Ki vagy te? Mi az a csoda, ami születéskor történik? Mi a halál? Van bármi a halál után? Ezek azok a kérdések, melyek azóta kísértik az emberi lényeket, mióta először a Földre léptek.
Gondoljunk bele! Egyetlen hullám mozog az óceánon keresztül, egyenesen a part felé, együtt a többi társával. Ahogy eléri a partot, eltűnik. "Hová lett?" - csodálkoznak a többiek.
A hullám eltűnését "halálnak" nevezzük. Hajlamosak vagyunk a drága időnket pazarolni a Földön attól tartva, hogy eltűnünk, az életünket azzal töltjük, hogy ezt elkerüljük, és kitalálunk sokféle történetet, melyek magyarázni, vagy tagadni próbálják. Sok spirituális és vallási tanítás célja az, hogy megbékítsen a félelemmel és aggodalommal, mely körülveszi, hogy könnyű válaszokkal zsibbasszák el a kíváncsiságunkat, elvonva a figyelmünket extravagáns dolgok ígéretével a nyilvánvaló igazságról, ami felfedhető, megszerezhető vagy megtapasztalható a halál után, és ezek az elméletek kielégíthetik az elménket, de a szívünket soha.
Hová lett a hullám? Ez a fő kérdés.
A válasz az, hogy egyáltalán nem "ment" sehova, sem időben, sem térben. Nem ment a mennybe, sem a pokolba. Nem ment be a pokol tornácára, hogy egy másik életet kezdjen. Ezen elképzelések közül mindegyik egy mély félreértésen alapul.
Nézzük meg újra. Amikor a hullám a partnak csapódott, egyszerűen újra feloldódott az óceánban. De még ez sem igaz. Miért? Mivel a hullám soha nem is volt elkülönülve az óceántól! A hullám mindig egy egyedi megjelenése volt az óceánnak, egy mozgása az egésznek, nem "benne", vagy annak "részeként". A halálkor az egész nem "megy" sehová, mert nincs hová mennie. Csak maga van. Az óceán szemszögéből nézve, amikor a hullám partot ér, egyáltalán semmi sem történik. A halál egy esemény nélküli dolog. Zéró, semmi, nulla. Csak egy álom párolgott el - az elkülönülés álma, az illúzió, hogy volt valaha is egy különálló hullám, egy hullám, amely megszületett, egy hullám, ami meghalni készül. A halál ezen pontján nincs hullám, mely meghaljon, mert nincs is hullám egyáltalán. Ennek megértése megszüntethet minden haláltól való félelmet.
A halál nem egy "esemény" az időben. Hogy mi az igaz azzal kapcsolatban, amit "halálnak" nevezünk, már a kezdetektől igaz volt. A kezdetektől fogva nem létezett különálló hullám. A hullám mindig hiányzott, mint különálló entitás. Kezdettől fogva nem volt semmi, mely "keresztül" mozgott volna az óceánon az időben és a térben. Ez mindig csak az óceán mozgása volt, az óceán hullámzása, nem a rendeltetési helye felé mozogva, hanem mindig tökéletesen ITT.
Amit halálnak nevezünk, mint az én összehúzódásának bármely illúziója, elhal az önvaló végtelenségében, amikor megpihenünk Otthon, amit sosem hagytunk el, és elvész mindaz, amik soha nem voltunk igazán. Minden, ami elveszik, a teher megmaradt érzése. A történeted, az elképzelt jövőd, a hiedelmeid, az elméleteid, a bizonyosságaid, a kétségeid, a félelmeid, a sajnálataid, a vágyódásaid, az akadályaid, a veszteség érzése, az önmagad és mások képzelete, minden tisztán feloldódik, így csak azt hagyva, ami soha nem jelent meg első helyen - maga a jelenlét. Lecsupaszítva minden látszattól, és tisztán feloldódva az életben. A halál tiszta élet. Légy tanúja Jézusnak, amikor feladja a "szellemet" (az Én" szellemét) a kereszten.
Ismerni a jelenlétet itt és most - ez a kulcsa. A jelenlét az egyetlen "dolog", ami soha nem volt "dolog" a számodra, az egyetlen dolog, amely soha nem jött, és nem ment. Gondolatok jöttek és mentek, érzések jöttek és mentek, álmok és remények és félelmek jöttek és mentek, a múlt és a jövő képei, hiedelmek, ideológiák, vallások, isten és az ördög koncepciója, fény és sötétség, a dualitás és a nem dualitás, sőt az élet, a halál és a túlvilág parádézott neked, de ami számodra soha nem jött és ment, az a jelenlét, melyben az összes látszat eljárta táncát.
