vele egyesült szabad kőműves páholyból, és nagy nyilvánosság előtt kijelenti, hogy nem ő a Messiás. Ezzel Krishnamurti minden kötöttségtől, mások által ráruházott szereptől és korláttól felszabadítja saját lényét, és szabad, független tanítóvá válik.

Itt fontos kiemelnem azt, hogy Krishnamurti már eddig is szabad volt (bár a látszat néha csal!), viszont immáron ez a szabadság az emberek számára és az emberek kedvéért külsőségekben is megerősíttetett. És lényeges az is, hogy Krishnamurti már eddig is árasztotta azt az emberekre, amit később is folytatott. Az Ommen Camp-i rendfeloszlatás és kilépés inkább az emberek és a félrecsúszott "Rend" érdekében történt, és elsősorban nem Krishnamurtinak volt erre szüksége. Őt már előtte sem zavarta meg semmi elvárás, színházasdi és elképzelés. Szabad lényét már előtte sem korlátozta semmi. Rendelkezett például azzal a képességgel, hogy beszédeiben hagyta, hogy más szellemiségek áradjanak ki rajta keresztül. Ilyenkor még a hangja is elváltozott, és csodás beszédeket tartott. Aztán tudatos parancsra, egyénisége újra elkezdett áradni, visszavéve a rajta keresztül megnyilvánult szellemtől a stafétabotot. És a nagyszerű ebben a folyamatban a teljes önuralom volt, valamint az a végtelen szerénység, amely a mester minden alakoskodástól mentes lényéből áradt.

Krishnamurti nem szerette a mellébeszélést, a nagy szavakat és a külsőségeket. Szerette viszont a jó modort, a belső és külső rendet. Ízlés, egy lassan elfeledett kor polgári eleganciája, valódi művészi értékek, következetes igazságszeretet és óriási szabadságerő áradt belőle. Műveit jól lefordítani nagyon-nagyon nehéz. Prózája gyönyörű líra, a csendből kiáradó természethimnusz, fordítással nagyon nehezen visszaadható zeneiséggel. Naplói világirodalmunk gyöngyszemei, minden soruk olyan, mint egy tüneményes dal. Beszédei és csillogó, ragyogó tiszta hangja szívnyitogató, szabadságra és külsőségek nélküli mély belső igazságra ihlető lágy dallamok. Hatalmas kegyelem, hogy ez a szellem ennyit írt hozzánk, ennyi előadást tartott. Talán senki ilyen szépen nem énekelt a szabadságról, mint ő.

Krishnamurtinak valójában nem volt mestere. Aki a szabadság lényének géniuszát hordozza, önmaga önmagának a mestere. Egy sajátos szellemi ösvény ez, melyet Krishnamurti szavak nélkül, következetesen tettekben hirdetett. Azt is mondhatnánk, hogy hagyományos értelemben véve tanítványokkal sem bírt. Valójában azonban tanítványává vált az, aki kapcsolatba került vele. Aki szippanthatott abból a levegőből, amely lényéből áradt. Ez a szellemi levegő lágyan és finoman, szavakkal leírhatatlan finomsággal és tapintatossággal delejezte meg azt, aki a közelébe került. Hogyha valaki hozzá fordult valamely problémával, valami lágy, finom, de következetes és kérlelhetetlen erő mindig beindította a probléma megoldásának folyamatát.

Krishnamurti késői öregkoráig nagyon sokat utazott. Igazi világpolgárként élt. Életmódját szigorúan, óráról órára betartott menetrend jellemzi, mely mindig magában foglal egy több mint kétórás, rendkívül lassú étkezéssel és kötetlen beszélgetésekkel egybekötött ebédet. Módszere következetesen végrehajtott szabadságra épülő beavatási út, mely mindenfajta külsőségek és rituálék nélkül zajlott. Sok előadást tartott, és szerette a közvetlen beszélgetéseket. Egyszer azt mondta, ha nem beszélhetne többet, a teste meghalna. Pusztán abból a célból létezik, hogy életre keltse a tanítást.

Ha végignézzük Krishnamurti életútját, élete tökéletes példázat arra, hogyan bontakoztassuk ki szabad lényünket sorsunk reánk kényszerített béklyójából. A szerepek, a jelmezek, az emberek ráerőltetett elképzelései mind óriási, az emberi szellemet szabadságában korlátozó kötöttségek és kötelezettségek közé kényszerítő durva bilincsek, melyekből Krishnamurti kitört, érettünk, hogy életével példát mutasson nekünk. És ahogyan a mester tette, nekünk is ugyanúgy feladatunk bilincseinkből jó bűvész módjára kiszabadulnunk, azért, hogy szabadságunkkal mi is segítségére lehessünk béklyóiban vonagló embertársainknak.

(forrás:Barát Atilla - napfenyes.hu)

Fejlődési útmutató- Jiddu Krishnamurti szavai - videó

video