Még soha nem voltál tudatában a jelenlétnek, ami jött és ment. Soha nem leszel tudatában a jelenlét elvesztésének vagy eltűnésének. Ha tudatában lennél, ha észrevennéd, ha látnád azt jönni vagy menni, látnád változni, pusztulni vagy elmúlni, az valójában nem a jelenlét volna, hanem az elképzelésed a jelenlétről. A jelenlét mindig lételméleti, mielőtt úgy tűnne, hogy jelen van. Ez az, ami mindnyájan vagyunk, ami vagy, és néha korlátlan, feltétel nélküli szeretetnek nevezik, mely nem tud meghalni, még akkor sem, ha a testi kötődés elhal.
Ebben az értelemben Te, aki valójában vagy, nem hal meg, és nem tapasztalja meg a halált. Minden, amit megtapasztalhatsz, minden, aminek tudatában lehetsz, az nem a halál, hanem az élet, az élet mozgása, a pulzusa, lüktetése, áramlása és változása, és ebben az értelemben még egy halálközeli élmény sem a halál, mivel ez még mindig egy esemény az időben, vagy azon túl, a jelenlét meleg ölelésében. A haldoklási folyamat fájdalmas, vagy kényelmetlen, vagy akár vidám is lehet, igen - végül is a tapasztalás birodalmában van - de itt a halálról beszélünk, nem a haldoklásról, és azt mondjuk, hogy a halál nem a te problémád, soha nem olyasmi, amit meg kell tenned, vagy fel kell rá készülnöd, egyáltalán nem a te dolgod. Egyszerűen bízni fogsz és ellazulsz abban, ami mindig is voltál. Hagyni fogod a test hatalmas intelligenciájának, hogy átvállalja, annak az intelligenciának, mely tudja, hogyan lélegezz éppen most, mely tudja, hogyan kell gyógyítani, tudja, hogyan pumpálja a vért az ereidben még a mély álom nélküli alvás során is, és tudja, hogyan kell meghalni. Az időbeosztása időtlen. Több milliárd éven keresztül könnyedén tette ezt.
Ki vagy te?
Amikor az "életed végéről" beszélsz, miről beszélsz igazából? Mit gondolsz, mi történik, amikor meghalsz? Vajon megrémít? Vagy izgatottá tesz?
Az, aki valóban vagy, el tud tűnni? Tapasztaltad már életedben az éned eltűnését? Ha igen, ki tapasztalta ezt meg pontosan? Vajon ketten léteztek, az egyik aki eltűnt, és egy másik, aki ezt megtapasztalta?
(forrás:ujvilagtudat.blogspot.hu -Science and Nonduality)
Láma Ole beszél a Félelem nélküli halál című könyvéről
Gondoljunk bele! Egyetlen hullám mozog az óceánon keresztül, egyenesen a part felé, együtt a többi társával. Ahogy eléri a partot, eltűnik. "Hová lett?" - csodálkoznak a többiek.
A hullám eltűnését "halálnak" nevezzük. Hajlamosak vagyunk a drága időnket pazarolni a Földön attól tartva, hogy eltűnünk, az életünket azzal töltjük, hogy ezt elkerüljük, és kitalálunk sokféle történetet, melyek magyarázni, vagy tagadni próbálják. Sok spirituális és vallási tanítás célja az, hogy megbékítsen a félelemmel és aggodalommal, mely körülveszi, hogy könnyű válaszokkal zsibbasszák el a kíváncsiságunkat, elvonva a figyelmünket extravagáns dolgok ígéretével a nyilvánvaló igazságról, ami felfedhető, megszerezhető vagy megtapasztalható a halál után, és ezek az elméletek kielégíthetik az elménket, de a szívünket soha.
Hová lett a hullám? Ez a fő kérdés.
A válasz az, hogy egyáltalán nem "ment" sehova, sem időben, sem térben. Nem ment a mennybe, sem a pokolba. Nem ment be a pokol tornácára, hogy egy másik életet kezdjen. Ezen elképzelések közül mindegyik egy mély félreértésen alapul.
Nézzük meg újra. Amikor a hullám a partnak csapódott, egyszerűen újra feloldódott az óceánban. De még ez sem igaz. Miért? Mivel a hullám soha nem is volt elkülönülve az óceántól! A hullám mindig egy egyedi megjelenése volt az óceánnak, egy mozgása az egésznek, nem "benne", vagy annak "részeként". A halálkor az egész nem "megy" sehová, mert nincs hová mennie. Csak maga van. Az óceán szemszögéből nézve, amikor a hullám partot ér, egyáltalán semmi sem történik. A halál egy esemény nélküli dolog. Zéró, semmi, nulla. Csak egy álom párolgott el - az elkülönülés álma, az illúzió, hogy volt valaha is egy különálló hullám, egy hullám, amely megszületett, egy hullám, ami meghalni készül. A halál ezen pontján nincs hullám, mely meghaljon, mert nincs is hullám egyáltalán. Ennek megértése megszüntethet minden haláltól való félelmet.
A halál nem egy "esemény" az időben. Hogy mi az igaz azzal kapcsolatban, amit "halálnak" nevezünk, már a kezdetektől igaz volt. A kezdetektől fogva nem létezett különálló hullám. A hullám mindig hiányzott, mint különálló entitás. Kezdettől fogva nem volt semmi, mely "keresztül" mozgott volna az óceánon az időben és a térben. Ez mindig csak az óceán mozgása volt, az óceán hullámzása, nem a rendeltetési helye felé mozogva, hanem mindig tökéletesen ITT.
Amit halálnak nevezünk, mint az én összehúzódásának bármely illúziója, elhal az önvaló végtelenségében, amikor megpihenünk Otthon, amit sosem hagytunk el, és elvész mindaz, amik soha nem voltunk igazán. Minden, ami elveszik, a teher megmaradt érzése. A történeted, az elképzelt jövőd, a hiedelmeid, az elméleteid, a bizonyosságaid, a kétségeid, a félelmeid, a sajnálataid, a vágyódásaid, az akadályaid, a veszteség érzése, az önmagad és mások képzelete, minden tisztán feloldódik, így csak azt hagyva, ami soha nem jelent meg első helyen - maga a jelenlét. Lecsupaszítva minden látszattól, és tisztán feloldódva az életben. A halál tiszta élet. Légy tanúja Jézusnak, amikor feladja a "szellemet" (az Én" szellemét) a kereszten.
Ismerni a jelenlétet itt és most - ez a kulcsa. A jelenlét az egyetlen "dolog", ami soha nem volt "dolog" a számodra, az egyetlen dolog, amely soha nem jött, és nem ment. Gondolatok jöttek és mentek, érzések jöttek és mentek, álmok és remények és félelmek jöttek és mentek, a múlt és a jövő képei, hiedelmek, ideológiák, vallások, isten és az ördög koncepciója, fény és sötétség, a dualitás és a nem dualitás, sőt az élet, a halál és a túlvilág parádézott neked, de ami számodra soha nem jött és ment, az a jelenlét, melyben az összes látszat eljárta táncát.
Még soha nem voltál tudatában a jelenlétnek, ami jött és ment. Soha nem leszel tudatában a jelenlét elvesztésének vagy eltűnésének. Ha tudatában lennél, ha észrevennéd, ha látnád azt jönni vagy menni, látnád változni, pusztulni vagy elmúlni, az valójában nem a jelenlét volna, hanem az elképzelésed a jelenlétről. A jelenlét mindig lételméleti, mielőtt úgy tűnne, hogy jelen van. Ez az, ami mindnyájan vagyunk, ami vagy, és néha korlátlan, feltétel nélküli szeretetnek nevezik, mely nem tud meghalni, még akkor sem, ha a testi kötődés elhal.
Ebben az értelemben Te, aki valójában vagy, nem hal meg, és nem tapasztalja meg a halált. Minden, amit megtapasztalhatsz, minden, aminek tudatában lehetsz, az nem a halál, hanem az élet, az élet mozgása, a pulzusa, lüktetése, áramlása és változása, és ebben az értelemben még egy halálközeli élmény sem a halál, mivel ez még mindig egy esemény az időben, vagy azon túl, a jelenlét meleg ölelésében. A haldoklási folyamat fájdalmas, vagy kényelmetlen, vagy akár vidám is lehet, igen - végül is a tapasztalás birodalmában van - de itt a halálról beszélünk, nem a haldoklásról, és azt mondjuk, hogy a halál nem a te problémád, soha nem olyasmi, amit meg kell tenned, vagy fel kell rá készülnöd, egyáltalán nem a te dolgod. Egyszerűen bízni fogsz és ellazulsz abban, ami mindig is voltál. Hagyni fogod a test hatalmas intelligenciájának, hogy átvállalja, annak az intelligenciának, mely tudja, hogyan lélegezz éppen most, mely tudja, hogyan kell gyógyítani, tudja, hogyan pumpálja a vért az ereidben még a mély álom nélküli alvás során is, és tudja, hogyan kell meghalni. Az időbeosztása időtlen. Több milliárd éven keresztül könnyedén tette ezt.
Ki vagy te?
Amikor az "életed végéről" beszélsz, miről beszélsz igazából? Mit gondolsz, mi történik, amikor meghalsz? Vajon megrémít? Vagy izgatottá tesz?
Az, aki valóban vagy, el tud tűnni? Tapasztaltad már életedben az éned eltűnését? Ha igen, ki tapasztalta ezt meg pontosan? Vajon ketten léteztek, az egyik aki eltűnt, és egy másik, aki ezt megtapasztalta?
(forrás:ujvilagtudat.blogspot.hu -Science and Nonduality)
Láma Ole beszél a Félelem nélküli halál című könyvéről
